Megelevenedő vonalak

Fura dolog ez. Mintha az a szó, hogy „ifjúsági”, halálos kórt rejtene magában, amivel ha megfertőzünk egy művet, legyen az regény vagy film, az soha többé nem tud kitörni a gyereksarok-kategóriából. Így járt Swift Gulliverje, amiből jórészt csak a lilliputi epizód maradt meg a köztudatban, és így járt Melville klasszikusa, a Moby Dick is, amiből a legtöbb magyar könyvtárban csak az erősen meghúzott fordítást lehet megtalálni, azt is a gyerekkönyvek közé száműzve.

Az animációs filmek is matinéműsornak vannak elkönyvelve, pedig nem nehéz belátni, hogy a számítógépes trükkök kora előtt az animáció volt az egyetlen filmes műfaj, ami az élettelen bábok, gyurmák, rajzok, árnyak, fotók, papírkivágások stb. kikockázásával el tudta érni, hogy az alkotók valóban szabadon engedhessék fantáziájukat.

Nézzünk néhány rendezőt, akik éltek ezzel a lehetőséggel.

Stop-motion és egyéb – Jiri Barta: A padláson-Kinek van ma születésnapja? (Na pude aneb-Kdo má dneska narozeniny?, 2009, forgalmazó: Best Hollywood)

Azért írtam, hogy „és egyéb”, mert a cseh bábos a hagyományos – és a film nagy részét kitevő – stop-motion technika mellett (amikor mozdulatonként veszik fel a filmet: a bábos mozdít egyet a figurán, kimegy a képből, felvétel, visszamegy, mozdít, kijön, felvétel stb) sok más fogást is alkalmazott: pl. élőszereplőket, gyurmafigurákat, rajzanimációt és papírkivágást. Barta ügyességét dicséri, hogy ez az eklektikusság nem ment a film egészének rovására: egy komplex világról mesél nekünk, a padlás kacatjainak világáról. Itt él Nefelejcs, a szőke hajasbaba, akit egy napon elrabol a padlás főgonosza, a bronz mellszobor, úgyhogy Nefelejcs barátai elindulnak, hogy kiszabadítsák. Ennyi a történet, de ha a filmet bárgyúnak érezzük, az nem a cselekmény egyszerűsége miatt van, hanem a ritka bamba párbeszédek miatt. Amint tehát hozzájutunk a filmhez (remélhetőleg lesz DVD-kiadás), ne legyenek gátlásaink és vegyük le a hangot, hogy zavartalanul élvezhessük a padlás történetét, ahol senki és semmi sem fölösleges, ahol a söröskupakból tökfödő lesz Schubert gyurmafején és a fél pár mamuszból pedig Mackó úr ágya. Az ember legszívesebben jelenetenként megállna, hogy zavartalanul bámulhassa ezt a hihetetlen részletgazdagságot, Nefelejcs bőrönd-lakását, a vasutat, ahol Mackó úr dolgozik, és Madame Curie, a helyi rádiót üzemeltető egér tanyáját. És milyen bájosan következetes Barta: a sakkfigurákból álló családot Kaszparovéknak hívják, Délceg Lovag, a marionettbábu pedig minden nap elmegy dolgozni, azaz egy felfújható gumikrokodillal harcolni, amit ha kiszúr, kávészünet, előjön egy rezignált majom és egy matracfolttal megragasztja. Ezek az ismerős kacatok, a matracfolt, a ceruzacsonk, a gégecső, a leharcolt Rakéta porszívó, a padláson hasznos és fontos dolgokká válnak. Még egyszer mondjuk: senki és semmi sem fölösleges – ez Jiri Barta magávalragadóan kreatív, szívmelengető bábfilmjének konklúziója.

És amíg Magyarországon is elérhető lesz, egy ajánló: DVD-n most októberben jelent meg a Fantasztikus Róka úr (Fantastic Mr.Fox, 2009, forgalmazó: InterCom) c. amerikai bábfilm. Roald Dahlnak a jó útra térni nem tudó mestertolvajról szóló regényéből Wes Anderson készített minden részletében stílusos és vicces, izgalmas alkotást.

Anime – Shinkai Makoto: Egy távoli csillag hangjai (Hoshi no koe, 2003)

Ha meg kellene határozni, hogy miben különbözik a japán rajzfilm, az anime a többi rajzfilmtől, akkor elsőre a mangából átvett kifejezőeszközök jutnak az ember eszébe: a sebességvonalak, az arckifejezések konvenciói, pl. a zavarba ejtően komikus helyzetekben a szereplők feje mellett megjelenő izzadtságcsepp vagy szintén a komikus szituációkban a hirtelen érzelemhullámok hatására saját maguk infantilis, gyerekrajz-szerű formájára változnak. Talán ez a lényeg, a kifejezőeszközök mássága, mert a fontosabb történetfajták, pl. a meseszerű történetek itt is úgy működnek, mint ahogy az orosz irodalomelmélet egyik nagy alakja, a mesekutató V. J. Propp által leírt varázsmesék: van főhős, ellenfél, segítő, és általában a főhős felnőtté válásának történetének lehetünk tanúi.

