You Are Here: Home » Esszék » Jótékony félhomály – avagy G. A. úr X.-ben

Jótékony félhomály – avagy G. A. úr X.-ben

Újraolvasó tanulmány Déry Tiborról – lapunk 2010/Tél számából

Varázshegyen – varázsködben

Valahányszor Déry művéről esik szó, a hozzászóló – vélhetőleg minden egyes hozzászóló – oly sűrű ködbe téved, mint G. A. úr és Szilvia a szálloda halljából kilépve, ráadásul majdhogynem érzékszerveink teljes apparátusát megrontja, megbénítja a korántsem szokványos természeti jelenség.[1] Igen, olybá tűnik, nemcsak a szereplők zavarodnak meg időlegesen, és tűnnek el egymás szeme elől – ami még nem keltené fel túlzottan érdeklődésünket –, ám maga a verbális közlés is problematikussá válik, illetve a gátló tényezők ellenére célba juttatott szavak értelmének megfejtése sem mentes a nehézségektől. Tüneteit tekintve az olvasókat és kritikusokat ért hatások nagymértékű egyezést mutatnak a regényben megfigyelt szimptómákkal.

Ungvári Tamás a korlátok nélküli szabadság negatív utópiájának tartja, mely semmiképpen nem feleltethető meg a szocializmusnak;[2] Pándi Pál a kafkai világgal való hasonlatosságról és egyetemes társadalomkritikáról beszél, mely ugyanakkor tévesen rögzíti a szocializmus helyét;[3] Földes Anna emlékiratként, s az egyéni trauma lidércnyomásaként aposztrofálja;[4] Egri Péter a gyűjtőfogház jelentőségére hívja fel a figyelmet, illetve Déry önreflexiójára („misztikus lázálom”);[5] Kiss Lajos a technikai civilizáció eltorzulására helyezte a hangsúlyt;[6] Sükösd Mihály a belső szabadságra koncentráló történelemfilozófiai utópiát ismer fel benne;[7] B. Nagy László hangsúlyozza a jelenségek értelmezhetetlenségét (nem tudni ki, mit, miért tesz; mi miért történik);[8] Oltyán Béla a szabadság rend nélkül kifejezésének a kafkai légkörrel való összeházasításán munkálkodik, hogy felállíthassa a „szabadságillúzió a kiszolgáltatottság állapotában” tételt.[9] Magam a szocializmusbírálat regényben fellelhetősége mellett fogok érvelni, megpróbálva bizonyítani, hogy a társadalommodellek kritikái közül, s egyáltalán, a lehetséges kritikai nézőpontok mindegyikét figyelembe véve ezt a legésszerűbb feltételeznünk.

Permanens perek

Nyilvánvalóan mindannyian látunk valamit a köd leplezte valóságból, csupán eltérően viszonyulunk a sziluettekhez, más-más formát képzelve valósnak. Félhomályban tapogatózunk tehát valamennyien, mely jótékonnyá azáltal válik, hogy örökre elrejti előlünk az eredeti tárgy alakját – s ezzel utat nyit a spekulációk feltartóztathatatlan, végeláthatatlan áradatának. Amennyiben van eredeti alak. Erre adhat választ a kafkai hatás felderítése.

A kafkai ihletettség valóban megmagyarázná az interpretációs kísérletek hangsúlyos eltérését, a titokzatosság, a rejtettség, a polifónia motívumait. De valóban erről van itt szó? Valószínűleg nem. A hasonlóságot többen számon tartják, de egyikük sem beszél látens plagizálásról, azaz majdnem teljes megfeleltethetőségről. Déry nem utánoz, hanem a valóságból merít. Ami az utánzás látszata mellett szólhat, az az egyezés. Csakhogy a történések nem elsődlegesen Kafka cselekményével vágnak össze, hanem a kézzelfogható valósággal. Véletlen, kapitális véletlen, és emellett sajnos borzalmassága ellenére is megmosolyogtató tragédia, hogy amit Kafka az értelem realitástól való teljes elrugaszkodásáról elgondolt, az végül bekövetkezett. Nem a kafkai világ bukkan fel ismételten, hanem Déry egy bizonyos közérzetet tesz abszolúttá.[10] Másrészt „Kafka művében új szimbólumrendszert teremtett, egy új mitológiát. Déry (…) csak néhol teremt közérthető és sokatmondó új szimbólumokat (…),”[11] valamint „Kafka ábrázolásában rendszerint valamennyi egységbe ötvöződik ( t. i. a képek és szimbólumok). Déry ábrázolásmódjában ez csak ritkán, egy-egy kép esetében van így; általában csak néhány elem kapcsolódik, nem valamennyi egyszerre.”[12] Prágában csatangolva a delejes sötétség mögött mindig van valami konkrét, de el nem érhető, meg nem ismerhető. X.-ben kitapintható a jelenség: kiábrándultság.

