Archívum
kocka és a haverok
k.kabai lóránt
új részek – megjöttek a vendégek!
19. (2011. május 7.)
18. (2011. április 30.)
17. (2011. április 23.)
16. (2011. április 16.)
15. (2011. április 9.)
14. (2011. április 2.)
13. (2011. március 26.)
12. (2011. március 19.)
11. (2011. március 12.)
10. (2011. március 5.)
9. (2011. február 26.)
8. (2011. február 19.)
7. (2011. február 12.)
6. (2011. február 5.)
5. (2011. január 29.)
4. (2011. január 22.)
3. (2011. január 15.)
2. (2011.január 8.)
1. (2011.január 1.)
————————————————————-
Új sorozat indul portálunkon: ezentúl heti rendszerességgel bukkan majd fel a főoldal balsávjában az ismert költő és szerkesztő, k.kabai lóránt comic strip sorozata, a kocka és a haverok.
A kicsi, háromkockás képregénycsík 2006-ban indult az A7 – közéleti, művészeti, kritikai portálon. Az oldal egy évvel későbbi megszűnése után a már elkészült részek “asztalfiókban” maradtak. Portálunk és a szerző most arra vállalkozik, hogy felelevenítse a sorozatot: hétről hétre, előzetes terveink alapján szombatonként új részekkel bővül kocka és a haverok története, melynek első jónéhány csíkja még 2007-ben született, de azóta sem jelent meg. A “retrográd” kezdés után pedig kocka 2011-es epizódokkal is visszatér!
Az előzmények pontos időrendben k.kabai lóránt honlapján érhetőek el,
de egy kicsit megkavarodva az A7 oldalán is fellelhetők!
Onder Csaba: 
{a szerk.}: 
{a szerk.}: 
Hasas Pasas: 
A 2010-ben elhunyt művész, Botond: A Vacsora/Das Abendmahl című műcsoportja utoljára május 26-án látható. A kiállítás zárónapján – reflektálván arra, hogy maga a művész számos inspirációt merített a könyvekből, az irodalomból – arra kértek négy írót és költőt, Bartis Attilát, Borbély Szilárdot, Csobánka Zsuzsát és Győrffy Ákost, hogy merítsenek ők inspirációt a kiállított alkotásokból és az így született szövegeket olvassák fel a tárlat terében.
Hegedüs Géza A magyar irodalom arcképcsarnoka c. könyvében így ír Kosztolányi Dezsőről: „Ő a lélek kalandjainak költője és prózai krónikása. Részvétet érez minden emberi szenvedés iránt, látja és ábrázolja a polgári élet sivárságát, undorodik minden erőszaktól, gyönyörködik és gyönyörködtet a szépségben, játszik a nyelv végtelen lehetőségeivel, lelkére ereszti a külvilág benyomásait, és megfogalmazza a benyomásokat.” A pályázatra beküldött prózai írások Kosztolányi fent megfogalmazott szellemében készüljenek. 
Térey János, a kötet szerzője, Csobánka Zsuzsa költő, író és magyartanár, illetve Vári György, újságíró és irodalomtörténész beszélgetnek a Könyvfesztiválra megjelent esszékötetről 17.00-tól
A Deák Ferenc Akadémia Közhasznú Egyesület történelmi előadás sorozata 2012. május 17-én csütörtökön 17.00-kor kezdődik. A magyar történelem meghatározó alakjai című sorozat C.Tóth Norbert előadásával indul Luxemburgi Zsigmondról (1387-1437)
A Romkert Kiállítóterem fotópályázata az „Öntudatlan Örökkévalóság” programsorozat keretében amatőr fotósoknak. A képeket zsűri díjazza, de kiosztásra kerül egy közönség díj is. A beérkezett pályaművekre a Romkert Kiállítóterem és Kávéház facebook oldalán lehet szavazni. A szavazásra időtartama: 2012. május 10- június 10. 
