Alternatív én
privát idusa
Nagy Zsuka
Talpra magyar reggel. Kemény idő, hó, vagy havas eső. Nem is tudom. Serceg, rezeg az m1. Megigazítom a kistévén az antennát. Mindig megnézem az ünnepi műsort. Innen vidékről, hogyan is csinálják ott fent. Méltó-e a korabeli pesti magyarok istenéhez az ünnepi műsor, a Nemzeti Múzeum előtt? Bár általában egyáltalán nem vagyok elragadtatva Pesttől, tetszik a műsor. Jó. Egyébként tetszeni szokott. Most egy tanár és kisdiákjai a főszereplők. 30 lélek egy élet felelőssége. Valami ilyesmit is énekelnek. De lehet, túlpatetizálom. Mindenesetre érdekes, hogy a meg-és átvert, a lebecsült tanárokról még ilye humánus-objektív képet tudnak adni, mint ami átjön…
Egérút ez a nap. Javítanom kell. Takarítanom kell. Jó a kérdés, mit csináltam hétvégén? Szörfözök az agyamban, hogy ki is vagyok én. Ma. Verseket író ember vagyok, itthon ülök a laptomom előtt és piszmogok valami íráson „Magyar vagyok. Itthon vagyok” Harsogják. Legalább most nem mondják, el lehet menni innen…
Hol a kokárdám? Szép. A múlt héten vettem. Mert olyan erős színei voltak. Nem úgy, mint az én sápadt régi kis kokárdámnak. Amivel minden március 15-én arra vártunk, hogy kézen fogjanak. Régi kamaszkori vágyam volt, hogy a barátommal kézen fogva sétáljunk fel a térre és legyünk ott, emlékezzük, ünnepeljünk. Nem is tudom megvolt-e ez az élmény. Kamasz koromban biztos nem. Később biztos kierőszakoltam Bem apótól…(Imádom, hogy ilyen stílusos vagyok…)
Rohadt hideg van. Nagyon ritkán van szép idő ilyenkor, de ilyen kedvetlen hideg még tán nem is volt. Nem megyek fel a városba. Bűntudatom van. Fos vagyok. Iszom egy teát. A tévében kérdezi a műsorvezető, hogy meddig kell hordani a kokárdát és melyik „nemzetiszínű kitűző” az igazi. Jó fej, aki válaszol. Azt mondja,’48-ban is mindenféle kokárda volt. És a kokárdát 15-én viselték, tehát a mai napra szól. Ha valaki tovább viseli az sem baj. De ha leveszi attól sem lesz kisebb magyar. Mindenki döntse el maga.
Emlékszem kisiskolás koromban a kokárdát március 15-től, március 21-ig kellett hordani, a tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulójáig.
De hogy is volt ez? Mi már a suliban ünnepeltük, de nem volt munkaszüneti nap. Asszem valahogy így lehetett…
Eszembe jut, hogy a Petőfi ’73 volt a kedvenc ’48-ról szóló filmem. Can Togay főszereplésével. Ma kulturális diplomata. Az Európa csendes, ujra csendes… Petőfi versnek is nagyon eltalálták a zenéjét. Meg is hallgatom. Bár most az ünnepségen sem voltak rosszak a dalok.
Elmegyek anyáékhoz ebédelni. Kilépek az ajtón és szembe jut, hogy elfelejtettem feltenni a kokárdámat. Visszaszaladok. Nagyon szégyelltem volna, ha ma nincs rajtam. Tudom, nem ezen múlik, de nekem fontos. A régi szép idők emlékére. Nem áll valami jól a melegítőmön. Restellem is. Mostam. Nem volt más. Még mindig hideg van.
Még ennyi hajléktalant az útvonalamon nem láttam. Pedig naponta többször megteszem. Három irányból jönnek, megszólítják egymást. ’Hol a biciklid?’ Kérdezi az egyik. ’Elvitte a
kecske’. Mondja a másik. Most röhögjek vagy sírjak? Jó kis szlogen erre a napra. Gondolom. Talán munkaszüneti nap révén, nincsenek nyitva szállók. Ezért vannak ilyen sokan. De vajon tudják, hogy milyen nap van ma? Vagy én sem vagyok különb náluk? Csak van kokárdám és otthonom? Én mit tudok hozzátenni ehhez a naphoz. Vívódom. Nem tudom, mit kell tennem. Továbbmegyek. Tovább szemlélődöm, okoskodom. A tett halála vagyok.
Egy srácon van kokárda. Meg is nézem. Jól áll a fekete kabátján. Nem úgy, mint az én Nike pipám feletti új, erős színű. Élt már meg szebb időt is egy kokárda velem.
A Körte utcán jön egy srác egy kisgyerekkel. Nincs kokárdája. De hát egy gyerek nagyobb ék az emberen, mint ez a kokárda, amiben én virítok oly buzgó imádság mellett, hogy ne legyen semmi gáz a megemlékezéseken a fővárosban. Azért otthon a szüleimmel egy beszédet meghallgatunk. Nekünk a beszéd. Kurva sokan vannak. Jól van. Nem szeretem a szélsőséget.
Aztán kapcsolgatom a tévét. Föltámadott a tenger.1953-as magyar film. Elképesztő, hogyan tudtak az akkori technika mellett ilyen kvalitású és ekkora statisza-tömeget mozgató filmet csinálni. Tehetség. Szorgalom. Akarat. Szakmaiság. A szereposztás sem mindennapi: Bárdy György, Básti Lajos, Görbe János, Szirtes Ádám, Zenthe Ferenc, Várkonyi Zoltán, Váradi Hédi, Horváth Teri…stb. Ámulatba ejt ez a virtus. Odatapadok a képernyőre. Öregszem. Idealista vagyok. Aztán az elengedhetetlen Egy magyar nábob, és a Kárpáthy Zoltán a terítéken. Ezek már 1966-ban készültek. Nem lehet megunni őket. Ennél többször már csak a Micsoda nőt láttam anyával Richard Gere miatt…
Na, fúj! Jól nézek ki. Most töröljem ki ezt a sort?
