You Are Here: Home » Gyorsposta » Oláh András: Közjáték vagyunk – 50 év 50 vers

Oláh András: Közjáték vagyunk – 50 év 50 vers

János István bemutatja Oláh András kötetét

Ha úgy vesszük, hogy az emberi élet lehetséges és olykor elérhető időtartama kereken száz év (Faludy György majdnem elérte, s Gyarmati Fanni is igen közel jár hozzá), akkor Oláh András épen e kiszabott időintervallum közepén készített számvetést, summázta amúgy sokszínű, mégis, távolról valaminő nagyobb egység ívét felmutató életművét. Bár Radnóti szerint a „költőnek nincs kora”, hiszen csak maga a teljesítmény, az opus számít, ilyen értelemben a mű kortalan, ám végül is mégsem személytelen: Oláh András alkotói pályája  az élő és meglehetősen következetes példa arra, hogy a műnek – legalább is számomra – mindig is van egy alkotótól függő olvasata, személyes hangzása, egyféle markáns, csakis Oláh Andrásra jellemző orgánuma. Mert Oláh András egyéniség, saját autonóm, öntörvényű útját járó költő Magyarország keleti szegletében, hol a kollektív sors és tudat gyakorta feloldotta és magába gyűrte a bátortalan egyéni útkereséseket. A közélet áldozata lett így legtöbbször a líra, a költő pedig saját költészetének fogja, ki már végképp nem menekülhetett a kimondott szó béklyóiból.

Oláh András azonban nem csupán maga mögé utasít egy közéletinek mondott költői irányzatot és metódust –  s teszi ezt amellett, hogy morálisan és érzelmileg is  elkötelezettje annak a szatmári vidéknek, mely már Kazinczy korában sem csupán Hőgyész Mátékat termett –,  hanem a régióban új és szokatlan költői paradigmát is teremtett: a nyolcvanas évek elején még idegenül ható, szubjektív-meditatív líra jelenti számára az önkifejezés adekvát  műfaját, s jelenti mind a mai napig. Ezt bizonyítják eddig megjelent kötetei, melyek a közelmúlt magyar költészetének legnemesebb poétikai hagyományaiból építkeznek, Nagy László és Nemes Nagy Ágnes öngyötrő lírai töprengései találnak folytatásra, s nyitnak ablakot újabb, nem kevésbé gyötrelmes és félelmet keltő dimenziókra. Sejtető töprengései megoldatlan és megoldhatatlan dilemmák szirtjeit görgetik maguk előtt, hogy megtorpanjon előttük az olvasás lendülete, s elidőzhessen az elme a versbeszédbe emelt világ apró részletein. Oláh András ugyanis a részletekbe plántálja a szépséget, az általa oly kedvelt metaforák révén jut el egy-egy őszinte igazság felismeréséig és kimondásáig. Őszinte költő, hisz abban, hogy egyetlen életünk van és ez a múló állapot mindannyiunk közös létélménye. Ennyiben kollektív költő, mások helyett is gondolkozó lírikus, aki senkire sem akarja ugyan rákényszeríteni hamleti monológjainak tanulságait, mégis minden egyes ember helyett mondja ki a létezés egyszeri és megismételhetetlen voltában való meggyőződését. Éppen ezért félelmet valló és félelmet keltő líra az övé – hiszen minden, a legvégső dolgokra irányuló művészi kísérlet szükségszerűen félelmet kelt: az individuális létezésnek nincs nagyobb rettenete a halálnál, mely nem egyszerűen elmúlás, sokkal több annál – kivettetés az élet örömeinek élvezetéből, mert még a legnyomorultabb sorsnak is van létminősége: amiként az alvilágban sínylődő Akhilleusz örömest cserélne a legnyomorultabb földi halandóval, pusztán azon egyszerű tény okán, hogy ő él. S bár a létezésnek vannak a sors és a lélek által determinált, újra-és újraírt odüsszeái, a  mégis-morál igaza dacol a fátumok hatalmával.

Oláh szilárd értékrendre tekintő költő, szkeptikus, de a nagy és öröknek nevezett emberi értékek feltétlen elkötelezettje, szkepticizmusa még a sztoikus világképhez sem közelít, talán nevezhetnénk egy bűn-ostorozó vagy bűnfelmutató keresztény szkepticizmusnak, mely az ember intelmére íródik, valójában a költői lélek bugyraiban kutat.

Oláh András dedikál

Oláh András egy cseppet talán dantei alkat is egyben: bejárja a lélek mindennapos, hétköznapi poklait, míg Dante ugyanezen gyarló fajnak a kozmikus és teológiai dimenzióit kutatta. A teremtés nem sikerült tökéletesen, hiszen isten szándékát lépten-nyomon keresztülhúzza az ember, aki szeretné magáról lerázni a gondviselést, ám mégsem boldogulhat nélküle.

