Mogyorósi László írása a Vidor Fesztivál 77 tirpák rémmese c. estjén hangzott el.

A Piroska és a farkas című Grimm-mesének számos változata forog közkézen. Következzen most egy gyűjtés a tirpák folklórból:

Volt egyszer egy kedves, aranyos kislány, ovisként ez legalábbis még viszonylag elmondható volt róla. De azt már az általános iskola első osztályában is cikinek érezte, hogy felvegye a piros sapkát, amit a nagymamája kötött neki karácsonyra, egyáltalán, hogy felvegyen bármiféle sapkát. De ahogy teltek-múltak az évek, és a kislány teste egyes pontjain elkezdett kerekedni-gömbölyödni, egyre ellenállhatatlanabbul vonzódott a rózsaszín és a piros rucikhoz. El is nevezték erről Piroskának. De ha nem nevezik el róla, akkor is Piroskának hívták volna, mert ezen a néven anyakönyvezték. Nagymama is okult korábbi ajándékozásai kudarcából, amik a kislányban nemritkán dührohamot váltottak ki, ezért már csak a pénzt adta oda, vegyen magának a gyerek azt, ami neki tetszik. Így érett gimnazistaként Piroska már piros körömcipőben, piros neccharisnyában, piros miniszoknyában, piros topban, vörös hajkoronával járt-járdogált a suliba, a mohó tekintetű fiúk és férfiak gyönyörűségére. Bár anyja egy kicsit túl kihívónak találta öltözködését, nem szólhatott egy szót sem, mert ő is jófajta volt: az ágyából sorra távozó férfiaknak lila műkörmeivel mutatta meg, merre van a kijárat. Legutóbbi hapsiját épp azért dobta, mert észrevette, hogy az milyen éhes pillantásokat vet Piroskára. Nem mintha nagylánya egészséges pszichoszexuális fejlődése miatt rágta volna tövig lila műkörmeit, egyszerűen csak féltékeny volt; ahogyan ő fogalmazott: az ilyesmi nem fért össze az elveivel. Úgyhogy most épp szingliben volt, Piroskával és a nagymamával éldegélt egy panellakásban, és igyekezett megbecsülni a nagymamát, akinek a nyugdíját folyton emelték, míg az ő fizetését csak sokkal ritkábban. Nagymama nagyon ambiciózus volt. Meg is tehette, mert rokkantnyugdíjasként kevesebb adót és járulékot kellett utána fizetnie munkaadójának, aki ezért szívesen alkalmazta az Állatparkban wécésnéni munkakörben. Jól is jött ám az a kis mellékes! Így nagymama különösen jó partinak ígérkezett, a nyugdíjas szobafestő költőktől kezdve a nyugalmazott katonatiszt akvarellfestőkig körüldongták a snájdig férfiak, ami hízelgett hiúságának.

Egy napon így szólt Piroskához az édesanyja:

– Gyere csak kislányom. Itt van egy kis sörkorcsolya meg egy üveg bor, vidd el a nagymamának, jól fog esni neki. Beteg is, gyönge is szegény, nagyon megviselte az elhúzódó klimax.

Piroskának sehogyan sem tetszett a dolog, mert épp a körmeit akarta átlakkozni rózsaszínről pirosra. De édesanyja emlékezetébe idézte a divatos cuccokat, amiket a nagymama pénzéből vásárolgatott, és nem ám az Exkluzív Top Rongyban vagy más használtruha-kereskedésekben, hanem igazi butikokban. Továbbá felidézte előtte, hogy a nagymama bérbe adott lakása milyen jól jövedelmez, és az egyszer majd akár a Piroskáé is lehet, ahhoz pedig a nagymama bizalma szükséges, hogy ők köthessenek vele eltartási szerződést, ne pedig Piroska gonosz nagynénje. Úgyhogy Piroska végül azt mondta:

– Bízzad csak rám édesanyám, és ne aggódj, a Salsa táncórákon illemtant is oktatnak, ott már kiokosítottak az udvariasság fortélyaiból.

Az Állatparkban Piroska elhaladt a farkas ketrece előtt, de a sok csorgó nyálú férfi után már fel sem tűnt neki egy újabb lihegő, nyelvét lógató állat.

A nagymama körül ott legyeskedett az Állatpark ápolt bajuszú, egyenruhás őre, száraz poénjain nagymama gurgulázva kacarászott. Ifjúságuk filmjeiről beszélgettek, de azt a férfi már diszkréten elhallgatta, hogy mostanság már leginkább csak a Piroska és a farkasok című piroskarikás, 18-as jelzésű film hozza lázba néha.

„Ez a zsenge fiatalka jobb falat ám, mint az öreg! – gondolta magában szeme sarkából végigmustrálva Piroskát. De lássunk furfangosan a dologhoz, hogy mind a kettőt megkaphassuk.” (Idézőjel bezárva.) Megmutatta Piroskának a farkas, de még az oroszlán etetését is, ami szemmel láthatóan hidegen hagyta a lányt, akit a bácsi csak saját néhai nagyapjára emlékeztetett, aki élete utolsó éveiben szélsőséges nézeteket, ordas eszméket kezdett hangoztatni. Ezek a mai fiatalok! – sóhajtotta a parkőr, és megtért. Megtért a nagymamához. Mert míg a fiatalka csak idétlenül vihorászott, addig a nagymama Hamm! – bekapta. Miután megnyúzták a lompost, mindenki megkönnyebbült. Piroska így hízelkedett a nagymamának:

– Ej, nagymama, de nagy a szemed!

– Hiszen tudod, kisunokám, Avon szemceruzát sózott rám a múltkor a barátnőm.

– Ej nagymama, de nagyok az ajkaid!

–  Bizony, megérte a pénzt az az ajakfeltöltés! Még egy kis botox, és fiatalabb leszek nálad is.

Piroska ezen jót nevetett magában, mert nagyon is tisztában volt saját bájainak piaci értékével. A parkőrt meg majd megette a sárga irigység, hogy neki senki sem mondja: „Ej, de nagy…” De hamar jobb kedvre derült, mert a nagymama töltött neki a borból, hiába szabadkozott, hogy ő munkában soha. Piroska már az esti bulira alapozott, ahol az ordas eszmék sorra fulladtak bele a hurkalébe, mikor feltálalták a virslit.

A Vörös Postakocsi 2010/Ősz.