A vitaindítónak beillő írást lapunk hamarosan megjelenő 2011/Tavasz számából ajánljuk olvasóink figyelmébe

Életfa - Élt: 2008-2011?

A városvédők és a városlakók tisztázatlan, de nem kétlem, hogy jelentős százaléka szabadulna az Életfától, ha reprezentatívnak tekintjük a Városvédő Egyesület honlapján zajló internetes szavazás eredményét – s a városvédők ezt olyannyira annak ítélik, hogy a polgármesterhez írott levelükben hivatkoznak is rá, így tegyünk mi is hasonlóképp. Az április 8-i állás alapján 394 szavazóból 280 szabadulna a köztéri alkotástól, sokan kifejezetten a vérét kívánják (197 szavazóból 77 fő), a MÉH telepre küldenék, hogy ott egye a rozsda ítéletnapig. „A városháza és a római katolikus templom bejáratát összekötő tengelyben akadályt képez, megjelenése nem illik a polgári városközpont környezetébe.” – foglalja össze érveit Barta István, a Bio-Genezis Kft. képviselője egy új, Bán Ferenc művének pótlását célzó szökőkút tervének bemutatásakor. Hogy a polgári városközpont ebben a kontextusban pusztán a „szép, régi épületekkel teli Kossuth tér” szinonimája, vagy valamely szimbolikus, a nyíregyháziakat érintő öndefiníciós szükséglet suta megfogalmazása, azt nehezen tudnám eldönteni. Mindenesetre, a kérdést érdemes alaposan körüljárni, gondolatban térjünk is vissza a tetthelyre.

Tény, hogy egy város főtere szükségszerűen túlmutat önnön fizikai valóján, szimbólumként is működik, a település szellemét és szellemiségét, értékeit, történetét bemutató objektumok csoportosulnak ott. Ugyan a Kossuth teret jelenleg uraló épületek jelentős része valóban a klasszikus építészet formanyelvét követi, ám az egységes polgári belvárosra vonatkozó elképzelés azért meglehetősen illuzórikus. Az 1902–1904 között Nagy Virgil tervei nyomán épült neoromán római katolikus templom főhomlokzatának visszafogott, de néhol játékosságra hajló felülettagolása, az oromzat hullámszerű elemei, amelyek a keskeny, félköríves záródású ablakok formáit ismétlik, a kétszínű téglaborítás ritmusa nem is üthetne el jobban Alpár Ignác eklektikus Korona Szállójának déli homlokzatától (ami egyébként korábbi, 1895-re készül el, ekkor a társszékesegyház épülete még halvány gondolat sem volt). Ha a Korona középrizalitját vesszük górcső alá, négy pilaszterének élesen kiemelkedő volutáival, fogazásos díszítésű timpanonjának hangsúlyos medalionjával, a középső ablak fölött büszkélkedő franciás tükörrel inkább valamiféle nagyvilági eleganciát, mint a temploméhoz hasonló derűs méltóságot sugároz. (Egyébként szeretném a városvédők figyelmébe ajánlani a hotel dísztermét, ahol a város legjelentősebb társasági eseményei zajlottak, és jelenleg is szalagavató bálok, esküvők helyszíne. Presztízséhez méltatlan az aktuális, elképesztő dekoráció, a fehér-vörös festés, az aranyszínű oszlopok és a gigantikus, émelyítő zsánerkép.) Tisztább képet mutat a Városháza, amely jelenlegi formáját 1872-ben nyerte el, a Koronáéra rímelő, de annál jóval plasztikusabb kváderezésű földszintjével, kicsit zsúfoltnak tűnő középrészével. A könyvtár jelenlegi alakja, a római katolikus plébánia és a Metropol a közel(ebb)i múlt gyümölcseinek tekinthetőek, tehát a városközpont „polgári környezetére” önmagukban sincsenek áldásos hatással.

A reakciók alapján úgy tűnik, hogy ez a hangulatos, bár nem különösebben egységes belváros jelen pillanatban védelemre szorul. Egy, a különböző stílusok és korszakok elemeit vegyesen alkalmazó, eklektikus épületekből álló városközpontot kell megóvni egy bizonyos korszak (a posztmodern jelen) alkotásától, amely ellehetetlenítené az eddigi harmóniát. A robosztus, tömör neoromán templomtorony, a klasszikus fogazás a Korona déli homlokzatán, a városháza hagyományos kiképzésű pilaszterei elférnek a Kossuth téren, Bán Ferenc szökőkútja viszont úgy tűnik, nem. Azt kell feltételeznünk tehát, hogy a XIX. század végének eklektikája, a XX. század elejének neostílusai, a historizmus önmagában betölti azt a fizikai és virtuális, szimbolikus teret, amit Nyíregyháza főtere, a város központja jelent, a posztmodernnek ott helye nincs, diszkvalifikálandó. Amennyiben valóban ehhez tartjuk magunkat a továbbiakban, akkor automatikusan kijelölünk egy hőskort, a helyi aranykort, amelyet ezáltal kizárólagos jelentőséggel ruházunk fel, helytörténeti referenciaponttá avatunk. Ez az aktus a Kossuth tér skanzenné válásának veszélyét is magában hordozza, hiszen így a mindenkori jelentől – tehát önmagunktól is – megvonjuk a tér formálásának lehetőségét. A korábbi, tévútnak bizonyuló példák láttán sem lenne szabad megtagadnunk magunktól és a városunktól az alkotás, az új művek létrehozásának lehetőségét, amivel mi is hozzájárulhatunk a folyamatosan változó településhez