Az ELTE-BTK Trauma és Gender Kutatócsoportja által meghirdetett konferencia célkitűzése, hogy felhívja a figyelmet az interdiszciplináris irodalom- és kultúratudományi nézőpont fontosságára, mely a trauma- és genderkutatás eddigi eredményeit mozgósítva képes felismerni a társadalmi nemi szerepek vizsgálatának jelentőségét a traumatikus tapasztalatok értelmezésében, illetve, hogy ez a megközelítési mód egyes szépirodalmi művek kapcsán elkerülhetetlen elemzési szempont.
Nyíregyháza lesz a vers fővárosa 2012. október 9. és 14-e között. A Móricz Zsigmond Színház ad otthont a 14. Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztiválnak – jelentette be Lutter Imre fesztiváligazgató, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke és Tasnádi Csaba, a színház igazgatója. Társulatok, egyéni előadók, zenekarok és filmesek június 15-ig nevezhetnek a rangos seregszemle versenyprogramjába.
A debreceni Csokonai Színház Horváth Árpád Stúdiószínházában az eredetileg tervezett május 4-e helyett technikai okok miatt május 19-én kerül sor a Jászai című darab ősbemutatójára. A darabot Jászai Mari naplóiból és Borbély Szilárd "A nagy Jászai" című drámájából Galambos Péter és Kovács-Cohner Róbert rendezte.
Friss lapszámunk Útirányul A régi Nyíregyházát tűzi ki: Kujbusné Mecsei Éva Múltbéli kapcsolatok c. tanulmányában Nyíregyháza 1753 és 1848 közötti kapcsolatairól ír, Galambos Sándor pedig a dualizmus kori Nyíregyházáról közöl tanulmányt. A Fogadó rovatunk a mai Nyíregyháza köztereivel foglalkozik: előbb Onder Csaba kérdezi Simon László talajvédelmi kutatót a Kossuth téri fákról, majd Gucsa Magdolna írását olvashatják az Életfáról. Gyaloggalopp rovatunkban Kulcsár Attila értekezik Nyíregyháza múltjáról és jelenétől a városfejlesztés tükrében, de Forspont rovatunk -- melynek alcíme ezúttal Iskolapéldák -- első tanulmánya is a városhoz kötődik még: Kedves Júlia Nemzetiség és nyelvhasználat a nyíregyházi evangélikus népiskolában (1876-1910) címmel közöl tanulmányt - valamint még sok minden mást. Immár letölthető pdf-formátumban is!
A kocka és a haverok I. részében mi az a fantasztikus kreativitás, ami miatt közlése mellett döntött a portál?
hát pl. az értelmezés kihívásai:)
de hiszen “az értelmezés kihívásai” jelszó
bármire elsüthető
ezzel vitatkoznék
egyetértek. értelmezni azt kihívás, amit nem könnyű. ellenben amit nem bonyolult értelmezni, az nem is igazi intellektuális kihívás — már legalább innen nézvést.
… és néha olyan jól esik, hogy valamit nem értek. szórakoztat az érzés
na, itt a megoldás:)
ez a második sorozat veri az értelmezés kihívásának kalandját, és a nem-értés naiv vallásosságát. kreativitás 0.
…elindult egy izgalmasnak ígérkező vita…
(az igazat megvallva, engem EZ inkább megmozgat, mint maga a képregény, de sebaj.)
