…keveset bár, de egymagunk is tehetünk a végzetnek nevezett jövőbe vetett kétely ellen.

A Vörös Postakocsi Online ünnepi írásai

„Az óra lüktet lassu percegéssel,/ Kimérve a megmérhetlen időt” – kezdi Arany János hihetetlenül fölemelő költeményét, amely már a Kiegyezéshez vezető úthoz, a közelítő magyar századelő és a Millennium új reformkorszakához nyitott kaput a szívekben. Az a hang, amely az éjfelet mérte ki nem csak egy újabb nap, de egy új év, egy új évtized kezdetét is jelezte. És igen, bizonyos szempontból új korszakét is, mert az életünk, a bennünket körülvevő környezet ugyanúgy meg fog változni pusztán az idő múlásával, ahogyan mi magunk is változunk, pusztán azzal, hogy a környezet, amelyben élünk idővel megváltozik. Ám a változásokat irányító sors maga sem megmondhatója, hogy a beköszönő változás jó, számunkra kedvező lesz-e, avagy épp ellenkezőleg, maga a végromlás, az amorális káosz, a katasztrófa? Beleszólhatunk-e egyáltalán egy olyan erő dolgába, amely láthatólag hatalmasabb minálunk?

Mennyiben alakítója az ember önnön sorsának? Kormányozza-e a létezés óceánján hánykolódó hajót, vagy „csak eszköz, puszta báb”, aki a végzet vak törvényszerűségeinek engedelmeskedik, legyen bár a legragyogóbb elme is? Mindnyájan a véletlen játékszereként hánykolódunk-e ide-oda, vagy megragadva a hajókormányt (vagyis a kínálkozó lehetőségeket) bekerülünk-e az élet fősodrába, ahol tényleg csak rajtunk áll, hogy mit hasítunk ki, hódítunk meg önmagunknak a létezésből? S ha „[v]ásznunk dagad, hajónk előre megy”, akkor is, mennyiben vagyunk mi életünk urai? Hiszen „Habár fölűl a gálya, / S alúl a víznek árja, / Azért a víz az úr!

Vannak körülmények, ügyek, melyekben kívülünk más nem kompetens, s vannak, amikben egyénként keveset bár, de egymagunk is tehetünk a végzetnek nevezett jövőbe vetett kétely ellen.

Nem mindig ember, aki sorsot intéz;
Gyakran a bölcs is eszköz, puszta báb;
S midőn lefáradt az erőtelen kéz,
A végzet tengelye harsog tovább;
Csüggedve olykor hagyja lomha gépűl
Magát sodorni az ember fia:
De majd, ha eszmél s öntudatra épűl,
Feltűnik egy magasb hármónia.

Azt javaslom, tegyünk, amit csak megtehetünk, mindent ami tőlünk telik, azért, hogy ne csak nekünk tűnjék föl e „magasb hármónia”, s akkor talán egyszer mi mindnyájan kilábolunk a keleti csápokkal visszarántó mocsári ugarból, megszabadulunk a fátum rabságából.

Legyünk szabadok mindannyian!

—————————————–

Portálunk felkéréssel fordult szerzőihez, munkatársaihoz, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is tegyék tartalmasabbá írásaikkal az oldalt az ünnepek idején. A következő napokban, az ünnepi időszakban ezekkel az írásokkal kívánunk minden kedves olvasónknak áldott, békés, jó olvasmányokban gazdag karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt!