You Are Here: Home » Kritikák » Könyv » Mi is az a Pszinapszis?

Mi is az a Pszinapszis?

Könyvkritika 2010/Tél számunkból.

Bizonyára sokféle jelentésre gondolhatnak, megszülethetnek különböző asszociációk, értetlenséget válthat ki, hogy mi a pszinapszis szó, amely valójában a pszichológia és a szinapszis összekapcsolódásából ered. A szinapszis biológiai fogalom, az idegsejtek közötti kapcsolódási helyeket jelenti, melyeken keresztül az ingerület az egyik sejtről a másikra terjed, vagyis ahol információátvitel történik. A rendezvény, melynek előadásaiból a könyv készült, a Pszinapszis nevet viseli, megjelölvén azt a helyet, ahol a kapcsolat létrejön az emberek és a pszichológia között. Az előadássorozat hallgatói nemcsak szakmabeliek, hanem pszichológushallgatók, laikusok, de akár szkeptikusok is, akik nagyobb betekintést nyerhetnek a pszichológia világába. Így nyer értelmet e tudományos-kulturális rendezvény neve, a Pszinapszis, azáltal, hogy a szakemberek és a hallgatóság között az előadások megteremtik a kapcsolatot, a szinapszist.

A Pszinapszist 1997 óta minden évben megrendezik Budapesten. Ez Európa legnagyobb, diákok által szervezett pszichológiai témájú tudományos-kulturális eseménye. Eleinte mindösszesen egy teremben zajlottak az előadások, ám évről évre egyre nagyobb érdeklődés övezte, s immáron több mint négyezer fős közönség látogatta. Célja, hogy a pszichológia különböző rész- és határterületeit, a kutatások legfrissebb eredményeit, valamint az alkalmazási tapasztalatokat közérthetően bemutassa az odalátogatóknak. Mindehhez a szakma neves, nemzetközileg is elismert hazai képviselői járulnak hozzá, továbbá külföldi előadók teszik még színesebbé a programot. A 2008-as évtől a rendezvény szakmai előadásainak válogatása évkönyv formájában is megjelenik. Minden évben más és más, a tudomány és a hétköznapi élet szempontjából egyaránt aktuális téma köré szerveződnek az előadások. A jelen könyv a „Megállok Magamért!” témakört öleli és dolgozza föl.

Az élőszó és az írás, vagyis az előadások és azok írott változatai szükségszerűen különbözőek. Az előadáson kötetlenebbül beszél az ember, idomul a hallgatósághoz, figyeli a reakciókat és aszerint halad tovább, valamint segédeszközöket is felhasználhat a jobb megértés érdekében. Mindez írásban nincs jelen. Emiatt szükséges, hogy az előadásokat némiképp átszerkesztve juttassák el a nagyközönség elé, ám így is volt olyan előadó (Goda Gyula), aki inkább törekedett arra, hogy az élőszóban elhangzottak kerüljenek papírra, s erre fel is hívta a figyelmet: „Az élőszóban elhangzott előadás felvétel alapján való írásművé szerkesztése sosem könnyű feladat. Jelen írás megőrizte az élőbeszéd írott munkáktól eltérő hangulatát és rendszertelenségét.”  Az előadások többsége, illetve a számomra leginkább inspirálóak pontosan megtalálták a középutat, megőrizték az élőbeszéd elevenségét az írás adta kötöttségben.

