Nyíregyháza építészetét boncolgató rovatunk új darabja 2010/Tél számunk Gyaloggalopp-rovatából.

Az előző lapszámban a nyerstégla-építészet kialakulását, nyíregyházi megjelenését és 19. század végi virágzását követettük nyomon. A következőkben a tégla történetének 20. századi alakulásáról olvashatunk, egészen napjainkig.

A 19. század végén kibontakozó, a történeti stílusokkal szembeforduló, szabad formálásra és dekorativitásra törekvő szecesszió hazánkban elsőként Lechner Ödön munkásságában öltött testet. Épületeinek sajátos megjelenést adott a keleties és növényi motívumok alkalmazásával, a nyílásokat, a párkányokat és az épületsarkokat hullámzó sávokkal, ún. „téglagirlandokkal” díszítette. Ehhez járult még a színgazdag Zsolnay-majolikák és a különféle kerémiaelemek használata, amelyek a homlokzatoknak addig szokatlan, ismeretlen arculatot adtak. Lechner alkotásain ritkán alkalmazott összefüggő téglafelületeket, elsősorban a földszinteken; a fővárosban a jelentősebbek a kőbányai Szent László-templom (1891–1896), az Iparművészeti Múzeum (1891-1896), a Földtani Intézet (1897–1899) és a Hold utcai egykori Postatakarékpénztár (1899–1901). Tanítványai és követői (például Komor Marcell, Jakab Dezső, Hegedűs Ármin és még sokan mások) előszeretettel használták a téglaszalagos felületképzést, különböző formájú idomtéglákkal együtt. A szecesszió országos és különösen gazdag fővárosi virágzása ellenére Nyíregyházán csak kevés emléket – főként családi házakat – hagyott hátra, közülük pedig egyiken sincsen nyerstégla-borítás. Ennek oka elsősorban az építtetők és a város korábban már említett gazdasági helyzetében kereshető.

Az első világháborút követő mély gazdasági és erkölcsi válság hosszú időre visszavetette a korábbi töretlen fejlődést. Az ország csak az 1920-as évek vége felé kezdett lassan magához térni, s az új történelmi korszak jelentős ízlésbeli változásokat hozott magával. Az építészetben megerősödött az ún. „míves konzervatív” irányzat, amely fokozatos átmenetet próbált teremteni a historizálás és a bontakozó modern szemlélet puritán formálásmódja között. A korszak egyik jelentős alkotója Rerrich Béla – Pecz Samu egyetemi tanársegédje –, a szegedi Dóm tér együttesének megálmodója volt (1927–1930). Ő tervezte a nyíregyházi Északi temető monumentális kapuzatát és lágyan ívelő, pártázatos jellegű kerítését 1930-ban, a Szegeden is használt sötétbarna árnyalatú tégla felhasználásával. A nagy hatású, letisztult alkotás számos finom részletet rejt: a téglalap alakú, mélyített falmezőkben szakrális jelképek (alfa-omega, különféle keresztek), illetve függőleges rovátkák figyelhetők meg, a falszövet erőteljes vízszintes irányultságát pedig fokozza a téglák alacsonyabb, nyújtottabb méretrendje. Érdekesség, hogy az 1984-es felújítás alkalmával a fal egyes szakaszait jó méternyivel előrébb hozták, a mögöttük lévő sírboltok védelme érdekében.

Az Északi Temető íves kerítésének részlete

A „míves konzervatív” irányzat másik nagy hatású, környékbeli képviselője Borsos József volt. Egyedi formálású hódmezővésérhelyi nyerstégla templomai után (Tabán – neogótikus, 1903–1905, Susán – szecessziós, 1909–1910) Debrecen főmérnökeként alkotta meg élete és a korszak egyik fő művét, a debreceni Új Köztemető és a krematórium sötétbarna-kékes-lilás színvilágú, nagyvonalú együttesét (1931–1932). Érezhető az épületen Szeged és Rerrich hatása, ám a részletképzésekben még jobban előtérbe kerül a tégla kezelésének kézműves gondossága és a magyaros jelleg (boglyaívek, meredek tetőfelépítmények). Borsos utolsó, nagy hatású munkája a szegedi Honvéd téri református templom volt (1941), amelyet letisztult formavilág és sötétbarna klinkertégla-burkolat jellemez.

