You Are Here: Home » Forspont » A tiszadobi Andrássy-kastély enteriőrje

A tiszadobi Andrássy-kastély enteriőrje

…avagy múltidéző séta Andrássy Katus grófnő naplója nyomán.

A csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy-család tiszadobi birtokossága idején csak a kiegyezést követően – közel 220 éves birtoklás után – 1872-ben vetődött fel egy nagyobb léptékű, reprezentatív új kastély építésének igénye.[1]

Tiszadob kis felső-magyarországi falu; itt egyesül a Tisza két ága, az Eleven- és a Holt-Tisza, ahogy akkor nevezték őket – írta remek emlékiratában[2] Károlyi Mihályné szül. Andrássy Katalin (1892–1985) grófnő – Az Eleven-Tisza széles, sárga, lustán hömpölyög homokos partjai közt, amolyan kisebbfajta Volgaként; a Holt-Tisza, melyet gáttal vágtak el a főmedertől, mintha tó volna; sűrű szomorúfüzek hajolnak sötétkék, mozdulatlan vize fölé, amely tele van vízililiomokkal. Nagyapám, Andrássy Gyula választotta ezt a helyet, és a házát ide a Loire-menti kastélyok mintájára építtette.

A Vasárnapi Újság 1890. évi februári száma[3] szerint Andrássy Gyula (1823–1890) gróf „[…] maga tervezte az épületet, s azon Meinig megbízott építész a legkevesebbet sem változtatott.” Meinig Arthur (1835–1904) építész Németországban született, a drezdai akadémián nyerte építészeti előképzettségét. A Fellner&Hellmer-építészpárosnál végzett néhány éves bécsi gyakorlat után, Magyarországon csak 1883-ban telepedett le véglegesen, s itt hamarosan az arisztokrácia kedvelt építésze lett. A XIX. századi historizmus egyik legkiválóbb mesterének tevékenységét a századvégen számos fővárosi magánpalota (Wenckheim- és Radvánszky-palota, 1890., vagy Csekonics-palota, 1895.) és vidéki kastély (Pilisszántó: Orosdy-vadászkastély, 1899., vagy Pátka: Tallián-kastély; Sorokújfalu, Szapáry-kastély 1880 k. stb.) fémjelezte.

A tiszadobi kastély, 1890 előtt
A tiszadobi kastély, 1890 előtt

A tiszadobi megbízás Meinig első magyarországi munkái között található. 1885–86 között[4] zajlott a kivitelezés, s 1890-ben – Andrássy Gyula halálakor – az épület már szinte készen állt. A gróf a tőketerebesi és a tiszadobi birtokából hitbizományt alapított, majd halálakor Tőketerebesen idősebb fia, Andrássy Tivadar (1857-1905) gróf, Tiszadobon a kisebbik fiú, ifj. Andrássy Gyula (1860–1929) gróf örökösödött.

Andrássy Tivadarnak feleségétől, zichi és vásonkeöi gróf Zichy Eleonórától (1867–1945) 1892-ben – éppen tiszadobi vendégeskedésük idején – született második gyermeke volt, Andrássy Katalin – Katus grófnő. „Az észak-magyarországi Terebes apám birtoka volt, Tiszadob pedig öccséé, Duci bácsié. […] Életünk – írta – szabályos mederben folydogált az évszakoknak megfelelően. A telet és a tavaszt Budapesten töltöttük a budai Duna-parton, a Margit rakparti Andrássy-palotában. Június végén, a tavaszi idény befejeződése után, Terebesre mentünk, Zemplén megyébe. A szeptember hónapot Dubrinban töltöttük az erdélyi hegyekben, ezer méter magasan levő vadászházunkban […].

Ifj. Andrássy Gyula
Ifj. Andrássy Gyula

1905-ben Andrássy Tivadar gróf váratlanul meghalt. Özvegyét, Zichy Eleonóra grófnőt pedig 1909-ben feleségül vette sógora, ifj. Andrássy Gyula gróf. „Apám halála után – írta Katus grófnő – Terebes mint hitbizomány Duci bácsi birtoka lett. A törvény értelmében anyának gyermekeivel együtt el kellett volna hagynia a kastélyt, Duci bácsinak azonban eszébe sem jutott ilyesmi, s életünk ugyanúgy folyt tovább, mint azelőtt. Duci bácsi éreztetni akarta anyával, hogy változatlanul ő a kastély úrnője, s ő maga egészen a háttérbe húzódott. Mindössze annyi változás történt életmódunkban, hogy a nyarat ettől kezdve Tiszadobon töltöttük, és csak a vadászidény kezdetén költöztünk át Terebesre. […] A dubrini szarvasvadászat után a rókavadászat ideje következett Terebesen. Az idény november 3-án kezdődött Szent Hubertus napján. […] Tiszadob mindig is Duci bácsi birtoka volt. Molnár nevű komornyikunk így foglalta össze a helyzetet: «Ami Duci grófé, az a miénk, de ami a miénk, az nem Duci grófé.»” ifj. Andrássy Gyula 1908–1912 között[5] alakíttatta át, és egy télikerttel bővíttette a kastélyt „új” családja számára.

