You Are Here: Home » Archívum » Holmik » 2010/2. nyár » A részeg ló álma, avagy a Cipőfűző-sztori

A részeg ló álma, avagy a Cipőfűző-sztori

Hm… Volt egyszer egy zenekar, az ország keleti csücskében, még a gulyáskommunizmusnak nevezett időszakban, a 80-as évek elején. Öt kisvárdai fiú valami fontosat szeretett volna elmondani a világról. Szereztek egy próbatermet, néhány olcsó NDK-beli hangszert, már csak némi tehetségre volt szükség, de szerencsére hamar kiderült, hogy abból van nekik a legtöbb: a próbákon különleges, semmihez sem fogható dalok születtek.

A Cipőfűző nem lett széles körben ismert zenekar, soha nem készített lemezt, de az a hat év, amíg együtt játszottak, Kisvárdán legendává avatta őket.

Hogy mi maradt utánuk? Az igazi jelentőségük alighanem abban áll, hogy ebből a szellemi közegből született később a 90-es évek Illéseként is emlegetett Republic. És ez már önmagában olyasvalami, amiért megérte…

Cipőék harminc év elteltével újra találkoztak, megpróbálták felújítani a régi dalokat, és ez olyan jól sikerült, hogy 2010. január 23-án, a zenekar megalakulásának 30. évfordulóján szülővárosukban ismét ki mertek állni a közönség elé…

Kedves Bigyó!

Alaposan rám hoztad a frászt ezzel a koncerttel kapcsolatban, főleg, hogy nem csak gitározni felejtettem el, hanem a dalokra sem emlékszem. Érdekes módon a Cipő dalai jobban itt vannak a fejemben, a sajátjaim viszont… De amint hallom, ő meg az övéire nem emlékszik. Esetleg az enyéimre? Mindegy, összerakjuk majd mozaikokból. Mint írod, néhány felvétel előkerült, de a Dire Straits-es korszak dalai (Újlaki Étterem és Vasas Művház) nekem sincsenek meg. A kazetta kint maradt valahol Lengyelországban.

Szerintem írjuk össze, ki mire emlékszik, pontozzuk ki a hiányzó sorokat, aztán, ha végképp nem megy, írunk bele újakat. Csak rímeljenek… 🙂 Tulajdonképpen én élvezném…

(ZDZ levele Szilágyi Lászlónak 2009. augusztus 17-én)

Valahogy így indult a Cipőfűző harminc éves jubileumi koncertjének szervezése, legalábbis számomra. Valóban emlékmorzsákból, szilánkokból, szövegtöredékekből raktuk össze a dalok jelentős részét, néha megbocsátóan mosolyogva egy-egy ifjúkori zsengén, máskor meg elámulva azon, hogy tizenhat évesen mennyi zenei ötlet, komolyság, költőiség szorult belénk:

Nem érti senki és te sem tudod,
hogy halálra ítélt vágyakat húzok
magam után, de már alig bírom,
és várom, hogy vegye már
valaki észre, hogy sírok…

Picit igazságtalan, másrészt persze talán szerencsés, hogy részben érintettként, részben kívülállóként én írok erről az időszakról. Nem voltam alapító tag, de nem sokkal a kezdetek után egyszer csak ott találtam magam a Cipőfűző egyik próbáján, a kisvárdai főtér egyik régi épületében, amit azóta már lebontottak.

