You Are Here: Home » Szépirodalom » Lodövi

Lodövi

A következő novella, mely lapunk 2008/tavasz számában jelent meg, folyóiratunk tavalyi díjazottja.

Jó ember volt a Pityu, nem panaszkodott rá senki, csendben, rendben elvégzett az mindent, ötkor kelt, de nem ám az órára, hanem a természettel, kipattant az ágyból, mint akinek sürgős dolga akadt, és hát valóban sürgős dolga volt, mert megetetni a malacokat, plusz még az egész tyúkudvar, ez az ő dolga, az asszony bent, az ember kint, ettől élet az élet, egész hétvégéket el tudott tölteni a kertben, nem szólt egy árva szót sem, legfeljebb a dinnyéhez vagy a krumplibogárhoz, a feleségét is csak egyszer szidta meg, húsleves volt, ünnepi ebéd, de minek hívsz be, ha még forró, vedd tudomásul, egy jó háziasszony csak akkor szól, ha már az asztalhoz lehet ülni, azzal fuccs a születésnapi megemlékezésnek, a negyvenediket töltötte be épp a felesége, ő meg kiment, elmotozott még egy keveset a ribizlibokroknál, szerette a ribizlit, s annál is jobban a ribizlipálinkát, a pirosribizlit, ötkor kelt, kipattant az ágyból, öltözés, etetés, itatás, majd fel a kerékpárra, aminek mindenki a csodájára járt egy időben, hisz’ három elhasznált, tropára ment kempingből szerelte össze, mint a szivárvány, kék csomagtartó, világoszöld váz, az ülése meg citromsárga, jóhogy citromsárga, hát egy női bicikliről, a Dili Gabiéról szereztem, vágta rá, ha kérdezték a gyerekek, miért, ja, sárga, mert a sárgaházba való, helyeseltek a korán kelők a Teri Kocsmában, ahová Pityu munka előtt mindig betért, istenem, egy pirosribizlit, sóhajtotta Terikének, mert az a feles, az kellett, hogy el tudjon indulni a nap, nem iszom én kávét, jobb a pálinka, Dili Gabi meg jobban tenné, ha maga menne be a bolondok házába.

Ám Dili Gabit nem lehetett nem szeretni, vagy aki nem szerette, titkon azért az is sajnálta őt, ki ne tudta volna egy ilyen kis faluban, hogy mi történt, mi történt, mi történt, hát az történt, még így elmesélni, leírni is szörnyű, hiába, hogy ezer éve, a nagy kereszteződésnél jártak azzal a rossz Zsigulival, a kutyák cefetül ugattak, ha jött az az autó, úgy pöfögött, úgy nyikorgott, a nagy kereszteződésnél jártak, egy régi augusztus délelőtt, harangzúgás, a folyó felől nehéz szagok, Dili Gabi nővére, Juli, a falu szépe a saját esküvőjére furikázta a rokonságot, ittak már egy keveset, nemcsak a rokonság, hanem sok-sok barát is meghívást kapott, tele volt a templom, én vagyok ma a legboldogabb ember, hogy ezt a két párját ritkítóan szép fiatalt összeadhatom, én vagyok a legboldogabb ma, és a mennyei atya, harsogta a gyülekező tömeg előtt Misike, a lelkész, nem használt soha mikrofont az isten házában, ezért folyton kiabált, a hangja így is betöltötte a tágas épületet, de ha néhanap tájelőadást tartott a megyei színház Naményban, ott, a nézőtéren sem bírt magával, alig lehetett lecsitítani, de kérem szépen, ez színház, nem a piac vagy a templom, súgta neki hátra valaki a széksorok sötétjéből az Anconai szerelmesek alatt, de nem mi voltunk a hibások, de nem mi voltunk a hibások, hajtogatta a karambol után órákig Dili Gabi, egy kamionnal ütköztek, a menyasszony szörnyethalt, s most a többiekről nem is beszélnék, de a kisebbik Serfőző lányból ekkor lett Dili Gabi, végérvényesen, sokkot kapott, és nem kért soha többet egy falatkányit sem a valóságból, harmincöt éves, térdzokniban, matrózblúzban ugrál a mászókáknál az óvodások közt, kipirulva pattogtatja pöttyös labdáját, egy idős, egyedülálló néni vette magához.