 

A szocializmus, mint oroszlán

Déry Tibort 1957. április 20-án letartóztatják, majd kilenc év letöltendő szabadságvesztésre ítélik az államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének vádja miatt. Természetesen elzárásának okát fenntartással kell kezelnünk. Bizonyára hozzájárult az erjedés időszakában történő felszólalása a Petőfi Kör sajtóvitáján, úgyszintén az Írószövetség decemberi ülésén elhangzott véleménynyilvánítása. A börtönben születik meg a G. A. úr X.-ben ideája, és szabadulása előtt nem sokkal be is fejezi.

Déry nem volt megalkuvó, nyiladozó értelemmel tett esküt a szocializmus, ám nem a szocializmus nevében működtetett bármiféle államszervezet mellett, pláne nem a párt mellett. A tévedésekre és torzulásokra figyelmeztető szavai túlmentek a kritikai emészthetőség határán. Némelyek elsiklottak a mű születésének körülményei fölött, mások a börtönmotívumot, mint pusztán formai, stilisztikai aspektust vették figyelembe. Pándi a lényegre tapintott: „(…) a börtön-központúság nem elvont ideológiai konstrukció a regényben, nem a fantázia szabad mozgásának a terméke, hanem az író személyes életélményeiből az X.-i világba átszűrődő motívum, sőt vezérmotívum.”[13] Ezt az észrevételt hiba lenne tagadni, ahogyan – véleményem szerint – azt is, hogy a bebörtönzés kétségtelenül tovább lazított a Déryt az eszmeiség gyakorlati megvalósulásához kötő szálakon. Pándi azonban folytatja: „Nem a törvénytelenség börtönözte be az írót, hanem a törvénytelenségeket leküzdő, megújuló szocialista rend; nem konstrukciós per volt a Déryé, hanem iránytévesztésének tragikus, de az adott körülmények között elkerülhetetlen következménye.”[14] Ami annyit tesz: Déry tévedett – minden tekintetben.

Élete hajnalán szakított a kapitalizmuson alapuló berendezkedés gondolatával, alkonyán az emberhez méltó társadalmi élet eszményéről kénytelen lemondani. Nem maradt semmi, amiben hihetne, ez a gyökértelenség, egzisztenciális ugar rántja magával a csüggedésbe. „Olyan határozott és céltudatos volt, uram, mint egy oroszlán. Látott már oroszlánt kisasszony? (…) Hogy láttam volna? (…) Oroszlánok nincsenek. (…) Az oroszlán annak a jelképe, ami nincs.”[15]

 

Halljátok, emberek, nehéz dolog írónak lenni – Bízhatunk a szerzőben?

„Mint minden utópia, ez is polemikus jellegű, tehát egyoldalú, hiszen a képzelet és a kísérlet szabadabb játéka kedvéért kihagytam belőle a történelem valóságos ellenállását; a szocializmust (…) Hogy milyen lesz a jövőnk (…) én csak azt írtam meg, hogy milyen ne legyen. Az emberiség és a szocializmus iránti bizalmamról tanúskodik, hogy megírtam.”[16] Hiába Déry előszava, senki nem hitt neki. Ezzel mintegy az én korábbi fejtegetéseimet igazolják; túlságosan terheltnek tűnt tehát Déry addigi élete ahhoz, hogy eltekinthessenek ettől a nagyon is valószínű következtetéstől. A szocializmus ekképpen jelen van, pontosabban még sincs. Mert bár megjelenik valami, amit Déry szocializmusként szerepeltet, azonban nekünk tudni illik (illendő és ajánlatos tudnunk), hogy téved, az ábrázolást tekintve mindenképp. Ugyanis amennyiben nem tévedne… Nos, eddig a pontig senki nem jut el. „Annak a világnak, amit Déry ábrázol, a szocializmus távlataihoz és embereszményéhez az égvilágon semmi köze nincs.”[17] „(…) a létező kapitalizmussal csak egy rettegett rémálom áll szemben, amely világban az ember nem találta, s így nem is tervezhette meg a szocializmust.”[18] Az X.-i világ szocialista szempontok alapján leírhatatlan. Pándi siet segítségemre: „(…) nem állíthatjuk, hogy Déry „kihagyta” regényéből a szocializmust, noha ez a fantasztikumban kifejeződő foszlányos „jelenlét” nem a valóságos létezés, hanem a Déry tudatában a torzulásokkal azonosított szocialista gyakorlat lidércnyomása.”[19] Déry nem őrült meg, pusztán a valóság elemei képlékennyé váltak az elméjében. Összefoglalva: a „valóságos, vegytiszta” szocializmus semmiképpen nem jelenik meg a regényben – bírjon ez a kijelentés bármiféle értelemmel.

