Kisprózák lapunk 2010/Tél számából.

 

Sztálin hája

 

Ez olyan természetes, minthogy Sztálin Szarvason született. Volt is egy kisboltjuk a Kossuth utcán. Ott lehetett vele összefutni. Ő volt az a bajszos csóka a pult mögött, hiába hüledezel. A generalisszimusz. Az anyukája rászólt néha, hogy te büdös paraszt, takarodj ki az üzlet elé pipázni, ne itt pöfékelj a vevők orra alá. Sztálint egyébként nem vették túl komolyan Szarvason. Az egyesbe járt, de meg is bukott, olyan tockosokat osztogattak neki a tanárok, hogy lefejelte a padot. Egy pöcs volt, kár lenne tagadni. Egyedül a Ki tud többet a Szovjetunióról versenyben ért el eredményeket, ki is utazhatott jutalomból Moszkvába, és gondolom, semmi kedve nem volt hazajönni, így hát ottmaradt. Egy ideig nem lehetett róla semmit sem hallani, majd valami Lenin nevű haverjával bizniszeltek ezt-azt odakint. Akkor jött neki ez a politikai hóbortja, tudod, a vörös csillag, meg ilyenek. Röhejes volt az egész, beképzelte magának, hogy ő most akkor mekkora főnök, de ott is egy kis csicska volt csak. Pár éve hazajött Szarvasra, tökre le volt gatyásodva, három kopejkája nem volt, én adtam neki egy kiflicsücsköt az ABC előtt. Hogy akkor mégis miért generalisszimusz? Ez csak egy nick-neve a manusnak, mostanában így kommentel a fórumokon, mindenbe belepofázik. Itt is próbálja előadni, hogy mekkora tanár, de még a helyi Ki kicsodába se szerkesztették be. Hol lehet összefutni vele mostanában? Lejár a konditerembe, de nem szed semmit, natúrba küldi, egész szálkás lett, bár a hasán van még egy kis háj. Szóval ennyit a történelemről, egy nagy humbug az egész. Állítom, Napoleon is valamelyik környékbeli tanyáról származik, csak a töritanárok nem férnek a bőrükben. De nekik is meg kell élni valamiből, végül is érthető.

 

Tisztára, mint valami szónok

 

Persze, rögtön jöttek itt a kétkedő szavak, hogy tőlem az is kitelik, bebizonyítom, hogy Hitler is szarvasi volt. Jó, természetesen mindennek van határa, ezt már nem bírta volna el az Internet eleve túlterhelt válla, hogy megspékeljem egy szarvasi Hitlerrel. Hitler csabacsűdi, ezt mindenki tudja, aki egy kicsit is tájékozott ilyen téren. Azt viszont senki se vitathatja el tőlem, hogy Hitler járt Szarvason. Krumplit árult platóról az egyik parkolóban. Övé volt az a fehér ezerkettes Lada kombi, egész jó áron vette. A krumplis pénzből meg feljárt villogni az Árpádba, márványfarmer, pumpás Reebok sportcipővel. Köztünk legyen szólva, akkor még egész menő is volt. Farmerdzsekijét teleaggatta Duran Duran és Bros kitűzőkkel, szívta a százas Szofit, amit persze egy Marlborós dobozból kínálgatott a kidobóknak. Jól állt neki a laza szöveg, meg a hangos beszédmód. Úgy be tudott gerjedni egy-egy történet elmesélésekor, hogy csak úgy ordított az utcán. Tisztára, mint valami szónok. Hadonászott, kalimpált, még a feje is bevörösödött. Gondolom, ezzel a nagy hanggal próbálta kompenzálni, hogy nem lett egy kosaras termet. Odafigyeltek rá páran, de azt nem mondhatnám, hogy tömegeket mozgatott meg. A kilencvenes évek elején csak annyit lehetett róla hallani, hogy kijárt Németországba feketén melózni. Régebben egyébként pár tájképet pacsmagolt a csabacsűdi tanyájuk teraszán, és úgy gondolta, hogy menne neki a szobafestés is. Amikor hazajött, azzal szédítette a haverokat, hogy hamarosan meghódítja egész Európát, sőt, még a volt Szovjetunióba is küld mázoló-osztagokat. Mondanom sem kell, hogy végül csődbe vitte az egész vállalkozását. Többet költött munkaruhára, mint festékre meg ecsetre, ez lett a veszte. Mostanában mi van vele? Visszament a csabacsűdi tanyára, tyúkokat tart, de van pár lúdja is. Ha éjszaka kimész a szarvasi határba, és tiszta a levegő, lehet hallani, ahogy a tanyája verandáján németül részegen üvöltözik.