Hiszek ebben az évben. Krisztusi évbe érek. A Megváltás éve. És még a szavazás is április 11-re esik. Most, vagy soha. József Attila segít. Ősöket idézni. Kiknek bokájáig sem érek.
De: ’ Tudunk egymásról, mint öröm és bánat./ Enyém a múlt és övék a jelen./ Verset írunk – ők fogják ceruzámat/ s én érzem őket és emlékezem. ’
Ennyi vagyok most. 2010. március 15-én. Ma írnom kellett. Esküszöm!
Nagy Zsuka: 
Nagy Zsuka: 
Nagy Zsuka: 
A 2010-ben elhunyt művész, Botond: A Vacsora/Das Abendmahl című műcsoportja utoljára május 26-án látható. A kiállítás zárónapján – reflektálván arra, hogy maga a művész számos inspirációt merített a könyvekből, az irodalomból – arra kértek négy írót és költőt, Bartis Attilát, Borbély Szilárdot, Csobánka Zsuzsát és Győrffy Ákost, hogy merítsenek ők inspirációt a kiállított alkotásokból és az így született szövegeket olvassák fel a tárlat terében.
Hegedüs Géza A magyar irodalom arcképcsarnoka c. könyvében így ír Kosztolányi Dezsőről: „Ő a lélek kalandjainak költője és prózai krónikása. Részvétet érez minden emberi szenvedés iránt, látja és ábrázolja a polgári élet sivárságát, undorodik minden erőszaktól, gyönyörködik és gyönyörködtet a szépségben, játszik a nyelv végtelen lehetőségeivel, lelkére ereszti a külvilág benyomásait, és megfogalmazza a benyomásokat.” A pályázatra beküldött prózai írások Kosztolányi fent megfogalmazott szellemében készüljenek. 
Térey János, a kötet szerzője, Csobánka Zsuzsa költő, író és magyartanár, illetve Vári György, újságíró és irodalomtörténész beszélgetnek a Könyvfesztiválra megjelent esszékötetről 17.00-tól
A Deák Ferenc Akadémia Közhasznú Egyesület történelmi előadás sorozata 2012. május 17-én csütörtökön 17.00-kor kezdődik. A magyar történelem meghatározó alakjai című sorozat C.Tóth Norbert előadásával indul Luxemburgi Zsigmondról (1387-1437)
A Romkert Kiállítóterem fotópályázata az „Öntudatlan Örökkévalóság” programsorozat keretében amatőr fotósoknak. A képeket zsűri díjazza, de kiosztásra kerül egy közönség díj is. A beérkezett pályaművekre a Romkert Kiállítóterem és Kávéház facebook oldalán lehet szavazni. A szavazásra időtartama: 2012. május 10- június 10. 
Az ELTE-BTK Trauma és Gender Kutatócsoportja által meghirdetett konferencia célkitűzése, hogy felhívja a figyelmet az interdiszciplináris irodalom- és kultúratudományi nézőpont fontosságára, mely a trauma- és genderkutatás eddigi eredményeit mozgósítva képes felismerni a társadalmi nemi szerepek vizsgálatának jelentőségét a traumatikus tapasztalatok értelmezésében, illetve, hogy ez a megközelítési mód egyes szépirodalmi művek kapcsán elkerülhetetlen elemzési szempont.
Nyíregyháza lesz a vers fővárosa 2012. október 9. és 14-e között. A Móricz Zsigmond Színház ad otthont a 14. Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztiválnak – jelentette be Lutter Imre fesztiváligazgató, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke és Tasnádi Csaba, a színház igazgatója. Társulatok, egyéni előadók, zenekarok és filmesek június 15-ig nevezhetnek a rangos seregszemle versenyprogramjába.
A debreceni Csokonai Színház Horváth Árpád Stúdiószínházában az eredetileg tervezett május 4-e helyett technikai okok miatt május 19-én kerül sor a Jászai című darab ősbemutatójára. A darabot Jászai Mari naplóiból és Borbély Szilárd "A nagy Jászai" című drámájából Galambos Péter és Kovács-Cohner Róbert rendezte.
Friss lapszámunk Útirányul A régi Nyíregyházát tűzi ki: Kujbusné Mecsei Éva Múltbéli kapcsolatok c. tanulmányában Nyíregyháza 1753 és 1848 közötti kapcsolatairól ír, Galambos Sándor pedig a dualizmus kori Nyíregyházáról közöl tanulmányt. A Fogadó rovatunk a mai Nyíregyháza köztereivel foglalkozik: előbb Onder Csaba kérdezi Simon László talajvédelmi kutatót a Kossuth téri fákról, majd Gucsa Magdolna írását olvashatják az Életfáról. Gyaloggalopp rovatunkban Kulcsár Attila értekezik Nyíregyháza múltjáról és jelenétől a városfejlesztés tükrében, de Forspont rovatunk -- melynek alcíme ezúttal Iskolapéldák -- első tanulmánya is a városhoz kötődik még: Kedves Júlia Nemzetiség és nyelvhasználat a nyíregyházi evangélikus népiskolában (1876-1910) címmel közöl tanulmányt - valamint még sok minden mást. Immár letölthető pdf-formátumban is!