Gyönyörű vagy, mondja, és mellém ül. Csupa zöldben van. Illik a cipőd az autódhoz. Hú de frappáns vagyok, hogy ez eszembe jut. Mosolyog, és én is. Egymás helyett a közönségre. Mindenki azért jött, hogy minket hallgasson. És akkor már néznek is. Konferencia-előadás. Én a szövegemet nézem, ők engem, de szöveg helyett igazából csak őt látom. Feltűnés nélkül próbálok feltűnő lenni, csak neked.

Nagyon jól nézel ki. Ezt csak súgja, mintha a szövegről mondana valamit. Mit reagáljak?, semmit. Minden rossz, a legjobb válasz a legrosszabb. Mosolygok inkább, így bújok el, így válaszolok a kérdésekre. A közönségben is van egy fiú, aki tetszett, de ő meg itt ül mellettem. Mi lesz. Inkább hazamegyek, amint vége. Senkivel nem állok le beszélgetni. De nem lehet, odajönnek ők, és beszéltetnek. Mesélek az első előadásról, mennyire izgultam, közben most is izgulok, nehogy elmenjen nélkülem. Folyton nézem, hol van. Most a sarokban van valakivel, most kiment a mosdóba. Visszajön. Félmosoly, amit talán senki nem lát, még ő sem veszi észre. Köszönök a valakiknek, akikkel eddig beszéltem, és megindulok, persze nem egyenesen felé.

Mégis elvesztettem szem elől. Hazament. Vagy hova, hová mehet ilyenkor. Ha így alakult, akkor vissza a fiúhoz, aki tetszett. Talán szerettem is, vagy csak ő szeret. Barna hajú, barna szemű, barna bőrű. A teste nagyon bejön. Na, őt biztos nem tudom levetkőztetni ma este. Túl félénk vagy engem hisz annak. Azt gondolja, finoman bánjon velem, különben elveszít, és egy ilyen nőt nem szabad elveszítenie, mert hol talál másikat. Bárhol, kicsim, bárhol. Naná, hogy ezt nem mondom, csak mosolygok. Nem is értem hogy kerültem egy kanapéra vele. Valószínűleg ő még kevésbé érti, mennyire kell M. helyett valaki, akárki. Akár ő is. Például legyen B. a neve. Ez szép, így hívják az unokaöcsémet. Szép neved van, mondom. Neked meg az egész lényed egyszerűen jó, ahogy van.

Miért nem ő mondja ezt nekem. M.től akarom hallani, nem tőled, kérlek ne mondj ilyeneket, mondom. Köszönöm, mondom hangosan. És megcsókolom. Valakit muszáj. Visszacsókol, megölel. Érzékeny fiú, mindenki látja, összejöttünk. Összeillünk anyám szerint is, ő végig drukkolt már gimiben, de végül mindig épp járt valakivel, mikor kellett volna. Utána meg én lettem szerelmes másba.

Sokat iszom, el akarom hinni, jó lesz vele. Jó is lesz, dicséri a testemet, mindenemet. Akarom, hogy jó legyen. Konvencionális kapcsolat, eljárunk sok helyre, boldog fiatalok, látszik, imádják egymást. Huszonnégy évesen jövünk össze, huszonhét évesen összeházasodhatunk. Persze minek, kinek kéne megmutatni mennyire összetartozunk, láthatja bárki.

A közös nyaralásokat szeretem, akkor vele vagyok igazán. Mindenemmel. Játsszuk el, hogy család vagyunk. Szüljünk gyerekeket, vegyünk közös házat, éljük közösen az életünket. Játszd el, hogy szeretsz, én is téged. Csak szerelmes nem vagyok, még mindig a zöld autókat figyelem, hátha M. ül benne. Nem csak a Hondákat, az összes zöldet, végülis ki tudja. És még mindig megyek, ha hív. Beülök a közös autónkba (szintén Honda), és rohanok. Vele nem járok, csak össze. Én járok hozzá, megtudni újra meg újra, milyen lenne, ha a szerelmemmel élhetnék együtt. Neki nincs gyereke.