Mikor tehette, Misike foglalkozott Gabival, elhívta magához a lakására, tanítgatta, játszott vele, bár az is úgy volt Pityu szerint, hogy nem akkor foglalkozott vele, amikor csak tehette, hanem amikor kapatos volt, mert szerette az is ám a pálinkát, és az italtól emberségesebb lett, és egyszerre nem törődött a pletykákkal, hogy leáll egy bolonddal, szerette a pálinkát, és nem csak úgy, hogy akkor mindegy, mit tesznek elé, mert mindent megiszik, hanem a panyolait, abból viszont valóban nem válogatott, ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit, ahogy az öreg Kabos mondaná, kiabálta, ha valaki odáig merészkedett, hogy megkínálta, bár ilyen ritkán és egyre ritkábban fordult elő, mert amíg volt pálinka a háznál, addig Misike is ott maradt a háznál, nem ment haza az istenért sem, ásítozhatott a háznép, Pityu mesélte, először csak simán dobolt az ujjaival az asztalon, később a felesége már ki is húzta az ágyat, és elment fürödni, de Misike ebből semmit, de semmit nem érzékelt, abból viszont már annál többet, hogy ez a bodza, ez a pálinkák királya, és különösen az idei, s gyorsan megkóstolta a két utolsó évjáratot, gargalizált egyszer, gargalizált kétszer, osztott, szorzott, s már éppen újra töltött volna, magának, az otthoniak italából, alig lehetett elküldeni, Pityu házi gyűjteménye bánta, a kezébe nyomtak egy üveggel, csak menjen már oda, ahová való, de Misike egyedül nem szeretett iszogatni, a társaság a fontos és nem a fogyasztás maga, s egyszer, amikor már jócskán berúgva elhívta magához Dili Gabit, s a lány rátalált a befőttek mögé rejtett üvegekre, adott neki is egy kortyintásnyit, majd még egyet és még egyet és még egyet, aztán a sakkozás alapszabályait próbálta elmagyarázni neki, eredménytelenül.

Be jó, be jó, sóhajtozott tovább Pityu a Teri Kocsmában, miután felhajtotta az adagját, olyan volt az neki, mint az autónak a benzin, ezt még a körzeti orvos is elismerte tavaly, Pityunak ugyanis szívproblémái támadtak, a doki meg bivalyerős gyógyszereket írt fel neki, aztán semmi alkohol, kacsintott betegére, aki be is akarta tartani az előírásokat, de napról napra rosszabbul lett, a gyógyszerektől vagy sem, esetleg a pálinka hiánya miatt, ki tudja, de szédült, és amikor egy hűvös délután elhányta magát a munkahelyi öltözőben, visszament a körzetihez, könyörgöm, csupáncsak a reggelihöz, egy kupicával, ja, és az ebédhöz, anélkül meghalok, az orvos helytelenítette a dolgot, de látva kliense állapotát nem tehetett mást, mint hogy csökkentette a gyógyszeradagokat, és engedélyezte a kupicákat, s lám, Pityu azóta él és virul, lenyeli azt a felest pontban háromnegyed hatkor, és csak pörög, pörög, pörög a műhelyben, persze a maga módján, nem a szája jár, hanem a keze, ha mégis megszólal, azzal mindenkit meglep, talán el is felejtették már, hogy ott van közöttük, ribizli, hát milyen szó ez, mondja most, Terike húsos melleit fixírozva, ribizli, tisztára, mint egy kutyanév.