Most lenne célszerű valami “értékelhető” sorozattal is előrukkolni… hogy ne széledjünk szét idő előtt…
Vita egyelőre nincs. Mellette vagy ellene, mindenki ugyanúgy kérdez: mit jelent? Kérdezzünk másként! Mi van? Mi látszik? Fehér koca fehér térben. A kocka véges, a tér végtelen. A képcsíkban három „térkivágat”. Végletekig redukált, vizuális „zajoktól” megtisztított tárgy egy vizuális „zajoktól” megtisztított térben. A képregény világa mégsem steril, (bár a tökéletes tisztaságot az üres képregénykockák képviselnék, ahol a kocka és a szoba élei is fehérek, azaz láthatatlanok maradnának, ahogy láthatatlanok a megszólaló hangok tulajdonosai is). Ha jelent egyáltalán valamely képrészlet valamit: az összefutó élek a kockát s így magát a teret „jelentik”. Mindez, ha úgy tetszik, Kazimir Malevics „Fehér négyzet fehér alapon” című festménye háromdimenziós újrarajzolásának is tekinthető. A jelentéskényszertől való elszakadás ez, amely aztán a teremtő képzelet számára a lehető legnagyobb szabadságot – a dolgok újraalkotásának szabadságát készíti elő. Csak a romlatlan gyermek és az igazi művész képes erre az egyszerűségre. Malevics festménye 1918-ban készült, jelenleg a Modern Művészetek Múzeumában található New York-ban. (Reprodukciója a múzeum honlapján: http://www.moma.org/collection/object.php?object_id=80385.) „Amikor 1913-ban kétségbeesett erőfeszítéseket tettem, hogy a művészetet megszabadítsam a tárgyiság ballasztjától, a négyzet formájához menekültem… Engem is félelem, sőt szorongás töltött el attól, hogy elhagyjam az „akarat és a képzelet világát”, amelyben addig éltem és alkottam, s amelynek valóságosságában hittem. De magával ragadott a tárgyiságtól való megszabadulás boldogító érzése, elragadott egészen a „sivatagig”, ahol csakis az érzet a valóság, és semmi más… s így vált az érzet életem tartalmává. Én nem „üres négyzetet” állítottam ki, hanem a tárgynélküliség érzetét. Felismertem, hogy a „dolgot” és a „képzeletet” az érzet képmásának tartották, és tetten értem az akarat és a képzet világának hazugságát. A tejesüveg talán a tej szimbóluma? A szuprematizmus az újra megtalált tiszta művészet; amelyet az idők folyamán felhalmozódott „dolgok” már el is fedtek a szemünk elől. Úgy látom, hogy Raffaello, Rubens, Rembrandt és mások művészete a kritika és a társadalom számára már nem jelent egyebet, mint csupán számtalan „dolog” k o n k r e t i z á l á s á t, ami tulajdonképpeni értéküket – az érzetet, amelyből fakadtak – teljesen elhomályosítja. Ezekben a művekben kizárólag a tárgyi ábrázolás virtuozitását csodálják.” (Kazimir Malevics: A tárgynélküli világ, Corvina Kiadó, Budapest, 1986. 66. o.) Malevics négyzete a tárgy és a jelentés találkozása előtti pillanatot ragadja meg, vagy – másként nézve – oda tér vissza. A „kocka és a haverok” nem megy ilyen messzire. Akár jelentésteremtő is lehet ez a játék, ha valaki ezt kérné számon, ám ez a jelentésteremtés a malevicsi tisztaság „sivatagából”, a ragyogó fehérből indul. k. kabai lóránt képregénye úgy ábrázol (teremt) embert, olyan egyszerűséggel, olyan magabiztos egyértelműséggel, ahogy azt az óvodás kisgyermek teszi az építőjáték darabkáival: „Itt ez a kocka, mostantól ez én vagyok. Ott az a másik kocka, mostantól ez András. Odamegyek hozzá és megszólítom…” Guggoljunk le a két óvodáshoz! Mit látunk a szőnyegen? Két kockát. Kérdezzünk újra: Mi van a szőnyegen? Két ember. Egy világ teremtéséhez alig kell több a semminél. John Cage 4’33″ című zeneműve négy perc harminchárom másodperc hosszúságú csend. Tökéletes előadása (beleértve az 1952-es ősbemutatót is) lehetetlen. Hiszen a létezés „zaj”. S e zajnak az árnyéka teremtő módon rávetül a csendre. (http://video.google.com/videoplay?docid=-6660356161929933283#). A képregény világában is – ahelyett, hogy a konvencióknak megfelelve takarna – teremt az árnyék, láttat egy foltot a fehér síkká stilizált fal tégláiból, s a szintén fehér síkká stilizált padló parkettáiból. A beszélő ÉN persze láthatatlan. A kockában van. Ő a kocka. Mi vagyunk a haverok.
