Gyászunk
Elhunyt János István
Méltósággal viselt súlyos betegsége ellenére is váratlanul, tragikus hirtelenséggel, 58 éves korában, február 5-én tokaji otthonában elhunyt dr. János István irodalomtörténész, a Nyíregyházi Főiskola főiskolai tanára, korábbi tanszékvezetője, a Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet igazgatóhelyettese, A Vörös Postakocsi folyóirat munkatársa.
János István 1952-ben született Nagymaroson. A Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett magyar-latin szakos tanári diplomát. Később itt doktorált és védte meg PhD-értekezését is. Dolgozott a nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, a KLTE-n, majd a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán, az NyF jogelőd intézményében. Fő kutatási területe a régi magyar irodalom és a neolatin irodalom volt. Előbbi körben Tarnai Andor és Bitskey István mellett szerkesztője volt a ’80-as években összeállított régi magyar irodalmi szöveggyűjteménynek, utóbbiban közismert a középkori himnuszköltészetről írott könyve, melyet egyetemi jegyzetként is használtak. Emellett az irodalom számtalan korszakával, irányzatával és alkotójával foglalkozott a klasszikus auktoroktól a kortárs szerzőkig. Cikkei, recenzió és tanulmányai egy roppant széles érdeklődési körű kutatóról és tudósról tanúskodnak. Számos kötetet szerkesztett és számtalan konferenciát szervezett – online kiadásunk épp a múlt héten számolt be a Nyugat csapatának keleti zászlója c. kötet megjelenéséről, mely az általa társszerkesztett sorozatban látott napvilágot. Több szövegkiadás sajtó alá rendezője, gondozója, közrebocsátója. Rendszeres résztvevője volt a Reneszánsz és Barokk Kutatócsoport üléseinek, részt vett a Debreceni Egyetem régi magyar irodalom doktori programjának munkájában. Jelen tanévben a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen is tanított a Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéki Csoport professzoraként. Munkatársa volt a Partium folyóiratnak. A 2000-es években Gerliczki Andrással online tudományos folyóiratot szerkesztett Magyar Néző címen. 2007-ben Westsik Vilmos-díjban részesült Nyíregyháza és a keleti régió tudományos életében végzett munkájáért. A Nyíregyházi Főiskoláért Érdemérem Ezüst Fokozatának birtokosa (2009). Korábban Széchenyi István Ösztöndíjas is volt. Az elmúlt években Kántor István rendezővel több kultúrtörténeti témájú dokumentumfilmet készített. Nyíregyházán, Tokajban és a régióban kifejtett munkássága és annak hatása ma még felmérhetetlen.
Különös érzékenységgel figyelt a fiatalokra, a keze alatt felnövő hallgatókra, diákokra. Számos kezdeményezés mentora, támogatója vagy aktív részese volt tanári pályája során. Az Ampha-kör Irodalmi Műhelyben, a Temesvári Pelbárt Tudományos Diákkörben, az Irodalom Tanszék tíz évig fenn állt vándorkollokviumain, vagyis a „Nyíregyházi Iskolában” számos művészeti és tudományos pálya elindítója, feltétlen támogatója volt. Tanítványai ma folyóiratok, kiadók, művészeti egyesületek és tudományos műhelyek munkatársai.
Mindezek mellett civil szervezetekben kultúranépszerűsítő társadalmi feladatokat is végzett. Elnöke volt a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesületnek, elnökségi tagja a Kölcsey Társaságnak, társelnöke a Magyar Irodalomtörténeti Társaság megyei tagozatának, részt vett a Kazinczy Társaság, a Bessenyei Társaság és a Krúdy Társaság munkájában. A Szabolcsi Írók Társasága fiatal írói alakulásukkor tiszteletbeli taggá választották. 2007-től A Vörös Postakocsi szerkesztőségének munkatársa, szerzője is volt. Az utolsó percig dolgozott.
Tanárunk, mesterünk, barátunk, kollégánk hatalmas űrt hagyott maga után.
János Istvánt Tokajban helyezik végső nyugalomra. Február 9-én 13 órakor a tokaji Fő téri római katolikus templomban gyászmise emlékezik rá. Végső búcsúztatására 14 órától kerül sor a tokaji temetőben.
A nyíregyházi Városi Galéria és a
Móricz Zsigmond Megyei és
Városi Könyvtár tisztelettel meghívja
Önt és kedves barátait a
Szökő fotóalbum bemutatójára
Az egy éve elhunyt János Istvánra emlékezve "...örök jóság az Isten részéről..." címmel kiállítás nyílik János István és Szilágyi Péter merített papírra készült könyvlenyomataiból.
Öt évfolyam, tizenhét lapszám után megszűnik A Vörös Postakocsi folyóirat nyomtatott kiadása.
Friss lapszámunk Útirányul A régi Nyíregyházát tűzi ki: Kujbusné Mecsei Éva Múltbéli kapcsolatok c. tanulmányában Nyíregyháza 1753 és 1848 közötti kapcsolatairól ír, Galambos Sándor pedig a dualizmus kori Nyíregyházáról közöl tanulmányt. A Fogadó rovatunk a mai Nyíregyháza köztereivel foglalkozik: előbb Onder Csaba kérdezi Simon László talajvédelmi kutatót a Kossuth téri fákról, majd Gucsa Magdolna írását olvashatják az Életfáról. Gyaloggalopp rovatunkban Kulcsár Attila értekezik Nyíregyháza múltjáról és jelenétől a városfejlesztés tükrében, de Forspont rovatunk -- melynek alcíme ezúttal Iskolapéldák -- első tanulmánya is a városhoz kötődik még: Kedves Júlia Nemzetiség és nyelvhasználat a nyíregyházi evangélikus népiskolában (1876-1910) címmel közöl tanulmányt - valamint még sok minden mást. Immár letölthető pdf-formátumban is!