Debrecen, az Új Köztemető krematóriuma

A két világháború közötti időszak önálló, sajátos formavilágot létrehozó építésze volt Sándy Gyula, aki műegyetemi tanárként számtalan kisebb-nagyobb evangélikus templomot emelt szerte az országban, amelyek közül a jelentősebbek Nagytarcsa (1931), Székesfehérvár (1932), Diósgyőr-Vasgyár (1938), Győr-Nádorváros (1941) és Rákoskeresztúr (1943) épületei. Városunkban két kisebb, kevésbé ismert templom tervezése fűződik a nevéhez. A nyírszőlősi késő neogótikus jegyeket hordozó, erődszerű épület, vaskos toronnyal, narancsos árnyalatú téglaburkolattal és sima felületekkel. A borbányai templom jobban illeszkedik Sándynak az észak-magyarországi reneszánsz építészet motívumait felhasználó épületeinek sorába; ezt főként a harangtorony pártázatos kialakítása jelzi. A Balczár István helyi építőmester kivitelezésében készült templom homlokzatait mélyvörös-sötétbarna árnyalatú téglák borítják. Az 1952-ben (!) elkészült épület kis mérete, emberközelisége és egyszerű megjelenése miatt különösen megkapó látvány. Mindkét evangélikus templom Megyer Lajos lelkész áldozatos munkájának eredményeként valósulhatott meg. A belsőben itt sem jelenik meg a téglaburkolat, a fehér falfelületeket Szalay Pál freskói élénkítik.

A korszak hivatalos stílusa valójában a neobarokk volt, amelynek egyik vezéralakja, Wälder Gyula műegyetemi tanár – az idők szavát megértve – néhány, a modern szellemiség irányába mutató épületet is tervezett. Egyik legismertebb közülük a fővárosban a barna klinkertégla burkolatú Madách téri tömb, közepén egy hatalmas diadalívhez hasonló kapuzattal (1937–1940). A falfelületeket plasztikus részletek, például párkányok, falsávok, rombusz-minták gazdagítják.

A „míves konzervatív” mozgalom szellemiségéhez igen közel áll Nyíregyházán a Malom u. 17. sz. alatti különleges megjelenésű saroképület, a sötétbarna árnyalatú téglával burkolt, egykori Séra-ház. A magas, rusztikus terméskő lábazat felett hangsúlyos műkő szemöldökpárkányok és széles kazettás fa ereszek húzódnak. A klasszikus fríz-mező helyén téglából rakott, plasztikus rombuszminták sora figyelhető meg. A Malom utcai udvari véghomlokzatot Sándy Gyula műveire emlékeztető karakteres oromzat zárja le. Igen szép a téglák textúrája és a homlokzati részletek megformálása.

Az egykori Séra-ház plasztikus tégladíszei

A korszak másik szép, ám jóval visszafogottabb példája a Búza téren, idősebb fák árnyékában bújik meg. Építésének körülményei ismeretlenek, a ház feltehetően az 1930-as évek vége felé készülhetett.  Már az épület egyemeletes volta is meglepő az eredetileg alacsony beépítésű környezetben. A viszonylag kisméretű ablakok vakolt keretezései között vörös téglaburkolat tűnik fel. Az aszimmetrikus elrendezésű homlokzaton, a ház szélen elhelyezett bejárata fölött zárterkély található, ennek ellenpontját egy erőteljes oromzat alkotja. A tégla szerepe itt jóval alárendeltebb, mint az előző esetben. A késő eklektika és a bontakozó modern formavilág érdekes ötvözetét mutatja a Damjanich laktanya romokban álló központi épülete (1928–1929), ahol a magas, szikár tömeget a vakolt és nyerstégla mezők váltakozása jellemzi.

