2009/1. tavasz, A Bakon Leső, Étterem
A Tirpák csárda
Hasas Pasas
A pacalról csak szeretettel, szelíden! Ahogy a hentespulton elterül. Ahogy hófehér bolyhos frottírtörölközőt vagy gömbölyded és kecses női úszósapkát formáz. Ahogy négy-öt óra főzés után átadja magát neked. Ahogy magához engedi a mangalicazsírt, ahogy taszítja az étolajat. Ahogy harapásod alatt az enyhén csípős szafttal végképp elvegyül. A pacal – mint minden konyhai nyersanyag – bizalmi kérdés. Elhiszem-e azt, hogy a beszerző végigjárja érte a várost, elhiszem-e azt, hogy tudja, melyik hentes mikor, honnan szállíttat, elhiszem-e azt, hogy néhány húsfeldolgozóval személyesen tárgyal, elhiszem-e azt, hogy nem a nagykerben vette a „gyárilag” csíkozott konyhakész pacalt? Nem hiszem. Ülök a Tirpák csárdában, előttem a gőzölgő étel, hadd hűljön pár percig, addig körbepillantok. A körbefutó nemes fenyőburkolat a mennyezeten folytatódik, talán a felvidéki fenyvesek fáiból faragták, az is meglehet, a tirpákok őshazájából származik az anyag. Vagy – félretéve a romantikát – a szomszéd fakereskedésből, mely a keleti kilátást szolgáltatja az ablakon át. Az asztalterítők mintázatában a sárgától a narancson át a meleg barnáig sugárzó színek a függönyökön térnek vissza. Délről a Tiszavasvári út, azon túl a baromfinevelde lenne látható, de szerencsére a kicsinyke ablakok védik a látványtól az étterem menedékét, s a térformálásban uralkodó fa némi biztonságérzetet is nyújt a kinti zajjal-zűrrel szemben. Hozzálátok a velős pacalhoz. Száraz. A konyhától az asztalig tartó tíz méter elég volt ahhoz, hogy az étolajjal telített szaft leszivárogjon a galuskaréteg szűrőjén a tányér aljára. A velővel nem kellett volna ennyire takarékoskodni. Egy-két szép darab látszik (nem is szabad a sütés során szétfoszlatni), de javítana az összhatáson, ha a hártyázás után nem maradna ott – anatómiai preparátumra emlékeztetően – a vérerek hálózata. Semmi gond. Új nap, új esély. Most gyalog megyek, Tomboli nélkül. A konzervgyár melletti üres telken bogyóktól roskadó árva csipkebokor. A Tiszavasvári úti felüljáróról letekintve ott a régi út maradéka, a régi vasúti átjáró kövezete, a negyven éve erre járt szekerek zötyögése, a batyus tirpákasszony gyalogútjának első métere, a makacs gazda piacról hazavitt áruját kísérő mondatok: „Nye dám, Mara csizmi nye má!”. A Kertváros szélén, a Tücsökben megállok egy üveg reszelt tormáért, kitekintve szemben a gazdabolt, s ott a gyümölcsfelvásárló, ahová egy éve irányítottam három kis cigánygyereket, három fekete tündért, akik a Praktiker parkolójában állítottak meg, zsáknyi szatyrokban cipelve a bodzabogyót, egész napi munkájuk gyümölcsét. Ha van gondviselés, idevezette őket, s rég elmajszolták a keresményből vásárolt nagy tábla bocicsokit. Pár lépésre a Stop büfé (kocsma), alig találom az ajtót a mindent beborító méregzöld borostyánindák között. Csak egy kupica körtelikőrt innék a virágokkal zsúfolt „különteremben”, de a látvány marasztal: a déli ablak előtt virágzó hibiszkusz kapaszkodik a februári fénybe, a párkányon sörösüvegekben gyökeres dugványok növekednek, felélénkít a zöld ragyogás. Szélsőbokortól Salamonbokorig aligha lesz látnivaló, bekapcsololom az mp3-lejátszót, fülemben a Ghymes dalaival lépdelek tovább: „ne nézz hátra, jön a farkas, nagyot üt a hátadra! … kitart-e még az az út, hegy kerekére?” Nem nézek hátra. Előttem az út, ha jó idő lenne, ellátnék Tokajig. Szemerkélni kezd, a salamonbokori kocsmában keresek menedéket. Jellegzetes ötvenes évekbeli világvégi ivó, a sarokban kibelezett zenegép, rajta televízió, azon száraz virágcsokor. A WC kint a kertek alján az akácfák között. „Az olajos kátránnyal bekent faldarab tövében a lefolyó nem működött tökéletesen” – idézi Ottlik regénye Medve kéziratát az 1923-as évből. Nos itt a lefolyó működik, kis árkocskában tűnik el, aminek egy vizeldében el kell tűnnie. A viszonylag tiszta deszkaülőkén feldarabolt újságpapír: „A zene min…”. Még tíz perc, Zomboribokorhoz közeledve végre újra elérem a Tirpák csárdát. Erőlevest kérek. Csontlevest kapok. Zsenge bébirépával, nyers és egyben hagyott tojássárgájával. Ez utóbbi valóban az erőleves stílusát idézi, de csak a stílusát, nem a tartalmát. A sült csülök viszont maradhatós. Majdnem olyan jó, mint a Böllér Tanya nevű kifőzdében, a valamikori csibekeltető mellett. Édes-olvadós hagymakarikák simulnak a ropogós bőrű, lágyan omló csülökdarabkák közé, a petrezselymes főtt krumpli semleges íze ellenpontozza a hús visszafogott fűszerezését. Jóllaktam. Kerek a világ.
