vpbem20100505_lev_010Joggal gondolhatják, hogy íme egy új szám és már megint egy levéltáros. Talán erre hivatkozva, meg arra is, hogy én csak szeretem az irodalmat igyekeztem volna kitérni a megtisztelő felkérés elől, de mégse tettem. Hogy miért, a válasz Onder Csaba Alföldy Gábor tájépítésszel folytatott beszélgetésében rejlik: ez a szám sok szállal kötődik a levéltárhoz: a tiszadobi kastély 2007-ben levéltári napunk témája és kellemes helyszíne is volt. Akkor, ott a kastélyban különleges világot idéztek fel előadóink, köztük Alföldy Gábor, Fekete J. Csaba és Basics Beatrix – akikkel e számban is találkozhatunk. Fekete Csaba Andrássy Katinka, Katus grófnő naplója és eddig még általunk nem ismert képek alapján tartott múltidéző sétát. Azzal ragadta magával a hallgatóságot, amivel most az olvasót: a lelkes fiatal szakember miközben az építész szemével nézi a kastély falait, keresi és meg is találja benne az embert, a régmúlt mindennapjait, amikor Katus naplójának segítségével rekonstruálja helyiségeit. Hasonló élményt jelent hallani és olvasni Basics Beatrixot. A konferencia résztvevői a témája iránt elkötelezett, hallatlanul lelkes művészettörténész előadását követően, az olvasók pedig remélhetőleg ennek a számnak a forgatása után határozzák el, hogy útra kelnek, elmennek (vagy újra elmennek) Betlérre, és most már értő szemmel nézik meg azokat, az eddig csak falidísznek tartott érdekes festményeket, amelyeket Basics Beatrix bemutat. (Ettől kezdve Oswald angolszász királyról sem gondoljuk, hogy Szilágyi Erzsébet és a példa kapcsán igyekszünk átérezni azt a felelősséget, amely minden írással foglalkozót – legyen az történész, irodalmár, újságíró – terhel: nevezetesen, hogy igazolhatatlan hipotéziseket ne tüntessünk fel tényeknek, mert rossz adatok, berögzött tévedések sokkal nehezebben korrigálhatók, mint ahogy ezt hisszük.)

vpbem20100505_lev_001E két tanulmány mellett figyelemre méltó Martinovszky Zsuzsa kastélyparkot bemutató írása. A parkban barangolva felvillant a közeli és távoli múlt, sőt az épületegyüttes jövőjébe is betekintést enged a Balázs Tiborral, a nyíregyházi B5 Építészeti Iroda vezetőjével, a kastély jövőbeni átalakításához szükséges kiviteli terv készítőjével közös terepszemléje, amely azt sugallja, hogy a kastélynak nemcsak múltja van, hanem jövője is lesz. Már sejlenek reményteljes körvonalai. Persze, a múltért is van még mit tenni, hiszen annak ellenére, hogy nincs megyei útikönyv a tiszadobi kastély képe nélkül, az épület és a birtokos Andrássy család történetének irodalma igencsak szerény. Hátha az a nagy rekonstrukciós pályázat, amelyről Nagy Balázs beszélget Dr. Kovács Ferenccel, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Turizmusáért Egyesület elnökével nemcsak a kastély állagvédő helyreállítására, a régió kulturális központjának kialakítására ad majd lehetőséget, hanem érdekes tanulmányokat is magába foglaló szép bemutató kötetre és –a mai kor igénye szerint – információgazdag honlapra is. Az Andrássy Kulturális Út remek elképzelés, jelentős nemzetközi kulturális kapocs! A kastély kihasználásának ötletei a zongorafesztivál mellett kultúr-paradicsomot varázsolnak majd a most még szunnyadó vidékre. Csak arra kell vigyázni, hogy a magasabbra tervezett tető feltételekor legyen, aki reálisan ítélve szól, hogy: állj, sok!

vpbem20100505_lev_004A múlt emlékeinek megőrzése, ápolása, feldolgozása és mai világunkba való beillesztése rendkívül nehéz feladat nemcsak egy régi épület új funkciójának kialakítása során, hanem magánéletünkben is. Tiszadob kapcsán az archivitás és a korhű rekonstrukció (a lovagterem és a lift) összhangját kell megteremteni, és a projekt minden résztvevőjének nagyon érdemes odafigyelni az Onder Csaba-Alföldy Gábor beszélgetésben elhangzottakra, mert éppen úgy meg kell találni ebben a munkában is a „közös nevezőt” a múlt és jövő között, mint ahogy saját életünkben is meg kell találni az egyensúlyt az idődimenziók között, meg kell tanulni a múltunkat a helyén kezelni. Törekednünk kell arra, hogy inspiráló erőt adjon, mint pl. Soltész Istvánnak, aki édesapja nyomdokain elindulva készíti a kötetben is látható, rendkívüli képeket. „Saját családja hagyatékával szembenézve” találta meg a közös pontot az édesapja kiállításait megnyitó Závada Pállal, és a szellemi örökség terméke az az önmegvalósítás, aminek eredményeként napvilágot láthatott az Üvegen túl, világon innen című album. A kötetet és a fotóst Karádi Zsolt mutatja be – talán nem véletlenül, hiszen az ő színházi előadásokról készült képei is olyan mélyen a lélekből indulóak, mint a Soltész-képek. (A múlt hónapban kamarakiállításunkon voltak láthatóak Karádi Zsolt fotói.)