Az 1930-as évektől kibontakozó, a historizmussal radikálisan szembeforduló klasszikus modern mozgalom képviselői közül sokan a nyerstégla homlokzatképzésben is a múlt egyik elvetendő szeletét látták. A kézműves módszereket és nagy szaktudást igénylő, a fallal egyszerre készített burkolat valóban szálka lehetett a tömegtermelést és a hatalmas fehér vakolt felületeket propagálók szemében. Ennek ellenére ezen irányzatnak is született néhány értékes „téglás” alkotása, köztük Árkay Bertalan budai villái, illetve Kertész K. Róbert sötétbarna klinkertéglával burkolt ikerháza Pasaréten, az 1931-ben épült Napraforgó utcai kislakásos mintatelepen.*

A II. világháború után hazánkban munkához jutó építész-generáció szellemi orientációjában jelentős szerepet kaptak a téglát újra felfedező kortárs északi, illetve skandináv törekvések (Alvar Aalto, Erik Gunnar Asplund és Sigurd Lewerentz munkái). Ezen épületek letisztult, racionális világa inspiráló erőként, menedékként hatott a szocreál építészet erőltetett, torz neoklasszicizmusával szemben. Az 1950-es években hazánkban még viszonylag kevés épületen bukkant fel a klinkertégla-burkolat. Ezen időszak egyik legnagyobb szabású együttese a Budapesti Műszaki Egyetem új épületcsoportja (Rimanóczy Gyula – Kleinesel János, 1951–1955), illetve a győri Iparitanuló-iskola tömbje volt (Rimanóczy Gyula, 1950–1953). Rimanóczy nevéhez fűződik a nyíregyházi Dohányfermentáló eredeti – később átalakított – épülete is (1951).

A téglaépítészet „újrafelfedezése” hazánkban az 1960-as évek végére tehető, amelyben úttörő szerepet játszott Jurcsik Károly több, azóta híressé vált, egyéni hangvételű alkotásával. Az ő nevéhez fűződik a fehérre meszelt téglákkal borított orgoványi művelődési ház (1967–1968, Varga Leventével), Szekszárd vöröses-barnás színvilágú új városközpontja (1968–1972), valamint Budapesten a Toboz utcai társasház (1977–1978). Emellett az egyik első, ilyen irányú kísérlet volt Jánossy György és Hrecska József foghíjbeépítése a Budai Várban (1961–1962), fehérre festett téglákkal és tagolt, oromzatos végfallal.

Nyíregyházán is több, e korszakból való épületen jelent meg a téglaburkolat, legtöbbször narancsvörös árnyalatban, például a Széchenyi utca elején, a Magyar Államkincstár és a Nyírvíz-palota közé ékelődő ház vízszintes sávjaiban.

Tömegformálásában érdekes alkotás a Szarvas utca – Arany János utca sarkán álló társasház, fűrészfogakhoz hasonlóan előreugró emeleti részleteivel. Igen szépek a déli homlokzat és a kis pengefalak alig áttört, nagyméretű, erőt sugárzó téglafelületei, amelyek különleges árnyékhatásokat teremtenek.

Árnyékhatások az Arany János és a Szarvas utca sarkán

A Kertváros keleti szélén elhelyezkedő Wesselényi Miklós Szakközépiskola és Szakmunkásképző tömbjein is nagy arányban jelenik meg a látszó téglaburkolat. A korszak egyik jellegzetes épülete volt a Krúdy mozi tömbje, amely 1969-ben készült el Pintér Béla tervei alapján. A helyére tervezett Krúdy-ház miatt 2004-ben lebontották. A mozi észak felé néző kis szárnya megmaradt, s a hozzácsatolt új épület talán a „hely szellemére”, az előzményekre való utalás és az ahhoz való kapcsolódás miatt kapott részben nyerstégla burkolatot, amelynek szépségét nagyban rontja annak utólag barnás mázzal bevont felülete.

Ezen időszakban született újjá több Nyíregyháza környéki vasútállomás, sötétbarna klinkertégla-burkolattal, többek között Császárszállás, Újfehértó, Téglás, Hajdúhadház, illetve Nyírtelek és Görögszállás épületei.

