Esszé lapunk 2010/Tél számának Forspont rovatából.


Tévedések előjátéka?

 

Már megint egy baklövés, amit a szerkesztők nem hagyhatnak szó nélkül. Talán piktort akart írni a kedves szerző a prédikátor helyett, nemde? Talán a p és r betűk kerete és nem a dilettantizmus késztette a címadót erre a megkérdőjelezhető kijelentésre. Bizonyára az olaszországi barokk kiváló festőművészére gondolhatott a szerző, a lombardiai Michelangelo Merisire, aki 1571. szeptember 29-én született Caravaggióban. Kissé elbizonytalanít az a tény, hogy a nagy elmék nem csak egy tudományban, mesterségben voltak járatosak, hanem sok esetben polihisztori címet vívtak ki maguknak. Erdély fejedelme, II. Rákóczi Ferenc nemcsak a nemzet érdekeinek, a politikatudománynak volt szakértője, hanem a tekirdagi házának ebédlőbútorát saját kezűleg készítette. Görgey Artúr nemcsak a 48/49-es szabadságharcban szerzett maradandó érdemeket a hadvezetés terén, hanem 1845-ben sikerült analizálnia a kókuszdióolajban egy eddig nem ismert tizenkét szénatomos zsírsavat, a pichurinsavat. Hajnóczy Péter nemcsak nívódíjat kapott a Fűtő (1975) c. kötetéért, hanem 1962-ben  kazánfűtő tanfolyamot végzett és tudását gyakorlatban is kamatoztatta.[1]

Bármennyire is szeretném Caravaggiót szószékre helyezni, nem sikerül. Akárhogy lapozom, forgatom a művészeti albumokat, monográfiákat, Caravaggióból csak az utcai viták, veszekedések, valamint a labdajátékok iránti rajongás hoztak ki valami „szónokit”.[2] Ha én mindenképpen barokk prédikátorokkal akarnék foglalkozni, mert ez a fixa ideám, akkor térben közelebbiek is lennének, és hamarabb eszembe jutna a nevük: Pázmány Péteré, Káldi Györgyé és Csúzy Zsigmondé. Az a jóindulatú feltételezésem, hogy a címben szereplő, a kijelentett ige hasogatására történő utalás figyelemfelkeltő célzattal lett használva. Viszont ebből a megfontolásból történő címadás nagyobb bölcsességről tanúskodott volna, ha mondjuk így hangzik: A 400 éve rejtélyesen elhunyt Caravaggio örökösei vagy Megtalálták Caravaggio DNS-ét![3] A vagyon, a hírnév, a botrány és a modern technika eredményei nagyobb érdeklődést keltenek az emberekben, valamint jobban mozgósítják az olvasók fantáziáját, mint egy festőként híressé vált botcsinálta prédikátor, valamikor a XVI–XVII sz. határán.  Mivel más lehetőség egyelőre nem kínálkozik a címben meghúzott gubanc megoldására, induljuk el a hírnév útján.

Egy korszak festőt keres

Különleges feszültségekkel terhelt pillanat, amikor a caravaggiói téma második lépcsőfokára lépünk. Érezzük, hogy a leleplezés/lelepleződés nem sokáig halogatható, mert az olvasó a felcsigázottság ormairól könnyen az apátia, az érdektelenség vermébe esik. Mégis szükséges további bemelegítő köröket futnunk, mielőtt a címben megfogalmazott tétel igazolásába fognánk.

Tartozásunk, lerovandó tiszteletkörünk az érintett korszak, a barokk iránt bizony valóságos. A beljebb lépéshez, a témához való közelebb kerüléshez majdnem optimálisak a feltételek, mert megúszhatjuk a Tridenti Zsinat és a harminc éves háború által kiásott lövészárkokban való barangolást. Nem mintha nem tulajdonítanánk kellő fontosságot az 1545–1563 között zajló eszmecserére, ahol a tradíció és a Szentírás, a megigazulás és megszentelődés, az egyház és az intézményesülés, a rómaiak és a protestánsok megvívták harcukat. Fájdalmasan vettük tudomásul, hogy a tradíció és a pápai tévedhetetlenség megerősödött, valamint a reformátori megigazulástant harminchárom pontban elítélték, nem beszélve az egyház láthatóságának hangsúlyozásáról.[4] Jobban kibékülnénk a harminc éves háború minden borzalmával is, ha biztosra vehetnénk Friedell eszmefuttatását, miszerint a háborúk „az emberi nem vitalitásának rejtélyes megnyilvánulásai […] Világtestünk gigantikus anyagcseréjének jelenségei ők.”[5] Azonban, nehéz elfogadni, hogy Wallenstein és Gusztáv Adolf, a római és protestáns hit égisze alatt saját harcukat vívták meg.[6]