Isten veled Pista, szeretetre méltó voltál és leszel.
“Három virágból fonok Neked koszorút.
Nem lesz benne rózsa,
Nem lesz tulipán sem.
Csak Nefelejcs.
Három.”
Minden rendszert meg lehet dönteni, kivéve a grammatikát – mondtad nekem, Stephanus, a 2000-es vándorszemináriumon, a szerencsi vár udvarán. Az Örök Grammatika fényeskedjék hát Tenéked immár, drága Mesterem! Csak remélni tudom, hogy majd találkozunk – ki kell azt érdemelni.
“…megríkatnak az emlékek, fölocsúdik a hálám,
sírjánál lerovom, jámbor, a tiszteletem…”
Köszönök mindent…
„Csak az hal meg, akit elfelejtenek …” Emlékét sokan fogjuk őrizni.
Egykori munkatársként megrendüléssel értesültem a felfoghatatlan hírről.
Nyugodj Pista békében!
Pista!
Soha nem feledlek, emléked megőrzöm. Nyugodj békében!
Jancsipista!
Májusra szervezzük a 40. éves érettségi találkozónkat Vácott.Mi lesz velünk, hogy jelentjük az osztály létszámát első mesterednek, Hortoványi Tanár Úrnak?Ki énekel nekünk magyarnótát latinul?Szomorú találkozó lesz nélküled.Mi lesz a híres pajzán sententiákkal?
Ott leszel velünk,többet szerpelsz majd,mint eddig, mert mindenkinek sok szép emléke van Rólad és és a közös négy évünkről!
Találkozunk májusban!
Rusvay András 4 évig padtársad
Drága Pista,
pár hete még telefonon beszéltünk és ez némi bizakodással töltött el. Nagyon készültem, hogy összefutunk, amikor itthon (Vác, Nagymaros) jársz. Nagyon nsgy és nemes dolgokat vittél véghez. Meghajtom fejem és gyászolok.
Osztálytársad:
Tordai Cili
Pistám! Bátyuska!
Remélem olvasod a lapot, amelynek nyomtatott példányát sosem mulasztottad el megküldeni nekem.
Leírni is ijesztő szám: negyvennégy év barátságát köszönöm neked.
Köszönöm a nagymarosi Dunán tett motorcsónakázást, a Bodrogon való kenuzást, a rámragasztott latin közmondásokat (hogy ne legyek műszaki szakbarbár.
Te viszont polihisztor vagy.(Bocsánat a jelen időért, de képtelen vagyok felfogni azt, hogy fizikai valódban most nélkülözni kényszerülünk.)
Az autó “meggusztonyozása”, A számítógép összeszerelése, a lakás kifestése, vagy a hajópadló lerakása Neked egyaránt természetes feladatnak tűnt. Élvezettel vettem részt egyik-másik ilyenfajta projektumodban, mint ahogyan élvezettel hallgattam egyszer Nyíregyházán kiváló előadásodat Pjotr Ohej mártíromságáról.
Felsorolni is nehéz, mi mindenért tartozom köszönettel. Családi hangversenylátogatások Zemplénben; hűvös borospincék; kirándulások; éjszakába nyúló beszélgetések a konyhában.
Aztán a Váci Vigalmak, A Vidor Fesztivál; rengeteg közös élmény. Köszönöm, hogy saját kezűleg díszbe kötötted kedvenc Villon kötetemet; hogy tanúja lehettem gyermekeid tudós emberekké cseperedésének.
Azért haragszom is, bátyuska!
A szerénységed miatt.
Miért, hogy nekrológokból kell értesülni kitüntetéseidről, rengeteg féle tudósi, tudományszervezési tevékenységedről és egyebekről.
Maradhattál volna köztünk még. Azzal vígasztalom magam, hogy elképzelem, amint ama Csezmicei Jánossal megvitatjátok az időmértékes verselés témakörét.
Remélem, egyszer még találkozunk egy égi tavernában.
Barátom ölelje át az Úr a lelkedet!
Kertedbe menni
mint rég, füstös hajnalon:
sej-haj gyöngyvirág…
Szeretettel emlékezem Rád!
Mindig hianyozni fogsz…
Elmentél. Búcsú nélkül, váratlanul. Hónapokkal ezelőtt láttuk egymást utoljára, az órádra siettél. Alig ismertelek meg. Csak egész közel érve a hangodból tudatosult, Te jössz velem szemben kórtól kínozva. „Oda a minőség!” mondtad, és próbáltam elütni a kesernyés üzenetet, hogy csak semmi csüggedés.
S íme, a kór diadalt ül.
„Éberség, minőség, dicsőség!” Ez volt a mi titkos-misztikus köszönésünk. Mire megyünk most már az éberséggel nélküled? Hol a minőség? S lesz-e dicsőség?
Nyugodj békében!
Ez Szép volt!
Drága Pistám!Holnap utazom Nagyváradra.Az egyetemen való tanítás lehetőségének együtt örültünk, együtt vettük megtiszteltetésnek a felkérést, együtt vártunk tőle szakmai és emberi megújulást is.Elterveztük, hogy sétálgatunk a Kanonok soron, a szünetekben kávézgatunk.Ebben a félévben egyedül leszek.
Az Emlékezés nem múlik el soha! Nyugodjon Békében Tanárúr!