A II. világháború utáni évtizedekben alapvető változás következett be a téglával burkolt homlokzatok szerkezeti kialakításában. Míg a 20. század első felében a fal és a burkolat elemeinek méretrendje azonos volt, így egyszerre készülhettek, a 12–14 cm vastag külső héjat 3–4 soronként egész (25–30 cm hosszú) elemekkel kötötték be a tömör téglafalba. A burkolatok jellegzetes rajzolata általában tisztán kötő helyzetű (a falsíkra merőlegesen rakott, 12–14 x 6,5cm oldalméretű) téglákból épült fel, ám a felületek egyhangúságának oldása vagy a finom részletképzések miatt előfordultak futó helyzetű (a falsíkkal párhuzamosan rakott, 25–30x 6,5 cm oldalméretű) elemek is.

Az egyre nagyobb méretű és jobb hőszigetelő képességű falazóblokkok megjelenésével a két réteg összeépítésének lehetősége egyre csökkent, napjainkban pedig már alig lehetséges. Az 1950-es évektől terjedt el a 12 x 6,5 x 5,5 cm méretű burkolótéglák alkalmazása, amelyek a régi kötő sorokat utánozták, csupán egy negyed tégla vastagságban borítva a falakat. A burkolótéglák eme karcsúsodási folyamata már a két világháború közötti korszakban megkezdődött, de akkor még együtt falazták azokat a tartószerkezettel. Napjainkra elérkeztünk a mindössze 1–2 cm „vastag” lapkatéglákhoz, amelyeket csempéhez hasonlóan ragasztanak fel a falakra. Sajnos ebből az anyagszerűséget megcsúfoló, „olyan, mintha” viselkedésből egyre több példát találhatunk a városban – ám a sarkokon, az éleknél rögtön kiderül a turpisság. A megfelelő vastagságú téglaburkolat szépsége és időtállósága mellett az épületek hőháztartásában is kedvező szerepet tud játszani, az építkezés költsége idővel megtérül – a téglacsempe pedig az első kemény tél után lepotyoghat.

Az 1980-as évek végétől a posztmodern formálásmód kezdett beszivárogni hazánk építészetébe is. A modern letisztult, dísztelen tömegei után újra felfedezték az épület hagyományos díszítő-, és tagolóelemeit, amelyeket azonban sokszor átértelmezve, felnagyítva, mintegy önmaguk paródiájaként aggattak a felületekre. Ezen időszak egyik jól sikerült alkotása Nyíregyházán a Dózsa György utca belvárosi szakaszát lezáró, egykori Hungária-ház (ma Allianz-székház) tömbje, ahol a sarkon és az oldalrizalitokon nagy hangsúlyt kap a narancsvörös árnyalatú nyerstégla burkolat. A szegmensívek, támpillérek, lépcsős oromzatok archaizálása nem bántó, hiszen mindezt nagy könnyedséggel és egyszerűen teszi. Különösen az északi oldalon, egy melléklépcsőháznál figyelhetjük meg a téglakezelés egyedi részleteit.

Az Allianz-székház oldallépcsőházának részletei

A posztmodern korszaka után, az 1990-es évek végétől hazánkban – az európai előzmények és példák hatására – fokozatosan egy újabb, a klasszikus modern kor letisztult formálását előtérbe helyező és a környezethez való érzékeny kötődés fontosságát hirdető irányzat kezdett kibontakozni, amelyet a szakirodalom kritikai regionalizmus névvel illet. Ebbe a meglehetősen tág stílusfogalomba többféle alkotói magatartás és tömegalakítási mód is belefér, azonban az ebbe a szellemi körbe sorolható építészek munkáira a helyszín és a táj alapos vizsgálata és a „hely szellemének” (genius loci) megragadása jellemző, amely az adott vidék sajátos anyaghasználatában, tömegformáiban és léptékében nyilvánul meg, természetesen a mai kor nyelvén. Ezek az épületek nem uralkodni akarnak környezetükön, hanem annak szerves részévé válni. A hagyományok újrafelfedezése és vizsgálata a nyerstégla-építészet reneszánszát hozta, amelyhez a főbb kapcsolódási pontokat a középkorban, a millenniumi időszakban, illetve az előző évtizedek útkereséseiben találták meg.