1. Főbejárat és a főlépcső csarnoka

A főbejáraton érkező a délkeleti saroktoronyban húzódó, a II. emeletig nyitott légtérben elhelyezett főlépcsőházba léphet, amelyben egyre keskenyebb, áttört díszű, gazdag fafaragásos korláttal ellátott, háromkarú tölgyfa lépcső nyújt impozáns látványt. A belépőt a terazzó-padló szép kartusában megjelenő Andrássy-címerállat, az arany oroszlán fogadja. A főlépcsőházból a családi címerrel ékesített, háromosztású, ólmozott üvegajtón keresztül a hallba léphetünk.

A tiszadobi Nagyterem (Hall), 1904.
A tiszadobi Nagyterem (Hall), 1904.

2. Hall

A hall a XIX–XX. században több funkciót foglalt magában. Nemcsak közlekedőtér, például a vendégek bevezetésének helye, hanem társasági-közösségi terem is, amelyet gazdagon és változatosan bútoroztak be. A parkettázott, körben 1 m magas faburkolattal kialakított tágas, 23.7 m hosszú és 5.6 m széles terem fiókos dongaboltozatot mutató gipszstukkó rabitzmennyezete díszes gyámokon nyugszik. A hall kőből épített kandallóján gót betűs latin felirat: „fidelitate et fortitudine” a család jelmondata (hűség és bátorság) olvasható. A kandalló körül az ősök portrégalériája és gobelinek, a régi fegyverek, páncélok díszlettek – mind-mind jeles darabjai az Andrássy-gyűjteménynek.

„A hallban ittuk meg az ebéd utáni török kávét. – írta Katus grófnő – […] Nem meglepő, ha ebéd után a szó szoros értelmében felkelni is alig tudtunk, és nagy nehezen vánszorogtunk át a hűvös hallba, olyasformán, mint az óriáskígyó, amely egy egész őzet nyelt le, leroskadtunk a puha kerevetre, a számtalan párna közé, és képtelenek voltunk moccanni is.”

A tiszadobi dolgozószoba, 1904.
A tiszadobi dolgozószoba, 1904.

3. Ifj. Andrássy Gyula (Duci bácsi) dolgozószobája

Ifj. Andrássy Gyula gróf politikai tevékenysége atyjának, a dualista Magyarország első miniszterelnökének, gróf Andrássy Gyulának árnyékában folyt. Az ifjú kezdetben a kiegyezést támogató liberális képviselő, 1919 után legitimista politikus volt. Diplomáciai szolgálat után lett a Szabadelvű Párt országgyűlési képviselője. 1892 és 1894 nyara között a Wekerle-kormány belügyminisztériumi államtitkára, majd Wekerle bukásáig a király személye körüli miniszter posztját töltötte be. 1898 végén annak az úgynevezett disszidens csoportnak a vezetője volt, amelyik a Lex-Tisza elleni tiltakozásul ideiglenesen kilépett a pártból. Csoportja, amelyet a korszakban kaszinópártnak neveztek, az 1904. november 18-i „zsebkendőszavazás” után újfent kilépett a pártból, s csatlakozott az ellenzéki koalícióhoz. Ő a koalíció vezérlőbizottságának tagja lett. 1905 őszén megalakította az Alkotmánypártot, s ennek képviseletében a koalíciós Wekerle-kormány belügyminisztere volt. 1910-ben feloszlatta pártját, és pártonkívüli ’67-esként lett képviselő. 1913-ban újraalakította az Alkotmánypártot. 1914 augusztusában ő jelentette be a képviselőházban az ellenzéki pártok teljes együttműködési készségét. A háború alatt német orientációjú politikát folytatott. 1918. október 24-én, pár nappal a Monarchia felbomlása előtt élete vágya teljesedett be, elfoglalhatta apja volt posztját, külügyminiszter lett. 1919-ben a bécsi Antibolsevista Komité egyik vezetője. 1919 után előbb pártonkívüli képviselő, majd a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának elnöke volt. 1921-ben részt vett a második királypuccsban, majd Friedrich István Keresztény Nemzeti Pártjához csatlakozott. Számos fontos diplomáciai feladatot látott el élete során, de atyja szellemiségével szemben állhatatos royalista maradt még akkor is, amikor az európai politika és a Horthy-féle politika csak egy dologban értett egyet, hogy a Habsburgok monarchiája nem rekonstruálható, a király tehát a magyar trónra sem ültethető.

Duci bácsi a legjobb szívű és a leggyengédebb ember volt a családjával. Nem éltek benne olyan művészhajlamok, mint apában – írta Katus grófnő –, s hiányzott belőle apa lendületes életkedve és energiája is. Tudós volt, elmélyedéssel tanulmányozta a politikát és a történelmet, és állandóan írt.

Dolgozószobájában az ablak előtt állt súlyos, iratokkal és dísztárgyakkal megrakott íróasztala; s a színes fajansz kandalló előtt fotelekkel körbevett kisebb asztal helyezkedett el. A sarokban – hálószobájába nyíló ajtó mellett – az emeleti grófnői írószobába vezető belső tölgyfalépcső húzódott. A falakat sötétre fényezett faburkolat, benne szövetbevonás takarta.[6]

4. A gróf hálószobája

A főúri lakosztályokban – a XIX. század első harmadának ritka kivételeivel – nemenként elkülönített férfi, illetve női hálószobákat lehetett megtalálni. Ezt a sémát követte a tiszadobi kastély földszinti grófi és emeleti grófnői lakosztálya is. A gróf hálószobájának fő dísze volt a nyolcszögletű színes fajansz kályha, színes figurális reliefekkel. A hálószobából egy keskeny ajtó vezetett a gróf fürdőszobájába, mellette egy másik a kis személyzeti folyosóra nyílt.