Róma, miután a reformációtól kapott pofon után felocsúdott, egy spirituális egyház irányába mozdult el. A pápák az ellenreformáció idejére újra a művészet mecénásai lettek, amit valóságos frontvonalként szemléltek, ahol ők voltak a hit tántorítatlan lovagjai. Az elsődleges törekvések a művészet egyszerűvé, átláthatóvá és realisztikussá tételére hamar elpárologtak a hatalom megszilárdulásával. Így megmaradtak a képzőművészetek az önigazolás szintjén, amit hatásvadász módszerekkel fokoztak, mint pl.: megjelenik VIII. Orbán pápa alakja a Szent Péter bazilika oltárán.[7]

Szerencsére Caravaggiót nem túlzottan befolyásolták a zsinatok és a világ egyéb történései, mert a saját törvénye szerint élt. Munkáira egyáltalán nem jellemző a kortársai által használt lehengerlő technika, amikor témáikhoz az illúzió minden eszközét felhasználták. A mennyezeti freskóknál is tökéletesen kivitelezett perspektivikus ábrázolás olyan hatást keltett a nézőkben, mintha egy térben tartózkodnának az angyalokkal és szentekkel.[8] Az itáliai barokk festészetben három irányzatot különböztethető meg: klasszicizmus, dekoratív barokk és naturalizmus/realizmus. A klasszikus felfogás, amiben megjelenik a kompozíció szabadsága Anibale Carracci, Nicolas Poussini, Claude Lorrain személyeihez fűződik. A dekoratív barokk fogalmához pl. Pietro de Cartona, Francesco Cozza, Salvatore Rosa és Lorenzo Tiepolo köthetőek. A realista irányzat egy névvel lefedhető: Caravaggio. Munkái megkülönböztető jegye az a felfogás, hogy nem ideákat kerget a képein, hanem a valóság törékeny, esendő voltát festi meg.[9] Friedell értelmezésében előkerül az emberi természet vadsága is: „valami bestiális és plebejus elem jelenik meg a művészetben. Caravaggio a kor legnagyobb mestere életveszélyeztetően garázda életmódot folytat, neve is: „a koszos lábak festője”. A legszívesebben az archaikus embert és az elszabadult tomboló természetet festik: brigantik tündökölnek, lármázik a züllött csőcselék…”[10] Krausse frappáns axiómája Caravaggio stílusára így hangzik: „Utcakölykök isteni fényben.”[11]

A művészettörténészek általában négy korszakra osztják a 37 évet élt festőóriás pályáját. Az első korszakának reprezentatív munkái többek között: Beteg Bacchus, Fiú gyümölcskosárral és Az emmauszi vacsora. A második korszakában már kiütközik a feldolgozott témák egyedi értelmezése, amikor a megbízói nem fogadják el az elkészített festményt. Így alakítja át a túlzottan közönségesnek talált Máté-sorozat második darabját, a Máté és az angyalt. Caravaggio eredeti értelmezésében az angyal volt a domináns az evangélium megírása közben és nem a megtért vámszedő. A harmadik korszaka 1601–1607 közé esik, amikor a stílusa radikalizálódásában a csúcsra jutott. Képeiben a kontrasztosság, az árnyékok használata, a fény egyre fokozódó hiánya válik a kifejezés legfőbb eszközévé. A korszak meghatározó darabjai: Győzelmes szerelem, Krisztus sírba tétele, A kígyós Madonna. Az utolsó korszaka hányattatott, üldözött időszak, amikor Nápolyban, Máltán, Siracusában, Messinában és Szicíliában is megfordult. Legkomplexebb és leghatásosabb művei ebben az időszakban készülnek, mint pl.: Az irgalmasság hét cselekedete, Jézus születése és Lázár feltámadása.[12]

