Események

A 81. Ünnepi Könyvhét és a 9. Gyermekkönyvnapok Nyíregyházán

2010. június 1. kedd
konyvhetplakat2010A nyíregyházi programsorozat mai, június 1-i nyitányának vendége a könyvtár honlapja szerint még mindig Csoóri Sándor és Görömbei András – közben azonban megtudtuk, hogy ők lemondani kényszerültek a mai megjelenést, s helyettük Czakó Gábor és Juhász Zoltán szerepelnek majd. Velük 16 órai kezdettel találkozhat a közönség a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár Kamaratermében.

Június 2-án ugyanott és ugyanabban az időpontban Iancu Laura Névtelen nap című kötetét mutatja be Gerliczki András. A költővel az érdeklődők június 3-án 9 órai kezdettel Csengerben, 11 órától pedig Mátészalkán is találkozhatnak.

Június 3-án ugyan nem Nyíregyházán zajló programot ajánlunk figyelmükbe, ám lapunkhoz kötödőt. Debrecenben a Kölcsey Központ kávézójában 18 órai kezdettel a József Attila Kör szerzői mutatkoznak be. Balogh Endrével, a JAK elnökével valamint Csobánka Zsuzsa és Nemes Z. Márió költőkkel lapunk irodalmi szerkesztője, Antal Balázs beszélget.

Június 4-én 16 órától a Feliciter Kiadó várja az érdeklődőket a Megyei Könyvtár Kamaratermébe Nyíregyházán Kováts Dániel „Fény s nagyvilág énnékem Széphalom”. A Kazinczy Ferenc emlékhely története és hatása valamint a Kazinczy Ferenc válogatott írásait közlő Híven szeretni a jót c köteteinek bemutatójára. A könyveket Fehér József, a Kazinczy Társaság elnöke mutatja be. A hivatalos meghívó itt tekinthető meg. (pdf-ben)

Június 7-én Szilágyi Zsófia Közelebb Móriczhoz c. tanulmánykötetét mutatja be János István és Onder Csaba. (a Megyei Könyvtár Kamaratermében, 16 órai kezdettel)

Június 8-án 17 órai kezdettel a Partium folyóirat mutatkozik be úgyszintén a Megyei Könyvtár Kamaratermében. Közreműködik Bakos Kiss Károly, Felhős Szabolcs, Kürti László, Oláh András és Varga János.

Június 10-én 16 órai kezdettel Csabai László Szindbád, a detektív címmel a Magvető könyvkiadónál megjelent kötetének bemutatójára kerül sor a SZIRT – Szabolcsi Írók Társasága szervezésében. A szerzővel Onder Csaba beszélget, a kötetet Antal Balázs mutatja be. (Megyei Könyvtár, Kamaraterem).

A Könyvhét megyei rendezvényeinek teljes, részletes programját itt olvashatják.

Eddig egy hozzászólás

  1. avatar Bódi Kata

    lenne könyvhét postakocsi nélkül? :)

    #106

Szólj hozzá!



Keresés

Friss diskurzus