VIDOR 2010
Bereményi Géza az Irodalmi Kávéház vendége
Szeptember 2-án 17.00 órai kezdettel a Megyei Könyvtár Kamaratermében Karádi Zsolt beszélget Bereményi Géza Kossuth-díjas író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendezővel.
Bereményi Géza 1946-ban született Budapesten. 1970-ben végzett az ELTE olasz-magyar szakán. Utána dolgozott könyvkiadónál és filmstúdióban, majd a hetvenes évek végétől szellemi szabadfoglalkozású lett. A ’90-es években előbb a szolnoki, utóbb a zalaegerszegi színházban dolgozik rendezőként, művészeti vezetőként.
1970-ben jelent meg első novelláskötete, azóta is sorra publikálja elbeszéléseit, színműveit kötetek alakjában is, időnként társszerzőkkel. Íróként legismertebb munkája az 1977-ben megjelent Legendárium című regény.
Ugyancsak 1970-től írt dalszövegeket Cseh Tamás zenéjéhez, lett állandó alkotótársa. Mintegy 1300 közös dalt írtak. Mellette más előadók (Für Anikó, Básti Juli-Cserhalmi György, Udvaros Dorottya, Gerendás Péter) albumain is szerepelnek az ő általa írt szövegek.
1985-ben rendezte első filmjét, saját forgatókönyvéből, A tanítványok-at. Ismert filmjei még az Eldorádó vagy a Hídember. Más rendezők filmjeihez is írt forgatókönyveket – legismertebb ezek közül talán a Megáll az idő, melyet Gothár Péter rendezett.
/a wikipedia vonatkozó bejegyzése alapján/

Drótos Richárd:
Béres Tamás:
{a szerk.}:
{a szerk.}:
Béres Tamás:
A 2010-ben elhunyt művész, Botond: A Vacsora/Das Abendmahl című műcsoportja utoljára május 26-án látható. A kiállítás zárónapján – reflektálván arra, hogy maga a művész számos inspirációt merített a könyvekből, az irodalomból – arra kértek négy írót és költőt, Bartis Attilát, Borbély Szilárdot, Csobánka Zsuzsát és Győrffy Ákost, hogy merítsenek ők inspirációt a kiállított alkotásokból és az így született szövegeket olvassák fel a tárlat terében.
Hegedüs Géza A magyar irodalom arcképcsarnoka c. könyvében így ír Kosztolányi Dezsőről: „Ő a lélek kalandjainak költője és prózai krónikása. Részvétet érez minden emberi szenvedés iránt, látja és ábrázolja a polgári élet sivárságát, undorodik minden erőszaktól, gyönyörködik és gyönyörködtet a szépségben, játszik a nyelv végtelen lehetőségeivel, lelkére ereszti a külvilág benyomásait, és megfogalmazza a benyomásokat.” A pályázatra beküldött prózai írások Kosztolányi fent megfogalmazott szellemében készüljenek.
Térey János, a kötet szerzője, Csobánka Zsuzsa költő, író és magyartanár, illetve Vári György, újságíró és irodalomtörténész beszélgetnek a Könyvfesztiválra megjelent esszékötetről 17.00-tól
A Deák Ferenc Akadémia Közhasznú Egyesület történelmi előadás sorozata 2012. május 17-én csütörtökön 17.00-kor kezdődik. A magyar történelem meghatározó alakjai című sorozat C.Tóth Norbert előadásával indul Luxemburgi Zsigmondról (1387-1437)
A Romkert Kiállítóterem fotópályázata az „Öntudatlan Örökkévalóság” programsorozat keretében amatőr fotósoknak. A képeket zsűri díjazza, de kiosztásra kerül egy közönség díj is. A beérkezett pályaművekre a Romkert Kiállítóterem és Kávéház facebook oldalán lehet szavazni. A szavazásra időtartama: 2012. május 10- június 10.
Nyíregyháza lesz a vers fővárosa 2012. október 9. és 14-e között. A Móricz Zsigmond Színház ad otthont a 14. Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztiválnak – jelentette be Lutter Imre fesztiváligazgató, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke és Tasnádi Csaba, a színház igazgatója. Társulatok, egyéni előadók, zenekarok és filmesek június 15-ig nevezhetnek a rangos seregszemle versenyprogramjába.
A debreceni Csokonai Színház Horváth Árpád Stúdiószínházában az eredetileg tervezett május 4-e helyett technikai okok miatt május 19-én kerül sor a Jászai című darab ősbemutatójára. A darabot Jászai Mari naplóiból és Borbély Szilárd "A nagy Jászai" című drámájából Galambos Péter és Kovács-Cohner Róbert rendezte.



Friss lapszámunk Útirányul A régi Nyíregyházát tűzi ki: Kujbusné Mecsei Éva Múltbéli kapcsolatok c. tanulmányában Nyíregyháza 1753 és 1848 közötti kapcsolatairól ír, Galambos Sándor pedig a dualizmus kori Nyíregyházáról közöl tanulmányt. A Fogadó rovatunk a mai Nyíregyháza köztereivel foglalkozik: előbb Onder Csaba kérdezi Simon László talajvédelmi kutatót a Kossuth téri fákról, majd Gucsa Magdolna írását olvashatják az Életfáról. Gyaloggalopp rovatunkban Kulcsár Attila értekezik Nyíregyháza múltjáról és jelenétől a városfejlesztés tükrében, de Forspont rovatunk -- melynek alcíme ezúttal Iskolapéldák -- első tanulmánya is a városhoz kötődik még: Kedves Júlia Nemzetiség és nyelvhasználat a nyíregyházi evangélikus népiskolában (1876-1910) címmel közöl tanulmányt - valamint még sok minden mást. Immár letölthető pdf-formátumban is!