A tankönyvi ideáltipikus eszme nem kerül terítékre. Csakhogy általában az együttélés szabályaival kapcsolatban azt illetik kritikával, ami van, ami materiálisan megjelenik. Nem nevezhető éppen gálánsnak, ha dolgok összevetésénél ellenfelünk gyakorlati eredményeivel szemben saját oldalunk elméleti konstrukcióit állítjuk szembe. Pusztán azért hamisnak és elvetendőnek tartani Déry leírását, mert nem az eszményiből indult ki? Ez a megoldás rokon a bírált politikai manőverekkel. Felejtsük el.

 

Kritika, de minek a kritikája?

A mű negatív utópia, ennél fogva kritika, vagy bírálat. Hogy a kettő közül melyik, korántsem irreleváns. A kilencvenes évek előtti recenziók egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen kapitalizmuskritikát láttak benne. Hogy mindez ettől eltekintve nem csak magasabb szükségszerűség, avagy szeszély volt, mutatja Oltyán választása is. Három érvelési mód létezik.

Az első ex cathedra típusú: „A kibontakozó kép félreérthetetlen. G. A. korának kapitalista világa, valósága jelenik meg a horizonton, leplezetlen iróniával.”[20]

A második a reductio ad absurdum sémáját követi, az igazolni kívánt tétel ellentettjének képtelenségét bizonyítja: „Mindaz a rossz, amit Déry (…) elénk tár, tulajdonképpen szöges ellentéte mindannak az igaznak, emberinek, amit a szocializmus alapelvei kimondanak. Tehát a műből kiinduló logikai úton sem juthatunk más eredményre, mint arra, hogy a G. A. úr X.-ben nem a szocialista életeszmény, életlevek tagadása, elvetése, hanem az afeletti kétségbeesésnek a kifejeződése, hogy ezek a magasztos elvek és eszmék gyakorlatilag megvalósíthatatlanok. (…) a szocializmus valósága valóban hiányzik Déry regényéből, de nem azért, mert az író „kihagyta”, hanem azért, mert – saját tapasztalatait irreálisan általánosítva – nem bízott annak gyakorlattá tételében.”[21]

A harmadik a fair play jegyében íródott (Oltyán) –, s ennek szellemében érvel. Az X.-beli polgárok természete nem különbözik lényegesen a kapitalista államok lakóiétól, értékszemléletük valamilyen meghatározhatatlan múltbéli esemény hatására megváltoztak, amelynek köze lehet az ipari verseny generálta esztelen versenyfutáshoz, mely kimunkálta a közömbös-közönyös személytelen emberek légióját, kik megtalálták a helyüket, mert nincs és nem is volt helyük. A korlátlan szabadság birtoklása, megléte illúzió csupán, egy kulisszák mögött rejtőző hatalom machinációjának terméke, amelynek a lovasok is részét képezik, márpedig ők egyértelműen a vertikalitást szimbolizálják. Fő érve G. A. úr ismeretterjesztő előadássorozatán nyugszik. „X.-ben azon társadalmi szerkezet állapotai nyerik el végső (mitizáló, látomásos) formájukat, melyek a „külföldön”, egy korábbi stádiumot képviselve, még megtalálhatók, s ironikus, szatirikus, groteszk és paradox megjelenítésükben szintén az író elutasító, távoltartó nézőpontját tükrözik.”[22] A külföld iránt megnyilvánuló roppant érdeklődésből Oltyán a helybéliekben mélyen megőrződött (lényegi) és felszínre törő hasonlóság félreismerhetetlen jeleit véli felfedezni. Színre lép a kései fogyasztói társadalom eltorzult, elidegenedett, önmagával is meghasonlott embere.

