Nőnapi jegyzet a nemzetközi Zoltán-nap alkalmából.

A nyíregyházi hölgykoszorúTisztelt Hölgykoszorú, Kedves Férfi Kollégák!

Milyen jó, hogy Klara Zetkin pontosan száz évvel ezelőtt kiharcolta, hogy március 8-án ünnepeljük meg a nők napját. Ezzel lehetőséget adott nekünk, a teremtés koronáinak, hogy legalább ekkor elgondolkozzuk egy kissé, mire is mennénk a szebbik nem nélkül. Annál is inkább, mivel kapcsolatunk nem mindig konfliktusmentes. Már Karinthy Frigyes is rendkívül éles elméjűen mutatott rá, hogy a férfi és nő között kibékíthetetlen ellentét feszül, mindkét fél mást akar: a férfi a nőt, a nő a férfit. S valóban, egy szűk körű, nem reprezentatív felmérés azt bizonyítja, hogy a férfiak elméletben gyakran eljátszanak a gondolattal, hogy mi lenne, ha a szebbik nem tagjaitól több igent kapnánk.

De fegyelmezetten térjünk vissza az alapkérdéshez! Többet járhatnánk focizni, úgy nyomhatnánk a gázpedált, ahogy csak mi tudjuk, hajnalokig verhetnénk a blattot, naphosszat üthetnénk a klaviatúra billentyűzetét, alkalmanként egy-két korsóval többet guríthatnánk le a torkunkon, békésen tespedhetnénk a tévé előtt. Még belegondolni is jó!

A mérleg másik serpenyőjében is vannak azonban tételek. Például óriási veszteséget jelentene mind magunk, mind a világ számára, hogy a tudomány mai állása szerint meg sem születhetnénk. De ha mégis, akkor ebben a konstrukcióban nem kaphatnánk anyai szeretetet, ami sokak szerint fontos szerepet játszik a fiúk emberré válásában. Nem lenne mindent megbocsátó nagymamai szeretet sem. Sőt, amit még elképzelni is szörnyű, nem lennének gyermekeink. Kit próbálnánk meg rettentő nagy tudásunk birtokában bevezetni az élet rejtelmeibe, kit igyekeznénk a saját magunk képére formálni? És hát akkor nem lenne feleségünk sem? Ezt az opciót többen is megvalósítják, de leggyakrabban az derült ki, hogy ez sem lehet gyógyír mindenre.

És akkor kolléganőink sem lennének? Na nem, ez már borzasztó, a gondolatkísérlet túl messzire ment. Hiszen akkor kik vezérelnének minket ébrenléttel töltött időnk felében? Kik mondanák meg nekünk, mi a helyes út, mit kell tennünk? Kik intenének nyugalomra bennünket, kik segítenének, amikor egy-egy megoldhatatlannak látszó feladat ugrik elénk? Kik harmonizálnák szélsőségekre hajlamos viselkedésünket?

Hát persze, hogy Ti, kedves kolléganők. Köszönjük, hogy vagytok, hogy elviselhetőbbé, színesebbé teszitek az életet. Érezzétek magatokat királynőnek ezen a napon, de ne legyünk szűkmarkúak, az év minden napján. Ti is tudjátok, mi is, hogy azok vagytok.

Kérem, hogy elismerésünk, tiszteletünk, szeretetünk jeléül fogadjátok el csekély ajándékunkat, s kérem gyarló férfi társaimat, hogy adjuk át a virágokat a hölgykoszorú tagjainak!