5. A gróf fürdőszobája, inasának szobája és a ruhatár

Az úri lakószobák (dolgozó, háló, öltöző) mellett jellemzően közvetlenül, vagy könnyen átjárható kapcsolattal helyezkedtek el a fürdőszoba, valamint kiszolgáló személyzet (komornyik, vagy komorna; az inas, vagy a szobalány) szobája és a ruhatár. A kastély nagy fürdőszobája körben, 1.4 m magasságban csiszolt és fényezett márványburkolattal volt kialakítva. Az ajtók és az ablakok, valamint a fal felső része fehér olajmázolással voltak ellátva. A fürdőszoba korszerű felszereléséhez fehérre zománcozott öntöttvas kád, falra erősített csapteleppel és lefolyó vidással; kétszakaszos fajansz mosdó, fajansz lábazaton; fajansz closette-csésze, fényezett ülődeszkával és falba épített víztartállyal, fényezett mahagóni faburkolattal; valamint egy négyszögletes Hardmuth-kályha tartozott.

6. [a Hallon át] A nagyszalon és a „kettős terasz”

Budapesti házunk egyik nappali szobájában állt Dante terrakotta mellszobra. – írta Andrássy Katus – Dante neve azóta is kicsit fülledt, sötét, bútorokkal telezsúfolt társalgószobákat idéz fel emlékezetemben, ahol jóformán nem mertem megmozdulni sem, mert attól féltem, hogy feldöntöm valamelyik vékony lábú, márványlapos, porcelán csecsebecsékkel, miniatűrökkel, lámpákkal, vázákkal telerakott asztalkát; sok karosszék, asztal, kerevet, puff, festőállványra helyezett, külön lámpával megvilágított képek […] az egyik sarokban pedig óriási szánkó állt, Watteau-stílusú táncosokkal, madarakkal, virágokkal befestve – olyasféle volt, mint egy szicíliai szekér –, benne pedig örökzöld növények álltak. A súlyos, sötét színű függönyök a tizenkilencedik század divatjának megfelelően nem bocsátották be sem a világosságot, sem a friss levegőt.

A tiszadobi nagyszalonban – amelyből terasz is nyílik – álló kandalló gazdag részletképzésű és tölgyfaborítású. A termet felül növénymotívumos, hullámzó profilokkal mozgalmassá tett, míves gipszstukkó mennyezet zárja le ma is. Itt eredetileg számos értékes bútor, dísztárgy, páncél és fegyver, festmény, csoportokba rendezett ülőgarnitúra, több kisasztal volt megtalálható.

„[…] hamarosan elkövetkezett a délutáni tea ideje; a teát a kettős erkélyen szolgálták fel az erős illatú lonc felett; előtte messze nyúló szabad tér, hatalmas tisztás a tölgyesben, amely egészen a Tisza partjáig terjedt. Távol halványan látni lehetett a forró, párás levegő fátylán keresztül a tokaji hegyek körvonalait A »tea« tulajdonképpen nem teát jelentett, hanem különféle fagylaltokat, tejszínhabos kávét, öt-hatféle tortát, kalácsot, meleg teasüteményt, vajas kenyeret, dobostortát és ismét dinnyét s más gyümölcsöket.

Andrássy Katus grófnő
Andrássy Katus grófnő

„A tiszadobi kastély kettős erkélyén órák hosszat vitatkozott Duci bácsi és Károlyi, jeges kávét fogyasztva, finom kajszibarackot, sárgadinnyét ízlelgetve. Károlyi olykor hirtelen szórakozottá vált, felém fordult, s feszült figyelemmel nézett rám. – írta Katus grófnő – Aztán megkérdezte, nincs-e kedvem egy golfjátszmára vagy csónakázni a Tiszán. Máskor utánam jött a kertbe az akácfák alá, ahol függőágyban hevertem a nyomasztó nyári hőségben. … Nekem Tiszadob az örökös napsütést, a tikkasztó meleget jelenti: fekszem a függőágyon, körülöttem mozdulatlanra dermedt az egész világ, néma minden, csak a láthatatlan szöcskék cirpelését hallani. A ház mögött egy nagy szederfa áll, könnyű felmászni rá, mert az ágai olyan szabályosan következnek egymás után, mint a létra fokai; órákat töltöttem ezen a fán, tömtem magamba a nedvdús, savanyú szedret, s lila volt tőle a kezem, a szám, amikor leszálltam a fáról. Tiltott gyümölcs volt: ezért is vonzott ellenállhatatlanul.”

„Délutánonkint csónakáztunk a Holt-Tiszán, a folyónak majdnem mozdulatlan ágán, a sötétkék víz fölé hajló szomorúfüzek árnyékában, kergettük a golflabdát a lenti tágas tisztásokon – a kastély dombtetőn állt –, vagy kroketteztünk a futórózsával és vadszőlővel benőtt szűk lugas körüli pázsiton. Úgy lelkesedtünk a krokettért, hogy már rég bealkonyodott, s mi még mindig nem hagytuk abba a játékot; a személyzet lámpásokkal világított, s az éjszakában nagyokat koppantak az egymásnak ütődő fagolyók.”