Ordaskurva, gúnyolták a nagyobb gyerekek, és sajnos nem ok nélkül, mert Dili Gabira a fél falu rájárt már, egyet fizetsz, máris vihetsz, susmorogta Gabi kéjes hangon a férfiak fülébe, ő legalábbis azt hitte, hogy kéjesen, egy felesért bármire képes volt, de nem kellett neki panyolai, megelégedett a legundorítóbb lőrével is, ami még hírből sem látott gyümölcsöt, hiába kapott Misikénél finomat, ksssz, ksssz, elikssszír, hajtogatta a bódulattól a lelkészlakban, de mert Misike egy idő után, látva az alkoholnak a lányra tett delejes hatását, nem adott neki egy kortyot sem, ő a kocsmába járt be fogyasztani, és ezzel egy időben viszont leszokott Misikéről, az értelmetlen sakkpartikról, az unalmas beszélgetésekről, valamint az értelmetlen és unalmas Miatyánkról, hamar híre ment Dili Gabinak, volt aki az orális szexet próbálta ki vele, mert otthon, az asszonnyal nem merte, be ne kapja már, az olyan tisztátalan dolog, rá nem tudnék nézni utána, vallotta ez az ember, elfintorítva az arcát, tessék, lodövi, mondta később Gabi szájába élvezve ugyanez a személy, nesze, a pálinka helyett, mért, jó tömény, nem, de a klasszikus pozíciók is divatba jöttek a Terike elképzelhetetlenül mocskos és messziről bűzlő mosdójában, a fél falu kipróbálta a 35 éves gyereklányt, gyerünk, négykézlábra, Ribizli, szűrődött ki a vécéből az elfojtott hang, amikor megérkezett Misike, egyenesen az istentiszteletről, át sem öltözve, elegánsan és mégis csapzottan, a pálinka miatt van az egész, én vittem a bűnbe, én is szabadítom ki onnan, mondta, s azzal a mosdó felé vette az irányt.

Régen elmúlt éjfél, amikor Misike eltávozott az őrsről, én voltam az éjszakás, csak tízre mentem be, de a lelkészünk még akkor, órákkal a Teri Kocsmában tett látogatása után is egész testében remegett, amit én ott láttam, azt sohasem felejtem el, préselte ki magából elcsukló hangon, Dili Gabit nem lehetett nem szeretni, vagy aki nem szerette, titkon azért az is sajnálta őt, hittem idáig, nyilván tévesen, Misike egész testében remegett, nem úgy Dili Gabi, aki kéjesnek hitt hangján csak azt sikkantgatta, hogy lodövi, de azt százszor, ezerszer, kérek lodövit, mondta csukott szemmel, félálomban is, hajnalban jöttek érte, úgy öt óra felé, kipattant az ágyból és az utcán volt a fél falu, bizonyára a falu másik fele, Misike sírt, úgy könyörgött a szállítóknak, hadd maradjon nála a lány, ott biztonságban lenne, de Dili Gabi csak mosolygott, egyfolytában, mint aki nem tudja abbahagyni, és megsimogatta Misike könnyáztatta arcát, nem mi voltunk a hibások, nem mi voltunk a hibások, vigasztalta a tiszteletest, s apró puszit lehelt az orcájára, majd végleg eltűnt a kisfurgon elsötétített ablakai mögött, végül nem indult nyomozás az ügyben.

Nem látta azóta senki a lányt, illetve Misike volt egyszer nála látogatóban, de nem hajlandó beszélni erről.

Olyan sokat iszik azóta, és rossz pálinkákat, a Teri Kocsmában, hogy senki sem veszi őt komolyan, múlt héten már az istentiszteletet is lemondta.

Éjjel-nappal vedel, Pityu könyörög neki, legalább akkor panyolait, és előhoz egy üveggel, rakná a szatyorba, de Misikének nem kell.

Misike még hagyján, de Pityu úgy ahogy van, citromsárgára festette az egész biciklit.

Iszunk mindannyian, és eszméletvesztésig, ha a Serfőző Gabi neve szóba kerül.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

HTML tags are not allowed.

Copyright © 2007-2014. Minden jogot fenntartanak a szerkesztők és a szerzők.

Scroll to top