 

A lehető legjobb világ bírálata

Az írói intenció felül lett bírálva, valamennyi oldalról, valamennyi hozzászóló részéről. A szerző maga tárta fel az alkotáshoz elengedhetetlen okok halmazát, vélhetőleg, hogy megkíméljen bennünket a parttalan, meddő polémiáktól. Azonban ennek ellenkezőjét érte el, a jóakarat efféle megnyilatkozása bizalmatlanságot szült.  Velőnk lebecsüléséről, az értelmezési lehetőségek irányított leszűkítéséről, netalán a beszéd általi elhallgatásról, titkolózásról, valaminek homályba burkolásáról van szó? Az írás gyújtópontjában valóban a valamiért való aggódás, illetve a jövőbe vetett kikezdhetetlen bizalom áll? Ezen kérdéseknek kellett megszületniük, és jóváhagyást nyerniük, hogy napvilágra kerülhessenek a fentebb leírtak. Meglehet, Déry következetes volt, s valóban nem említi a szocializmust, privát szocializmusát. Ellenben ami szocializmus név alatt Európa kevésbé szerencsés felén megesett, az benne van a regényben – feladatom ennek a tételnek argumentumokkal történő alátámasztása, emellett az előző fejezetben megfogalmazásra került érvek cáfolása.

Földes argumentum ad oculusával az a fő probléma, hogy nem mindenki számára nyilvánvaló és kétségbevonhatatlan. Amennyiben csupán a tekintély mankóival támasztjuk meg, legfeljebb a revelációk igazságtartalmában osztozhat, vagyis hit szükségeltetik hozzá. Irodalomkritikai szempontból (is) elégtelen.

Pándi konstrukciója jóval biztatóbb, ám annak ellenére, hogy célzottan az értelemre kíván hatni, megfeneklik a módszer kétséges használhatóságának zátonyán. Eljárását a matematikából, logikából kölcsönözte, zárt rendszerekből. Levezetése helytálló, amennyiben elfogadjuk premisszaként, hogy vagy a kapitalizmus, vagy a szocializmus értékeléséről van szó. Bizonyítottnak véli a szocializmus tetten nem érhetőségét, amiből következik a kapitalizmuskritika. Azonban fő érve, az eszmével történő össze nem egyeztethetősége ingatag lábon áll, mivel nem a gondolati, mögöttes tartalmat vizsgáljuk, hanem evilági leképződését, és a valóságban, nem elvont metarendszerekben.

A három érvelési szisztéma közül Oltyáné jelenti a legjelentősebb kihívást. A jellembeli rokonságra lehet alapozni, ám az eszközeiben ellenfelét utánzó és felül is múló szocializmus éppúgy kreálhat a regényben ábrázolt emberfajtát, mint a kapitalizmus. Oltyán gondolatmenetét folytatva – a manipuláció, a fondorlatos mesterkedés hiteti el a polgárokkal állapotuk abszolút szabad voltát. Ez a fajta propaganda nem a szocialista rezsimek eszköztárának kellékeire hasonlít? Nem ők ígértek az egalitarizmuson túl határtalan egyéni távlatokat? A lovasok, mint felettes kaszt értelmét, miért kellene a szocializmuson kívül keresni? A vezetők nem álltak valóságosan is a tömeg fölött, nem tartották kizsigerelhetőnek őket? Nem az osztálynélküli társadalom néminemű visszásságaira, a kormányrúdnál állók realitástól elszakadó helyzetére történik itt utalás? Ireneusz úr és elvbarátai szállodából való távozása együtt járt a burkolt fenyegetéssel – ne térjetek le az utunkról. Reminiszcencia: ne térjetek el a párt utasításaitól! A mögöttes hatalom szimbóluma nagyszerűen megfér a kommunista államapparátus lózungjaival, az emberek nem érzik a kényszerítő erejét, hiszen a népet képviselve nem lehet elnyomó (Rousseau parafrázisa). Hogy X. városa a túlhajtott kapitalizmus gyümölcse volna, a személyiségek kiüresedése pedig a piacgazdaság következménye lenne? Éppannyira az állam elhalása és osztálykülönbségek eltűnése is előidézhette a nemtörődömség eme csimborasszóját, a magántulajdon elvetésével karöltve. Mi lesz a javakból a közös őrizet során? Erről tanúskodnak X. elhagyott és romba dőlő kerületei. Miért csak a kapitalizmus csonttá soványodott vázaként tekinthetünk a regény társadalmára, talán a létező szocializmus más, jobb volt?