Láthatjuk, hogy a barokk megtalálta realista festőjét Caravaggo személyében, akit szívesen alkalmazott Del Monta bíboros, Fantin Petrignanit, Vicenzo Giustiniani, Alof de Vignacourt vallási, mitológiai témák és portré készítésre is.[13] Caravaggio, miközben megbízásokon dolgozott, és kiszolgálója lett az ellenreformáció képideológusainak, ő magának is a bibliai szöveg ihletettsége alá kellett kerülnie. Alkotásai csak így válhattak a meghökkentő realizmusuk mellett transzcendens oázisokká.[14]

 

A beszélő vászon

A barokk kezdeteitől még messze van a protestánsok áhított célja, hogy az írni, olvasni tudó laikusok maguk is forgassák és értelmezzék a Szentírást. A katolikusok szintén távol állnak attól, hogy az ellenreformáció küzdelmében, a hit minden helyőrségébe teológiában képzett, apologetikus felkészültségű és jártasságú papot állítsanak. Majd csak az 1680–1780 közötti időszakra mondható el, hogy az emberek várható életkora tíz esztendővel kitolódott, Európa népessége megkétszereződött, az ismeretek megtízszereződtek, és mindezek mellett az írásbeliség elterjedésével kezd egységessé válni a világ.[15] Így könnyen belátható, hogy a középkorban kialakuló Biblia pauperum,[16] – amit nem csak a fába metszett és tussal készített képeket tartalmazó, a kódexnél olcsóbb könyveket jelezte, hanem a templomokat díszítő freskókat, ikonokat és festményeket – milyen fontos szerepet tölt be a barokk hitéletben. A képek a gyönyörködtetésen és az áhítatos légkör kialakításán túl a Biblia történeteibe kalauzolták el a híveket és teológiai igazságokra tanították őket. Főként a reformáció tanításával történt konfrontáció új képek megrendelését tette indokolttá, amelyek a kétségessé vált téziseket (pl.: Márai-kultusz, a szentek tisztelete) helyesen és meggyőzően kommunikálják a gyülekezetekkel.

A képek szerepét, azok felértékelését minden korban megannyi támadás érte. Leginkább a szövegek kiegészítéseként, illusztrációként tekint rá minden nemzedék. A tudományok különböző területein változó eredményességgel használhatók, a botanikában, az orvostudományban, a kémiában komoly érvek szólnak az alkalmazásuk mellett. A képek egy más megközelítését adják a szövegnek, olyan vizuális rendet ábrázolhatnak, ami a nyelv számára észrevétlen marad. A szöveg lineáris módon közli az információit, a kép szimultán módon lép kapcsolatba a befogadóval. A képek jelentésüket mintegy érzéki tapasztalatot képesek közvetíteni.  A vizuális meghatározottság több felfedezés hátterében megtalálható. Kekulé, mielőtt a benzolgyűrű térbeli elrendezésére rájött saját farkába harapó kígyóval álmodott. Einstein a relativitáselmélet felismerését összekötötte egy ezt megelőző belső vizuális élménnyel, amikor száguldó autókat és vonatokat, valamint a fénysugarak meglovagolását látta.[17]

A keresztyén vallás területén fokozott problémát jelent az Istenbe vetett hit ábrázolása. Eszünkbe jut a törvényadás mozzanata, amikor Mózes a Dekalógussal a kezében leér a hegyről és a népet egy aranybika körüli táncban találja. Mózes hosszasan volt fent a hegyen és a népnek látható vezetésre volt szüksége, ahogyan a pusztában felhő és tűzoszlop képében megkapta. Rémületesek Isten szavai a bálványozás láttán: „Látom, hogy ez a nép kemény nyakú nép. És most hagyd, hogy fellángoljon ellenük haragom, és végezzek velük!”[18]A művészet szerepe, mind a Szent sátor és a Templom építésénél és az azokhoz tartozó felszerelésnél jelentős, megkerülhetetlen. Pl.: 1, „Készítess függönyt a sátor bejáratára kék és piros bíborból, karmazsin fonálból és sodrott lenfonálból, művészi módon kihímezve.”[19]

2, ”Betöltöm őt isteni lélekkel, bölcsességgel, értelemmel és képességgel mindenféle munkára, hogy terveket készítsen az arany, ezüst és réz feldolgozására, foglalatba való kövek vésésére, fafaragásra és mindenféle munka elvégzésére.”[20] Istent dicsőítheti a művészet, ha nem öncélú, ill. nem az alkotó nagyságát hivatott reprezentálni, továbbá nem magát Istent akarja egy szűkös, korlátok közötti, két vagy három dimenziós világba zárni. Ézsaiás az istenlátás szent félelmében, a borzalom és a gyönyör hullámvasútján ülve így szól: „Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok […] Hiszen a Királyt a seregek Urát látták szemeim!”[21]