Cherchez la femme! Szentesi gimnazistaként az első nyaramat töltöttem odahaza, Kisvárdán, és annak rendje és módja szerint beleszerettem egy gyönyörű lányba, aki egy utcányira lakott tőlünk. Az ő nővére egy Bódi Laci nevű furcsa, hallgatag fiúval járt. A barátnőm mesélte, hogy a srácnak van egy zenekara a gimnáziumban, rendes rajongótáborral, meg minden. Aztán egy napon összefutottunk a lányos házban, és bemutattak bennünket egymásnak. Azt mondta, hallotta, hogy tudok gitározni és dalokat írok. Ő zongorázik, és mostanában Schopenhauert olvas. Én inkább Kafkát, mondtam. (Ahogy Nemes Csabi barátom fogalmazott: tudod, nem Kaffka Margitot, hanem a „csehszlovák Kafkát”, egy f-fel…) Amikor elbúcsúztunk, még hozzátette, hogy másnap ekkor és ekkor, itt és itt próbálnak a zenekarával, ha van kedvem, menjek el.

1981 nyarán - én ilyennek láttam először

1981 nyarán – én ilyennek láttam először

Hát így ismertem meg a fiúkat, akik aztán a legjobb barátaim lettek, elválaszthatatlan részei a mindennapjaimnak, noha mindez főképpen a hétvégékre meg az iskolai szünetekre korlátozódott.

Akkor azonban még szó sem volt közös zenélésről, a Cipővel induló barátságomat inkább irodalminak mondanám, könyveket cseréltünk és ajánlottunk egymásnak, megmutattuk a másiknak az eredetileg az íróasztal-fióknak szánt írásainkat, és éjszakába nyúlóan vitatkoztunk generációs problémákról, meg persze magáról az élet értelméről, a világról, keresve benne a helyünket. De volt olyan is, hogy éjjel anélkül róttuk az utcákat, hogy beszéltünk volna – volt, hogy órákig alig szólalt meg, ami kezdetben engem nagyon zavart, mert bennem már akkor is túltengett a verbalitás, de Cipő mellett aztán valahogy megtanultam hallgatni is, aminek a későbbiek során sok hasznát vettem.

Emlékszem, volt egy fekete Ukrajna pianínója, amikor meglátogattam, gyakran találtam úgy, hogy előtte ül és gyúrja a billentyűket.

A lányokból lesznek a családanyák,
a szomorú családok,
autókban utazunk a nagymamához,
vagy viszünk a sírra virágot.
A szép emlékek még mindig szépek,
a rosszak még fájnak,
de már nem üzenünk semmit,
nem üzenünk semmit a nagyvilágnak.

Ez ’82 nyarán volt, tíz évvel később szinte ugyanebben a testtartásban ült ugyanannál a pianínónál, de már a pesti, józsefvárosi lakásában és a Republic második lemezére írta a dalokat, emlékszem, épp a Sírás lesz a vége refrénjét csiszolgatta. – Mit szólsz hozzá? – kérdezte. Hallgattam, ami nem volt jó jel. Aztán megtörte a csendet. – Tudom, kicsit olyan izé… Szerintem odáig lesznek érte a gyerekek…

Igaza lett, Tóth Zoli hangszerelésében már jól szólt, nekem is megtetszett. A szöveg nem szántott valami mélyen, ami amúgy szokatlan volt tőle, ugyanakkor az egész valahogy üdítő volt és lázadó.

Az alapítók: Kova, Lipuc, Lacati, Cipő és Bigyó. A zongorán Cipő akkori beceneve: ELEK.

Az alapítók: Kova, Lipuc, Lacati, Cipő és Bigyó. A zongorán Cipő akkori beceneve: ELEK.

De maradjunk még Kisvárdán! Cipő verset ugyan nem írt, de elküldte vers gyanánt a dalszövegeit a Sárvári Diákírók Körének, és a két költő, Mezey Katalin és Nagy Gáspár rögtön felfedezték. Meghívást kapott a sárvári táborba, ahol többek között Kun Árpád, Kemény István bontogatta a szárnyait. Az egyik este fellépett a diákíró táborban Bródy János, aki ott hallotta meg Cipőt zongorázni és énekelni. Nem sokkal később már vendégként játszott Bródy koncertjein.