Szemlélődésünk során azt a lehetőséget sem zárhatjuk ki, hogy az Életfa egyszerűen ronda és kész, olyan, a szépség territóriumán kívül eső erényei pedig egyszerűen nincsenek, amelyek arra késztetnének minket, hogy lemondjuk esztétikai jellegű elvárásainkról. Mivel ízlésről nem érdemes vitatkozni, különösen, hogy a posztmodern önmagára nézve jórészt érvénytelennek tekinti a szépség fogalmát, szerencsésebb, ha Bán Ferenc művét más irányból közelítjük meg.

A szökőkút erősen stilizált formában, de azért pár perc szemlélődés után felismerhetően egy fát idéz, ezzel máris beágyazza magát a tér szövetébe. Egyrészt felsorakozik a Kossuth tér gesztenyefái mellé, a hideg fém érdekes kontrasztot alkot az élő anyaggal. Hogy ezt a jelentést a tervekkel ellentétben nem sikerült felerősíteni a szökőkút közelében telepített, vagy ládákban elhelyezettet további fákkal, annak technikai okai voltak (a közművek vezetékei miatt nem lehet fát telepíteni, a ládákban nevelt cserjék pedig helyhiány miatt nem nőnek meg elég nagyra). Ez művészi szempontból is sajnálatos, de a helyiek komfortérzetét is növelte volna, ha árnyékos, hűs padokra telepedhettek volna le a szökőkút közelében.

Az egyik kulcskérdés a római katolikus templom viszonya Bán Ferenc művével. A társszékesegyház a szökőkút felállításáig egyedül uralta a teret, így szükségszerűen konkurál a két térelem. Az Életfa a Városháza és a templom, illetve a sétálóutca tengelyének metszéspontjánál helyezkedik el, tehát egy roppant hangsúlyos ponton, amely jelentőségénél fogva egyébként is vonzza a tekintetet. A műtárgy szükségszerűen „belelóg” a templom főhomlokzatának frontális nézetébe, ha nem tenné, észrevétlen, súlytalan maradna. Viszont szimbolikus jelentésével felerősíti a templom szakrális kisugárzását: a fáról szinte azonnal az Életfára, vagy Jessze fájára, Jézus Krisztus családfájára asszociál a néző. Tehát, amit a templom veszít a vámon, az visszajön a réven, ugyan abszolút dominanciája megszűnik, de egy újabb interpretációval gazdagodik. Emellett az Életfa tulajdonképpen a Városháza előtti térkövek Naprendszer ábrázolásához is kapcsolódni tud. Az emberi élet, az individuum és az univerzum összeolvasása is érvényes megközelítésnek bizonyulhat. A fémtörzs szigorát a szobor felső „keretéről” alázuhanó víztömeg lazítja fel, egy 4×4 méteres, képlékeny, áttetsző kockát képezve.

Érdemes lehet megemlíteni Tilles Béla 1985-ben készült Életfáját az Október 23. téren, amely szerkezetét tekintve kevésbé komplex, ám támpontot adhat Bán alkotásának értelmezéséhez, be- és elfogadásához.

Nem állíthatjuk tehát, hogy a szökőkút nélkülözné a rétegzettséget, s bár igaz, hogy a szomszédos Kossuth szobor látszólag sokkal könnyebben olvasható a városlakók számára, de egy kis kitartással az Életfa valamely szimpatikus értelmezésére is rá lehet találni.

Életfa - télen

Azonban a szökőkút és a befogadó köztér kapcsolata valóban problémás. A kihelyezett „padszigetek”, világító elemek, virágládák, reflektorok nélkülözik a pontosan definiált struktúrát, esetlegesek, nem vezetik fel, nem támasztják alá az Életfát. Az sem világos, hogy milyen ,,felhasználói élményt” kívánt biztosítani a tervező a téren áthaladó gyalogosok számára. A sekély medence felhívás keringőre, mégsem elég erős gesztus, hogy a gyerekek és a ballagó gimnazisták kasztján kívül eső járókelőt rávegye a behatolásra, a pancsolásra, így ők ,,feltorlódnak” a padokon, amelyek a szemlélődést, nem a bekapcsolódást szuggerálják. Ezek az ülőalkalmatosságok egyébként kényelmetlenek, és a tér közepén egy szem árnyék, nem sok, annyi sincs, tehát hosszabb ejtőzésre alkalmatlanok, így funkciójukat vesztik. A városlakó szükségszerűen összezavarodik, az egymásnak ellentmondó jelek láttán nem érti, hogyan is kellene közelítenie a szökőkúthoz.