A második parancsolat Isten kiábrázolását tiltó rendelkezésének félelme, és a Fülepnek adott jézusi válasz feltáró dinamizmusa – „Aki engem lát az látja az Atyát”[22] – segít a képkérdés feszültségének a gyökereit érzékelni. Az Egyházak Világtanácsa 1968-as uppsalai nagygyűlésén felmerült a jelenlegi igehirdetési gyakorlat elavultságának, alkalmatlanságának a problémája. A vita azon szegmense válik érdekessé a számunkra, amikor az igehirdetés megújítását a világhoz való közeledésben látja. Több javaslat terítékre került, mint például filozofikus dialógus, a színházias dráma és a képgrafika alkalmazása.[23] A vitában Niesel érvei a Bibliához vezetik vissza gondolatainkat: „A hit tehát hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által.”[24]

 

Rendhagyó prédikáció a San Luigi Francesi – templomban

 

Caravaggio 1597-ben kezdett hozzá kötött textus alapján rendhagyó prédikációjának elkészítéséhez. A feldolgozásra váró ige a Máté evangéliumában van megírva a 9:9-ben, ami a tanítványok elhívásának sorozatába tartozik, pontosítva az evangélium szerzőjének, a vámosnak kihívását régi életéből. „Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert ülni a vámnál, akit Máténak hívtak, és így szólt hozzá: Kövess engem!”[25] Caravaggio a legmodernebb kor homiletikai és hermeneutikai igényeinek felel meg, amikor a Biblia tanulmányozása közben egy 322×340 cm-es vásznat vesz elő. A XX. század modern homilétájának, Martin Nicolnak utólagos felismerése így hangzik: „A prédikáció: belépés a képek világába.”[26] A természetes közeg, ami a Biblia „eredeti nyelve”, az a képek által történő beszéd, az isteni többlet – valóságáról. Az Ószövetség a másal, hádah és a sanah szavakat használja a képes beszéd kifejezésére. Az Újszövetség a parabolé és parojmia szavakkal fejezi ki hasonló tartalmakat.[27]

Caravaggio arra próbál rákérdezni a vizuális megjelenítés eszközeivel, amiről a bibliai szöveg hallgat. Az arcizmok játéka, a tárgyak döntésképtelen odavetettsége, a történet szereplői közötti viszonyrendszer, a lelkek rezdülésének egy pillanatba merevítése, mind a megértést szolgálják és további gondolatokat generálnak.[28] A kijelentés komolyan vétele félelmetesen hat arra, aki szembesül vele. Ez az a földi dimenzió, amiben megjelenik a hit alfája és ómegája. Mit kezdek vele, egyházi dogmává, vagy tantétellé teszem, esetleg meghagyom egyszerűen a hit megvallásának? A kijelentés azonban nemcsak egyetlen formában jelent meg. Az általános és különös kijelentésen túl a Bibliában megkülönböztethetünk öt beszédformát, úgymint: prófétai, elbeszélő (narratív), rendelkező (preskriptív), bölcsességi és himnikus.[29]

Megpróbálhatjuk a vászonra feszített ige hermeneutikai megértését egy olyan extrém módszerrel, hogy az imént felsorolt kijelentésfajtákat alkalmazzuk rá. Ennek a kísérletnek a kudarca a címben megfogalmazott tétel blöff jellegét igazolja. Viszont, ha sikerrel járunk, a továbbiakban prédikáció helyett bölcsen hallgatunk és engedjük, hogy a képek beszéljenek.

 

 

1.) Prófétai beszédmód

A prófétai beszédmód alaptézise, hogy az, aki szavát felemeli, az Úr nevében teszi. Nem a próféta személye a döntő, hanem az, Aki mögötte áll. „Caravaggio ennél az alkotásnál a bibliai szövegen alapuló ikonográfiai hagyományra szorítkozik”.[30] De valóban így van? Máté elhívását a Szentírás tudósítása alapján a város forgatagába képzeljük, s ez a szobabelső gyanút kelt bennünk. Érezhető a kép feldolgozásából, hogy Caravaggio itt is igyekezett a kép fókuszát azzal is erősíteni, hogy alakjait a tájból kiemelte, hogy minél kevesebb dolog vonja el a néző figyelmét az üzenetről. Továbbá, nem csak arra az egy mondatra koncentrál, ami a 9. versben elhangzik, hanem mintegy idő és térsűrítést alkalmazva, a szövegkörnyezetet is észrevétlenül belesimítja a képbe.[31]