Donkamízi

Az egyik nyáron – még mindig gimnazisták voltunk –, nem csak a basszusgitárosunk, Faragó Öcsi szánta rá magát, hogy vendéglátózik, hanem a dobos Nagy László Attila (Lacati) is. Hát az élményszámba ment. Mi többiek: Cipő (akit akkoriban még nem Cipőnek, hanem Eleknek becéztek), az énekes Bigyó, azaz Szilágyi Laci, a gitáros Kovács Gabi, azaz Kova és én ezért minden hétvégén ott ültünk a Béke presszóban és hallgattuk őket. Zenész barátunk, Prikop Laci zongorázott, Öcsi a zenére összpontosítva, halálkomoly arccal gitározta a Homokórát, Lacati, aki amúgy szinte kizárólag jazzt hallgatott odahaza, mintha az ellentéte lett volna, egyfolytában vigyorgott, kacsintgatott a szomszédos asztalnál ülő barátokra. Míg el nem felejtem, az úri közönség pedig táncolt, mert volt ám külön táncparkett is.

Az utolsó felállás: a kép baloldalán a cikk szerzője

Az utolsó felállás: a kép baloldalán a cikk szerzője

Ha nem a Békében jöttünk össze, akkor elmentünk a Várda étterembe, ahol egy másik zenekar játszott. Igazából Csorba Berci miatt jártunk oda, akihez fogható gitárost én addig nem hallottam. Istenáldotta tehetség volt, aki olyan harmóniákat fogott az egyébként bugyuta slágerek alatt is, hogy ha lehunytuk a szemünket, valahol Amerikában egy jazzklubban éreztük magunkat, bár az összképen némileg rontott az énekesek rossz angolsága: „vörc, donkamízi, cumi, hakenáj fárúvé, ju mék tu szí, álávjú, vörc donkamízi…”. Amikor Santanát játszott, a lengyel vendégek tapsviharban és éljenzésben törtek ki a vacsoraasztalnál. Egy alkalommal Katona Klári koncert volt a városban, az előadás után a kísérőzenekarral együtt beültek a Várdába. Három dal után ők is tapsolni kezdtek, majd Babos Gyula és Szakcsi Lakatos Béla súgott valamit a zenészek fülébe, és két perc múlva már ők is a színpadon voltak, ahol Berci egyenrangú partnerként játszotta velük a jazz standardeket…

Ilyenkor persze elment a kedvem a gitározástól, hetekig elő sem vettem a hangszert.

De visszatérve a Cipőfűzőre (a nyelvtankönyvünk szerint hangzása alapján ez volt a külföldiek szerint a legszebb magyar szó, innen a zenekar neve): lassan túljutottunk az első korszakunkon, amit ma extravagáns, lázadó, kicsit polgárpukkasztó, zeneileg nyersebb  időszaknak neveznék, olyan dalokkal, mint az egyszerűségében is nagyon megkapó Gyertek elő, a Rossz útra vezettél, a Részeg ló álma, vagy a Lágytojás. Utóbbi Kova szerzeménye volt. Számomra dalszerzőként ő volt a Cipőfűző John Lennonja, míg Cipőt egyértelműen Paul McCartney-hez hasonlítanám. Kova akkoriban folyton Beatlest hallgatott, szinte minden lemezt megszerzett külföldről, ami nagy szó volt a Kádár-korszakban. Irigyeltem is érte, különösen a Bors őrmesterért… Olyan hatással volt rá az akkor már halott John Lennon, hogy nem csak dalokat, hanem „lennonos” verseket, novellákat is írt, és hasonlóan bizarr rajzokat készített. Kova igazi különc volt, aki máig sem nőtt fel egészen. A Lágytojás hihetetlen evidenciákat fogalmaz meg:

A lágytojás, a lágytojás, a lágytojás oly jó,
olyan, mint a főtt tojás, csak nem főtt, hanem lágy,
mert a főtt tojás az főtt,
a lágytojás meg lágy…

Ahogy Bigyó mondta a jubileumi koncerten, 2010. január 23-án: „Kovács Gábor a magyar zenei dadaizmus megalapítója, mert ugye, akkor még Uhrin Benedek sehol sem volt…”. Kova, aki Cipő osztálytársa volt általánosban, hetedikben és nyolcadikban még megnyerte Cipő előtt a házi dalíró versenyt.

