A Vörös Postakocsi 2010-es díjainak átadásán felolvasott vers.

dübörög egy kislány bentről, nem akar megszületni.
nagyot rúg apja hasfalán, húsából kezd el enni.
utolsó éjszakánk zubog, kívülem semmi terve,
hiába bármi józan érv, leszek örök szerelme.

lám készülődik az isten, gyermekkora neki sincs.
útközben néha megtorpan. tovább indul: hite kincs.
elesik, s öntudatlanul, sebeit eltakarja,
sírni, hiába van kinek, felriad minden zajra.

a konyhakövön térdepel, megfőzte már a szívem.
verseket súg hajnal körül, ki jegyzi le, ha én nem?
magára hagyott kisgyerek, keserű a zsenije:
kegyetlenségét hagyja rám, mert végképp nincs senkije.

átvirraszt hosszú éjszakát, forgatják régi álmok,
galambok elé szór sebet, minden győzelmet rám fog.
bevárja, amíg elalszom, szótlan akár egy árva,
nem ébreszt fel, de átszuszog halálom ritmusába