Ha elfogadható kompromisszumot keresünk, szólnunk kell a megoldási lehetőségekről. A Nyíregyházi Naplóban és a Szabolcs Online-on ismertetett terveket teljes tévútnak tartom. A SZON sem hagyta szó nélkül, hogy a Bio-Genezis Kft. egyik terve milyen nyilvánvalóan utánozza a debreceni Hal-közi szökőkutat. Annak ellenére sem kellene szolgai másolásra adni a fejünket, hogy valóban példamutató a cívis város szökőkútjának nyitottsága és játékossága, hiszen képes „beszippantani” a járókelőket, sikeresen biztat a terület és a működési mechanizmus felderítésére. Különösen igaz ez, ha figyelembe vesszük, hogy egy egyszerű, vízsugarakkal hangsúlyozott híd a nyíregyházi Kossuth teret érdemben nem lenne képes gazdagítani, az egyszerű sorvezető alárendelt szerepén nem tudna felülemelkedni. A templomot pusztán stilisztikai elemként gazdagítaná, s  ugyan kiemelné az épületet, a főkapura irányítaná a járókelők tekintetét, ám jelentésmezejének gazdagsága jócskán elmaradna az Életfáétól. A Városvédő Egyesület a polgármesternek címzett levelében arra hivatkozik, hogy ,,az „életfa szökőkút” helyett jobban illeszkedne a környezetbe egy hagyományos szökőkút”. Ez a kijelentés implicite tartalmazza a városvédők – véleményem szerint roppant kishitű – általános elvárását egy szökőkútra nézve, ami ugyan lehet egyszerű dekorációs eszköz, sorminta egy parkban, pusztán a vízzel való lenyűgöző játék technikai hátterét biztosító szerkezet, de elvárhatjuk – és akkor mért is ne tennénk –, hogy a víz forgatásánál többet vállaljon, önmagában is megállja a helyét, önálló jelentéssel bírjon. A város leghangsúlyosabb pontján, a Nyíregyháza főterén felállított szökőkúttól nem kívánok kevesebbet, minthogy, akárcsak egy köztéri szobor, működjön önmagában is, képes legyen kivívni a műtárgyi státuszt, legyen művészeti alkotásnak tekinthető – és maga a vízköpő funkció csak hab legyen a tortán, szemet gyönyörködtető, de szükség esetén nélkülözhető grátisz. (Hogy nevén nevezzük a dolgokat: külön öröm, ha a tél beköszöntével nem válik védtelenné a tárgy sem fizikai, sem művészi szempontból: nem alszik téli álmot, nem kell letakarni, és víztelenítve sem „üresedik ki”, csak egyetlen jelentésrétegét veszíti el ideiglenesen, nem teljes önmagát.)

A Bio-Genezis Kft. egyébként benépesítené a Kossuth teret, a leendő, „mókás, de művészi értékű” szobrokat egy biciklis bácsi szobrával illusztrálták a tervben, amely talán Raffay Dávid Duna-parti, a kutyájával játszó lányához hasonlítható legméltóbban, ám nem világos számomra, hogy az elképzelés mennyiben lenne képes túlmutatni a tömény giccsen.

 

A Bio-Genezis KFT. látványterveiből...

Nem volna tehát szabad elpazarolni egy köztéri alkotást pusztán azért, mert jelen formájában kissé nehézkesnek, körülményesen olvashatónak tűnik. „A város horizontálisan és vertikálisan növekszik, átalakul, komfortosodik, ahogy lakói is, ahogy a technikai haladás kívánja. A változásban a bontás is benne van, és új építése is.” – írja Kulcsár Attila, az építész kamara elnöke a szökőkút kapcsán. Mivel Bán műve egy valóban XXI. századi, karizmatikus, izgalmas jel, eltávolítása helyett talán bölcsebb lenne az esetleges módosítás mellett dönteni. A szökőkút szűkebb kontextusa bármikor újragondolható, az őt körülvevő elemek bármelyike helyettesíthető az Életfa károsítása nélkül (ez a tény egyébként kitűnően illusztrálja, hogy a padok és a világító testek szervesítésére már nem maradt energia, így tehát nem lenne kár értük, találóbb környezet is könnyedén kialakítható). Hiszen a bontásnál mégiscsak nagyobb öröm az építés.

 

 

A Bio-Genezis KFT. látványterveiből... (II.)

A vita dokumentumai az interneten:

Kezdeményezzük a “bádog” szökőkút elbontását, a Városvédők Egyesületének levele

Városfejlesztés és városvédelem – Hősök tere, szökőkút a városvédő építész szemével, Kulcsár Attila, az építész kamara elnökének levele

Szökőkút, a Nyíregyházi Napló bemutatja az új szökőkút lehetséges tervét

Debrecenihez hasonló lehet Nyíregyháza új szökőkútja?

 

Fotók forrása: SZON és http://www.facebook.com/note.php?note_id=10150132172460395