 

Hagyjuk inkább…

2009. december 14., Kisvárda, a Keleti Front zenekar próbaterme. Karácsony előtt Cipő, Lacati és Bigyó egy hétre Kisvárdára költözött, és távol a főváros zajától elkezdődtek a próbák. Közben Bigyó, aki ma a NemcsakBerry zenekar dobosa, néha visszarohant Pestre egy koncert erejéig, aztán ott folytattuk, ahol abbahagytuk.

Én erre, te arra - ZDZ és Cipő a jubileumi koncerten

Én erre, te arra – ZDZ és Cipő a jubileumi koncerten

ZDZ: És az Andrea, meghalunk, érzem? (Közben hangol a gitáron…)

Cipő: Azt szívesen játszanám, de meg van a szövege?

ZDZ: Majdnem. Inkább arra nem emlékszem, milyen hangnemben volt. Kova?

Kova: (Aki egyébként majdnem mindent tudni szokott) rázza a fejét.

Cipő: Hogy volt az a zongorabetét?

ZDZ: Várjál, mutatom. (Zongorázik.)

Cipő: Ez nem az. Ez a Kicsiny, törékeny nő

ZDZ: Nem, dehogy, csak hasonló. Tényleg hasonlít a kettő.

Cipő: Na jó, de hát azt sem tudjuk, melyik melyik…

ZDZ: Szerintem te nem akarod játszani őket.

Cipő: De hát emlékszünk rájuk?

ZDZ: Legfeljebb belenyúlunk egy kicsit…

Cipő: Á, nem, hagyjuk inkább…

 

Karl Marx, a szövegíró

Szóval, jött a második korszak, egyértelműen a Dire Straits hatása alatt. Az előzővel ellentétben zeneileg kifinomultabb dalok jelentek meg, a dalszövegek is költőibbek, befelé fordulóbbak, érzékenyebbek lettek, a témákat már egyértelműen uralta a szerelem. De hát időközben 17–18 évesek lettünk, hogy is lett volna másképp? Ami engem illet, már én sem Csorba Berci, hanem Mark Knopfler bűvöletében éltem. Csodálatos dalok születtek ebben az időben, elsősorban Cipő tollából. Különösen szeretem azt a kettőt, amit nem játszottunk el a jubileumi koncerten, mert ahogy fentebb írtam, nem sikerült úgy rekonstruálnunk, hogy színpadképes legyen. Az egyik az Andrea, meghalunk, érzem, ilyen sorokkal:

Kisvárda: május elsejei, láthatóan "teltházas" koncert 1980-ban a kisvárdai Várszínpadon.

Kisvárda: május elsejei, láthatóan "teltházas" koncert 1980-ban a kisvárdai Várszínpadon.

Csillagvíz, ivatlan, fehér,
madarak álmodták nekünk,
a várakozás százszín kertje,
láthatatlan vagy, hisz alszol…

A másik a Kicsiny, törékeny nő kezdetű:

Túl sok folt van már ruháján – lelkén,
gyermeklány-álmai elvesztek,
de elnéző magával szemben…
[…] Valami ellopta a lelkét,
valahogy túl üres nekem,
de azért mégis itt akarnám, hogy legyen.

