Szeretem a pálinkát, ma reggel kóstoltam meg a több évvel ezelőtt a szeretőmtől kapott ágyas aszútörkölyt. Eszembe jutott a Sóstó, a Svájci-lak, a városban a Royal Szálló, a kis villamos, a konflisok, a kalapok, selyemruhák és öltönyök háza…

A tirpák asszonyok tudnak a legtovább várni. Megáll velük az idő, mint a Ványa bácsiban, úgy tudnak várni, mint a Godot-ban, úgy tárulkoznak ki, mint Anna Karenina, úgy vágyakoznak, mint ahogy más nő nem tud.

Várnak. Kiválasztanak egy férfit, és aztán már csak rá tudnak várni. És ha az nem jön, annál inkább várnak…

Álmában fiatal férfiakkal hál, jóképű, erős, csontos, középmagas emberekkel, kik Sulyánbokorból, Mandabokorból, Verbőczibokorból, vagy Rókabokorból gyalogolnak be hozzá a városba, lavórban megmosdanak, de így is érezni rajtuk a széna és a ló szagát, fekete csizmát vesznek és gyolcsinget. Ilyenkor boldogan ébred a tirpák asszony. Mióta elhagyta lókupec férjét, ki jobban tudott bánni a nyers hússal, mint a vággyal telivel, azóta nem vágyik a város pompáira és ficsúr férfijeire, hiába hagyta ott vidéki életét, mégis bokortanyák férfiai látogatják meg álmában. Meg az az egyetlen egy igazi szerető, akiért örök magányt fogadott a tirpák asszony…

A tirpák asszonyokban tótok, szlovákok, magyarok vére folyik, minden nő barna hajú, egy tirpák nőt sem ismerek, kinek szőke haja lenne.

A tirpák nő már rég nem vágyik sehová, se a Felvidékre, se Szarvasra, sem Békésbe, se a fővárosba. Csak várni tudnak, itt, helyben, a Nyírség szívében, közel a bokortanyákhoz. Pontosan, precízen csak várnak…

Ma reggel éreztem hosszú évek után a szerelem illatát, a vágynak mámorát. Hiába megannyi pálinka udvarló gesztusa. Hiába a szilvapálinka istállók szénájába huppanó akarata, a meggypálinka könnyed és egyben brutális templomfalnak tuszkoló mámora, az ágyas aszútörkölynek nincsen, nem lehet párja, az maga az üvegbe zárt szerető, szeretkezés, az maga a testet öltött ifjú, kit a tirpák asszony sosem tud elfelejteni. Csak várja, várja, néha pántlikáját látja az, ki arra jár, s ő csak szagolja feles poharát, hátha kiugrik belőle régi szeretője. De, mint az alkohol, lassan, fájdalmasan, mindig reményt és illúziót keltve vissza-visszatér az aszútörköly illata. Aztán végképp elpárolog, úgy, mint az a cifrabeszédű, Krúdyt olvasó szerető, ki szabadon, fellélegezve utazza át egész Európát, immár több éve a tirpák asszony, s más nők terhes, gyötrő, hisztérikus szerelme nélkül, bordélyházakban éjszakázva. Ki tudja, tán már katedrája is van…