Nagy Gergely László verse a SZIRT-Szabolcsi Írók Társasága Vidor Fesztiválon rendezett felolvasóestjén hangzott el, melynek anyagát 2010/Ősz számunkban közöljük.

Hát végül is meghaltak mind megint.
A lány, a koldusok, meg az az ideggyenge is.
Csak úgy hulltak mind, mint a legyek,
vagy mint a mérgezett kövér patkányok, úgy
egymásra mind, megint,
a lány, a koldusok, meg az az ideggyenge is…
Minek is sorolni? Minden csak ment a terv szerint.
Most taps, függönysötét, majd végre csend,
és üresedik, üresedik,
míg végül már csak az marad,
akit maradásra a szerződése köt.
(Ilyenkor aztán látni kéne őket;
két lét között vakon -már nem, de még nem is.)
Majd üdvözít egy koszos vattapamacs
-torz feltámadás; az arcokról a festék, a halál is lemállik,
és tíz perc után kinn a színészbüfében
már ébred a bájos csevegés (csak semmi nehezet),
és Ofélia Horatio ölébe ül, és Hamlet sört csapol,
és konyakkal koccint Claudius vele,
kivel minden este tízszer kormányt döntenek,
és átkozzák a svédeket,
hogy ők? ezek? és itt? különben is hogyan?
De aztán, aztán már csak vége ennek is,
a tudathasadt éj így lassan összeroppan, és
álmodni tompult helsingőri űrt
aludni mennek végül mind a dánok.
Csak te nem mész már sehova szegény Yorick.
Te már örökre itt maradsz, sötét
dobozba, és annál is feketébb
és iszonytatóbb vak öntudatlanságba zárva,
szegény, bolond Yorick, Yorick…
Vagy mondd, talán egy célod volt, miért
örökre megtagadtad önmagad
levetve – nem festéket –, bőrt, a húst,
egy cél talán: mélyebbre, mint ezek;
kifestett hancúrplaccokon részvétet koldulók.
Mélyebbre még, hogy ott mi van
a bőr, a hús, a föld, halál alatt,
és annyi ember-év után, mi az, mi megmarad.
A kín után, a vágy után,
a várt, de mindig elmaradt nagy csattanók után,
a milyen furcsán felkelő holdak
és a félresikerült gardenpartik után,
a részegen oldalba hugyozott kocsmafalak után,
az itt és mostok után,
az avarok, a dánok a Nagy Sándorok,
és az összes végül mégis csak után,
hát ennyi mind, mi megmarad, Yorick?
Egy pont, amin már nincsen túl, sem innen,
egy utolsó; már boldogságát vesztett vigyorgás.
Hát ez volt, mondd, a cél talán?
Hogy itt legyél, lenyúzva húsod, önmagad
élőhalottak közt örök haláltalan
szegény Yorick, Yorick.

A Vörös Postakocsi 2010/Ősz