Ami Andreát illeti, egy apró adalék: Cipő akkoriban egy NDK-s lánynak udvarolt, aki egy Bischofferode nevű türingiai falucskában lakott, és Andrea Battchernek hívták. Később megjelenik az alakja az első Republic lemezen, az Indul a mandulán is, a Pionyírok, előre bátran című dalban:

Megérkezett egy régen várt üzenet:
Ki lehet?
Andrea Battcher Budapestre érkezett,
Fékezett…

Cipő, aki már-már tüntetőleg baloldali érzelmű volt, egyszer megtalálta valahol a nagy filozófus, Marx Károly feleségéhez, Jennyhez írt verseit, ebből született a Jenny című dal. Egyikünk akkor azt mondta, Marx jobban tette volna, ha inkább ilyeneket ír a Kommunista Kiáltvány helyett. A nyolcvanas évek közepén jártunk, így aztán gyorsan szétnéztünk minden irányba, hogy nem hallotta-e rajtunk kívül valaki… Mondjuk, ugyanezt a poént elmondtam este apámnak is, aki a marxista esti egyetemen tanított, de csak mosolygott és csóválta a fejét, majd anyámra pillantva azt mondta: Kamaszok

Közben gőzerővel folytak a próbák: a Ki mit tud?-ra készültünk. Több helyen is próbáltunk, de az én kedvencem Cipőék szőlője volt a város határában. Állt rajta egy egyetlen helyiségből álló kis házikó, itt állítottuk csatarendbe a felszerelést. Ahhoz, hogy gyalogosan eljussunk oda, mindenképpen keresztül kellett vágnunk a temetőn és a vasúti síneken. Gyakran este, sötétedés után tettük le a hangszert és úgy indultunk haza a sírok között. Persze, annak rendje és módja szerint ijesztgettük egymást.

Ha már a felszerelésnél tartunk: a szüleinknek nem volt pénzük minőségi hangszerekre, így KGST-cuccon: Vermona erősítőn és zongorán, Musima vagy Jolana gitáron, Regent hangfalon szólaltunk meg, csapnivaló minőségben. Egyszer Budán, az Újlaki Étteremben lépett fel a zenekar, már nem tudom, honnan, de kaptunk egy Fender-zongorát, Cipő azon játszotta végig az estét, és valami gyönyörűen szóltak a dalok a nyekergő Vermonához képest. (Az Újlaki sincs meg már, a helyén McDonald’s és fittnesz terem épült.)

KGST-hangszerek: Bigyó kezében NDK-s Musima Elektra de Luxe gitár, Lipuc hangszere Paul McCartney hegedű alakú Hohnerjét idézi - olcsóbb kiadásban.

KGST-hangszerek: Bigyó kezében NDK-s Musima Elektra de Luxe gitár, Lipuc hangszere Paul McCartney hegedű alakú Hohnerjét idézi – olcsóbb kiadásban.

Egy este mi hatan, a zenekar, nyakunkba vettük Kisvárdát. A széles járdán mindannyian elfértünk egymás mellett, mígnem egyszer csak Bigyó, az énekes előreszökkent a sorból, szembefordult velünk, és lassan hátrálva, tartva a távolságot, mikrofont formált a kezéből és tévériporterként faggatni kezdett bennünket:

„Hölgyeim és uraim, itt jönnek velem szemben a Cipőfűző zenekar tagjai. A csapat most fejezte be hatodik albumát, ami az első öthöz hasonlóan már a megjelenés napján platinalemez lett. Gondoltátok-e az első lemez megjelenésekor, hogy a legnépszerűbb magyar rockzenekar lesztek?”

Erre aztán mindenki mondott valami sztárallűrös-jópofát, láthatóan élveztük, hogy eljátszadozunk a gondolattal. Aztán néhány év múlva lényegében így történt… A CPF-ből kinőtt Republic a slágerlisták és a népszerűség élére repítette Cipőt és Lacatit. Jóval messzebb, mint azt Bigyó jósolta, hiszen már a 20. lemezen is túl vannak.

Kisvárosi idióták 1982-ből: Kova, Bigyó, Lacati, Faragó Öcsi és Cipő.

Kisvárosi idióták 1982-ből: Kova, Bigyó, Lacati, Faragó Öcsi és Cipő.