Tiszadobi estéink programja többnyire az volt, hogy anyánk felolvasott nekünk. Nagyon szép, kellemes hangja volt. Felix Dahn «Kampf um Rom» (Harc Rómáért) című regénye – ha jól emlékszem, négy kötet – különösen izgalmas élményként maradt meg bennem, bár kellemetlen nézeteltéréseket okozott köztem és anyám között. – írta Katus grófnő – Anyám ugyanis határozottan helytelenítette, hogy én kimondott rokonszenvvet mutatok a regény egyik ördögien rossz szereplője iránt. Én hőst láttam Cetegusban, míg a családom összes többi tagjai hitvány, aljas gazembernek tartották.

7. A könyvtár és zeneszalon

Most már abba a korba jutottam – írta Katus grófnő –, amikor egy leány mindenáron fel akarja deríteni azt a titokzatos valamit, amitől olyan elkeseredetten akarják óvni és távol tartani. Ugyan mi lehet azokban a könyvekben, amelyeket gondosan elzárnak előlem? A tiszadobi kastély kerek toronyszobájában könyvtár volt, mennyezetig érő polcok húzódtak körös-körül a falnál: itt nyilván választ kapok minden engem érdeklő kérdésre. […] Így azután egy szép napon, amikor anyám nem volt otthon, a nevelőnők pedig valamilyen egy véget nem érő krokett-játszmával voltak elfoglalva, besurrantam a könyvtárba, s gyötrelmes lelkifurdalások közepette, az izgatottságtól dobogó szívvel nekiláttam a kutatásnak. Kerestem azt a könyvet, amely végre választ ad minden kérdésemre.

A zeneszalonba egy négyszárnyú, spalettás, táblás ajtó vezet át a nagyszalonból. Mennyezetét gipszstukkó, falait alacsony, barnára lakkozott lambéria, fölötte sárgás, mintázott feszített szövetkárpit vonta be. A zeneszalon északkeleti sarkából egy íves nyílás vezet a toronyban elhelyezett, kör alaprajzú könyvtárba, amelyben körös-körül beépített, polcos könyvállványok, illetve az ablakok alján lambéria burkolat jelennek meg. Az átjáróval szembeni ablak aljában egy kisebb márványkandalló van beépítve.

8. Az ún. fekete ebédlő

A zeneszalonból kétszárnyú ajtó vezet a tölgyfaburkolattal kialakított ebédlőterembe. A falfelületeket nyolc hornyolt pilaszter tagolja, s a közöttük kialakuló nagyobb falfelületek mezőkre tagozva, hat helyen képek részére kihagyott nyílásokkal készültek. A faburkolatba rejtve nyílt a tálalóba vezető ajtó, amely mellett, a sarokban színes csempekályha állt.

„A hűvös, hosszúkás ebédlőben mindig sokan ültek az asztalnál. A szűkebb család tagjai, nagybácsik és nagynénik, nővéreim férjestül, Duci bácsi politikai hívei és művészek – s a vendégek heteket töltöttek nálunk. […] Anyám kivétel nélkül minden étkezésnél késve jelent meg. Szórakozottan, sietősen akkor állított be többnyire, amikor mi már az édességnél tartottunk. Egyiptomi cigaretta és Houbigant parfüm illata lebegett körülötte, hóna alatt nagy köteg újság.”

„Máig is megoldhatatlan rejtély számomra, hogyan tudtunk akkoriban olyan rengeteget enni. […] Tiszadobon a közönséges hétköznapi ebéd kiadós előétellel kezdődött, sajtos soufflé vagy rákmajonéz, majd tiszai hal következett, pompás, friss, nyílt tűzön ropogósra sütött kecsege; utána jött a fő fogás, rendszerint marhasült, borjú vagy kacsa három-négy különböző körettel és főzelékkel; a negyedik fogás külön zöldség volt, esetleg spárga; utána torta és fagylalt következett. Kedvenc süteményem a «Bombe á la Izet Pacha» (Izet pasa-féle bomba) volt; ennek receptjét Törökországból hozták szüleim, névadója Izet pasa házában ették először. Utána lassan vége felé tartott az ebéd: már csak édes kukorica következett vajjal (igaz, hogy négy-öt cső kukoricát is meg tudtunk enni fejenként), meg sajt és száraz aprósütemény. Befejezésül pedig görögdinnye, nagyszerű, zamatos, bő levű, jégbe hűtött dinnye, s persze minden más nyári gyümölcs, ami éppen érett. A remek magyar borokból mi, gyerekek nem kaptunk.”

„Este nyolckor újabb több fogásos, levessel kezdődő, de a délinél valamivel szerényebbre méretezett étkezés következett. Igazán azt hinné az ember, hogy rettenetesen el kellett híznunk ilyen étrend mellett. Ám ez nem következett be: én kifejezetten sovány voltam […] – írta Katus grófnő – , és senki sem volt kövér a családban.”

9. A nagyebédlő és a télikert

„Apám is, – írta Katus grófnő – Duci bácsi is híres volt róla, hogy pártfogolják az induló tehetségeket. Ők alapították a Nemzeti Szalont, és jó néhány nélkülöző festőt támogattak. Legtöbbjük az akkori avantgarde-hoz: Rippl-Rónai iskolájához tartozott, s a francia impresszionisták követője volt. A legszerencsésebbek velünk töltötték a nyarat Tiszadobon vagy Dubrinban. Úgy emlékszem vissza rájuk, mint hosszú hajú, kopott ruhás és piszkos körmű fiatalemberekre […].