az Eco által okosan körülírt túlinterpretáció minősített esete ez:) Malevich-től az Én a kockában lakik elmés meglátásáig, és mi vagyunk a haverok heurisztikus belefeledkezésén át a létezés “zajáig”, mely zaj árnyéka (?) teremtő módon rávetül a csendre (?) – mint egy rosszul elkapott Heidegger Beltinggel cukrozva.
kritizáljunk, ne fikázzunk, ironizáljunk, ne gúnyolódjunk, de mindegy is
Hm, én nem gúnyolódnék az ön helyében mások (a kérdőjelekből úgy vélem) képzavarosnak tartott mondatain, ha a hozzászólását egy formailag hasonlóan képzavaros, ám sokkal kisebb felhajtóerővel bíró megjegyzéssel fejezi be.
Gerliczki András mondata szép – bölcseleti tágassága van, valahogy nem hagyja nyugodni az embert, és ezt legfőképp azáltal éri el, hogy kapcsolatba hozza egymással az eredendően akusztikus és vizuális fogalmakat (bár az árnyék ebben a kontextusban el is veszíti vizualitását, és nagy mértékben jelképessé válik).
Azt természetesen illetheti kétely, hogy az interpretáció mennyire releváns – de, hogy egy klasszikust idézzek, az sem mindegy, “hogy milyen színvonalon vagánykodik az ember”
András szerintem igazán elegáns módon válaszolt az ön első hozzászólásában feltett kérdésre, bevallom, hasonló gesztusra számítottam viszontválasztól…
I.kedves Bódi Katalin: free press
II. kedves Lapis József: sajnálom, és elnézést kérek, ha hozzászólásom gúnyolódás látszatát keltette, nem ez volt a szándékom. a Gerliczki András- szöveg első részének kb. 2/3 Malevichről szól és tőle idéz a Kocka és a haverok kapcsán, majd tesz egy rövid leleplező bejegyzést:”A „kocka és a haverok” nem megy ilyen messzire.” A szöveg 2/3-nak funkcióját nem látom, az értelmezéshez szerintem nem járul hozzá (fehér alapon fehér négyzetet emlegetni eme képregény kapcsán nem tűnik túl megalapozott gondolatnak, nagyfokú önkényesség, (nem) ez (?) beszél a “kockából”). Majd következik egy gyermeki létszemléletre, mint értelmezési lehetőségre történő utalás (“Guggoljunk le a két óvodáshoz! Mit látunk a szőnyegen? Két kockát. Kérdezzünk újra: Mi van a szőnyegen? Két ember.”), végül John Cage… – Kocka és a haverok. Egyébként Malevich és John Cage összekapcsolása nagyszerű ötlet szerintem. Nem feltétlenül visz közelebb viszont a képregény működésmódjának és a szerkesztőket meggyőző erejének a magyarázatához: világosítanának fel mért hozzák e sorozatot? Kedves Lapis József úr, Ön milyen elegáns értelmezést kínálna, hisz ez hozzászólásából (az sem mindegy, “hogy milyen színvonalon vagánykodik az ember”) hibádzik. üdv., ZsV
Köszönöm a korrekt választ, most már jobban értem a kifogásokat. Az átdobott labdát viszont csöndben lehelyezném az asztalra, mert bennem nem indítottak a képkockák az Andráséhoz hasonló gondolatokat.De hogy ne kerüljem meg teljesen a kérdést: egyelőre kivárok, hátha a hosszabb sorozattal többet tudok kezdeni. Eddig pusztán annyira jutottam, hogy a rajzot és a képi elrendezést érdekesnek, esztétikusnak tartom, amihez a szöveges részek kevéssé nőnek fel. Mivel mindkettőből az utolsó kocka az, amely antiklimaxként hat rám, még előfordulhat, hogy ez koncepció lesz. Az első sorozat záróképében még érezni véltem valamilyen frivol gesztust, de a másodiknál már csalódást keltett a vége. Ha itt a 2. kockában csak az egyik megszólalás szerepelne, s a 3-ban a mostani helyett a “Semmit.” válasz állna, talán kompaktabb és erőteljesebb lenne. Jelenlegi formájában túlzottan redundáns (de legalábbis nagyon kevéssé entropikus) a szöveg, de még nem döntenék arról, hogy ez hiba-e vagy koncepció, mely később nyer visszamenőleg is értelmet. Szóval, kivárok, mégpedig nagy kíváncsisággal
Éppen ezért érzek csalódottságot… mert az alapötlet (szerintem is)zseniális. Mindössze három “kép(regény)kocka” áll rendelkezésünkre. Nem kényszerít a képregény, hogy arcokhoz, mozgalmas képsorokhoz rendeljük a szövegeket. Gyakorlatilag a szövegbuborékok elhelyezkedése
(és a bennük lévő szöveg) változik az egyes képkockákban, minden más változatlan marad. Éppen ezért lehetséges, hogy a figyelem (még inkább)- az ebben a közegben (!) elénk táruló szövegre összpontosujon. Meglehet, pontosan ez okozta, hogy túl nagy elvárásaim voltak…
“- Tudsz játszani?