vpbem20100505_lev_002A múlt nemcsak inspiráló lehet, hanem egyszerűen érdekes és szórakoztató is, mint a 19–20. század fordulójának világvárosi divatja. A bécsi múzeum tavaly nyári-őszi kiállítására – amely a gazdagságot reprezentáló ruhák és toalettek bemutatása révén egy viszonylag szűk társadalmi csoport, a legfelsőbb körök életébe engedett „póri” pillantást – bizonyára kevesebben jutottak el, mint amennyien szerettek volna. Örülünk, hogy legalább a forspontos szekérre felülhetünk és Kári Viktória közvetítésével megtudhatjuk, mit mesél a bécsi korzó.

Saját, nyíregyházi elitünkről, sőt korszakunk elitcseréjéről is olvashatunk egy érdekes, elgondolkodtató írást e számban Reszler Gábor tollából. A széles körű szakirodalmi ismerettel bíró, a 20. századi történelmet és benne Nyíregyháza életét alaposan ismerő szerzőnek a század eleji városi döntéshozókról és a századvégi országos rendszerváltoztatókról való töprengését két figyelemre méltó munka inspirálta: Elek István: Rendszerváltoztatók húsz év után és Takács Tibor: Döntéshozók. Városi elit és városi önkormányzat Nyíregyházán a 20. század első felében című könyve. Az utóbbit Püski Levente, mint egyik „bakonleső” részletesen ismerteti is – megerősítve a Gábor figyelemfelhívását. Minthogy 3 a magyar igazság, a Nyíregyházát Kutatók Virtuális Klubja és a levéltárosok nevében mi is ajánljuk jó szívvel a könyvet. Nemcsak azért, mert Takács Tibor a kollégánk, hanem mert az alapos szaktudással megírt tanulmányát rendkívül gazdag forrásanyagra építve készítette.

vpbem20100505_lev_013Bár ezek az iratok szabadon hozzáférhetőek nálunk és nincs meg irántuk a tabulétükből fakadó természetes érdeklődés, mint pl. a szekus iratok iránt. De aki ezeket akarja olvasni, az sem marad már irodalom – igaz nem szak, hanem kortárs irodalom nélkül, hiszen a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar irodalomtudományi tanszékének tanára, Selyem Zsuzsa szerkesztésében megjelent a Magány és árnyék. Egy Szilágyi Domokos nevű ember a Szekuritáté hálójában c. kötet, amely a tanszék szakkollégiuma a Láthatatlan Kollégium egyik konferenciájának anyagából állt össze. Egyik fontos sarokpontja a múlt, mint „különösen összetett, manipulálható kontextusháló” akár félremagyarázásoktól sem mentes feltárása, lévén ez az önértékelés záloga. A felkészült, tudományos szaknyelvet jól értő olvasó Korpa Tamás ismertetéséből szerezhet információt a kötetről.

A tabuk mellett a társadalmi traumák is fontos kutatási pontja történelemtudománynak. Ehhez is nagy segítséget jelentenek a társtudományok. Milyen élettelen lett volna a tiszadobi kastélybemutató a naplórészletek, milyen személytelenek Betlér tárgyai a festmények és a hozzájuk kapcsolódó információk nélkül! Így van ez holokauszttal is, amely csak adatokkal, dátumokkal leírva még nem adja a múlt teljes spektrumát. Akkor válik emberivé, történelemmé, amikor pl. a képzőművészet, az irodalom és a nyelv segít megtölteni a tények keretét lélekrezdülésekkel. A traumák nemcsak pszichénkre, hanem nyelvünkre is mély benyomást gyakorolnak. A manapság egyre nagyobb számban megjelenő visszaemlékezések, a traumák elbeszélései narratív gyógyulást jelentenek? Ilyen és hasonló kérdéseket vet fel Menyhért Anna az Elmondani az elmondhatatlant című könyvében, amelyre Kulin Borbála „Létezni annyi, mint múltat fabrikálni magunknak” című recenziója hívja fel a figyelmünket.