A prófétai beszédmódban az üzenet pontosan megcímzett, nem a repül a nehéz kő poétikai törvényeit követi. Pl.: „Menj és hirdesd Jeruzsálemnek:”[32] A célszemélyt, – mint a bűnügyi nyomozás üldözéses szakaszába érkezve – „Meg vagy!” felkiáltással, reflektorral világítja meg a festő. A fény nem természetes úton, az ajtón vagy az ablakon keresztül lágy folyással érkezik meg a szobába, s nem is valamiféle mesterséges lámpás derengő fénye mellett ülnek a vámosok. Az éteri fény, a vak ablakra árnyékot vetve, a bűn sötétjébe merülő társaságot világítja át. A fénynyaláb belehasít Máté életébe és informálja hibás értékrendjéről és sorsának további isteni rendeléséről. Máté így Caravaggio „prédikációjában”, a prófétai beszédmódon keresztül kétszeresen is képbe került.[33]

 

2.) Elbeszélő (narratív) beszédmód

A narratív beszédmódnál az elbeszélő eltűnik, és az események tesznek bizonyságot.

Az elbeszélés maga Isten nyomait jegyzi le a történelemben. Ez a felfogás segít túllátni az „ige-eseményen” és összekapcsol a „történelem-esemény” realizmusával.[34] A szöveg és a kép szoros kapcsolata, ahogyan A beszélő vászon c. fejezetben már érintettük, könnyen belátható. Egyedül a befogadás, értelmezés iránya fordul meg. Az elbeszélés egy pontból indul el és részletről – részletre vezet a teljes történet kibontásához. Ezt nevezzük lineáris szemléletnek. Ennek ellenkező irányú feldolgozását nevezzük most holisztikus felfogásnak. A festményen a teljes történet előttünk áll, a szereplők múltjával, jelenével és jövendőjük reményével. A fő mozzanat után a részletek tanulmányozása során válunk a kép avatott ismerőivé.[35]

Caravaggio három képbe gyúrva beszéli el Máté történetét a San Luigi Francesi  templomban. Máté elhívatása, Máté és az angyal valamint Máté vértanúsága nemcsak egy lélek újjászületését, hitvallástételét és mártíriumát örökíti meg, hanem biztosít minket a „prédikáció” bibliateológiai, kortörténeti és egyháztörténeti megalapozottságáról. Az elbeszélő, Máté elhívatásában nem tud az eseményeken kívül rekedni, mert Ő maga a főszereplő az események fonalának gömbölyítője. Az ebből adódó esetleges hátrány viszont Caravaggio értelmezésében sem jelenik meg, hiszen az isteni kijelentés és annak megörökítésben bevont emberi tényező harmonikus egységet alkot.

 

3.) Rendelkező (preskriptív) beszédmód

A preskriptív beszédmód az óvatlan felfedező számára veszélyes aknamezőt rejt.

Sajnálatos, hogy Istent általában ezzel a rendelkező, törvénykező arculattal azonosítják. Az Istentől jövő parancs eszméjét társítjuk azzal a felfogással, hogy az minden esetben fentről lefelé történő diktátum lehet. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy mielőtt Isten rendelkezik, előtte mindig feltételeket teremt hozzá. Izraelt Isten a két kőtábla átvétele előtt megszabadítja az egyiptomi fogságból. A Dekalógus a nép hálaáldozatának irányát szabja meg, tehát egy sokkal magasabb rendű kommunikáció, mintha csupán egy program tíz végrehajtandó parancsfájlja lenne.[36]

Máté evangéliumában Jézus egyszerűen fogalmazza meg a rendelkezését: „Kövess

engem!”[37] Simont és Andrást hasonló módon a munkájuk közben szólította el Jézus, mondva: „Jöjjetek utánam és emberek halászaivá teszlek benneteket.”[38] Caravaggio Jézus ezen parancsát egyetlen kézmozdulatban fejezte ki. Ennek a szelíd mozdulatnak kísérői Péternek a Mesterhez csatlakozó és Máté kérdő gesztusa. Jézus kéztartása Michelangelo Ádám teremtését idézi emlékezetünkbe. Itt érintés nélkül a kéztől kézig érő lélek fuvallatával kapja meg az új élet lehetőségét.

