Fiatal író novelláját ajánljuk olvasóink figyelmébe – csak online felületünkön!


Aznap hittanórán a bizalomról beszélgettek. Kistanító néni tartotta az órát a főiskoláról, Fanni tudta, hogy az ilyet tangyaknak hívják, és játszani fognak. Tangyakon a kistanítók mindig játszottak velük valamit, nem úgy, mint a tanító nénik a rendes órákon, amik éppen ezért sokkal unalmasabbak voltak a tangyaknál.

— A mai órán a bizalomról fogunk beszélgetni. Ti kiben bíztok?

Nóra azt mondta, az anyukájában és az apukájában. Évike azt mondta, ő a legjobb barátnőjében is. Juci azt mondta, ő a skót juhászkutyájában bízik, amiről Fanni rögtön azt gondolta, hogy elég nagy hülyeség. Bármiről volt szó, Juci mindig a skót juhászáról beszélt, mert nemrég kapta, és folyton fel kellett vágnia rá, hogy neki olyan kutyája van otthon, mint Lassie a tévéből. Gábor azt mondta, ő a nagypapájában bízik, aki rendőrtiszt volt, és le tud lőni minden bűnözőt. És az ufókat is, esetleg.

— És mit jelent bízni valakiben?

Laci azt mondta, hogy akkor nem fél az ember, hogy a másik átveri. Nóra azt mondta, hogy például az ő szülei bíznak egymásban, hogy az apukája nem lesz szerelmes senki másba, meg az anyukája sem, és egyszer majd ő is férjhez akar menni, és akkor fehér ruhája lesz meg tízméteres fátyla. Pfujj, mondta Gábor, mert tudta, hogy Nóra vele akar összeházasodni. A tanító néni előreszólt a padsorok mögül, hogy Gábor azonnal üljön az első padba, és mostantól meg ne mukkanjon. Gábor rosszkedvűen odabaktatott, de aztán talált egy fél brióst az első padban, és ettől kicsit jobban érezte magát. Juci azt mondta, őt a skót juhászkutyája kimentené, ha felgyulladna a ház.

— Szóval ha bízol valakiben, akkor nem félsz — foglalta össze a kistanító néni. — Akartok játszani egy játékot, hogy kipróbáljuk?

Mindenki akart.

— Kérek két önként jelentkezőt.

Huszonnégy önként jelentkező keze emelkedett a magasba.

— Legyen mondjuk a rózsaszín ruhás lány.

Ez volt Fanni.

— És a kék pólós fiú onnan hátulról!

Ez volt Andris.

— Gyertek ki ide a tábla elé! Ez a játék arról szól, hogy milyen érzés megbízni valakiben. Mi a neved? Fanni. Rendben. Szóval ezzel a kendővel most bekötöm Fanni szemét. Biztosan nem látsz ki alóla? Akkor jó. Fanni nem lát ki a kendő alól. Mikor azt mondom, most!, akkor Fanni bekötött szemmel szépen hátradől. Az a lényeg, hogy teljesen egyenesen kell hátradőlnöd, nyújtott lábbal, értetted? Jó. Neked mi a neved? Andris? Andris, neked pedig az lesz a dolgod, hogy elkapd Fannit. Készüljetek fel!

Fanni körül mindenütt sötét volt. Csak a kendő erős, édes parfümillatát érezte, amitől el is szédült egy kicsit a meleg teremben. Hallotta, hogy a sötétség túloldalán az osztálytársai fészkelődnek a padsorokban, mert mindenki látni akarta a játékot. Azt is hallotta, hogy a háta mögött Andris szipog egyet. Ő igazából jobban szerette volna, ha Gábor kapja el, akinek a nagypapája le tudja lőni az ufókat, nem pedig ez a bamba Andris, aki mintha mindent sokkal később értett volna meg. De közben örült is, hogy pont őt hívta ki a kistanító néni a játékhoz. Tudta, hogy a többiek a padsorokban most mind irigyek rá egy kicsit. A játéknál sosem került sorra az egész osztály, legfeljebb öten-hatan egy órán.

— Most!

Fanni pontosan úgy csinálta, ahogy a kistanító néni mondta. A talpa első részével ellökte magát és hátralendült. Közben csak annyira félt, mint a játszótéri hintán. A zuhanás gyors volt és meredek, de biztos volt benne, hogy úgysem tart egy pillanatnál tovább.

Maga sem tudta, mikor jött rá, hogy Andris nem fogja elkapni. Egyáltalán, azt sem tudta, hogy lehetett ideje arra, hogy ebbe egyáltalán belegondoljon, mert az egész olyan gyorsan történt. Tudta, hogy ő most zuhan, Andris viszont nem csinálja azt, amit kellene. Aztán úgy, ahogy hátralökte magát, tökéletesen nyújtott lábbal elvágódott a tanterem parkettáján.

Nem tudta, hogy ül vagy fekszik. Sötét volt. Venni akart egy parfümillatú levegőt, de nem sikerült neki. Megpróbálta még egyszer, de hiába. A levegő megállt valahol a torka előtt, és nem ment le a tüdejébe. És még mindig olyan borzalmasan sötét volt. Az előbb olyan sok mindent tudott végiggondolni, most meg folyton csak addig jutott, hogy megful-, megful-, megfulladok. Aztán a sokadik próbálkozás után végre átjutott a levegő a torkán, és valahogy a helyére került.

Andris a háta mögött állva bömbölt. Azt bömbölte, hogy véletlenül nem figyelt oda az elején, és nem értette, mi a feladat.

A játék eddig tartott, és a kistanító néni végül nem vont le semmilyen tanulságot a végén.

Nem is volt rá szükség. Minden lecke közül, amit diákként megtanult, ez az egy volt az, amit Fanni magyarázat nélkül is pontosan megértett és olyan pontosan megjegyzett, ahogy sem azelőtt, sem azután semmi mást.