Beszélgetés Alföldy Gábor tájépítésszel, a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának főkertészével, lapunk 2010/Tavasz számának Útirány: A tiszadobi Andrássy kastély rovatából.
3

Beszélgetés Alföldy Gábor tájépítésszel, a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának főkertészével

Alföldy Gábor kitüntetést vesz át

Alföldy Gábor kitüntetést vesz át

Alföldy Gábor (1975, Budapest) tájépítész, kerttörténész a Yorki Egyetemen szerzett műemlékvédelmi diplomát (2006), 2001 óta a Műemlékek Állami (majd Nemzeti) Gondnokságának főkertészeként, 2009-től tudományos munkatársaként a Gondnokság kezelésében lévő történeti kertek (Fertőd-Eszterháza, Dég, Füzérradvány, Nádasdladány, Tata, Doba stb.) kutatását, gondozását és helyreállítását szervezi, koordinálja – köztük több Európai uniós projektet. Az ICOMOS-IFLA Történeti Tájak Nemzetközi Tudományos Bizottságának levelező tagja, a brit Garden History és a Műemlékvédelem című folyóiratok szerkesztőbizottsági tagja. A 2008-ban kutatás- és helyreállítás-előkészítési munkájáért hazánkból elsőként nyerte el történeti kert-témában az Europa Nostra-díjat, az Európai Unió műemlékvédelmi díját. Több alkalommal (a 2007. szeptember 27-i Országos Levéltári Napon a tiszadobi kastélyban, majd 2008 novemberében, a nyíregyházi Megyeházán, az Andrássy-kastélyút témájában rendezett konferencián) tartott előadásokat évtizedes, részben külföldön végzett kutatásai alapján a tiszadobi kastélypark történetéről és értékeiről.

Onder Csaba: A tiszadobi Andrássy-kastély helyreállítása és turisztikai fejlesztése az Észak-Alföldi Régió egyik legfontosabb, a kormány által kiemeltnek minősített projektje. A fejlesztéseknek fontos részét képezi a közismert park revitalizációja, így a parkban a tervezett helyreállítási munkák is jogosan tartanak számot a közérdeklődésre. Hogyan látja a szakértő szemével az előkészületeket?

Alföldy Gábor: A beszélgetésre való felkérést követően megpróbáltam az Interneten utánanézni az aktuális elképzeléseknek, terveknek, de sem a projekt számára fenntartott, sem más oldalakon nem találtam semmilyen, a tervezett állapotra vonatkozó, a beavatkozásokat részletesen ismertető ábraanyagot (pl. látványtervet), amely a nagyközönséget tájékoztatná a megvalósuló rövid és hosszabb távú elképzelésekről. Holott hazánk egyik kiemelkedő jelentőségű, nemzetközi fontosságú parkjáról van szó, s ez a beruházás európai – és nem kevés hazai – közpénzből, nekünk készül. Magam csak a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által már jóváhagyott, a parkot érintő helyreállítási tervekhez tudok hozzászólni.

Onder Csaba: Milyen feladata van a kutatásnak a magyarországi történeti kertek, parkok helyreállítása kapcsán, s mi a szerepe a tiszadobi park esetében?

Alföldy Gábor: A régi kertek, parkok gondozás híján a leggyorsabban pusztuló műemlékek közé tartoznak. Történetük alapos feldolgozása nem magáért való dolog, hiszen ezen múlik, hogy mi hogyan állítható helyre, mi mutatható be a közönségnek. Tiszadob esetében is ezen múlik, hogy milyen élményben lesz részük azoknak, akik a projekt lezárulása után oda látogatnak, milyen látvány fogadja őket, s mindez mennyire tükrözi majd (akár materiálisan, akár szellemiségében) azt, amit az Andrássyak egykor megálmodtak és létrehoztak.