Sakk és önismeret – látszólag két teljesen különböző fogalom, ám Popper Péter pontosan rávilágított a közöttük lévő párhuzamra, kapcsolódási pontokra. Először érdekes történetet mesél a sakk keletkezéséről, alakulásáról, számos információval gazdagodhatunk kezdeti formáival, például a bábuk és a sakktábla különböző jelentéseivel. A legkülönlegesebb az, ahogyan megtalálja az összefüggéseket a fent említett két (látszólag) idegen fogalom között. Az első és talán az egyik legfontosabb azonosság az, hogy a sakkban is megtalálható a szabadság és a konvenció kettőssége, mint a valós életben is. A sakkot a nyitott világ szimbólumának tartották, mivel nincs semmi előírás azzal kapcsolatban, hogyan cselekszik a játékon belül az ember, minden attól függ, hogy a rendelkezésre álló lehetőségeket hogyan használja ki. „Minden a teljes belső szabadság jegyében telik.” Tehát a szabad akaratról és cselekvésről van szó, ezt reprezentálja a sakk. A helyzetek adottak, attól függően, mit lépünk, de mindennek megvan a maga következménye a táblán. Ugyanez figyelhető meg az életben, determinált az életünk, szabályok öveznek bennünket, ám azon belül szabadok vagyunk, szabadon mozgunk, s minden cselekedetünknek megvan a következménye, amit viselnünk kell. Talán itt kell említést tenni egy másik fontos elemről, mely elengedhetetlen tulajdonsága egy jó sakkjátékosnak: az emlékezet. Egy kiváló játékosnak sok helyzetre kell tudnia emlékezni. Ha egy játékon belül kialakul egy korábbról már ismert helyzet, és vissza tud rá gondolni, hogy akkor mit lépett és annak mi volt a következménye, akkor az nagyban befolyásolja az éppen aktuális játszma kimenetelét. Mindez átfordítva annyit tesz, hogy az embernek emlékeznie kell saját kudarcaira és annak következményeire, hogy ugyanazokat a hibás lépéseket a későbbiekben lehetőleg ne kövesse el. Ám ugyanakkor a pszichológiának nagy problémája, hogy nem talál magyarázatot arra, vajon az emberek jelentős része miért nem tanul a hibáiból, tapasztalataiból, és miért követi el újra és újra ugyanazokat a rossz lépéseket. Az előadásnak köszönhetően új oldalról közelíthetjük meg az önismeret témakörét.

Talán senkinek sem ismeretlen fogalom a munkahelyi krízis vagy a kiégés, kinek azért, mert már átélte valamelyiket, kinek azért, mert már sokat hallott róluk. Ez korunk egyik alapproblémája, mely sok embert érint, még akkor is, ha sokszor nincsenek tudatában ennek. Petróczi Erzsébet előadása a Mókuskerék címet viseli, amivel a kiégés jelenségére, folyamatára kíván utalni. Sokan úgy vélik, hogy a munkahelyi kiégés leginkább a több évtizede dolgozó embereket veszélyezteti, de ez tévedés. Pár év után is megjelenhetnek az első tünetek, melyekre nem árt odafigyelnünk, hogy a folyamatot még időben megállíthassuk. Többféle módon el lehet jutni a kiégés állapotába. Egyrészt az is eredményezheti, hogy a munkában nincs jelen az elégedettségérzés, a siker élvezete, továbbá a pihenés, a rekreáció elenyésző, csak az állandó teljesítményigény és elvárások találhatóak meg, melyek nem szűnő idegességet okoznak. Ezt a folyamatot még tovább fokozza, hogy mai életvitelünkben dominál a versenykényszer és a kívülről jövő kihívások, melyek a belső feszültséget fokozzák. Másrészt azon az úton is lehet jutni a kiégés állapotába, amely az érdektelenséggel, elégedetlenséggel jellemezhető. Amikor is az ember a munkáját már nem élvezettel, nem motiváltan végzi, csak szükséges rossznak tartja. Nem érzi, hogy az adott munkahelyen a személyisége tovább tudna fejlődni. Ugyanakkor úgy gondolja, nincs lehetősége a váltásra, változtatásra, leggyakrabban megélhetési és biztonsági okok miatt. Ez pedig odáig vezet, hogy minden napot csak átvészelni akar, nem talál bennük semmi örömet, és egyetlen motiváció csak a pénzkeresés marad. Nagyon kell ügyelni arra, hogy ezeket a folyamatokat elkerülje az ember, mert azontúl, hogy megkeseríti a saját életét, vele együtt a környezetére és a családjára is negatív hatást gyakorolhat. Petróczi Erzsébet találó gondolatokkal zárja előadását. Úgy tartja, ha mégis krízis lép fel a munkánk során, azt jóként is meg lehet élni, belső munkára, önmagunk jobb megismerésére sarkallhat. „Ha a kimerültséget vagy a kiégés bizonyos fázisait kulcsnak, jelzőtáblának tekintjük ehhez a bizonyos belső munkához, akkor utunk nem csupán könnyebb lesz, hanem messzebbre és mélyebbre is vezet, s nemcsak túlélünk, hanem fejlődünk is.”

