Magyar gesztenye
Esti válasz
Lapis József
Akkori szokásomhoz híven nyár volt. Szünet volt az iskolákban, így e vasárnapon kevesen utaztak az utolsó vonattal. Kétszer kellett átszállnom úticélomig – olvastam minden fülkefényben. Fél órával a megérkezés előtt letettem arany erekkel díszített, gesztenyebarna borítójú, keményfedeles könyvem, magamhoz vettem dohányom és gyufám, majd kivonultam a folyosóra. Ahogy fellobbant a láng, egyszerre figyelt engem és magát az elrobogó éjszaka az üvegen keresztül. Egy test mélyet szippantott, hosszan benntartotta az éji levegőt, majd lassan kiengedte. Gyufám utolsó lobbanásánál meggyulladt cigarettám.
Dohányzás közben könyvem vonatutat leíró fejezetére gondoltam, mely arról beszél, hogy egy zárt kabinban kimerevül az élet, és a fogékony elmének alkalma van emberi regények olvasására, írására. Jómagam is ezzel töltöttem el a lomhán zötyögő estét, két középkorú hölgyet figyelve száz érzékemmel. Hamar meguntam, ezért is tereltem ki magam a folyosóra.
A számból-orromból előtörő füstgomolyagok közepette furcsa jelenség borzolta éberen őrködő képzeletem. Már jó ideje elhagytuk a legutóbbi állomást, amikor, mint újonnan felkászálódott utas, zsörtölődő bácsi húzta be maga mögé a folyosóra kopottas utazóládáját. Hosszú, elnyűtt ballonkabát volt rajta, alatta egykor elegáns zakó, ritkán mosott fehér ing, és, ami leginkább felkeltette érdeklődésem, sárgára mázolt csokornyakkendő. Elment két üres fülke mellett, majd a mienknél állapodott meg, nekifeszülve a nehezen járó ajtónak. Kicsit arrébb álltam, onnan leskelődtem, így nem hallottam az idős úr vélhetően udvarias kérdését. De jól láttam a két nő szinte egyszerre történő fejbólintását. Belépett, én pedig visszatértem kedvenc ablakomhoz. Nem sokkal később lágy érintést éreztem vállamon, és megfordulván a bácsi somolygását találtam magammal szemközt.
– Megkínál egy szállal, fiatalember?
Szó nélkül vettem ki kabátom belső bal zsebéből a dobozt, és nyújtottam felé. Három szálat vett ki, ebből kettőt zsebre vágott, majd tüzet kért. Jól eső élvezettel fújta ki a márkátlan füstöt.
– Író? – kérdezte.
Biccentettem, mi más lehetnék. Manapság…
– Hosszú a művészet.. – tette hozzá a bennfentesek kacsintásával.
Néhány másodpercig szótlanul kivártam, majd egy szippantás után nemtörődömnek szánt, de végül arcátlanná váló flegmasággal mégis kiegészítettem, imígyen:
– …és rövid a szalonna.
Elégedetten bólintott. Azt játszotta, hogy megértjük egymást.
– Az alkalom pedig elrepül – folytatta aztán, immár minden szemrebbenés nélkül, feleslegesen.
Vállat vontam. Nem volt kedvem játszani. Talán tényleg megértettem.
Közben végzett cigarettájával. Köszönöm-félét intett kezével, és további szó hiányában visszacsoszogott kis kabinunkba, maga után húzva a lényére tapadt megátalkodott, áporodott szagot.
A következő állomás előtt a szemem sarkából észleltem, jön ki háttal, bőröndjét taszigálva. Odaléptem, szó nélkül kivettem kezéből. Meglepően könnyű volt, nem okozhatott volna ilyen megterhelést neki, ha… De ebben pillanatban, megsejtve gondolataim irányát, közbevágott:
– Hogy hívnak téged?
Elértettem a célzást, így zavartattam magam a tegezés miatt. Valamit motyogtam, nagyon halkan.
– Nem értem – hadarta sietve. – Mindig bátran és értelmesen felelj. Mi a neved? – kérdezte még egyszer, miközben vállával rásegítve kinyitotta a vonat ajtaját.
– … – válaszoltam, bátran és értelmesen, de hangom elnyelte a kintről hirtelen beáramló menetzaj.
Rám kacsintott. Megérkeztünk. Leszállt.
Visszaballagtam nőimhez, amikor eszembe jutott valami. Az ablakhoz rohantam, másodszorra sikerült is lerántanom. Derékig kihajoltam, és még megpillantottam görnyedt barna hátát a távolban. Kiáltásra nyitottam a szám, kérdezni akartam, valamit tükrökről és meghaló gyermekekről, kincsekről és nincsekről – végül a semminél maradtam. Indultunk. Ekkor megfordult, mintha csak most találták volna meg el nem engedett szavaim, visszanézett, mondott is valamit, amit nem érthettem már, mosolygott és tehetetlenül széttárta a karjait. Elrobogtunk.