Onder Csaba: 
Garai Péter: 
Handó Péter: 
Gerliczki András: 
Tukacs Tamás: 
A 2010-ben elhunyt művész, Botond: A Vacsora/Das Abendmahl című műcsoportja utoljára május 26-án látható. A kiállítás zárónapján – reflektálván arra, hogy maga a művész számos inspirációt merített a könyvekből, az irodalomból – arra kértek négy írót és költőt, Bartis Attilát, Borbély Szilárdot, Csobánka Zsuzsát és Győrffy Ákost, hogy merítsenek ők inspirációt a kiállított alkotásokból és az így született szövegeket olvassák fel a tárlat terében.
Hegedüs Géza A magyar irodalom arcképcsarnoka c. könyvében így ír Kosztolányi Dezsőről: „Ő a lélek kalandjainak költője és prózai krónikása. Részvétet érez minden emberi szenvedés iránt, látja és ábrázolja a polgári élet sivárságát, undorodik minden erőszaktól, gyönyörködik és gyönyörködtet a szépségben, játszik a nyelv végtelen lehetőségeivel, lelkére ereszti a külvilág benyomásait, és megfogalmazza a benyomásokat.” A pályázatra beküldött prózai írások Kosztolányi fent megfogalmazott szellemében készüljenek. 
Térey János, a kötet szerzője, Csobánka Zsuzsa költő, író és magyartanár, illetve Vári György, újságíró és irodalomtörténész beszélgetnek a Könyvfesztiválra megjelent esszékötetről 17.00-tól
A Deák Ferenc Akadémia Közhasznú Egyesület történelmi előadás sorozata 2012. május 17-én csütörtökön 17.00-kor kezdődik. A magyar történelem meghatározó alakjai című sorozat C.Tóth Norbert előadásával indul Luxemburgi Zsigmondról (1387-1437)
A Romkert Kiállítóterem fotópályázata az „Öntudatlan Örökkévalóság” programsorozat keretében amatőr fotósoknak. A képeket zsűri díjazza, de kiosztásra kerül egy közönség díj is. A beérkezett pályaművekre a Romkert Kiállítóterem és Kávéház facebook oldalán lehet szavazni. A szavazásra időtartama: 2012. május 10- június 10. 
Az ELTE-BTK Trauma és Gender Kutatócsoportja által meghirdetett konferencia célkitűzése, hogy felhívja a figyelmet az interdiszciplináris irodalom- és kultúratudományi nézőpont fontosságára, mely a trauma- és genderkutatás eddigi eredményeit mozgósítva képes felismerni a társadalmi nemi szerepek vizsgálatának jelentőségét a traumatikus tapasztalatok értelmezésében, illetve, hogy ez a megközelítési mód egyes szépirodalmi művek kapcsán elkerülhetetlen elemzési szempont.
Nyíregyháza lesz a vers fővárosa 2012. október 9. és 14-e között. A Móricz Zsigmond Színház ad otthont a 14. Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztiválnak – jelentette be Lutter Imre fesztiváligazgató, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke és Tasnádi Csaba, a színház igazgatója. Társulatok, egyéni előadók, zenekarok és filmesek június 15-ig nevezhetnek a rangos seregszemle versenyprogramjába.
A debreceni Csokonai Színház Horváth Árpád Stúdiószínházában az eredetileg tervezett május 4-e helyett technikai okok miatt május 19-én kerül sor a Jászai című darab ősbemutatójára. A darabot Jászai Mari naplóiból és Borbély Szilárd "A nagy Jászai" című drámájából Galambos Péter és Kovács-Cohner Róbert rendezte.
Friss lapszámunk Útirányul A régi Nyíregyházát tűzi ki: Kujbusné Mecsei Éva Múltbéli kapcsolatok c. tanulmányában Nyíregyháza 1753 és 1848 közötti kapcsolatairól ír, Galambos Sándor pedig a dualizmus kori Nyíregyházáról közöl tanulmányt. A Fogadó rovatunk a mai Nyíregyháza köztereivel foglalkozik: előbb Onder Csaba kérdezi Simon László talajvédelmi kutatót a Kossuth téri fákról, majd Gucsa Magdolna írását olvashatják az Életfáról. Gyaloggalopp rovatunkban Kulcsár Attila értekezik Nyíregyháza múltjáról és jelenétől a városfejlesztés tükrében, de Forspont rovatunk -- melynek alcíme ezúttal Iskolapéldák -- első tanulmánya is a városhoz kötődik még: Kedves Júlia Nemzetiség és nyelvhasználat a nyíregyházi evangélikus népiskolában (1876-1910) címmel közöl tanulmányt - valamint még sok minden mást. Immár letölthető pdf-formátumban is!
Köszönjük a hasvillantást, Pasas:)
Nem Onder Csaba vagyok, viszont ez az ő fotója, kérek intézkedni:)
Az írások tetszenek, de szebb hast is lehetett volna villantani.
Kedves Irodalmárok!
Micsoda erotika folyik Önöknél! Azt gondoltam, hogy “fanyar” emberek, de látom, olvasom, hogy van humoruk is, a komolyságuk mellett.
Ez nagyon jó, mert a humor mindenben segít. Akinek humora nincs, az minden aljasságra képes. Csak így tovább !
Hú,a nyálelválasztásom is megindult a pacalra.
Szeretem a Tirpák csárdát.Jól főznek és bőségesen adagolnak.