Magyar gesztenye
Megerőszakolni egy verset
Lapis József
Időnként szépirodalmi utalások, idézetek is elhangzanak. Mindig is fenntartásaim voltak Petőfi, Ady, József Attila (és mások) sorainak efféle kiárusítását látva-hallva. József Attila írásait például már annyi rendszer, annyi politikai formáció sajátította ki nemes és nemtelen célok érdekében az utóbbi nyolcvan évben, hogy a szerző nemcsak hogy foroghat sírjában, de sajnos már úgy érezheti magát, mint a búgócsiga. Természetesen nem arról van szó, hogy egy-egy szépirodalmi művet semmilyen módon sem lehetne bevonni valamely retorikai érvvezetésbe. Akkor aggályos a dolog, ha a kiragadott szövegrészek teljesen más értelmet mutatnak eredeti szövegkörnyezetük nélkül, illetve ha egy alapvetően összetett gondolatformát az adott érvelés túlzott mértékben leegyszerűsít, az ismert szerzői név tekintélyét használva föl a mondandó legitimálásához. (Talán a Hazám ciklus alábbi sorai a legnépszerűbbek: „Fortélyos félelem igazgat / s nem csalóka remény.” Ezt legutóbb a BKV-botrányról értekezvén találta beidézni egy ismert publicista.)
Még tavaly történt, hogy esti sétám alkalmával ismerős verssorok foszlányai értek el hozzám, ezért némiképp közelebb óvakodtam. Radnóti Miklós verse szólt felvételről, mi más, a Nem tudhatom… Igencsak elgondolkodtatott e gesztus. Mikor a költő 1944 elején felolvasta friss művét baráti társaságokban, többen nem értették, miért akkor, s miért így írt hazafias költeményt. A verset s szerzőjét megítéltek gondolati korszerűtlensége, az aktuális történelmi-társadalmi helyzettel való összeilleszthetetlensége miatt (illetve az összeilleszthetőség még akár valamifajta megalkuvó, a kurzushoz odadörgölőző magatartást sejtetett). Radnóti kesernyés mosollyal fogadta a szép békeverset ért bíráló megjegyzéseket.
A költő születésének centenáriumán, egy vidéki város főterének esővel hígított lámpafényében nem kevés zavarral vegyes ámulattal hallgatom a hangszalagról (korongról?) szóló felkavaró sorokat. A hazaszeretet verse – igen. De vajon nem tudják a tüntetők, hogy hatvannégy évvel korábban ugyanazon jelkép alatt masírozó legények gyilkolták meg Radnóti Miklós magyar állampolgárt, mint amely jelkép árnyékában ők most áhítattal hallgatják: „Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép, / s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép…”? Vajon kicsit sem pirítja az arcokat e szimbolikus összecsengés? Arra gondolok, hogy talán – remélhetőleg – tudatos gesztusról van szó, éppen a folytonosság nem vállalásának jelzéséről, a jelképek megtisztításáról, s Radnóti Miklós költészetének kételymentes vállalásáról. Hiszen miként a verssorokat, úgy a jelképeket is kihasználják, de ez nem kötelez arra, hogy ne mossuk le róluk a rátapadt sarat. Mégsem nyugszom meg, mert gyanítom, hogy ez azért nem pontosan így működik. A sár rajta marad az ásón, mely a földet hányta, a Bori noteszen, a karszalagon, a zászlón, s az emlékezeten. Óvatosan kell bánni a jelképekkel, mert könnyen oszthat sebeket a puszta látványuk, s könnyen válhat ízléstelenné problémátlan használatuk.
A Nem tudhatom… nemcsak a hazaszeretetről, hanem az idegen nézőpontok megértésének feladatáról és nehézségeiről is szól. A versbéli beszélőnek nem könnyű megértenie, mit jelent a pilótának e tájék, de azt tudja, hogy túlzottan mást, mint amit számára – s szeretné, ha a másik is többet látna belőle, aki lentről néz föl rá. A háború megteremti azt a távlatot és áthidalhatatlan távolságot, mely egymás gépies megsemmisítéséhez vezet. A vers félreérthetetlenül tárja elénk a reménytelenség és idegenség e tapasztalatát. Ahogy ott állok a szobrok árnyékában a nyirkos utcaköveken, a néhány tüntetőn végignézve én is kilátástalanságot érzek. Talán van, akit derékba tört sorsa hajt oda minden este. Mást esetleg a kocsma gőze táplálta vak indulat. Sok mindent nem értek a helyzetben, s telve vagyok bizonytalansággal. De afelől nincs kétségem, hogy aki buta mód iderángatta ezt a verset, ellenségképek és fröcsögő gyűlölködés elé, árpádsávok alá, Kárpátia-futamok közé, nem tudta, mit cselekedett. Éppen csak a vers igazságát, Radnóti fanyar mosolyát vétette el. Erőszakot tett.
A városban, ahol élek, áll egy régi mozi, csaknem száz éves, vasbetonból készült, már nem használják. Hazánk egyik legrégebbi mozgóképszínháza. Az 1944-es bombázások idején az előtte lévő téren gyülekező tömeget egy vadászrepülő végiggépfegyverezte. Ugyanez évben egy Dél-Itáliából felszálló, s a városban lezuhant pilóta zsebében a bombázás estéjére szóló mozijegyet találtak. Csak kiruccanás volt, polgár és katona számára is. Nem akarták ismerni egymást, nem akartak találkozni, mégis megtörtént. Ám a legrosszabb helyen: a halálban. Az értelmezhetetlen csönd borítja őket.