A fülkében észrevettem, hogy valaki beleolvasott a könyvembe, mely most szétterítve hevert az ülésemen. Ettől elkedvetlenedtem. Felvettem, de ugyanazon mozdulattal be is csuktam. Nem akartam tudni, hol volt kinyitva.
A gyűrött cetlit már csak otthon leltem meg – zilált, jobbra hanyatló betűkkel írták. Ha nem halnál meg, gyermeked versenytársává válnál.
Lapis József: 
A 2010-ben elhunyt művész, Botond: A Vacsora/Das Abendmahl című műcsoportja utoljára május 26-án látható. A kiállítás zárónapján – reflektálván arra, hogy maga a művész számos inspirációt merített a könyvekből, az irodalomból – arra kértek négy írót és költőt, Bartis Attilát, Borbély Szilárdot, Csobánka Zsuzsát és Győrffy Ákost, hogy merítsenek ők inspirációt a kiállított alkotásokból és az így született szövegeket olvassák fel a tárlat terében.
Hegedüs Géza A magyar irodalom arcképcsarnoka c. könyvében így ír Kosztolányi Dezsőről: „Ő a lélek kalandjainak költője és prózai krónikása. Részvétet érez minden emberi szenvedés iránt, látja és ábrázolja a polgári élet sivárságát, undorodik minden erőszaktól, gyönyörködik és gyönyörködtet a szépségben, játszik a nyelv végtelen lehetőségeivel, lelkére ereszti a külvilág benyomásait, és megfogalmazza a benyomásokat.” A pályázatra beküldött prózai írások Kosztolányi fent megfogalmazott szellemében készüljenek. 
Térey János, a kötet szerzője, Csobánka Zsuzsa költő, író és magyartanár, illetve Vári György, újságíró és irodalomtörténész beszélgetnek a Könyvfesztiválra megjelent esszékötetről 17.00-tól
A Deák Ferenc Akadémia Közhasznú Egyesület történelmi előadás sorozata 2012. május 17-én csütörtökön 17.00-kor kezdődik. A magyar történelem meghatározó alakjai című sorozat C.Tóth Norbert előadásával indul Luxemburgi Zsigmondról (1387-1437)
A Romkert Kiállítóterem fotópályázata az „Öntudatlan Örökkévalóság” programsorozat keretében amatőr fotósoknak. A képeket zsűri díjazza, de kiosztásra kerül egy közönség díj is. A beérkezett pályaművekre a Romkert Kiállítóterem és Kávéház facebook oldalán lehet szavazni. A szavazásra időtartama: 2012. május 10- június 10. 
Az ELTE-BTK Trauma és Gender Kutatócsoportja által meghirdetett konferencia célkitűzése, hogy felhívja a figyelmet az interdiszciplináris irodalom- és kultúratudományi nézőpont fontosságára, mely a trauma- és genderkutatás eddigi eredményeit mozgósítva képes felismerni a társadalmi nemi szerepek vizsgálatának jelentőségét a traumatikus tapasztalatok értelmezésében, illetve, hogy ez a megközelítési mód egyes szépirodalmi művek kapcsán elkerülhetetlen elemzési szempont.
Nyíregyháza lesz a vers fővárosa 2012. október 9. és 14-e között. A Móricz Zsigmond Színház ad otthont a 14. Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztiválnak – jelentette be Lutter Imre fesztiváligazgató, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke és Tasnádi Csaba, a színház igazgatója. Társulatok, egyéni előadók, zenekarok és filmesek június 15-ig nevezhetnek a rangos seregszemle versenyprogramjába.
A debreceni Csokonai Színház Horváth Árpád Stúdiószínházában az eredetileg tervezett május 4-e helyett technikai okok miatt május 19-én kerül sor a Jászai című darab ősbemutatójára. A darabot Jászai Mari naplóiból és Borbély Szilárd "A nagy Jászai" című drámájából Galambos Péter és Kovács-Cohner Róbert rendezte.
Friss lapszámunk Útirányul A régi Nyíregyházát tűzi ki: Kujbusné Mecsei Éva Múltbéli kapcsolatok c. tanulmányában Nyíregyháza 1753 és 1848 közötti kapcsolatairól ír, Galambos Sándor pedig a dualizmus kori Nyíregyházáról közöl tanulmányt. A Fogadó rovatunk a mai Nyíregyháza köztereivel foglalkozik: előbb Onder Csaba kérdezi Simon László talajvédelmi kutatót a Kossuth téri fákról, majd Gucsa Magdolna írását olvashatják az Életfáról. Gyaloggalopp rovatunkban Kulcsár Attila értekezik Nyíregyháza múltjáról és jelenétől a városfejlesztés tükrében, de Forspont rovatunk -- melynek alcíme ezúttal Iskolapéldák -- első tanulmánya is a városhoz kötődik még: Kedves Júlia Nemzetiség és nyelvhasználat a nyíregyházi evangélikus népiskolában (1876-1910) címmel közöl tanulmányt - valamint még sok minden mást. Immár letölthető pdf-formátumban is!