Ketten szeretik a testemet, így nekem elég, ha őket szeretem. Nem tűnik fel senkinek. Mindenki elvből és ösztönből a férjemhez hasonlítja a fiamat, hozzám senki. Rám ne is hasonlítson senki, bárcsak más lenne, bárcsak semmit ne örökölne tőlem. Például hogy jól tudok hazudni. Szemrebbenés nélkül, mint a vízfolyás, nekem megy, egyszerűen úgy teszek, mintha igaz lenne. Én magam is elhiszem, hogy igazat hazudok, ennyi az egész, így még a testem sem árul el. Sokszor fáj a torkom, ez elárulhatna.

Ha fáj a torkod, azt jelenti, nem mondasz ki valamit. Mondasz dolgokat, de nem azt, amit kéne. Gyerekkoromban a fülem fájt, középfülgyulladás, nem mehettem úszni hónapokig, és évekig csak füldugóval. Fekszem a kanapén, és úgy érzem, széthasad a fejem, hat éves vagyok, nem akarom, hogy a szüleim észrevegyék, mennyire fáj. A húgom táncol a nappaliban, hív engem is, gyeremáár, táncoljunk, miért nincs kedved. Mosolygok, összeszorítom a fogam, és felállok. Szédülés, fülfájás, forog a világ, táncolok.

Meg tudom számolni hányszor aludtam kórházban életemben. Születésemkor, a fiam születésekor, meg amikor felszakadt a fülem. Nem emlékszem semmire, csak mesélték. A húgom szólt, anya, valami baj van. Egyik pillanatban táncolok, aztán a kórházi ágyon fekszem, sajog a fülem. Felszakadt. Ha felszúrják, az is nagyon fáj, nekem kétszer felszakadt.

A fülfájás azt jelenti, nem akarod meghallani a dolgokat. Nem bírod hallgatni, mi zajlik körülötted. Most a fiamnak fáj, de ez még nem komoly, csak nem akarja hallani, amit nem mondok ki. Nem akarja hallani, amikor elmegyek, és másnap jövök haza, mondván, szakmai konferencia.

Végülis lehetne. Helyette beleírom M. hátába, hogy jó veled. Körömmel meg az ujjbegyeimmel. A férjemtől tanultam hogy a legjobb. Te vagy a legjobb. Ezt vési a hátamba minden éjjel, mikor otthon vagyok. Mosolygok, megcsókolom. Szeretek veled lenni, régen mindig ezt mondtam annak, akit nem szerettem. De ezt a trükköt B. már tudja, szóval marad a hazudás.

Nem lehet elég annyi, hogy néha feljársz hozzá, ha szerelmes vagy, fel kéne vállalnotok ezt az egészet mindenki előtt, a barátnőm szerint. Fel kéne vállalni, együtt kéne élnünk a szerelmemmel, és otthagyni a férjemet, a fiamat meg vinni magammal. Milyen egyszerű lenne, minek bonyolítom túl az életemet. Remélem boldog vagy, mert én nagyon. Erre mit lehet mondani, édesem, persze, hogy boldog vagyok, mondhatnám, de inkább megcsókolom ilyenkor a férjemet.

Szavak helyett mozdulatok.

Nem válunk el, hanem szerelmeskedünk. Akar még egy gyereket, de kiderül, egy se lehetett volna neki, ki érti ezt, hogy lett a fiunk. Csoda. Egyszer vádol meg, hogy mástól van, akkor elkezdek zokogni, végre minden tisztázódik, végre tönkremegy a családunk, végre végre abbahagyjuk ezt az egészet. Sírok órákon át. A fiam is felébred, anya mi a baj. Visszaaltatom, és mire lehiggadok, a férjem bocsánatot kér. Most ő kezd el sírni, mint még soha, mert megingott a bizalma, mert nagyon sajnálja, amiket mondott. És folytatjuk.