Vers a SZIRT Vidor-fesztiválon elhangzott felolvasásáról, lapunk 2010/Ősz számából.

van, akit faképnél hagytam, sokat sír: jól szeret.
bár átverhetne könnyen, elnézem neki, míg lehet.
régi kedvesemre pedig túl sok időm maradt,
támogattam, de megroppant az őszi terhek alatt.
szerettem egy nőt, túl szép, már senkivel sem kezes.
bármibe is kezd, győz. győzköd: nyer – így csak felesleges.
van, ki színészbüfékben, magát is hátrahagyta,
végül is, ki maradt volna sorsunknak őre, apja.
egyetlen ideám elvetélt – kegyetlen, spontán.
különös, hogy épp azt a kínom, máig visszahoznám.
egy lánytorzót félbe hagytam, bánt az önismeret.
szépítgettem – nem magamnak. felélték félistenek.

arra gondolok néha, könnyebb talán egyedül.
aggódva figyel a merész, mégis az ölembe ül.
jól gondozott kertek közt éppen hogy rám találhat.
gardenpartik füstjéből is elmennék még utánad.
ne csalj, vigasztalj, lidérc. ki él, az mind hiteget.
a szemembe hazudd, csakis, hogy nekem bármit lehet