Általában, de nem mindnél. Shinkai rövidfilmjei ugyanis csak nagyon tágan értelmezve nevezhetőek cselekménnyel rendelkező alkotásoknak. Szerintem az ő animéinek megértéséhez hasznosabb, ha nem történetmesélő funkcióra koncentrálunk, hanem a képekre, egyfajta vizuális haikuként fogva fel a filmet. Például az Ő és a macskája (Kanojo to Kanojo no Neko, 1999) c. animében nem történik semmi, csak pár fekete-fehér kép arról, hogy látja egy lány életét a háziállata. Egy város képe a távolból, egy rács, csöngő telefon. Melankolikus, egyszerű képek a szeretetről és az egyedüllétről. Az Egy távoli csillag hangjai c. filmjében Shinkai Makoto a kedvenc témájával foglalkozik, az egymástól elválasztott szerelmesek ezúttal Mikako és Noboru, Mikako a mélyűrben harcol a Tarsian-ok ellen, és sms-ekkel tartja a kapcsolatot a Földön maradt Noboruval, legalábbis próbálja, mert ahogy távolodik, egyre lassabban érnek célt az üzenetei, hónapok, évek telnek el egy-egy sms-váltás között. Shinkai a fény és az árnyék mestere, nagyon kevesen tudnak úgy napfényt rajzolni, mint ő, és ahogy a haikunál, itt sem történik más, mint a lényeg megragadása látvány rögzítésével, inkább a tárgyiasult világ látványa, mintsem a főhősöké, mert a főhősöket nagyon egyszerűen, letisztult karakterrajzokkal ábrázolja Shinkai, míg az őket körülvevő tárgyak és a rájuk eső napsugarak tűélesek. És ebben a filmben a látvány: két gyerek a biciklik mellett, ahogy együtt nézik az űrrepülők kondenzcsíkját, aztán a fiú egyedül a sorompó előtt, az üres osztályterem, a lány az űrhajó padlóján kucorog, mellette a telefonja – az egymás utáni vágyakozás pontos, nehezen feledhető képei.

Annak reményében, hogy az Egy távoli csillag képei hazánkban is nemsokára elérhető lesz, a várakozás idejére egy animeajánló: igaz, csak az Amazonon, de DVD-n beszerezhető a nemrég elhunyt Kon Satoshi 2006-os zseniális, groteszk animéje, a Paprika, amit leginkább azzal a kifejezéssel tudnék jellemezni, hogy pszichotikus látványorgia.

Rajzfilm és számítógépes grafika – Sylvain Chomet: Belleville randevú-Francia rémes (Les Triplettes de Belleville, 2003, forgalmazó: SPI)

Hogy mire képes az egyedi látásmóddal kombinált számítógépes grafika, arra a legjobb példa Sylvain Chomet rajzfilmje, amelyben az unokáját egyedül nevelő és kerékpárversenyzővé edző Madame Souza szembeszáll az amerikai bormaffiával, mikor azok a Tour de France-ról elrabolják szeretett Championját (így hívják az unokát). Hadjáratában segítségére van Bruno, Champion kövér és öreg kutyája, no meg három kiérdemesült bárénekesnő. A film minden szereplője egyedi, extrém, első pillantásra felismerhetően Chomet-figura, arcuk erősen karikatúraszerű, testalkatuk geometrikus formákat mutat: a nagymama háromszöges, a gengszterek verőlegényei téglatestek, a simulékony pincér ide-oda nyakló zseléoszlop. A 3D technika pedig végig megmaradt a film szolgálatában: a rajzok remegő, szálkás körvonalúak maradtak, szürkés-barnás hátterekkel (és a rendezőnek szerencsére eszébe se jutott, hogy a technika kedvéért belecsempésszen egy teljesen 3D állatot vicces mellékszereplőnek, hogy aztán a sajtófogadásokon elújságolhassa, hogy minden! szőrszál! látszik!). De ami talán a legfontosabb: Chomet szemérmes rajongással idézi meg a legendás francia komikust, Hulot úr figurájának megalkotóját, a színész-rendező Jacques Tati-t, és nemcsak a fizikai valójában, szélforgóként, fényképként a falon vagy a tévében futó műsorként, hanem a film egészével, a kevés szót használó némafilmszerűségével, a nővérek bájos jószándékúságával, a nagymama eszközhasználati találékonyságával. Mindezt pedig azért, hogy a szeretetről meséljen nekünk, sziporkázó képi humorral, az emberi hibák megmutatásával, paródiaszerűen, de mégis minden erről szól.

Sejthető volt, hogy Sylvain Chomet túlságosan vonzódik Tati figurájához, és nem fog megállni a lénye megidézésénél: ajánljuk mindenkinek, ha tudja, nézze meg a november 24-én kezdődő Anilogue 2010 fesztiválon Magyarországon debütáló új filmjét, Az illuzionistát (L’illusioniste, 2010), melyet Tati egyik régi forgatókönyvéből írt Chomet és főszereplője nem más, mint maga a rég halott, zseniális komikus.

PLAKÁTGALÉRIA

Linkek:

Egy jó összefoglaló az animációról a Wikipedián

Jiri Barta és A padláson c. film adatlapja az IMDb-n

A Fantasztikus Róka úr c. film adatlapja az IMDb-n és egy kedves Youtube-videó az eredeti szinkron elkészítéséről

Shinkai Makoto és az Egy távoli csillag hangjai c. film adatlapja az IMDb-n

V.J. Propp szócikke a Wikipedián (sajnos csak angolul) és alapművének, A mese morfológiájának ismertetése az e-köny.blog.hu-n

Kon Satoshi adatlapja az IMDb-n és a Paprika c. film hivatalos honlapja

Sylvain Chomet adatlapja az IMDb-n, produkciós cégének hivatalos honlapja, a Belleville randevú-Francia rémes c. film adatlapja az IMDb-n, a film hivatalos honlapja, egy interjú az alkotókkal az antropos.hu-n és Az illuzionista c. film ajánlója az anilogue.com-on

Jacques Tati szócikke a magyar Wikipedián és egy szépen felépített rajongói honlapja

A bejegyzéshez fűzött kommentárok az alábbi hírcsatornán is követhetők: RSS 2.0.