M. Szlávik Tünde itt közölt írását a SZIRT city-zen c. estjén olvasta fel.

Így emlegetik a három vendéglátó ipari egység által közrezárt térséget, mert bármely irányból érkezik a férfinép, s bármerre tart is, itt rövid időre mindenkinek nyoma vész.

Az atlétatrikós férfiak a közeli építkezésről ugrottak át a büfébe. Hot-dogot, hamburgert esznek, sört isznak üvegből, visszakézből törölve le a szájuk szögletében maradt habot. Megtermett emberek, nem konditeremben kigyúrt karokkal, övre lógó hassal. Izzadnak. Patakokban csorog róluk a veríték. A belapátolt falatokból mustár, ketchup fröccsen atlétájukra. A büféslány szitkozódva szedi össze a szél által a puszpángra sodort szalvétákat.

A szomszéd cukrászda teraszán fiúk fagylaltoznak. Versengenek: ki tud egyszerre nagyobb darabot bekapni. Jó poénnak tűnik egymás hátba veregetése. Ettől persze nyállal kevert fagyi- és ostyadarabokat köpnek szerteszét. Ujjaikat nyalogató lányok mulatnak rajtuk.

A zöldséges bolt mellett, a járda szélén ülve két német turistalány birkózik egy-egy nagy karéj dinnyével. Miniszoknyás, szétvetett lábaik között fekete dinnyemagvak vegyülnek az aszfalton a szotyolahéjak és az eldobott csikkek közé. Nyelvükkel néha végigszántanak felemelt karjukon, könyökükön, s elégedetten szuszognak.

A munkások közben már német pornófilmekből származó műszavakkal szórakoztatják egymást: jaaa, guuut, schőőőn – s iszonyúan férfiasnak érzik magukat.

A park túloldala felől bombanő érkezik. Mintha egyenesen a férfiálmokból lépett volna elő. A melósok elismerően bólintanak szemmel láthatóan nem szilikontól duzzadó kebleit mustrálva. A  melle alatt két ujjal összecsípve megrázogatja a blúzát, kipattintja a két legfelső gombot, majd belefúj a kivágásba. Lefékezi a babakocsit, szatyrát leteszi a bokrok övezte padra. Kiemeli nyafogó csecsemőjét, s cumisüveget nyújt neki.

– De édes! – lelkendeznek a lányok.

– Nekik még jó, semmi gondjuk sincs – sóhajtja az egyik fiú, ujjnyi vastag karláncát igazgatva.

Szikrázóan süt a nap. A babának nem ízlik a tea. Kilöki szájából a cumit, és élesen, követelőzően felsír. Anyja megadóan felsóhajt, futólag körülnéz, majd blúzát kissé megemelve mellére helyezi a baba száját. Bőréből talán ha két ujjnyit villant ki, s rögtön vissza is engedi a textilt a baba szuszogó orrocskájáig.

Zavart csend támad. Aztán az egyik munkás oldalba löki mellette bámuló társát, bekapják az utolsó falatokat, majd, kis kerülővel, messze a pad mögött visszaballagnak dolgozni.

A turisták bedobják a dinnyehéjat a szemetesbe. Hájas húsukba vájódó melltartójuk pántját igazgatva, megvető pillantásokat vetve a szoptató nőre átvonulnak a kocsmába.

A nő mindebből semmit sem vesz észre. Kisfiát nézi, aki belefáradva az evésbe, álomba merül. Kis feje hátrahanyatlik, mosolygó szája szélén tejcsöpp. A nő azt itatja föl gyöngéd, óvatos mozdulatokkal. Aztán felnéz: szemében visszatükröződik az ég tiszta kékje.