Ranschburg Jenő gyermekpszichológus előadása rendkívül elszomorító, ugyanakkor fontos témát feszeget. A statisztikák szerint egyre növekvő problémát jelent, nemcsak hazánkban, hanem külföldön is a gyermekkori öngyilkosság. Még ma is sokan úgy vélik, hogy a gyermekkori évek a leggondtalanabbak, stresszmentesek, hogy a gyermekek nem is értik az öngyilkosság fogalmát. Ezzel szemben a tapasztalatok mást mutatnak. A gyerekek akár hatéves kortól képesek emocionálisan, intellektuálisan és fizikailag is az önpusztítás vágyának az átélésére. Azonban nehéz elkülöníteni a szándékos cselekedetet a véletlentől ebben a korban, hiszen a gyerekek sokáig nincsenek tisztában a halál pontos jelentésével, teljesen másképp gondolkodnak róla, mint a felnőttek. Az előadás folyamán sorra veszi és tárgyalja a gyermek- és kora-serdülőkori öngyilkosságok legfontosabb kiváltó tényezőit, motívumait, mint például a depressziót, bűntudatot, megtorlást, családi problémákat, bántalmazásokat. A serdülőkorban sajnálatos módon jelentősen megnő az öngyilkossági kísérletek száma. Ennek a legfőbb okai közé sorolhatók a megnövekedett stressz, a kognitív éretlenség és az emocionális kötés hiánya, vagy ennek a hirtelen elvesztése, mert egy serdülő ezekkel a problémákkal nehezebben tud megküzdeni, s így könnyebben fordul önmaga ellen. Végül a prevencióról, a megelőzésről is ejt néhány szót, melyből a legfontosabbként a családi kommunikációt emeli ki: „Folyamatosan kommunikáljunk vele, és ezzel sokat teszünk az öngyilkosság prevenciója ügyében is.”

Fejes András előadása a fizikai fogyatékossággal élők lélektanáról szól. Rám ez azért is gyakorolt nagyobb hatást, mert nemcsak egy elismert szakember gondolatait olvashattam, hanem mert e gondolatok olyan embertől származnak, aki személyes tapasztalatból beszél, s nála csak kevesen tudnak többet a fogyatékkal élők pszichológiájáról, hiszen ő maga is mozgásában korlátozott tizenhét éves kora óta. Aki hirtelen kerül ebbe az állapotba, annak különösen sokféle nehézséggel kell megküzdeni, olyanokkal, mint az önértékelési zavarok, az elmélyült betegségtudat, az elfogadás, a bezárkózás, az elszigetelődés veszélye. Mindezeknek a kivédése rendkívül nehéz, de támogatással és a motiváció fenntartásával sikereket lehet elérni, melyben fontos szerepet kap a rehabilitációs lélektan. Ennek elsődleges célja a rehabilitációs motiváltság fenntartása hosszú éveken vagy akár évtizedeken keresztül. Fejes András zárógondolatai közül kiemelnék egyet: „… negyvenöt év után kijelenthetem, hogy a legsúlyosabb sérült sincs olyan rossz állapotban, hogy valami értékteremtő tevékenységet ne tudna folytatni.”

Hogy létre tud e jönni a (p)szinapszis a könyv olvasása után? Azok, akik egy kicsit is fogékonyak eme tudomány iránt, biztosan megtalálják azt az előadást, ami számukra, valamilyen okból kifolyólag a legtöbbet jelenti, vagy egyszerűen csak elgondolkodásra sarkallja az adott témában. Számomra több olyan momentuma is volt a könyvnek, mint például a Popper Péter-féle sakkpélda, melyek elnyerték a tetszésemet. A Petróczi Erzsébet által elmondottakból pedig megfogalmazódott egy kérdés is bennem: vajon tényleg megéri, hogy a biztosért, a pénzért minden esetben feladjuk a személyiségünket, boldogságunkat? Ezekre és az ehhez hasonló kérdésekre mindenkinek magának kell megtalálnia a választ. Minden embernek meg kell ismernie önmagát, képességeit, lehetőségeit, határait. Ezt nevezzük önismeretnek, melyről a könyv is szólt. Akik eme évkönyvet kezükbe veszik s időt szánnak elolvasására, azok elmondhatják, megálltak magukért, hogy önmaguk megismeréséhez közelebb jussanak.

A Vörös Postakocsi 2010/Tél

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

HTML tags are not allowed.

Copyright © 2007-2014. Minden jogot fenntartanak a szerkesztők és a szerzők.

Scroll to top