Oláh András új kötete tulajdonképpen nem más, mint az életmű eszmei vonulatának szintézise, tehát több mint válogatáson alapuló antológia. Annak a kezdettől fogva hangoztatott költői világképnek a jegyében válogatta ki Oláh András ezt az ötven verset, melyet pregnánsan jelenít meg a kötet címadó verse:

Abban egyformák vagyunk / hogy orvvadászok lesnek ránk / ezen az elátkozott színpadon / – számunkra nincs fegyverszünet / sem vadászati tilalom / csak homok alatti csönd / hisz közjáték vagyunk csupán / Isten elfuserált ötletében (Közjáték vagyunk). Létünk is köztes lét, a teremtés, a creatura telve esetlegességgel, alapélményünk az átmenetiség jelenségszintű vegetációja, a lét véletlenszerűsége, kiismerhetetlensége. Mert a “türelmi zónába” szorult kollektív létezés is, „mi pedig – közönyös kövek záporában – / egymást cseszegetjük eszméktől részegen / a számunkra kijelölt Föld nevű türelmi zónán.” Az individuális és kollektív vákuum ellenpontjaként mégis megjeleníthető valami, ami egyszerre megfoghatatlan, lebegő vágy és az idők homályába lebegő mítikus alapélmény, szinte arkhé, az őselem: ez pedig a szerelem, az egymásban való feloldódás élménye: „A levelek is visszafelé hulltak azon az éjjelen / beleolvadtunk az erdő szövetébe / cipőm orrát bámultam félszegen / a bugyrot ahová Isten száműzött / karjaid rejtekében vacogtam – hagyva / hogy az esőcseppek végigfolyjanak szerelmünkön / hogy benned lassan átmelegedjek / s hogy magadba zárj – mint gyűrűiket a fák.” (hogy magadba zárj) A világ paradox jellegét mégjobban kiemeli a mívességre törekvő költői technika, mely önmagában is kettős világot idéz meg: egyrészt a szikár kendőzetlen versbeszéd az állandó fenyegetettség-élményt sugallja, másrészt viszont ezt ellenpontozzák a lágyabb, líraibb, az érzelmek benső világából fakadó tónusok: “mikor ágyába fektetett / bennünket a vágy és tested / patakmedrében elmerültem / megjelölted azt a délutánt / mint sajátodat… // észrevétlen szivárogtál belém / s növekedtél miként a jégcsapok / veled a végtelen hajolt fölém / a múlhatatlan…” (fagyöngy és jégcsapok)

Paradox költői világ Oláh Andrásé, paradox, mert bár félelemre épül, mégis élni segít, segít elviselni azt a tudatot, hogy „tombol az ár mint a pestis – / látod: az Úristen elcseszte ezt is” (az utolsó szerep). A hazugságra épült világot magára hagyta alkotója, hiszen „Isten a nyelvébe / harapva hallgat”, s aligha van a csönd és a magány tudomásulvételénél használhatóbb stratégia: „a legjobb ha nem gondolsz semmire / a legjobb ha nem mondasz semmit / a csönd vágyaktól vemhes / s mi belülről is fázunk” (nekrológ).

Illúziómentesen, a realitásokkal szembesülve élni – nagy költői kihívás és bátorság. Nagy bátorság továbbá emberi alapesetek alapigazságainak analízise, s még nagyobb heroizmus vállalni a kozmikus létezés magányát, s elfogadni Márai Sándor igazát: „Isten csendestárs minden üzletünkben” S bár „többször van tél / mint kellene”, s a felfordult világ kaotikus masszájában hiába keresnénk a régi meséket, helyükbe léptek a politikai álságok, s az igazság és hamisság példázatában ezúttal a hamisságé a diadal, hiszen „nincs bőség (kosár sincs: ellopták régen / és ne hidd hogy arcukat égeti szégyen) sírodat – Petőfi – hiába rázom / sírod sincs s eszméd is elvetélt álom” (sírodat rázom). Ezen atomjaira züllött glóbuszon egyetlen vigasz lehet a szerelem emléke, mely még nemlétében is örök realitás – az emberi létezés következő ötven esztendejére nézve is megtartó erő: „az olvadó hó alatt / hóvirág illatába mártva / tócsák kocsonyás iszapjában / lépteid mégis ott maradnak (mégis).

A számvetés és világgal való szembesülés kötete a Közjáték vagyunk, mely nem csupán költői esztétikumában tekint a szépségre, de a magyar könyvművészet jeles alkotása is egyben, s külön kuriózumként hat a kiadványhoz csatolt CD-melléklet, a Hangoskönyv, mely Pathó István Jászai-díjas színművész valamint  a Hangraforgó együttes közreműködésével készült.

elhangzott 2009. december 17-én, Nyíregyházán, a Jam Pubban

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

HTML tags are not allowed.

Copyright © 2007-2014. Minden jogot fenntartanak a szerkesztők és a szerzők.

Scroll to top