A műemlékvédelem célja és sikerességének fokmérője éppen e kiemelkedő jelentőségű emlékek pontos és hiteles helyreállításának biztosítása. Ennek érdekében a lehető legalaposabb információszerzésre van szükség az adott műemlék egykori állapotának, működésének, részleteinek és mindezek időbeli változásainak megismerése céljából. A tervezők és az örökségvédelmi hatóság csak ennek alapján tudják megítélni, hogy mit és hogyan tervezzenek, döntsenek; mi az, amire vigyázni kell, illetve mi a fölösleges, zavaró, amin változtatni, javítani kell. Ezt világszerte – és többségében ma már hazánkban is – úgy érik el, hogy az épületről, egykori berendezéséről és a hozzá tartozó parkról egyaránt az adott szakterületre vonatkozó, alapos tudományos dokumentáció és javaslat készül, amely a helyreállítási elképzelések alapjaként szolgál. Ilyen dokumentáció a tiszadobi kastély épületéről is született, a parkról azonban sajnálatosan mindössze egy rövid „kerttörténeti szakvélemény” készült, amely egy sor alapvető kérdésre nem ad választ. Így most utólagos kritikaként kell mindazt megfogalmaznom, amire egy, a parkra vonatkozó szakdokumentáció előzetesen hívhatta volna fel a tervezők figyelmét.

A kastély a déli tisztás (a leendő parkoló) felől. Képeslap, 1920-as évek.

A kastély a déli tisztás (a leendő parkoló) felől. Képeslap, 1920-as évek.

Onder Csaba: Milyen konkrét rekonstrukciós problémákról van szó?

Alföldy Gábor: Fontos probléma például, hogy elmaradt a park és a kastély vizuális kapcsolatainak elemzése a tervezés előkészítése során. Ennek hiánya mutatkozik meg például abban, hogy bár milliárdokat költenek majd a helyszín helyreállítására, az elegáns főbejárattal szemben továbbra is ott fognak éktelenkedni a szolgálati lakások igénytelen épületei. A bejárattól jobbra tervezett parkoló elhelyezése pedig azért különösen problematikus, mert éppen abba a látványtengelybe, vagyis egy hosszú, gyepes tisztás vonalába esik, amely a kastély déli főtengelyében zavartalanul húzódott a Holt-Tiszáig és azon túl is, biztosítva az épület kellő távolságból való, méltó feltárulását, illetve az épületből való szabad és nagyvonalú kilátást. Ez a ma még könnyen és olcsón helyreállítható, igen fontos vizuális összefüggés a mostani terven teljesen hiányzik, sőt, a tervezők új sövénnyel kénytelenek biztosítani a rossz helyre tervezett parkoló takarását a kastély felől.

Az épület tervezett megközelítése – nem találok rá enyhébb szót – kisszerű. A látogatókat a széles, elegáns eredeti (ráadásul a projekt keretében megújuló, gépkocsik elől lezárva gyalogúttá váló) kocsiút helyett majd egy keskeny, fákkal sűrűn körülültetett gyalogúton vezetik a parkolótól a kastély előtti, szökőkúttal díszített kis térre. A 19. században azonban, ha csak lehetett, kerülték a kastélyok szemből való közvetlen megközelítését, különösen egy olyan festői épület esetében, mint a tiszadobi. Az íves kocsiúton a kastély felé haladva időnként eltűnt, majd mindig más és más szögből tárult fel az épület. A terv a látogatókat ettől az élménytől fosztaná meg.

Szintén a „kastély-élményt” csökkenti – és helyette inkább egy városi tér hangulatát idézi – az épület bejárata elé az egykori murva helyett tervezett drága kőlap-burkolat, valamint a pontszerű fényforrást adó kandeláberek, amelyek helyett süllyesztett, részben a megvilágított épület faláról reflektált, izgalmasabb és festőibb (és egyben olcsóbb) világítás is elképzelhető volna.

A kastélyhoz vezető kocsiút. Képeslap, 1900 körül.

A kastélyhoz vezető kocsiút. Képeslap, 1900 körül.

Onder Csaba: A tervek szerint mi történik majd a kastélyt övező parkkal?