Lapis József: 
A 2010-ben elhunyt művész, Botond: A Vacsora/Das Abendmahl című műcsoportja utoljára május 26-án látható. A kiállítás zárónapján – reflektálván arra, hogy maga a művész számos inspirációt merített a könyvekből, az irodalomból – arra kértek négy írót és költőt, Bartis Attilát, Borbély Szilárdot, Csobánka Zsuzsát és Győrffy Ákost, hogy merítsenek ők inspirációt a kiállított alkotásokból és az így született szövegeket olvassák fel a tárlat terében.
Hegedüs Géza A magyar irodalom arcképcsarnoka c. könyvében így ír Kosztolányi Dezsőről: „Ő a lélek kalandjainak költője és prózai krónikása. Részvétet érez minden emberi szenvedés iránt, látja és ábrázolja a polgári élet sivárságát, undorodik minden erőszaktól, gyönyörködik és gyönyörködtet a szépségben, játszik a nyelv végtelen lehetőségeivel, lelkére ereszti a külvilág benyomásait, és megfogalmazza a benyomásokat.” A pályázatra beküldött prózai írások Kosztolányi fent megfogalmazott szellemében készüljenek. 
Térey János, a kötet szerzője, Csobánka Zsuzsa költő, író és magyartanár, illetve Vári György, újságíró és irodalomtörténész beszélgetnek a Könyvfesztiválra megjelent esszékötetről 17.00-tól
A Deák Ferenc Akadémia Közhasznú Egyesület történelmi előadás sorozata 2012. május 17-én csütörtökön 17.00-kor kezdődik. A magyar történelem meghatározó alakjai című sorozat C.Tóth Norbert előadásával indul Luxemburgi Zsigmondról (1387-1437)
A Romkert Kiállítóterem fotópályázata az „Öntudatlan Örökkévalóság” programsorozat keretében amatőr fotósoknak. A képeket zsűri díjazza, de kiosztásra kerül egy közönség díj is. A beérkezett pályaművekre a Romkert Kiállítóterem és Kávéház facebook oldalán lehet szavazni. A szavazásra időtartama: 2012. május 10- június 10. 
Az ELTE-BTK Trauma és Gender Kutatócsoportja által meghirdetett konferencia célkitűzése, hogy felhívja a figyelmet az interdiszciplináris irodalom- és kultúratudományi nézőpont fontosságára, mely a trauma- és genderkutatás eddigi eredményeit mozgósítva képes felismerni a társadalmi nemi szerepek vizsgálatának jelentőségét a traumatikus tapasztalatok értelmezésében, illetve, hogy ez a megközelítési mód egyes szépirodalmi művek kapcsán elkerülhetetlen elemzési szempont.
Nyíregyháza lesz a vers fővárosa 2012. október 9. és 14-e között. A Móricz Zsigmond Színház ad otthont a 14. Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztiválnak – jelentette be Lutter Imre fesztiváligazgató, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke és Tasnádi Csaba, a színház igazgatója. Társulatok, egyéni előadók, zenekarok és filmesek június 15-ig nevezhetnek a rangos seregszemle versenyprogramjába.
A debreceni Csokonai Színház Horváth Árpád Stúdiószínházában az eredetileg tervezett május 4-e helyett technikai okok miatt május 19-én kerül sor a Jászai című darab ősbemutatójára. A darabot Jászai Mari naplóiból és Borbély Szilárd "A nagy Jászai" című drámájából Galambos Péter és Kovács-Cohner Róbert rendezte.
Friss lapszámunk Útirányul A régi Nyíregyházát tűzi ki: Kujbusné Mecsei Éva Múltbéli kapcsolatok c. tanulmányában Nyíregyháza 1753 és 1848 közötti kapcsolatairól ír, Galambos Sándor pedig a dualizmus kori Nyíregyházáról közöl tanulmányt. A Fogadó rovatunk a mai Nyíregyháza köztereivel foglalkozik: előbb Onder Csaba kérdezi Simon László talajvédelmi kutatót a Kossuth téri fákról, majd Gucsa Magdolna írását olvashatják az Életfáról. Gyaloggalopp rovatunkban Kulcsár Attila értekezik Nyíregyháza múltjáról és jelenétől a városfejlesztés tükrében, de Forspont rovatunk -- melynek alcíme ezúttal Iskolapéldák -- első tanulmánya is a városhoz kötődik még: Kedves Júlia Nemzetiség és nyelvhasználat a nyíregyházi evangélikus népiskolában (1876-1910) címmel közöl tanulmányt - valamint még sok minden mást. Immár letölthető pdf-formátumban is!
“ő mondja meg, ki voltál, porod is neki szolgál”
Dehogy nem tudják, mit cselekszenek, akik erőszakot tesznek a Radnóti-versen és más szellemi termékeken.
Ne mentsd föl őket előre a butaság indokával. A butaság, a fölkészületlenség ha politikával foglalkozik valaki, igenis bűn. Halálos bűn.
Akik József Attila-, Radnóti-, Petőfi-, Ady-verseket csonkítanak meg, hogy szolgájukká tegyék a magyar kultúrát a napi gyalázkodásban, igenis elárulják a nemzet értékeit.
Talán túlteng bennem a megértésigény, és nem sietem el az ítéleteket, de azt mégsem hinném, hogy a fölmentés szándéka lenne látható az írásban… Reményeim szerint inkább az általad is jelzett következtetések irányába mutatnak a sorok.
Persze, olvasom. Csak sarkítottam egy kicsit, mert (sajnos) a bögyömben vannak.
Joggal, látom is a blogodban…
Rokonszenves a megértésigényed, egyébként.
Köszi
A háromszínű zászlót is kisajátították, az árpádsávost is…
A szándék a hibás nem a zászló… Viszont van olyan, aki már nem hisz a zászlóknak, de főleg a politikusoknak – és beáll valahová?!
Nem firtatja, hogy akikhez pártol, olykor félműveltek?!