Rippl-Rónai József (1861–1927) 1897-ben kapott megbízást gróf Andrássy Tivadartól a budai Duna-parti Andrássy-palota ebédlőjének teljes berendezéséhez. A megbízó ezzel kívánta reprezentálni a képző- és az alkalmazott művészet kölcsönhatását, együttélését, és mivel Rippl-Rónai párizsi alkotótársai, a Fauve („Vadak”) mesterei maguk is részt vettek hasonló megbízásokban, ezért a művésztől nem volt idegen a bútorok, kárpitok, üvegablakok, és -tárgyak, étkészletek megtervezése. Az étkészletek kivitelezője, Zsolnay Vilmos (1828–1900) fennmaradt feljegyzései szerint a számos egyéb edény – például a Friedrich Zitzmann által Wiesbaden-ben készített floreális díszedények – mellett 72 tányér és 12 desszerttányér készül az Andrássy-szerviz részére. A tárgyak képviselte dekorativitás, az ornamentika használata már korábban is jelen volt Rippl-Rónai életművében, azonban a tervek létrehozatala során a színek tovább redukálódtak, és a művész alávetette magát a praktikusság, használhatóság elvének. Miután Andrássy Tivadar elhunyt, özvegye, Zichy Eleonóra 1909 körül felszámolta a budai palotát, és 1910-től az ebédlő Thék Endre (1842–1919) által gyártott berendezését – a nagy pohárszéket, az ebédlőasztalt és székeket – második férje, ifj. Andrássy Gyula tiszadobi kastélyába költöztette. Az új környezetben csak részben sikerült egy az egyben rekonstruálni az eredeti ebédlőt, amelyből a Róth Miksa (1865–1944) által kivitelezett, Rippl-Rónai tervezte „Rózsáskert” című üvegablaknak kis töredéke emlékeztet a rendkívül értékes műegyüttesre, a hazai szecesszió e csúcsteljesítményére.

A kastély délkeleti részében, az ún. fekete ebédlő folytatásában volt megtalálható a nagy ebédlő. Legértékesebb része az a bővítmény volt, amelyben a Rippl-Rónai tervezte iparművészeti együttest elhelyezték. A mennyezetburkolat itt fényezett mahagóni fából készült, melynek közepén 4×3 m méretű színes, ólomba foglalt üveg-felülvilágító volt elhelyezve. A terem déli falában nyílt a 4 m széles és 2.9 m magas kettős üvegablak, amelynek belső szárnyai ólombetétes, színes üvegből készültek.

10. Tálaló, melléklépcső [különálló konyhaépület]

A két, egymásba nyíló ebédlőtermet kísérő szűk folyosóról nyílt a komornyik szobája, az udvarra vezető melléklépcső (személyzeti lépcsőház), a fajansz mosogatóval felszerelt, márványmozaik lappal burkolt tálaló helyiség, valamint egy vízöblítéses W. C. fülke.

Tiszadobon kaptam először engedélyt, – írta Andrássy Katus – hogy belépjek a «konyha» nevű tündérországba, ahol a remeknél remekebb ételeket főzik fehér kötényes varázslók s bugyborékoló üstök fölé hajló boszorkányok. A francia főszakács úgy irányította őket varázspálcájával, mint karmester a zenekart. Mindaddig még a közelébe sem mehettem a konyhának, amely külön épületben állt a kastélytól jókora távolságra. Anyám úgy vélte, […] helyes lesz, ha megtanulom, hogyan kell a főszakáccsal megbeszélni a másnapi étrendet, mint ő tette ezt minden este. A főszakács ilyenkor hozta magával nagy, vastag, feketébe kötött, bibliához hasonló könyvét, amely nálunk valóban a biblia helyét foglalta el. A könyvbe már be volt írva, mi lesz másnap ebédre és vacsorára. Mélységesen untam ezt a feladatot azért is, mert a főszakács francia volt, s így méghozzá idegen nyelven kellett beszélgetnem vele olyan tárgyról, amelyhez ő sokkal jobban értett.

Az udvari nagy konyha világos, tágas helyiségében a keramit padozaton egy takaréktűzhely három sütővel, előmelegítővel és három főzőlyukkal; továbbá öntöttvas kagyló vízvezetékkel jelentett korszerű felszerelést. A konyhához külön mosogató helyiség, kézikamra, hűtőkamra – négyajtós, háromrekeszű beton jégtartóval, keramit padozattal – kapcsolódott.

11. Vörös-szalon és goblein-vendégszoba [kerek toronyszoba]

Az első emeleten, a vendégszobák között, a nagy folyosó előteréből nyílt a vörös szalon, valamint a belőle nyíló toronyszoba; előbbiben egy színes csempekályha is állt.