Az út azonban nem volt könnyű. Amikor a fiúk Pestre költöztek, hogy egyszer majd elkezdődhessen a zenei karrierjük, rengeteg pofon és nélkülözés várt rájuk. Cipő egy üzletből átalakított lakásban lakott a VIII. kerületben, hát nem éppen bizalomgerjesztő környéken, bár csak néhány lépésre a Füvészkerttől, ahol a Pál utcai fiúk játszódik. Többször aludtam nála, és emlékszem, hajnalban már csörgött a vekker, indult a Marx téri (ma Nyugati tér) postára kézbesíteni. Lacati albérletről albérletre vándorolt, közben annyit gyakorolt, hogy a dobverőtől vérhólyagok lettek a hüvelyk- és a mutatóujja között. Miután a dobolás igen nagy zajjal jár, nehéz volt próbatermet találnia: végül egy elmegyógyintézet alagsorában állította fel a dobfelszerelést. Itt is jártam egyszer: a kísérteties fényben a polcokon emberi agyak úszkáltak formalinnal teli üvegekben. A hideg futkározott a hátamon…

Mindenesetre ezt az élményt is Lacatinak köszönhetem, mint ahogy azt is, hogy találkozhattam a legendás magyar jazzdobossal, Kovács Gyulával. A Lumumba (ma Róna) utcában lakott, az ajtón csak ennyi állt: Kovács Gyula művésztanár. „Gyula bácsi, ő a legjobb barátom” – mutatott be az élő legendának, mire ő kezet nyújtott és ezt mondta: „Akkor nekem is a legjobb barátom.” A falon millió fénykép, Gyula bácsi Oscar Peterson, Chick Corea, Louis Armstrong, Beamter Jenő társaságában mosolyog a kamerába.

„Hát igen, Európa legjobb dobosa voltam”, foglalta össze szerényen. Tüneményes figura volt.

Lacati később az enyhe R-GO utánérzést sugárzó Fan-Fan nevű popcsapatban dobolt, ahol együtt zenélt az azután szép zenei karriert befutó Erdélyi Andrással, aki ma a Back II Black gitárosa. Lacati közben elvégezte a konzervatórium jazz tanszakát ütős szakon, és innen már nem volt messze az a házibuli, ahol a legenda szerint 1990-ben, pontosan tíz évvel a Cipőfűző születése után megalakult a Republic zenekar.

Ezzel újabb izgalmas fejezethez érkeztünk tehát, de ez már nem tartozik szorosan a Cipőfűző történetéhez.

 

Alulnézetből: balról a második az új basszusgitáros, a kölyökképű Faragó Öcsi.

Alulnézetből: balról a második az új basszusgitáros, a kölyökképű Faragó Öcsi.

Szemelvények az e-mailjeinkől

Nagyon elszánt és szemtelen gondolat az, hogy egyéb (megyebeli) koncerteken előzenekar legyen a CpF? Annyi jó hangulatú helyre szokott jönni a Republic (Dombrád, Ugornya), és a Keleti Frontot leszámítva annyira szenvedünk az előzenekaroktól, na de egy Cipőfűzőőővel egész más lenne a világ!!! :-))) Végül is csak pár nyári fellépés lenne, még ha nem is terveztetek hosszú távra…, szóval?

Ne vedd mindezt zaklatásnak – kérlek –, csak hát még mindig él az az élmény, jajjjj, de jó lenne még sokszor!:-))) (J. Á. levele)

Köszönjük ezt a kétórányi csodát! Felejthetetlen élmény volt!h (D. N.)

Nagyon örültünk Nektek, köszönjük szépen a felejthetetlen estét. Jók voltatok – jók vagytok! 🙂h (M.S.)

Köszönjük a tegnapi koncertet, élveztük, még a zenei/szövegi blöffnek nevezhető Ubult is

Üdv. István.”