Látható, hogy az első két kísérlet viszonylag könnyen kivédhető, azonban Oltyán esetében nehézségekbe ütközöm. Nehézségekbe, hiszen ugyanazokat az elemeket magyarázom, csak másképpen. Szükségem van egy elementáris erejű érvre, amely végképp indoklásom irányába billenti a mérleg nyelvét. Ezt furcsa mód Pándi szolgáltatja: „Mi mégsem tudjuk elfogadni azt az értelmezést, amely a regényt a tőkés rend kritikájának véli. De nem tudjuk elfogadni azt a másik értelmezést sem, amely minden sorban és sor mögött a szocializmus bírálatát hallja, örülve, vagy félve, s az egész regényben egyebet sem lát, mint társadalmi viszonyaink alig bújtatott kritikáját, ironikus-karikizáló elutasítását. (…) egy teljes emberi kiábrándultság, megrázkódtatás, távlattalanság rémképe ez a regény, a totális csalódás kifejeződése, legalábbis a társadalmi gyakorlatot illetően. Ez a kétségbeesés nem kapitalizmust vagy szocializmust vetít az olvasó elé, még csak nem is egyik vagy másik formáció fantasztikus mását, hanem az írói rettenet, kiábrándultság képeit fényképezi (…).”[23] Később ez a gondolatmenet Déry „saját gondolatainak irreális általánosításában” tetőzik.

A kulcs valóban az író lelkiállapotában keresendő. S ennek a lelkiállapotnak plasztikus kisugárzása lesz a per ábrázolása. A pert általában Kafka alapján értelmezték, azonban jelen esetben nincs hozzá köze. Hasonlítani hasonlít, ám míg az fiktív, Déryé misszilis. A tárgyalás a kirakatperek paradigmája. A bíróság tagjai a rabok közül kerülnek ki, a rabok és az ügyész nemkülönben, ugyanis hamarosan maguk is a vádlott helyén találják magukat. A vádlott szolgáltatja a bizonyítékot, bűnjelet. A tényekben éppoly kevéssé bízhatunk, mint az emberi gondolatokban. Az igazság a mindenkori vádlott ellentéte, az ember ellentéte. A vádlott mindig bűnös, de egyébként a bűnösség, vagy ártatlanság kérdése elhanyagolható, majdhogynem bagatell. S a perbe bármikor bevonhatnak bárkit, senki sincs biztonságban.

Déry mivel számolhatott volna le, ha nem a szocializmussal? A kapitalizmust régen eltemette már, most mellé fektette a szocializmus árnyát is. Nemcsak a gyakorlatét, az eszméét is. Az eloldódás folyamatának végső állomása az egyén közvetlen találkozása a hamis ígérettel. Déry közvetlen találkozása a megvalósult szocializmussal. Regénye posztumusz felismerésének kikristályosodása. Szabadság és rend összeegyeztethetetlen.

 

A Vörös Postakocsi 2010/Tél


[1] Vö. Déry Tibor, G. A. úr X.-ben, Budapest, Magvető, 1998, 345–350.

[2] Vö. Ungvári Tamás, Déry Tibor, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1973, 246–260.

[3] Vö. Pándi Pál, G. A. úr X.-ben = P. P., Kritikus ponton, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1972, 320–344.

[4] Vö. Földes Anna, Húsz év – húsz regény, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1968, 68–80.

[5] Vö. Egri Péter, Kafka- és Proust-indítások Déry művészetében (Déry modernsége), Budapest, Akadémiai Kiadó, 1970, 29–36.

[6] Vö. Kiss Lajos, Az esztétikum keresése, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1975, 86–87.

[7] Vö. Sükösd Mihály, Küzdelem az epikával, Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1972, 149–155.

[8] Vö. B. Nagy László, X.-be vagy haza?: Déry Tibor regényéről = B. N. L., A teremtés kezdetén, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1966, 63–73.

 

[9] Vö. Oltyán Béla, A G.A.úr X.-ben társadalommodellje = Mérlegen egy életmű : a Déry Tibor halálának huszonötödik évfordulóján rendezett tudományos konferencia előadásai, szerk. Botka Ferenc, Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum, 2003, 121–132.

[10] Pándi, i. m., 337.

[11] Földes, i, m., 76.

[12] Egri, i. m., 36.

[13] Pándi, i. m., 334.

[14] Uo.

[15] Déry, i. m., 126.

[16] Déry, i. m., 5–6.

[17] B. Nagy, i. m., 71.

[18] Földes, i. m., 74.

[19] Pándi, i. m., 340.

[20] Földes, i, m., 74.

[21] Pándi, i. m., 341.

[22] Oltyán, i. m., 130.

[23] Pándi, i. m., 331.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

HTML tags are not allowed.

Copyright © 2007-2014. Minden jogot fenntartanak a szerkesztők és a szerzők.

Scroll to top