Bujtosi Bujdosó Étterem

A Bujtosi Bujdosó Étterem (nagyításhoz klikk a képre!)

Bujtos az én Bakonyom. Kevesebb a fa, hegyek sincsenek, körbeveszi a város, tenyérnyi hely, elbújni nem lehet, mégis: vadkacsa költ a zsombékos nád között, a tó mellett füves térség a sétához, focihoz, kutyafuttatáshoz. A víz szélén megállva mindig jut pár nyugodt perc, háttal a városnak, háttal a gondoknak. Futó Rózsával erre kerekezvén számtalanszor megálltam itt pihenni, lélegezni, céltalanul bámészkodni, hogy aztán haladjak tovább a körúton át (ha éppen délidő van, akkor a Bujtos utca felé). Az étterem – nevéhez illően – kis időre elrejt a világ elől. A belvároshoz közeli, mégis csendes utca közepén az utcafronti terméskő lábazat és az ívelt ablakok nyugodt méltósága fogadja a betérni szándékozót. Beszédes pincér üdvözöl, ízes szavai valamelyik Krúdy-regényből szólnak hozzám: „Köszöntöm a Vendég Urat, parancsoljon nálunk helyet foglalni! — Méltóztatik megengedni, hogy segítsek? Ezt a kabátkát most a fogasra tesszük!  — Nálunk az ételnek íze van! — Csontlevest tetszik rendelni? Bátorkodom megsúgni: kockából főzték! Finom májgaluska levesünk van! Házias étel, most készül a konyhán! — Van savanyú céklácskánk, nem konzerv, házi recept!” Meggyőz, elvarázsol. Van úgy, hogy nem is az ételért, hanem ezekért a szavakért jövök. No, lássuk, mit tud az a májgaluska! Csipkedett májgombóc inkább, mogyorónyi, kecses darabkák, enyhén sózva-borsozva, a leves tartalmas csontlé – igazi –, s a zöldség mennyiségét sem túlozták el. Makói sertésflekken követi a levest, zöld körettel. A flekken jól átsült, mégis ruganyos, ámde harapható, omlós tarjaszelet. A szélét sütés előtt elfelejtették bevagdalni, ezért dimbes-dombos a felszíne, de ez mit se’ számít, hisz’ tudható: habár a látvány az első, azért az íz az úr. A zöld köretet jobb lenne mélyen elhallgatni. Zacskós mirelit zöldségkeverék, nagy valószínűséggel franciasaláta-alap. A zöldségdarabkák – különösen a sárgarépa – szétplöttyednek a tányéron, erős a gyanúm, hogy a mikrohullámú sütő a ludas. A flekkent nagy halom aranybarnára sült, ropogós, enyhén karamelles hagymakarika borítja. Ezért a sült hagymáért a világ végéről is idejönnék. Nemesen egyszerű, csakúgy, mint a környezet, ahol feltálalják. Fehér falak, zöld bútorzat, az asztalokat laza farácsozat választja el. Régi vidéki kisvendéglők hangulata a teremben, a pincérekkel el lehet diskurálni a világ dolgairól, egyikük megnyugtat, az ablakon át látja, hogy a helyén van még a biciklim. (Enyhe a tél, Futó Rózsa velem van, az idén nem alszik téli álmot.) A Bujtos utca misztikus csodája az a falusias nyugalom, amely a város szívétől alig néhány száz méterre árad szét a házak között. A Könyvtár, a Rendőrség, a Börtön szegélyezi utam, ha a Város felől közelítek. A BUSZACSA parkolója-udvara miatt csonka és tépett ez az utcavég, de tovább haladva (a napos oldalon) takaros házak, eleven portálok következnek. Csendes virágzás: boltocska, szolárium, filmkölcsönző, bioétterem, s a kocsma. Muskátli Presszó – hirdeti a felirat. Frissen felújított, hatalmas boltívvel kettéválasztott-egybenyitott helyiség, nyáron ki lehet hajolni az ablakon, hogy az utcai terasz dobogóján üldögélő barátainknak kiadogassuk a frissen csapolt sört. A presszó a muskátli erős árnyalataival ékeskedik. Az egyik rész színe a leveleké, a másik a virágoké. Cappy eperlevet fogyasztok (35 % eper), feledhető, de legalább passzol a terem színéhez. Úti bátorítóként magamhoz veszek egy kis Unikumot, utána újra a Bujtosi Bujdosó vendége vagyok. Az előétel Krúdy Gyula kedvence. Hagymás velő pirítós kenyéren. Nem kihívás, mondaná az amatőr szakács, amíg meg nem próbálja elkészíteni. Nehéz elérni, hogy a velő a zsírban alig megroggyantott hagymán meg ne keményedjen, hogy a kenyérre kenve lágy maradjon. Itt ez mindig sikerül, ellentétben a lapcsánkával, ami hol kellemesen fokhagymás-borsos tiszta ízzel kedveskedik, hol sárgára színezi a hozzáadott ételízesítő, brutális nátrium-glutamát aromával fokozva a hatást. A hortobágyi húsos palacsinta tökéletes. A tésztájában gondolatnyi só, formás csomagocskába gönyölve a darált hús (olyan lágy, mintha apró darabkái mozaikos pástétomhoz  készültek volna). A szósz selymes; tejszín, tejföl mértékkel szerepel benne. A díszítő tejfölcsík és (üdezöld!) petrezselyemlevél mértéktartó, de hatásos látványt varázsol a tányérra. Otthon éreztem magam, gondolom, miközben a kijárathoz közelítek. A lépcsőről lelépve jobbra a Központi Önkiszolgáló Étterem bejárata, ugyanaz a vállalkozás. Kellemes emlék egyik ottani ebédem: zöld galuska (spenóttal összegyúrt tésztából), tejfölös gombapaprikással. Oázis a közétkeztetés sivatagában. A test jóllakott, a szellem többre vágyik. Utam a Könyvtárba vezet.

A Vörös Postakocsi 2009/tél.