Ezúton szeretném személyesen megköszönni azoknak, akik eljöttek a CPF koncertre és azoknak is, akik egy kicsit is gondoltak ránk!!! Köszönöm a közös emlékezést, a közönség nagyszerű, semmihez nem hasonlítható, csodálatos hangulatát és kitartását!

Többek között ezért is vagyok nagyon büszke arra, hogy Kisvárdán születtem és nevelkedtem, mert ilyen nagyszerű emberek laknak ott.” (Bigyó köszönőlevele)

A '82-es felállás: Cipő keletnémet Vermona zongoráján nagyzolásból a megtévesztő felirat: YAMAHA - senki nem hitte el.

A '82-es felállás: Cipő keletnémet Vermona zongoráján nagyzolásból a megtévesztő felirat: YAMAHA – senki nem hitte el.

Részünkké váltak

Gimnazista korunk zenekarának jelentősége leginkább abban állt, hogy csírájában ott volt benne mindaz, amiből később a Republic-dalok megszülettek. Erre a legjobb bizonyíték, hogy számos olyan CPF-dal volt, ami később új hangszerelésben, de lényegében változatlan formában felkerült egy-egy Republic lemezre. Ilyen például a Furcsa magasban, a Csodákban lépkedem, a Nem jöttél, nem is írtál, a Gyerek vagyok, a Csak az emlék marad vagy a Valahogy másképp történt meg.

Tényleg, történhetett volna másképp, de akkor ma egyikünk sem az volna, aki. Ezeket a dalokat itt hordozzuk magunkban, a részünkké váltak, olykor erkölcsi igazodási ponttá is, anélkül, hogy tudnánk róla. A 80-as évek lezáratlanul tovább tart bennünk, hömpölyög, mint valami megáradt folyó, úttörőkkel, kisdobosokkal, szovjet pajtásokkal, NDK-s csajokkal, 1200-es Zsigulival, levehető ajtajú turmixgéppel. És a zene, a felfedezés örömével, hogy tizenévesen ki tudtunk lépni a korlátainkból, s miközben a műhelymunka során egymás után születtek a dalok, mi egy álmos kisvárosban csillagvizet ittunk, részeg ló módjára vágtattunk a szélben, sőt, olykor elloptuk egy lány lelkét, és mindezt úgy, hogy közben nem halt bele senki.

Nagy Cipőfűző: Kova és Öcsi feliratos pólóban, közöttük fényképezőgéppel a nyakában barátunk, Takács Lajos

Nagy Cipőfűző: Kova és Öcsi feliratos pólóban, közöttük fényképezőgéppel a nyakában barátunk, Takács Lajos

Tények a zenekarról:

Alapítás: 1980. január
Feloszlás: hivatalosan soha, de az utolsó fellépés 1986-ban volt

A Cipőfűző tagjai:

Alapítók:

Bódi László (Elek, majd Cipő) – zongora
Kovács Gábor (Kova) – gitár
Lippai Zsolt (Lipuc) – basszusgitár
Nagy László Attila (Lacati) – ütőhangszerek
Szilágyi László (Bigyó) – szólóének

1981-től:

Faragó Ferenc (Öcsi) – basszusgitár, ének (Lippai Zsolt helyén)
Zajácz D. Zoltán (ZDZ) – ének, akusztikus gitár

A Vörös Postakocsi 2010/Nyár

14 comments on “A részeg ló álma, avagy a Cipőfűző-sztori

  1. Zoli, ha akkor is ilyen pocsékul írtál volna, kissé nehezebben lopódtak volna el a régvolt lányok régvolt lelkei. 😀

    A lányokból lesznek a családanyák,
    a szomorú családok,
    autókban utazunk a nagymamához,
    vagy viszünk a sírra virágot.
    A szép emlékek még mindig szépek,
    a rosszak még fájnak,
    de már nem üzenünk semmit,
    nem üzenünk semmit a nagyvilágnak.