Ezen időszak egyik legjelentősebb képviselője Nagy Tamás, aki a budapest-belvárosi OTP-lakóháza (1986) után több téglaburkolatú evangélikus templomot épített szerte az országban, többek között Dunaújvárosban (1992–1996) és Sopronnémetiben (1994–1997), továbbá Aszódon evangélikus gimnáziumot (1997–2001), Gödöllőn pedig római katolikus templomot tervezett (2001–2007). Nyíregyháza közelében a tégla alkalmazásának szempontjából jelentős kortárs alkotás Ferencz István miskolc-avasi hatalmas, erődszerű jezsuita egyházi központja (1997–2000) és a Koller József által tervezett debreceni Ítélőtábla együttese (2004–2006).

Debrecen, az Ítélőtábla tömege délnyugat felől

Ezen évtizedek épületeire döntően – a századforduló korához hasonlóan – a téglaburkolat külső használata jellemző. Ebben a tekintetben kiemelkedő Balázs Mihály budapest-lágymányosi Magyar Szentek temploma (1994–1996) és Nagy Tamás már említett dunaújvárosi szakrális együttese, ahol a tégla a belsőben is megjelenik. Pazár Béla budapest-csillaghegyi evangélikus templomában (1997–2000) a belső teret hatalmas szegmensíves, téglából rakott boltozat zárja le, egyedülállóan homogén és különleges hatást nyújtva. Potzner Ferenc befejezés előtt álló budapest-káposztásmegyeri református templomában pedig a külső-belső oldal szemcsézett felületű, ún. gronátos téglaburkolata a falakkal egyidőben készült, egyszerű, finom részletképzésekkel.

E korszak egyik első nyíregyházi alkotása Török Ferenc jósavárosi görög katolikus temploma (1989–1993). Az épület a hagyományos tömegformálást a letisztult felületképzéssel ötvözi. A téglatextúra különlegességét a többféle méretű és kötésmódú, narancsvörös árnyalatú elem váltakozása adja. A külső burkolat anyaga a belső térben nem jelenik meg. Az építész korábbi munkája az 1983-ban elkészült edelényi görög katolikus templom, amelynek megjelenését a környékbeli kőburkolat határozza meg. A város következő jelentős együttese a Jósa András Kórház szülészeti tömbje a Szent István u. 68. sz. alatt, amely Varga Levente, Magyari Éva és Rimanóczy Jenő tervei szerint épült fel 1990–1995 között. A homlokzatok nagy részét sárga klinkertégla borítja, változatos kötésmódban és mélyített sávokkal, amelyek mozgalmassá teszik a felületeket.

A szülészeti tömb felületképzése

A közelmúlt egyik legnagyobb hatású téglaépülete Nyíregyházán a Szent Atanáz görög katolikus Hittudományi Főiskola (2002–2003) a Bethlen Gábor utca és Egyház utca sarkán, a Bessenyei tér északi végében. Tervezője, Balázs Mihály korábban már több görög katolikus templomot épített a környéken, általában vörös tégla burkolattal (Kazincbarcika – 1991, Fehérgyarmat – 1999). A főiskola monumentális, végletekig leegyszerűsített tömegképzése hatalmas, kevés nyílással áttört téglafelületeket eredményez, amelyek szigorúságát olyan finom részletek oldják, mint például a főbejárat feletti rácsozat, az éles szögű sarok fűrészfogas kialakítása, illetve a kerítés erőteljes oszlopai.

A Szent Atanáz Hittudományi Főiskola összképe

2001–2004 között készült el a Nyíregyházi Főiskola Műszaki és Mezőgazdasági Karának új épülete a campus Kótaji út felé néző részén, Kulcsár Attila és Végh József tervei alapján. A változatos tömegképzésű együttes homlokzatainak jelentős részét narancsvörös és sárga klinkertégla borítja. Figyelemre méltóak az íves felületek a keskeny, lőrésszerű nyílásokkal, valamint a nagyelőadó tömbjének téglarácsozatú részletei. Érdekes módon az előadó külső bejáratainál a téglaburkolat nem fordul be a szélfogó oldalfalain, pedig ezzel talán még nagyobb hangsúlyt kaphatnának ezek a nyílások is.**

A Nyíregyházi Főiskola „C” épületének látványa

Az elmúlt két évtized nyíregyházi lakóépületei között csak igen kevés „valódi” téglaburkolattal rendelkező példát találunk, elsősorban a korábban már említett téglacsempék és lapkatéglák divatjának terjedése miatt.