 

4.) Bölcsességi beszédmód

Mi is a bölcsesség? Olyan útmutató, ami megelégedett, betelt élethez vezet, egy olyan

vándorbot, amit nem dobunk el utunk végéhez érve, kérdőn tekintve hátrafelé. Olyan választóvonalak két partja között képez hidat, ahol az emberi nagyság és nyomorúság ad egymásnak találkozót. A bölcsesség az élet hétköznapi döntéseit és a mennyei világ rendjét hozza egymáshoz közel. A bölcsességben Isten van jelen rejtőzködő módon.[39]

Ahhoz, hogy a Caravaggio festményén meglássuk a bölcsesség álarca mögé bújt Istent, akkor az emberi alakoktól a tárgyak felé kell a figyelmünket fordítani. Ötletes Dér Katalin felvetése, miszerint a kép által megörökítette pillanat előtt „az asztal körül ülők egyformán a pénzre figyeltek… Görnyedten megfeszülő alakjának fókuszában a pénzkupac, testének minden pontja, a szem, a száj, a homlok, a törzs hajlása, az altest íve egy irányba, a pénz felé mutat, a kéz szinte sorvadásosan görbül a pénz köré.”[40]

Valóban a bölcsesség rejtélyes arca az asztalon hever és a szemek tükrében parázslik vissza. A pénz hatalmának bűvöletére figyelmeztet a képen megszólaló bölcsességi beszédmód. A Biblia ehhez kapcsolódó locus classicusai pedig: „Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme, amely után sóvárogva egyesek eltévelyednek a hittől, és sok fájdalmat okoznak önmaguknak.”[41] „A gazdagság az ember életének váltságdíja lehet, a szegény pedig fenyegetést sem hall.”[42] Jézus és Péter a szobába lépésével megtöri az ördögi kört és választás elé állítja a vámszedőket: Isten vagy mammon?

 

5.) Himnikus beszédmód

A himnikus beszédforma lehet hálaadás, könyörgés, magasztalás, de mintegy válaszul

az Istennel kialakított kapcsolatra. A kijelentés himnikus formája az ember érzelmi skáláját teljesen felöleli. A hálaadásban repeső szívtől egészen a fájdalomban meghasadó szívig ebbe a kehelybe fészkel bele az emberi lélek emanációja.[43] Máté, mielőtt az evangélium lejegyzésébe kezd és nevéhez az evangélista jelző társult volna, háláját prózaibb módon juttatta kifejezésre. A tanítványság igájába hajtotta fejét, hogy Istentől tanított legyen, és az Ő szelídsége és alázatossága által megnyugvást találjon lelkének.

Friedell szerint „a barokk festészet kizárólag egy dolgot ábrázolt, de azt valódi farkasétvággyal, vad, forró mohósággal: ez pedig az élet sans phrase, minden szépítés, minden erkölcs, minden válogatás, és minden értelemkeresés nélkül, az élet mint öncél, a kibuggyanó, gátlástalan vitalitás rövid, önélvező pillanata.”[44] Mégis, amikor Caravaggio képére nézek, érzem, hogy tobzódó élvezeteknek ágyat vetett festő lelkében himnusz kél az ég felé. Érzem, hogy ő maga az a csodálkozó vámszedő, aki remegő ujjakkal, félelemmel telve veszi a kezébe az ecsetet és teszi fel újra és újra a kérdést: Én Uram?

*

A jó prédikációnak az egyik legfontosabb kritériuma, hogy alkalmazva legyen arra a korszakra, amikor elhangzik. Caravaggio az öltözék és a díszletek anakronisztikus keverésével érte el, hogy a bibliai és a barokk kor egyszerre jelenjen meg a festményen. Pétert és Jézust a koruknak megfelelő öltözék, a szokásos kuttónet és szimláh díszíti övvel összefogva, viszont a vámszedőket barokk szalonjelmezben láthatjuk. Caravaggio egy olyan időszakban alkotott, amikor a ruházkodásra nagy hangsúlyt fektettek. A divat körülbelül azonos tempóban változott, mint ma. A katonás szűk viseletet felváltotta a bő, zsákszerű nadrág, kapcsos cipő, lobogó toll, széles egyik oldalt felhajtott kalap, fehér kihajtott gallér és zörgő fémmel bevont öv a kard hordásához. Az első időszak a haj megnövesztését hozta, később, mint kiegészítő ruhadarab megjelent a női és férfi paróka.[45]