- Tudok.
- És szeretsz is?
- És szeretlek is!” (Fodor Ákos)
(Most elrontották a játékomat
)
Kedves Lapis József, az Ön álláspontja (kivárás), engem is várakozásra és kivárásra ösztönöz. köszönöm elemző, korrekt válaszát. pár hét(?) múlva visszatérhetünk e kérdésre, ha úgy gondolja.
ZsV
Kedves ZsV, semmi akadálya, mi több, a közös reflexió lehetősége a képregény követéséhez csak nagyobb kedvet csinál!
Kedves ZsV, freepressezni itt most megint csak szájkarate, nem hinném, hogy bármi értelme lenne a posztommal kapcsolatban szalaiannamáriázni, csupán értelmetlen támadás helyett vártam értelmes hozzászólást, ami azután megérkezni látszott valamiféleképpen.
Ola vagy ZsV, nem igaz, hogy nem vágod! Az első csíkban, hogy mi a vicc lényege, az annyira nyilvánvaló, hogy ha elmagyaráznám, az maga lenne a poén halála.
Nekem bejön ez a Kocka sorozat, az ember röhög magán (is) egy jót, vagy éppen a szituáción. Ötletes, mert nagyon egyszerű. Kreatív, mert ebbe az egyszerűségbe van belecsempészve az irónia és egyetértek Hegedűs L. Hunorral: a poén egyértelmű. Valaminek muszáj szemkápráztatóan színesnek és monumentálisnak lennie ahhoz, hogy átjöjjön a lényeg? Szerintem nem.
Viszont ez már tényleg a 21. hozzászólás. Szóval, van ebben a Kocka gyerekben valami…
A szuprematizmussal való párhuzam elég merész. Már csak azért is, mivel a képregény, mint keverékműfaj, az inkább időbeliséggel jellemezhető irodalomtól ezt a tulajdonságot, a vizuális művészetektől pedig a térbeliséget kölcsönzi.(Eltekintve attól, hogy Lessing óta már páran ezt érdemben vitatták, Frank, stb.) Tehát, ha egyáltalán kijelenthetnénk, hogy KKL a jelölt és a jelölet találkozása előtti tárgyiatlan, tiszta sivatagba igyekszik, akkor a térbeliséget és az időbeliséget, mint jelentésteremtő erőt is le kellene győznie, ami a képregény műfajában elég nehézkes, mivel pusztán az, hogy az egyik képkocka a másik után jön, már történetmesélés és időteremtés, e tulajdonság kiküszöbölése lehetetlennek tűnik, persze lehet, hogy csak nekem nem elég vad a fantáziám. (De a tér leküzdésére tett erőfeszítést sem látom itt, a szándékoltan bumfordi árnyékok pont az ellenkezőjét mutatják.)
Én talán a magányos, skizofrén kis kocka eleve kudarca ítélt, vicces ön-, és ezáltal társaságkeresését vélem itt felfedezni, az utolsó képkockában pedig a posztmodern totális önmegtagadó gesztusát, amely szerint minden, amellyel azonosulunk, beleértve önmagunkat is, giccsé, bűnössé, a logosz megtagadóivá tesz minket, és azonnal érvénytelenít, így inkább őrizzük meg hidegvérünket és iróniánkat, a XX-XXI. század kedvenc esztétikai minőségét.