A Dózsa György utca külső szakaszán, a Pazonyi tér közelében viszont egy érdekes homlokzatképzésű házat láthatunk. A földszintet teljesen, az emeleteket sávokban barnás árnyalatú nyerstégla borítja, az ablakok alatt könyöklőpárkánnyal, felettük pedig a régi boltöveket idéző szegmensíves díszítéssel. Az épület meghatározó része a nagyméretű, lágyan ívelő középrész. A földszint mélyen ülő nyílásainak oldalaira a burkolat nem fordul be, s ez kissé zavaró hatást kelt, megbontva a homogén megjelenést. Ennek ellenére az összhatás kiegyensúlyozott, modern hangvételű, a téglakezelés módjában szelíden archaizáló.

Dózsa György utcai téglafelületek

Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy Nyíregyháza építészeti arculatának változása hűen tükrözte az országos folyamatokat, azok szelídebb visszfényeként. A nyerstégla homlokzatképzésnek az átlagostól eltérő, kisebb mértékű használata minden korszakban elsősorban az építtetők szerényebb lehetőségeit tárja elénk. Ennek ellenére a városban járva nem csak helyi szinten jelentős, értékes épületekre, részletekre is bukkanhatunk.

*A modern építészet témájáról bővebben ld. a Vörös Postakocsi 2009/Ősz számát – Kis (neo)modern csokor.

**Az épületegyüttes részletes ismertetését ld. a Vörös Postakocsi 2007/Tél számában – Campus a fák között.

FORRÁSOK

Bojár Iván András – Martinkó József – Szentpéteri Márton – dr. Józsa Zsuzsanna – Tóth Balázs: Téglaépítészet Magyarországon II. Budapest, Vertigo Kiadó, 2003.

James W. Campbell – Will Pryce: A tégla világtörténete. Budapest, Kossuth Kiadó, 2004.

Császár László: A magyar építőmesterség történetének kisenciklopédiája. Budapest, Építésügyi Tájékoztatási Központ, 1992.

 

Sisa József és Dora Wiebenson (Szerk.): Magyarország építészetének története. Budapest, Vince Kiadó, 1998.

Margócsy József: Utcák, terek, emléktáblák. III. kötet. Néhány új fejezet a régi Nyíregyháza életéből.

Nyíregyháza Városi Tanács V. B., 1989.

Margócsy József: Utcák, terek, emléktáblák. IV. kötet. Újabb híradások a régi Nyíregyháza életéből.

Nyíregyháza, 1997.

Németh Gábor Árpád: Modern templomok Magyarországon. I. díjas OTDK dolgozat, Budapest, 2005.

www.onkepzoweb.hu/tempdocs/modtemp.pdf

 

Pamer Nóra: Magyar építészet a két világháború között. Budapest, Terc Kft., 2001.

Rácz Zoltán: Borsos József és az alföldi téglaépítészet. In: Magyar Építőművészet 85/1. sz. (1985).

http://www.raczzoltan.hu/doc/Borsos2.html

Kopka János (Szerk.): Nyíregyháza templomai, kápolnái, imaházai. Nyíregyháza, Kelet Press Kiadó, 2008.

KÉPALÁÍRÁSOK

9 Az Északi Temető íves kerítésének részlete

10 Az egykori Séra-ház plasztikus tégladíszei

11 Árnyékhatások az Arany János és a Szarvas utca sarkán

12 Az Allianz-székház oldallépcsőházának részletei

13 A szülészeti tömb felületképzése

14 A Szent Atanáz Hittudományi Főiskola összképe

15 A Nyíregyházi Főiskola „C” épületének látványa

16 Dózsa György utcai téglafelületek

17 Debrecen, az Új Köztemető krematóriuma

 

18 Debrecen, az Ítélőtábla tömege délnyugat felől

A Vörös Postakocsi 2010/Tél

Kapcsolódó írás:

A tégla nyomában Nyíregyházán I. (2010/Ősz)