Marc Quinn “Alison Lapper terhessége” c. szobráról.

Marc Quinn 1964-ben született angol képzőművész alkotásaiban erőteljesen jelen van a testi vágy és megítélésének problematikája, az emberi test, illetve az emberi létet meghatározó kettősségek: lélek és fizikum, felszín és mélység, psziché és szexualitás. Agyaghasználat terén mint szobrász innovatív alkotónak számít, ugyanis a hagyományosnak mondható márvány, bronz, arany, ólom és üveg mellett a vér, széklet, jég felhasználásától sem riad vissza. Ilyen különleges anyagok egyikére példa Self („Önarckép”) című fejszobra, amelyhez öt hónapon keresztül csapolta saját vérét, amíg megtölthette arcának gipszmását. Az önarcmást egy gondosan karbantartott hűtőszekrényben tárolják, egy magángyűjtő vette meg kiállítása után.

A londoni születésű művész a Cambridge-i Egyetemen hallgatott művészettörténetet, majd ezután 1984-ben kezdett el szobrászként tevékenykedni. A szobrászat mellett fest és rajzol is. A YBA (Young British Artists – „Fiatal Brit Művészek”) csoportjának egyik legérdekesebb és leglenyűgözőbb figurája. A világ sok országában volt már kiállítása, ilyen Ausztrália, Libanon, Finnország, Svájc. Alkotásai szinte minden esetben beszélgetést indukáló, nemegyszer vitát gerjesztő művek.

Egyik legismertebb műve Alison Lapper Pregnant („Alison Lapper terhessége”). Alison Lapper maga is művész, aki karok nélkül és különösen rövid lábakkal született a phocomelia nevezetű betegség következtében. Bár egy időben kísérletet tett művégtagok használatára, ezeket inkább érezte csupán az esztétikum kompenzálóinak, mint segítségnek. Helyettük inkább megtanult külső segítség nélkül élni és ellátni magát. Nemcsak hogy jogosítványt szerzett és kitüntetéssel teljesített bölcsészettudományi és építészeti diplomát, 1999-ben életet adott fiának, az egészséges Parysnak is. Tagja a Szájjal és Lábbal Festő Művészek Világszövetségének, több kiállításon is részt vett már.

Marc Quinn szobra teljesen meztelenül, emellett állapotosan ábrázolja Alisont. A tizenkét tonnás, majdnem négy méter magas, carrarai márványból készült szobor 2005 szeptembere és 2007 vége között a londoni Trafalgar Tér negyedik talapzatán volt látható. A szobrász azelőtt is készített hiányos végtagú emberekről műalkotást, akik vagy születési rendellenesség, vagy amputáció következtében veszítették el valamely testrészüket. Sokkoló hatásuk miatt sok kritika érte, hiszen ezeket a szobrokat nem lehet figyelmen kívül hagyni. Így, hogy Alison Lapper terhessége nyilvános helyre került, lényegében diskurzust kényszerített a közönség körében a fogyatékos emberekről.

Mielőtt bármit is mondanánk, máris eljutottunk az első nagy problémáig: hogyan is nevezzük őket? Hiszen a fogyatékos, mozgáskorlátozott, hátrányos helyzetű, rokkant, mind-mind valamilyen módon negatív konnotációkat felidéző fogalmak, és ennél sajnos csak pejoratívabb fokozásaik vannak. Sajnos az emberi természet velejárója, hogy rossz szemmel nézi a normától eltérő dolgokat, és ha ez a dolog ráadásul lélegzik, beszél, él – akkor egyszerűen nem tud mit kezdeni vele. Lelkiismerete nem engedi gyűlölni, ösztönei nem engedik szeretni – egy társadalom által kreált jelenség, az erkölcs harca ez az evolúciós nyomással. Nehéz megtalálni az arany középutat jelentő toleranciát, sokan nem is törekednek rá. Ez a monumentális szobor, amely helyet kapott a nyilvánosságban, jelenthet egy lépést a tolerancia megtalálása felé.

Itt megállni vétek lenne. Hiszen arra a kérdésre, hogy mit ábrázol a szobor, nem lehet csak annyival válaszolni, hogy egy fogyatékos embert. Észre kell vennünk, hogy ez az ember egy nő. Ráadásul egy áldott állapotban lévő nő. Meztelensége egyszerre gyönyörű és különleges. Duzzadt mellei, kerekedő hasa, és távolba meredő harcias tekintete talán sokkal többet elárul, mint ha csak végtagjait figyelnénk. Maszkulin arcvonásai ellenére igazi nő ül előttünk, akinek sorssal dacoló szemeiben az egyedülálló anya minden harca tükröződik. Aki rájött arra, hogy eltérő teste ellenére élhet normális életet, és betöltheti egy nő egyik legfontosabb szerepkörét, az anyaságot. Életet adhat, annak ellenére, hogy régen róla talán sokan lemondtak.

Szoborkészítés egyik tendenciája szerint azok általában híres embereket ábrázolnak. Olyanokat, akik jelentős közéleti vagy művészeti tevékenységet folytattak, nagy hatással voltak a társadalom életére, és emiatt akár példaképként is tekinthetünk rájuk. Aztán ott vannak a kifejezetten művészeti célzattal létrejött szobrok, amik formájuk és/vagy anyaguk, kivitelezésük által próbálnak speciális jelentést hordozva gondolatokat közölni a világgal. Első ránézésre Alison Lapper szobra utóbbi csoportba tartozik, felhívja a figyelmet egy társadalmi problémára. De az ábrázolt személy kilétére gondolva, és a fentebb taglaltakat figyelembe véve, koncepciónk megkérdőjeleződhet. Hiszen egy végtaghiánnyal született nő, aki elfogadta testét, beteljesítette álmait, és még az anyaság szerepkörét is vállalta, nem lehetne-e mindannyiunk példaképe? Távolról nézve múltbéli torzó, közelről nézve viszont egy jövőbeli nőideál, egy igazi, modernkori harcos.