Életem legelső cselekedete az volt, hogy csalódást okoztam szüleimnek. – írta Katus grófnő – És ezt a szokásomat később is megtartottam. Persze nem szándékosan […]. Én a Holt-Tiszára néző, világoskék damaszttal kárpitozott, kerek toronyszobában születtem. … Világra jöttöm első tanúja nagyanyám (Kendeffy Katalin, 1830–1896 – Katinka grófnő) volt: nyilván azt vélte látni, amit szíve szerint kívánt, s így szembekerült a valósággal. »Fiú!« – kiáltott fel, leszaladt tiszadobi kastélyunk lépcsőjén, hogy minél előbb az egész birtok tudomására hozza a jó hírt. Szüleim, akiknek harmadik leánygyermeke voltam, fiút szerettek volna, már azért is, mert a magyar jogszabályok szerint hitbizományt nem örökölhetett leány. A hír tehát gyorsan elhatolt a cselédség körébe, a kertészek házikóiba, az istállókba, a majorokba és a faluba, és mindenfelé nagy volt az öröm. Azután jött az elkerülhetetlen kiábrándulás. Megérkezett a faluból az orvos, egy pillantást vetett a ráncos, visítozó csecsemőre, megcsóválta fejét, és kimondta a végzetes szót: «leány». Egész gyermekkoromon keresztül elkeseredett gyűlöletet éreztem az orvos iránt. Nagybátyám, Andrássy Sándor, aki ilyen módon továbbra is a hitbizomány várományosa maradt, nyilván megkönnyebbülten sóhajtott fel aznap, és megnyugodva hajtotta álomra fejét.

12. Az előszoba

A Zichy Eleonóra grófnő lakosztálya előtti előszobában egy eredeti, régi itáliai reneszánsz homokkőkandalló látható ma is, a család műgyűjtő tevékenységének kevés mementójaként.

„Szüleim minden évben külföldre utaztak, lehetőleg Olaszországba; főleg műtárgyakat kerestek, állandóan gyarapítani igyekeztek gazdag reneszánsz gyűjteményüket. … A délelőttöt többnyire városnézéssel, múzeumlátogatással töltöttük. Anyám érdeklődése sohasem lankadt, fáradhatatlanul járta a múzeumokat, templomokat, kiállításokat, antikváriumokat. Ő is, Duci bácsi is szívesen böngészett órák hosszat a régiségkereskedők üzleteiben, új műtárgyakat hajszolva gyűjteményük számára […]. Tőlem elvárták, hogy velük tartsak ezeken a »műkincsvadászatokon«, és szenvedélyesen érdekeljenek a dolgok, de be kell vallanom – írta Katus grófnő – , hogy érdeklődésem csak igen mérsékelt volt, s gyorsan leapadt, amikorra a harmadik vagy negyedik régiségkereskedést végignéztük.”

13. Zichy Eleonóra grófnő dolgozószobája

Zichy Eleonóra grófnő, császári és királyi palotahölgy, a századfordulón a Gyermekvédő Liga társelnöke volt (nővére, gróf Almássy Györgyné, szül. Zichy Zenaide grófnő mellett). Ők voltak azok, akik például a fiatal József Attilát – anyjának nehéz körülményei miatt – nevelőszülők felügyeletére bízták.

Zichy Eleonóra
Zichy Eleonóra

„Anyám, Zichy Ella, szüleinek második leánya volt. Heten voltak testvérek, két fiú és öt lány. A leányok szépségükről, a fiúk ostobaságukról voltak nevezetesek […]. – írta Andrássy Katus grófnő – Anyám ahhoz az embertípushoz tartozott, amelyet elragad és meggyőz saját ékesszólása. Logikája hibátlan volt, tehát következtetései is helytállók – amennyiben a kiindulópont megfelelt a valóságnak. Ám ez a módszer minduntalan túlzásokra ragadta, aránytalanul szigorú ítéletekre bírta […]. Amikor Andrássy Tivadar megkérte a kezét, anyám tizenhét éves volt, és még csak nem is sejtette, mit jelent a házasság […]. Egész életén keresztül mélységesen megvetett mindent, ami a nemi élettel volt kapcsolatos, s ennek folytán még éberebben, még szigorúbban ellenőrizte négy leánya minden lépését. Amíg férjhez nem mentünk, egyetlen könyvet nem olvashattunk el anyánk engedélye nélkül. Még a klasszikusok műveit is előzetes cenzúrának vetette alá. Az olyan kifejezéseket, mint «nászágy», «ágyas», «szerető», «fattyú» vagy «természetes gyermek», amelyek pedig igen gyakoriak a klasszikus művekben, zárójelbe tette, hogy nevelőnőnk megfelelő módon olvashassa fel a művet anélkül, hogy gyanús szünetet tartana, s ezzel elárulná magát. Volt másik eszköze is erkölcseink védelmére: összevarrta a könyvnek azokat a lapjait, amelyeken a szerelemre akár a legcsekélyebb utalás is fordult elő. S ami a legfurcsább a dologban, olyan nagy tekintélye volt előttünk, hogy egyetlenegy esetre sem emlékszem, amikor felfejtettem volna a tiltott, tehát izgalmasan érdekes lapokat. Legfeljebb megpróbáltam közéjük kukucskálni, ha lazán voltak összefércelve.”

A grófnői dolgozószoba egyszerű kialakítást kapott, sarkában elkülönítve, egy üvegajtóval ellátott lejárati tölgyfalépcső vezetett a földszinti dolgozószobába.

14. A grófnői hálószoba

Reggel tizenegy óráig aludt teljesen elsötétített hálószobájában a nehéz damasztfüggönyök mögött, faragott oszlopos, széles mennyezetes ágyában, levegőtől és a fény legkisebb szikrájától is elzárva. Terebesen a kertből, ahol görög és római szobrok körül színpompás legyezőjüket kitáró pávák sétáltak, lestük, mikor nyitja ki a szobalány ablakain a zsalut, s akkor szaladtunk fel hozzá jó reggelt kívánni és kezet csókolni. Vasárnap és ünnepnapokon jelen lehettünk »lever« -jénél. Forró füdőjében ült, hosszú ujjú, vastag lenvászon ingben, s ilyenkor adta ki a személyzetnek aznapi utasításait. Az inge alatt mosakodott, ami elég bonyolult feladat volt.