Alföldy Gábor: A tiszadobi park „névjegye” a kastély kerti (északkeleti) homlokzata előtt elterülő, a közvélemény által „labirintusként” ismert kertrész. Bár a helyreállítási tervet és az azt megalapozó kerttörténeti szakvéleményt kiváló tájépítészek készítették, akik láthatóan törekedtek e díszkert minél hitelesebb, pontosabb rekonstrukciójára, a történeti kutatás és a stílusismeretek hiányából, valamint a választott vizsgálati metódusból fakadóan a tervezett összkép nagymértékben különbözik az eredetitől.

A tervezők helyesen nevezik ezt a kertrészt hímzéses parternek. A 17–18. századi barokk kertművészet hagyományait a 19. század végén felélesztő neobarokk alkotásról van itt szó, amely nem stílusában vagy az utánzott korban, hanem „franciásságában” igazodik a Loire-menti kastélyokat idéző épülethez. Andrássy Gyula a Napkirály korának kertművészeti ízlését plántálta Tiszadobra ebben az alkotásban, amely a barokk ruhák hímzett cikornyáit ültette át a kertbe. (Innen ered e tipikus barokk díszkerti elem elnevezése). Az Andrássy által közvetlenül követett minta azonban – amint kutatásaim során egyértelműen bebizonyosodott – nem Franciaországból, hanem Angliából származott, ahol a 19. század közepétől előszeretettel idézték meg e kertstílust a kastélyok homlokzata előtt, az egyébként természetes hatásra törekvő tájképi parkokon belül. A tiszadobi parter előképének tervezőjét is sikerült meghatározni, akinek tervét Tiszadobon és más hazai kertben is felhasználták. Különös a jelentősége ennek a helyreállítás szempontjából azért, mert a tervező más hasonló alkotásai egyértelműen megadják a bukszusból kiültetett „hímzésminta” szélességét és magasságát, másrészt a „háttérszövet” – vagyis a bukszus által közrezárt felületek – anyagát, színét.

Az analógiák ismeretének hiányában a tervezők a legkorábbi ismert fényképes ábrázolásból indultak ki, amely a két világháború közötti időből maradt fenn, s amely az akkorra már kissé elvadult partert nem éppen a „fénykori” állapotában ábrázolja. A tervhez csatolt „kerttörténeti szakvélemény” és annak alapján a tervek a bukszuscserjékből kiültetett „hímzésmotívum” rekonstruálandó méreteit mintegy 90 cm szélességgel és legalább 30-40 (helyenként 90) cm magassággal adják meg. Amint a mellékelt ábrán látható, és a szakirodalomból is jól tudható, a hímzéses parterekben a bukszusminta magassága és szélessége ritkán haladta meg a 8-10 cm-t. Nem lehetett ez másként Tiszadobon sem, hiszen maga Andrássy is jól ismerte a külföldi példákat. Ez a finom vonalú hímzésminta nőtt egy évszázad alatt – rendszeres nyírás híján – méteres magasságú és ugyanilyen széles sövény-szakaszokból álló „labirintussá”, amelyben az egymással párhuzamos szegélyek is egyetlen formátlan sövénnyé nőttek össze, s a közrezárt kavics- vagy virágágyat teljesen befedték. Emiatt a tervezők által választott, légifotó-alapú kiszerkesztés helyett a ma is meglévő bukszustöveket kellett volna hagyományos geodéziai módszerrel felmérni, s akkor az említett párhuzamos szegélyekre is fény derült volna.

Neobarokk hímzéses parter Angliában – a tiszadobi parterrel azonos tervező műve, 19. század vége.

Neobarokk hímzéses parter Angliában – a tiszadobi parterrel azonos tervező műve, 19. század vége.

Onder Csaba: Milyen szakmai problémák fakadnak ebből?

Alföldy Gábor: A kerttörténeti szakvéleményben a revitalizáció „végcéljaként” megfogalmazott állapot természetesen meghatározta a növények visszavágásának lehetőségeit vizsgáló kiváló dendrológus szakértő munkáját is. A szükséges beavatkozás szempontjából ugyanis nem mindegy, hogy 30-90, avagy 10 cm magasság a – nyilván több év alatt – elérni kívánt állapot. A tőből való megifjítás lehetőségének vizsgálata ezért nem is merült fel. (Szerencsére a bukszus köztudottan jól újul tőről, ha több lépésben, óvatosan vágjuk vissza.)

