You Are Here: Home » Archívum » Holmik » Az elszabadult alany » Tojáséj

Tojáséj

Tenyérnyi fekete könyvben olvastam először. Egysoros, Weöres Sándortól. Talán a legrövidebb magyar vers, címe sincsen, csak törékeny teste. Ha kimondom, mindenki hallja a „h”-t. Pedig az nincsen. Innen bentről embrió álma, első ébredés előtti éj. Költésláz, testmeleg mindenség, fészekre boruló pihetollak. A kotlós elszánt ragaszkodása. Feltétlen hűség. Fekete öntudatlanság itt belül. Amíg az osztódó sejtcsomóban formát nem ölt a szem, nincsenek színek. Teremtés éjszakája. Koccanás odakint, terjedő kocsonyás remegés idebent. A héj erős. Karmos ujjak sürgölődnek, fordul a tojás, hidegebb szélről melegebb középre gördül. Éj van, alszik a fészek, rajta-fölötte kitartó eleven sátor. Itt belül lüktető pirosság, valahol a nyálkás mélyben, nyugtalan éjközépben. Önmagába záruló tér, héj alatt a hártya, keménység alatt a lágyság. Felépült vérkörök, eleven áram. Madármagzat csukott szeme. Alvó fiókák éjjele.

One comment on “Tojáséj

  1. Engem is foglalkoztatott ez a vers mindig, köszönet a reflexiókért, segítőleg hatottak az értésében. Itt fekszik a polcomon egy tenyérnyi fekete kötet, talán ugyanaz a kiadás… Egy antikváriumban vettem, benne gyanús gyermeki kézírással az ajánlás. Egy kis otthoni filologizálás után be is bizonyosodott: Sándoré.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

HTML tags are not allowed.

Copyright © 2007-2014. Minden jogot fenntartanak a szerkesztők és a szerzők.

Scroll to top