15. Fürdőszoba és öltöző (toilette)

A grófnő hálószobájából egy egyszárnyú ajtó vezetett a fürdőszobába, mellette egy másik a keskeny személyzeti folyosóra. A fürdőszoba padozata terazzo volt, falait – a földszintihez hasonlóan – márvánnyal burkolták. Felszereléséhez fajansz kád, nikkelezett csapteleppel és lefolyó vidással; kettős fajansz mosdó, fajansz lábon csapokkal és leeresztő szeleppel, fajansz closette-csésze, fényezett mahagóni ülődeszkával és víztartállyal, fényezett mahagóni faburkolattal; végül egy fehér krémszínű csempékből összerakott Hardmuth-kályha tartozott.

16. A komorna szobája és a ruhatár és melléklépcső

A komorna hajdani szobájában keményfa padló padozat, egyszerű falfelületek voltak; a sarokban kályha állt, közelében ún. „vízvezetéki kagyló” – mosdókagylót szereltek fel. Ebből a szobából nyílt a ruhatár, amely a főlépcsőházzal is forgalmi kapcsolatban állt.

17. Andrássy Katus grófkisasszony toronyszobája [erkéllyel]

AndrássyKatalingrófnő
Andrássy Katalin grófnő

Gyermekszoba-életünk napi időbeosztása olyan pontos és szigorú volt, akár az iskolai órarend. De ebben a vonatkozásban is idősebb nővéreim sorsa volt a legkeservesebb, mert az évek múltával jelentősen enyhült anyám szigorúsága. A falra tűzött papíron a következő utasítások álltak: «Fogmosás naponta háromszor: három perc. Kézmosás: négy perc. Öltözködés: hét perc.» Öltözködni segítettek a szobalányok, sőt ők adták ránk a cipőt is. »Fésülködés: hat perc. Reggel hideg fürdő (15 fok Réaumur) este meleg fürdő (20 fok Réaumur), öt-öt perc tölthető a fürdőkádban.« Nevelőink felelősek voltak azért, hogy percnyi pontossággal betartsuk a menetrendet. Megtörtént ugyan, hogy anyánk rövid ideig megfeledkezett róla, de azután egyszerre csak eszébe jutott, és ellenőrző látogatást tett a gyermekszobában, és ha a fürdővíz melegebb vagy az öltözködésre fordított idő hosszabb volt az előírtnál, akkor jaj volt a nevelőnőnek is, nekünk is.

„[…] ott üldögéltem a toronyszobám kis erkélyén, – írta Katus grófnő – kitárult előttem a hatalmas panoráma a távolba vesző tokaji hegyekkel, a sötétzöld tölgyessel, a mozdulatlan, regényes tóra emlékeztető Holt-Tiszával, és a nyugati láthatárt néztem, Budapest felé, a fenyőfák közül kibukkanó sétány jobbra-balra kanyargó szalagját figyeltem, mikor tűnik fel rajta a golfpálya mellett a nagy fehér Mercedes autó.

A tiszadobi kastély az I. világháborút jelentős pusztítással élte át. „Még mielőtt megérkezett volna a szerb válasz a Monarchia ultimátumára, – írta Katus grófnő – szüleinktől utasítás jött, hogy menjünk utánuk Balatonfüredre, ahol Pallaviciniék egy villát béreltek. Amikor a komp átvitt bennünket a sárgás hullámait lassan görgető Tisza túlsó partjára […] hirtelen elfogott valami megmagyarázhatatlan szomorúság: úgy éreztem, soha többé nem fogom látni Tiszadobot, azt a helyet, amelyet a legjobban szerettem a világon. És valóban, több mint harminc év múlva láttam csak viszont nagyon megváltozott körülmények között.

Néhány hónappal a Tanácsköztársaság kikiáltása előtt, 1918 novemberében a közeli Polgárról hazatérő részeg katonák betörtek a kastélyba, s a berendezés egy részét, a vitrineket, csillárokat összetörték. A festmények közül például Van Dyck, Turner, Mányoki Ádám képeit összedarabolták, jelentős mennyiségű apró tárgyat elraboltak. Ezután a helybeliek 2-3 napig fosztogatták a kastélyt, mígnem az intéző karhatalmat kért, s a Miskolcról és Debrecenből érkező rendfenntartók véget vetettek a vak pusztításnak. Az elrabolt értékek jelentős része soha nem került elő, mivel visszaszolgáltatás helyett a környező lakosok inkább a Holt-Tiszába szórták a ritka páncélokat, szép tányérokat, értékes fegyvereket…

Ifj. Andrássy Gyula gróf az 1920-as években a műgyűjtemény több nagy értékű darabját eladta, s ezzel országos felháborodást váltott ki. A tulajdonában lévő nagyszerű, fiatalkori Rembrandt-önarcképet Svájcban adta el, akkor rekordösszegért. Ebből egy fillért sem használt a maga számára, hanem átutalta az akkor igen rossz körülmények között élő, a trónfosztott IV. Károly (1887–1922) özvegye, Bourbon-Pármai Zita (1892–1989) királyné számára, hogy gyermekeit nélkülözésektől kímélve nevelhesse. Ifj. Andrássy Gyula – saját gyermekei nem lévén – 1929-ben bekövetkező halálakor az Andrássy-műgyűjtemény maradékát a nagyon tehetséges műértő, de korán elhunyt fivér, Andrássy Tivadar gróf leányai örökölték: gróf Cziráky Józsefné, szül. Andrássy Ilona (1886-1967) grófnő; őrgróf Pallavicini Györgyné, szül. Andrássy Borbála (1890-1968) grófnő, gróf Károlyi Mihályné, szül. Andrássy Katalin (1892-1985) grófnő; valamint herceg Odescalchi Károlyné, szül. Andrássy Klára (1898-1941) grófnő.