 

Helyzet

 

Putyin az. Az elején nem tudtam, ki dudál esténként, de egyre biztosabb vagyok benne, hogy Putyin az. Ide jár egy csajhoz a Damjanich utcába, pár hete találkozgatnak, teljes titokban, illetve most már csak majdnem teljes titokban. Kíváncsi vagyok, hova viszi Putyin a lányt esténként, elképzelem, ahogy kinyittatja az Arborétumot, éjszakai séta, tök romantikus. Erre kellett Medvegyev, hogy Putyin nyugodtan átjárhasson Szarvasra csajozni. A lány apukája nagyon büszke lehet, hogy lám, megérte elüldözni azt a senkiházi Groktilcs Gergőt, innentől gyakorlatilag atombombával rendelkezik a családjuk, mert ez a Putyin tényleg egy nagyágyú. Szóval, ő az, ő dudál. Az apa már nagyon várhatja a pillanatot, amikor Putyin becsönget egy nagy csokor orosz virággal, ahogy illik, meg persze egy üveg márkás vodka is méltó ajándék lenne, de csak semmi kapkodás, mindennek eljön az ideje, nem olyan nagy baj az, hogy kissé régimódi a fazon, manapság már minden férfi olyan gyors és erőszakos, Putyin nem siet sehová, megadja a módját, igazi úriember. Ha jól hallom, megint dudál valaki, hú, de izgi, Putyin lesz az, és pont most nincs itt a fényképezőgépem. Kiszáll az autóból, de a vodkát és a virágcsokrot nem látom. A lány nagyon boldog, az apa titkon még inkább, s amikor az anya felkapcsolja a folyosón a villanyt, nagyot nyelek, ez nem lehet igaz, végig elnéztem, az udvarló nem más, mint maga Groktilcs Gergő, nem pedig Putyin. De amikor az anyuka arca is kirajzolódik a lámpa szórt fényében, megáll bennem az ütő. Hillary Clinton az. Tutira. A nemzetközi helyzet mégiscsak fokozódik.

 

Himnusz

 

Elton John csöngetett be. Valamit árul szerintem, kimegyek, megnézem. Itt bizony másról van szó. Nincs hova mennie. Feleségemmel rövid tanakodás után beengedtük, de meg is bántuk, mert ahogy levette a cipőjét, az egész lakást elárasztotta az irtózatos lábszaga. Utoljára Angliában mosott lábat? Kérdeztem viccesen, de mintha meg se hallotta volna, elindult a télikert felé, halkan dúdolva egyik régi számát. Biztosan úgy van vele, a saját számok a legjobbak, minden más zenész tehet neki egy szívességet, főleg, hogy ilyen helyzetbe került. Dr. Dundre, mondta hibátlan kiejtéssel. Feleségemmel összenéztünk, el nem tudtuk képzelni, honnan hallott a macskánkról, bár dr. Dundrétól kitelik, hogy puha léptekkel feloson egy fapados járatra, meg sem állva Londonig. Elton John nagyot kortyolt a dobozos sörből, majd elkezdte szólongatni dr. Dundrét. Jött is a doktor úr a szomszédból, de megtorpant a világhírű zenész láttán. Dr. Dundre inkább George Michael rajongó, már amennyire egy ledoktorált macska rajonghat a brit könnyűzenéért. De megtört a jég. Elton egy mindeddig ismeretlen szerzeményét kezdte el dúdolni a tekintélyes duncicának, aki válaszként meg-meglibbentette dús szőrű farkát. Elton elárulta pár pohárka mézes pálinka után, hogy utoljára Diana hercegnőnek írt dalt, de dr. Dundre híre olyannyira megihlette, hogy azonnal ideutazott, torkában a Dundre-himnusszal. You just a keep me Dundrion ♪♫♪, zengett Elton dala a szarvasi éjszakában, s közben arra gondoltunk a feleségemmel, vajon meddig leszünk kénytelenek eltartani a leharcol állapotban beesett brit poplegendát.