A hímzés-motívum „háttérszövetét” a kerttörténeti szakvélemény készítője és a tervezők az említett archív fotó alapján gyepnek gondolták, holott az az első világháború idején kezdődött extenzív fenntartási időszak következtében gyepesedett be az 1920-as évekre. A parterek bukszusmotívumai által közrezárt felületeket eredetileg ugyanis – éppen a motívumok kiemelése, érvényesülése érdekében – különböző színű homokkal, kő- vagy egyéb (pl. üveg-, tégla stb.) zúzalékkal szórták fel. A külső szegélyben és a hímzésmustra egyes motívumainak belsejében egynyári virágágyak fokozták a színhatást. Mindezek maradványai bizonyára ma is ott pihennek a „labirintus” földjében, s egyszerű módszerrel megállapítható, hogy az egyes motívumok közeit mivel töltötték ki egykor. Hogy a tervezők végül mégis valamilyen (még a kiviteli tervben sem meghatározott) kőzúzalék terítését javasolják, annak köszönhető csupán, hogy a szerintük eredeti gyepfelületek fenntartása több nehézséget okozna.

Onder Csaba: Lehet-e bármiféle közös nevező a történeti értékek hiteles fejlesztése (azok kibontakoztatását szolgáló helyreállítás), illetve a (kulturális, turisztikai vagy egyéb szempontokat inkább érvényesítő) koncepciók között?

Alföldy Gábor: A fent elmondottak bizonyára „száraz szakmai részletkérdéseknek” tűnhetnek az olvasók előtt, azonban a milliárdokból elkészülő nagy beruházás végeredményét, tehát éppen a helyszín-adta élményt, a látogatók jóérzését befolyásolják, méghozzá nagymértékben. Hangsúlyozom: az odafigyelés, a szakmai hitelesség nem pénz, hanem hozzáállás, igényesség és felelősség kérdése.

Az utóbbi kérdéshez tartozik mindezeken túl a fejlesztés fenntartásának kérdése is, amelyről a tervek alapján természetesen nem alkothatunk képet. Bár a tervezők hangsúlyozzák, hogy „semmi olyan nem készül, amely ne lenne visszafordítható, újra gondolható, pontosítható”, ez ugyanakkor nem felel meg a valóságnak. A parterbe ugyanis díszvilágítás kerül (vajon hogyan hat majd 30–90 cm magas sövények között?), megépül a kastély főtengelyében egy parkoló, onnan egy út a kastélyhoz, sűrű sövényt ültetnek, és vizsgálat nélkül valamilyen – még a kiviteli tervben sem meghatározott – kőzúzalékkal egységesen leterítik a partert. Mindezzel sok millió forintot úgy költenek el, hogy egy majdani hiteles, a kutatási eredményeket figyelembe vevő rekonstrukciónak mindezt szét kell majd bontania, meg kell szüntetnie.

Onder Csaba: Ezek az észrevételek vajon befolyásolhatják még a megvalósuló kert-revitalizációt?

Alföldy Gábor: Még a tervezést megelőzően tartottam előadást Nyíregyházán a park történetéről – a külföldi analógiákat is részletesen bemutatva –, amelyen a később felkért tervező is jelen volt. Sajnos, a műemléki tervtanácson vagy más fórumon nem állt módomban korábban megismerni és kommentálni az elkészült terveket. Jelenleg már a kivitelezés közbeszerzési eljárása folyik. Amíg meg nem kezdődik a kivitelezés, talán még nem késő újragondolni a terveket. Észrevételeimet tehát az érintettek tekintsék megfontolásra érdemes konstruktív javaslatnak.

A tiszadobi hímzéses parter a két világháború között, begyepesedett és kissé túlnőtt állapotban, virágok nélkül.

A tiszadobi hímzéses parter a két világháború között, begyepesedett és kissé túlnőtt állapotban, virágok nélkül.

(A képek Alföldy Gábor gyűjteményéből, illetve kutatási anyagából valók).

A Vörös Postakocsi 2010/Tavasz. Útirány – A tiszadobi Andrássy kastély