1930-ban a Postatakarékpénztár Árverési Csarnokában nemcsak az Andrássy-gyűjtemény tekintélyes hányada, de a tiszadobi kastély is eladásra került. Azokat a műveket – amelyek nem keltek el vagy eleve nem is kerültek árverésre, – együtt tartották, majd banki letétbe helyezték, ahonnan 1943-ban a Vörös Hadsereg szállította el. Néhány darabot a Szovjetunió 1972-ben visszaszolgáltatott, ezeket ma is a Magyar Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum őrzi.

ATdob1900k
A tiszadobi kastély, 1900 körül

(Kép és képaláírás: A tiszadobi kastély, 1900 körül)

Megjelent: A Vörös Postakocsi 2010/Tavasz, 3-15. oldal

JEGYZETEK


[1] A mai kastély épített előzményéről kevés forrás áll rendelkezésre. Az 1885 és 1914 közötti kataszteri térkép – amely a kastély és környezetét előzményeivel együtt ábrázolja – tanúsága szerint a mai kastély helyén nem állt korábban épület; de a kastélypark területén, egy utca mentén több ház volt megtalálható. Mary Elizabeth Stevens, angol nevelőnő Tiszadobon, 1865. május 22-én kelt levelében részletes leírás maradt fenn az Andrássyak korabeli tiszadobi úri lakáról, amely e házaktól távol, az út végén, az erdős terület határán emelkedő három épület valamelyike lehetett:  „A ház nagyon kicsi és érdekes, és igazán rusztikus, nem olyan falusi kunyhó utánzat, amelyben megtalálható egy városi ház minden kényelme. […] Minden szoba a földszinten van. Van egy nagy üvegház […] ez most a nappali, az ebédlő és a fogadószoba; a homlokzat felől van a bejárata, hátul van egy kis tálalóhelyiség és kijárat a kert felé. Az a lépcső, amelyen csak nagy ügyességgel lehet felkapaszkodni, mert kb. 35 cm széles és nagyon meredek […] a tetőre vezet és az üvegház egyik sarkából indul. Van egy nagy szalon, ott van a grófné tágas hálószobája, a gyerekszoba és a két szobalány szobája. A szalon másik oldalán van két szép szoba a gróf számára. A kert végében két másik ház áll, az egyikben van a konyha, a kamra, a raktár stb., a másikban a férfi szolgák és a házitanító szobái vannak. Az út túloldalán van a gazdaság az istállókkal és a kocsis, a lovászok, a házvezetőnő stb. szobáival. A ház dombon épült, és a toronyszobám ablakából pompás kilátás nyílik az erdőre, a mezőkre, a folyóra és a láthatáron kéklő hegyekre, amelyek mögött felbukkannak a Kárpátok magas csúcsai […].” Bővebben l. Levelek az Andrássy-házból (1864–1869). Szerk. Schmal Alexandra. [Budapest], General Press Kiadó, [2007]. 135–136. p.

[2] Károlyi Mihályné: Együtt a forradalomban. 4. kiadás. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1985.

[3] „Gr. Andrássy Gyula (1823–1890)” In: Vasárnapi Újság XXXVII. évf. (1890) 8. sz. 120–126. p.

[4] Gróf Andrássy hitbizomány tiszadobi leltára, 1930. 27. p. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár, Nyíregyháza. Alföldy Gábor kutatása és gyűjtése. A leltár átadásáért és használatáért ezúton mondok neki köszönetet.

[5] Az átalakítás továbbá gépészeti korszerűsítést (folyóvíz, csatorna) és újabb higiénés felszerelést (a korábbi 3 fürdőszoba és 4 closette helyett 8 fürdőszoba és 5 W. C.) is jelentett. Gróf Andrássy hitbizomány tiszadobi leltára, 1930. 29. p.

[6] Bővebb leírását l. Gróf Andrássy hitbizomány tiszadobi leltára, 1930.

Tanulmány a tiszadobi Andrássy kastély történetéről és helyiségeinek rendeltetéséről lapunk 2010/Tavasz számának vezető anyagából, az “Útirány – A tiszadobi Andrássy kastély” rovatból.

2 comments on “A tiszadobi Andrássy-kastély enteriőrje

  1. Csak helyesbíteni szeretném a jegyzet adatát miszerint 1943– ban nem vihette el a Vörös Hadsereg a letétbe halyezett tárgyakat, mert csak 44 őszén léptek magyar területre.
    1944-45 ben viszont igen. Főleg 44 decemberében amikor a pesti bankokból vitték el mindazt, ami ottmaradt.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

HTML tags are not allowed.

Copyright © 2007-2014. Minden jogot fenntartanak a szerkesztők és a szerzők.

Scroll to top