A közelmúlt fontos forrásai között még mindig vannak kevésbé preferáltak. Ilyen többek között a plakát vagy a média, sőt az internet is. Mindhárom életünk részévé vált és sokrétegű lenyomatot ad majd mindennapjainkról. A plakát a 19. századtól fontos korjellemző, amely „jellegéből és rendeltetéséből következően rendkívül érzékenyen reagál a gazdaság legkisebb változásaira és pontosabban mutatja a teljesítőképesség legkisebb rezdüléseit, mint az események után kullogó statisztika hűvös, bűvös számsorai” – írja Szepessy Béla, aki Bakos Katalin: 10×10év az utcán. A magyar plakátművészet története 1890–1990 c. kötetét ajánlja figyelmünkbe, amit január 29-én Budapesten Margócsy István mutatott be. A mi levéltárunkba sajnos nagyon kevés plakát került be. Ebben az évben azonban az Arcanum Kft. jóvoltából digitalizálhattuk a Móricz Zsigmond Színház és a Jósa András Múzeum plakátjait, létrehozva így az első digitális fondunkat. Bár úgy vélem, hogy a Bakos könyvet nem nélkülözhetjük, de a három intézmény közös együttműködésével létrejött gyűjteményünket is ajánlom szíves figyelmükbe.

vpbem20100505_lev_014A másik érdekes forráscsoport – merthogy a levéltáros ilyen aspektusból látja a világot – a média és az internet. Felhasználás szempontjából a legkézenfekvőbb, otthonról is könnyen, mindenki számára elérhető forrástípusok – amelyek azonban az évszázados hagyományos ismeretszerzést sok mindenben felborítják. Keresni egyszerű bennük, de miként lehet ezeket szűrni, korlátozni vagy éppen archiválni. Ezzel a problémával nemcsak mi nézünk szembe, hanem az élet számos más területén még nagyon sok szakembernek okoz gondot. Pl. A korlátlan használatú média és internet miként hat a társadalom egyes csoportjaira. A Szücs Erika Kiersten által ismertetett Stacho László – Molnár Bálint: A médiaerőszak – tények, mítoszok, viták című könyve erre keresi a választ. Szülőként és történelem iránt érdeklődőként is felkeltette a figyelmemet a recenzió. A média által mintául szolgáló agresszivitás egyrészt a hétköznapi élet „szükséges rossz” elemévé vált, amit meg kell tanulni, másrészt azonban – mivel teret nyert a társadalomban, a politikában is – a történelem mozgatórugóinak vizsgálati sorába éppen úgy be kell illeszteni, mint az internetet, ami nélkül ma már élni sem tudunk. Az elektronikus források háttérbe szorítják a papírt, de vajon lesznek-e olyan tartósak, vagy csak a mának szólnak? A Spiegelmann Laura-jelenség általánossá válik? Antal Balázs rendkívül tanulságos ismertetőjét olvasva én is úgy vagyok a bloghack műfajjal, mint Tóth Krisztina: Magas labda kötetével Cziczer Viola – jobban szeretem a klasszikusokat. Azt is mondhatnám, hogy nekem ez Édeskevés, vagy Viola szavaival: ez „Egy pont és más semmi”. Sajnos erről az új lehetőségről lehetetlensége miatt feltétlenül beszélni kell, mert visszasüllyeszti az információk megmaradását az írásbeliséget megelőző szóbeliség szintjére: egy sms, egy e-mail, de egy blogbejegyzés is csak tünékeny jelen, ami a jövőben nem lesz múlt! Még annyi reményünk sincs, hogy ami benne fontos, az apától fiúra öröklődve fennmarad.

Hasonló problémát vet fel az, hogy a humán tudományok a számmisztika bűvkörébe esve keresik önmagukat, illetve, hogy az irodalomban, művészetben félkész művek is megjelennek a köztudatban-közéletben való mindenáron jelen lenni akarás miatt.

vpbem20100505_lev_015Kétségbe esni azonban nincs okunk mindaddig, míg a Postakocsi a neten is és nyomtatott formában is tartja az útirányt, és a remek tudományos igényű tanulmányok mellett olyan korjellemző úti élményekkel lep meg bennünket, mint a két irányból, két élménysorral egy cél felé: Constanzába utazó Antal Balázs és Csabai László, valamint az úti füzetek lapjain teret ad az ország, világ más részén élő, különböző korosztály életszemléletét, lelki vívódásait, problémáit irodalmi eszközökkel és formában tudtunkra adó, a szürke hétköznapokat a poézis emelkedettségével megszépítőknek (Kürti László, Darvasi Ferenc, Petrik Iván, Somogyi Zoltán, Necz Dániel, Szirmai Péter, Birtalan Ferenc, Balogh Péter, Oláh András, Kósa Boróka), akik már-már várt ismerőseink lesznek számról számra. És ismerősként köszön vissza Rezeda Kázmér is és Hasas Pasas – a város gasztronómiai útmutatója.

A múlt tudományos megközelítése, a jelen racionális valósága (a még sötét tónusú, de a megújulásra váró kastély és a reményteljes kék madaras – vagy éppen itt felhőtlen egű) jövő, valamint a poézis izgalmas együttese a tavaszi szám, amelyet rendkívül figyelemre méltóan kifejez a borító is. Dicséret a megjelenésért a designereknek, Nagy Péternek és Csekk Istvánnak – Csekk Istvánnak a borítóért külön is!

A szerkesztőknek, szerzőknek további sikeres együttmunkálkodást, nekünk olvasóknak pedig ehhez hasonló lapszámokat kívánok!

(Elhangzott 2010. május 4-én a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárban)

A fényképeket Béres Tamás készítette