A képek az emberiség kultúrájában mindig fontos szerepet töltöttek be. Korunk, ha lehet így fogalmazni képekben gondolkozik, képek által ismeri és értelmezi a világot. A digitális forradalom nem az anekdotázást és a történetmesélést eleveníti fel, hanem képben mondja el mindazt, ami jelent számára valamit. A kommunikációnak ez a formája a nyugati gyülekezetek igehirdetésében természetes módon van jelen. A prédikáció függelékeként segítik a kivetített képek a jobb és teljesebb megértést. A bibliai képek a média képei közé keverednek, viszont kérdés, hogy megőrzik e képességüket és élességüket a jövőben. Az viszont biztosnak tűnik, ahogy Caravaggio képe értelmezésre hív úgy, mint:

 

Egy rózsaszín ló,

zablával felnyergelve

Vajon kinek?

Bármilyen közel is lovasa,

mégis rejtve marad.

Gyere te helyette,

lépj be a képbe

és ragadd meg a gyeplőt![46]

 


[1] Vö. Csiffáry Gabriella, Rejtett arcok, Budapest, Scolar, 2009, 35–39, 154–158, 375–379.

[2] Vö. J. R. T. Tur – R. M. S. Rebull, Itáliai és spanyol barokk, Budapest, Magyar Könyvklub, 2000, 86.

[4] Vö. Jos Colijn, Egyháztörténelem, Sárospatak, Sárospataki Református Teológiai Akadémia, 244–250.

[5] Egon Friedell, Az újkori kultúra története I., Budapest, Holnap, 470.

[6] Uo., 471–479.

[7] Vö. J. R. T. Tur – R. M. S. Rebull, i. m., 61.

[8] Vö. Anna-Carola Krausse, A festészet története, Budapest, Kulturtrade, 1995, 32–34.

[9] Vö. J. R. T. Tur – R. M. S. Rebull, i. m., 76–78.

[10] Friedell, i. m., 464. p.

[11] Krausse, i. m., 34.

[12] Vö. J. R. T. Tur – R. M. S. Rebull, i. m., 79–87. p.

[13] Uo.

[14] Krausse, i. m., 35.

[15] Vö. Pierre Chaunu, Felvilágosodás, Osiris, Budapest, 1998, 278.

[16] szegények Bibliája

[18] II. Móz 32:10

[19] II. Móz 26:36

[20] II. Móz 31:3­5

[21] Ézs 6:5

[22] Jn 14:9, Előzménye: „Ha ismernétek engem, ismernétek az én Atyámat is: mostantól fogva ismeritek és látjátok” (Jn 14:7)

[23] Vö. Csiha Kálmán, Az igehirdetés dialektikája, Kolozsvár, Kolozsvári Református Egyházkerület Igazgatótanácsa, 1997, 80.

[24] Róm 10:17

[25] Mt 9:9

[26] Martin Nicol, Dramatizált homiletika, Luther Kiadó, Bp. 2005., 79.

[27] Vö. Kozma Zsolt, Jézus Krisztus példázatai, Iránytű Alapítvány, Budapest, 2002, 13–17.

[28] Vö. Dér Katalin, Szó és kép = Dér Katalin – Horváth Pál, Bibliaismeret, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999, 429.

[29] Vö. Paul Ricoeur, Bibliai hermeneutika, Hermeneutikai Kutatóközpont, Budapest, 1995, 13–26.

[30] J. R. T. Tur – R. M. S. Rebull, i. m., 83. p.

[31] „Amikor aztán Jézus asztalnál ült a házában, sok vámszedő és bűnös jött oda…”(Mt 9:10)

[32] Jer 2:2

[33] Vö. Nicol, i. m., 81.

[34] Vö. Ricoeur, i. m., 18.

 

[36] Vö. Ricoeur, i. m., 20–22.

[37] Mt 9:9, Mk 2:14, Lk 5:27

[38] Mk 1:17

[39] Vö. Ricoeur, i. m., 22–25.

[40] Dér, i. m., 433.

[41] I. Tim 6:10

[42] Péld 13:8

[43] Vö. Ricoeur, i. m., 25–26.

[44] Friedell, i. m., 505.

[45] Uo., 490–491, 589–591.

[46] Günter Eich, Japán fametszet