Én is vitatnám, hogy a vizuális művészetek alapvetően nem narratívak. A tér és az idő kiiktathatatlan antropológiai alapélmény, ez nem kérdés, ami itt, kockáéknál megjelenik (nálam), a velük való játék, a kívülkerülés kísérlete a megértés lehetőségéért.
Bűnösség, logosz megtagadása: túlzásnak érzem, ahogyan a hidegvért is, játékot és iróniát ajánlanék helyette, amelyből hiányzik a kudarc miatti szégyen, a keserves értelemkeresés kilátástalan küzdelme.
Ettől függetlenül nekem egyébként nem nagyon jönnek be Kockáék, csak azért próbálkoztam az interpretációval, hogy ne én legyek az offtopic-szörny. Szóval leginkább csak azt szeretném megkérdezni Lapis Józseftől, hogy komolyan gondolja-e, hogy nem mindegy, “hogy milyen színvonalon vagánykodik az ember”. Szerintem mindegy, a vagánykodás szellemi árulás, én inkább buta szeretnék lenni, mint vagány, ha majd nagy leszek.
(ne Te legyél az offtopic szörny??? – ezt nem értem, mindegy, szerintem nem ezért érdemes kommentelni, s ennél sokkal több derül ki a kommentjeidből)
Vagánykodni szerintem inkább játék, semmint valamiféle morális bűncselekmény, a Józsi idézte Pierre-bonmot intelligenciát és szellemi eleganciát kér. Nem tudom, én nagy vagyok-e már, attól tartok, igen, de remélem, végül nem buta lettem
Kata válaszával teljes mértékben azonosulni tudok, így a kérdésre csak annyit felelnék, hogy igen, ezt egy jó bon mot-nak tartom, anélkül, hogy ezzel vagánykodásra szeretnék buzdítani bárkit, magamat is beleértve
Erre a frappáns kis mondatra azért kaptam fel a fejem, mivel tulajdonképp legitimálja, ha a retorikai fogásokat jobban méltányoljuk, mint a megalapozottságot és a pontos érveket. Ezt, feltételeztem (és ebben most megerősítettél), Te sem így gondoltad, így a ,,vagányság” nem lehet perdöntő annak megítélésben, hogy G.A. vagy Ola interpretációját érezzük találóbbnak. Vagányság is lehet blöff, esetlenség is izgalmas.
Kata, csak azért offtopic-szörnyeztem le magam, mert bedobtam ezt a témát, ami nem kapcsolódik szorosan a képregényhez
Ami egyébként pont azért nem hagyott bennem mély nyomot, mert kicsit semmilyen számomra, a fent említett okokból, pedig nevetnék én szívesen, hátha a későbbikben még erre is sor kerül.
Minden hang ami megtöri a csöndet egyre távolabb visz az igazságtól..habár tényszerűleg az igazság egy kis szegletével foglalkozik, de az egészet el nem érheti..az elemzésről meg a kritikáról csak annyit, némely “művész” ember márha idelehet sorolni – az elismerés nélküli gyermekkorból adódó sérelmeken szocializálódott hiperaktív embert – aki felnőve, az önpusztítás széles ösvényén vánszorogva, szintén hasonló háttérrel rendelkező barátokkal “művésztársakkal” alkotják ki a világba mindazt a szart mit le kellett nyelniük életük során, teremtve ezzel menedéket a hasonló meghasadt, sorstársaknak, akikkel egymás “alkotásait” elemezgetik hosszú véget nem érő borgőzös ajnározásban..
http://folyometer.blog.hu/2011/07/23/keprepgeny
“Csak most látom – jó, hogy k.kabai lóránt is twitterezik – a Vörös Postakocsi honlapján: k.k.l. és barátai remek képrepgényét (azaz comic stripjét). Kemény István mennyit kihozott a dologból! Szórakoztató (legalábbis amíg Ola meg nem juhászodik) a sorozat korábbi részeiről szóló kommentszkander is.”