 

Húzónevek

 

James Erfedstinder volt a legnagyobb. Legalábbis ebben a tudatban alkotott, hiszen ha ennél alább becsülte volna magát, lehet, hogy nem sikerültek volna ilyen zseniálisra a produktumai. Képzeljük csak el, hogy James Erfedstinder úgy állt volna neki műveinek létrehozásához, hogy na, jó, egy erős közepes vagyok, összeütök ma is valami átlagosat. Mi lenne velünk, művészetpártoló és értő hallgatósággal, ha James Erfedstinder ekképp vélekedik saját értékeiről? Talán maga a kultúra korai halála, és itt most nem túlzok. Aki ismeri James Erfedstinder művészetét, az bizonyára így gondolja. James Erfedstinder oly sokat tett világunk összművészeti és kulturális örökségéért, hogy hozzá hasonló talentummal és eredményekkel talán csak maga Erhardt Verknst Oliviunst büszkélkedhetett, igaz, kettejük összehasonlítására csakis Ervist Realcht Ingverdesnt lenne képes, hiszen ő az, aki legalább akkora lexikális tudással, olvasottsággal és sokrétű művészeti jártassággal rendelkezik, mint maga Gerfilnedst Olkum Bells. James Erfedstinder viszont önmagában egy csoda, magasan kiemelkedve Erhardt Verknst Oliviunst, Ervist Realcht Ingverdesnt, valamint a Gerfilnedst Olkum Bells uralta igen erős mezőnyből. James Erfedstindernek volt egy heppje. Nem csípte, ha Erhardt Verknst Oliviunsthoz, vagy Ervist Realcht Ingverdesnthez, esetleg Gerfilnedst Olkum Bellshez hasonlítgatták, mondván, ennyi idegen hangzású névtől besokall a műértő olvasó, és a magas kultúráról egyszerűen átnyergel egy kereskedelmi tévécsatorna sztármagazinjára. James Erfedstinder tehát nemcsak hogy a művészet legnagyobbja volt, de mindig is tudta, mi a dörgés.

 

Sorsom

 

Megint kivett egy sört, igazán hozhatna ő is párat, tegnap is én töltöttem fel a hűtőt. Érdekes, hogy esze ágában sincs hazamenni. Hétfő éjjel volt egy kínos beszélgetésünk a konyhaasztalnál. Egy órás trécselés után nekiszegeztem a kérdést, hogy meddig tervezi a látogatást, de láthatóan megsértődött. Kedden, az udvaron edzett, majd miután letusolt, leült mellém a kanapéra. Együtt néztük a híradót. Nem tudom, mit értett belőle. Meredten figyelte a bemondót, mintha hatással lenne életére a magyar belpolitika. Az is különös, hogy nem emlegeti a filmjeit, ami egyébként számomra szerencse, mivel egyet sem láttam végig, nem is tudom, hogyan tudnám kimagyarázni, hogy egyáltalán nem vagyok a rajongója. Gyakran próbálok visszaemlékezni arra, amint beköltözik hozzám Van Damme, de csak az ugrik be tisztán, ahogy másnap már együtt reggelizünk. A naptáram szerint holnap lesz egy hónapja, hogy gyakorlatilag eltartom Jean Claude Van Dammeot. Szerda este finoman utaltam rá, hogy itt van nem messze a polgármesteri hivatal, hátha keresnek egy jó biztonsági őrt, de cserébe fordulásból lerúgta a terasz gerendájára akasztott viharlámpát, majd egy csatakiáltással elijesztette dr. Dundrét, aki vacsoraidő lévén jött volna elfogyasztani szokásos macskaeledelét. Nem tudom, milyen orvos tudna kigyógyítani Jean Claude Van Dammeból, minden emberi érzés kezd kihalni belőlem, már dr. Dundréban sem bízom. Lehet, ez a sorsom, számomra ez van megírva előre, hogy hátralévő éveimet Jean Claude Van Damme társaságában kell leélnem.

A Vörös Postakocsi 2010/Tél