  2. Zoli! Remek történetet fabrikáltál össze!:))
    Gratulálok és köszönöm!
    Ui.: Izgatottan várom a folytatást!
    Slussz poénként: Mikor is lép/ünk fel a Cipőfűző Nyíregyházán? :))

  3. Kedves Barátaim!

    A művészet hatalma: Ágota kilépett az egyik dalomból és szólt hozzám. Köszönöm.
    Mint ahogy köszönöm a visszajelzéseket mindenkinek, örülök, ha sikerült néhány ifjúkori emléket felébresztenem Bennetek. Cyberpopnak küldöm a DVD-t postán.

  4. many many thanx 4 the story and especially 4 the pictures/photos…made me a little bit sad though…i’m 2 old now as being a woman and a mother of four should//just kidding! by the way my favorite was”…es veget er mert nem nem lesz ami uj nem lesz ami faj ha veget er…” or something like that,sorry about the english my laptop has no hungarian cheers!!!

  5. Dear Nora!

    I am glad that you liked the story and pictures. You’re right, I’m also sad I was, when looked at old pictures. Unfortunately, youth is gone. (The blue bird of youth …)
    The “Véget ér…” a really nice slow song. One teacher was a favorite of high school.

    Best regards ZDZ, the author

  6. Csatlakozom Bigyóhoz: Többek között ezért is vagyok nagyon büszke arra, hogy Kisvárdán születtem és nevelkedtem, mert ilyen nagyszerű emberek laknak ott.” (Bigyó köszönőlevele).
    Kedves Zoli! Nagyszerű cikk, nem is tudom eddig miért nem jutott el hozzám. Büszke vagyok a régi barátaimra, akikkel igaz ritkán találkozom, de mélyen őrzöm emlékeinket a szívemben.
    Peggy

  7. Kedves Zoltán!
    Nem is tudtam, hogy kisvárdai vagy. Nagyon jó ez az írás, a képekkel együtt. Igazán nagyon sajnálom, hogy most ennyire aktuális.
    Üdvözlettel: Minya Károly

  8. Kedves Zoli!
    Mint kisvárdai Bessenyeis gimnazista mindenre emlékszem,kívülről fújok néhány Cipőfűző számot:
    4 fal közt álmában
    lány fekszik ágyában
    rátalál fél szemmel
    így szól ..és semmit nem kér:
    ROSSZ ÚTRA VEZETTÉL!!
    Hihetetlen jók voltak óriásit alkottak,nagy kár hogy akkor még nem karolt fel benneteket senki!!!
    Cipő hiánya óriási fájdalmat okoz ,és még mindig hihetetlen!
    Őrizzük emlékét a Cipűfűző számaival is!
    Köszi Zoli!!!
    Locky

  9. A kicsiny törékeny nőnek senki nam tudja a szöveget ??? De azért megis azt akarnám, hogy itt legyen…en így emlékszem rá egyébként gyönyörű írás ,nekem is nagyon tetszik, éves en is büszke vagyok arra, hogy részese lehettem mindennek, es ezekkel a fiúkkal nőttem fel !!!!!! Aniko

  10. kedves Zoli! konyeimmel kuszkodok most amikor megtalaltam ezt a gyonyoru es ertekes cikket! nyaron voltam Kisvardan es megismertelek szemelyesen is titeket es buszke vagyok hogy ott lehettem es lehetosegem volt ott legyek legendas nagy emberekkel… sokszor en is ezt mind mondom magamban.. es ha maskep tortent volna? es ha ti egyut folytatjatok.. ki tudja .. meg lehet Cipo itt lenne velunk.. de ez mar csak a multe.. koszonom hogy leteztek.. es hogy szep gyonyoru dalokkal ajandekoztatok meg minket… minden tiszteletem a tietek!! Elza

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

HTML tags are not allowed.

Copyright © 2007-2014. Minden jogot fenntartanak a szerkesztők és a szerzők.

Scroll to top