Fogadó
Kém vagyok egész életemben
Spiró Györgyöt "Kémjelentés" című új könyvéről kérdeztük
Onder Csaba
A kisregényt formázó Tavaszi Tárlat után a most megjelent Kémjelentés tematikusan egybetartozó novellákat tartalmaz, amely műfajról a könyv fülszövegében irodalmi lexikonba illő rendhagyó szócikket olvashatunk tőled. De a Kémjelentés szövegei mégis csak egy bizonyos fajtájukra emlékeztetnek, amelyet tárcanovelláknak neveztek. Tudatosan nyúlsz klasszikusnak számító műfajokhoz, vagy mindez csak véletlen? Kik azok a mesterek, akik itt név nélkül felemlítődnek?
Vannak mesterek, akiknek a novelláit nagyon szeretem, és feltehetőleg olyan típusúakat próbálok írni magam is. Borowski, Babel, Móricz, Salamov… Ez nem azt jelenti, hogy bármiféle tematikai vagy formai hasonlóság lenne köztünk, de biztosan hatottak rám. Minden műfajról – dráma, próza, líra – azt gondolom, hogy nem véletlenül alakultak olyanná, amilyenné, magában a formában komoly emberi tapasztalat rejlik. Ehhez tartom magam, így vagyok voltaképpen nagyon konzervatív szerző.
Az én-elbeszélés alkalmazása nyilván erősen a szerző és az elbeszélő azonosítására csábítja az olvasót. Ha nem is teszünk automatikusan egyenlőségjelet a kettő közé, az azért tagadhatatlan, hogy ez az én-elbeszélő kivételesen mindent elkövet, hogy a Spiró György nevű íróval való azonosíthatóság ne legyen túl nehéz. Az apró történetek sokasága akár igaz is lehet. Ez egy nagyon személyes könyv, jól gondolom?
Igen, ez így van. Mindazonáltal az egyes szám első személyű forma nem mindig működik. Van olyan történet a kötetben, amelyben külső szempontból kellett ábrázolnom magamat is, aki így ironikusan szemlélt, elég nevetséges figurává vált. Nem az a lényeg, hogy valami velem fordult-e elő, hanem hogy úgy tudom-e megírni, hogy általános érvényű legyen. Ehhez az ember a történetben válogat, átcsoportosít, kiszerkeszt, beszerkeszt – vagyis végső soron semmi sem egészen úgy történt, ahogyan le van írva. Más az élet, és más az irodalom.
A leleplezés, feltárás aktusait a kötetcím sokrétűen tematizálja. Nem csak arról van szó, hogy az elbeszélőt nézik időnként kémnek, vagy utána kémkednek, de végeredményében az elbeszélő is kém, aki magáról és családtagjairól tesz jelentéseket ebben a következetes, rövid formában, szikár, megrendítő mondatokban. Sajátos, Spiró-féle családtörténet volna dióhéjban?
Kém vagyok egész életemben, folyamatosan jelentéseket írok az olvasóknak olyan, többnyire eltitkolásra ítélt ügyekről – tettekről és gondolatokról –, amelyekben én sem vagyok feddhetetlen. Erre már vagy másfél évtizede rájöttem, azóta vonz a Kémjelentés kötetcím. Magamról is kémjelentéseket írok a novellákban. Más műfajokban ezt kevésbé teszem meg.
A Kémjelentés számomra izgalmas lehetőségeket kínál a nemrég megjelent Tavaszi Tárlat szövegvilágával és hőseivel való értelmezői kapcsolatteremtéshez is – persze ez már az olvasói kémkedés, vagy kémjelentés-értelmezés kategóriája. Vagy ez már túlzás?
Nem sok közük van egymáshoz, a regény cselekményének alapötletét kivéve, amelynek egyik összetevője az egyik novellám egyik rövid bekezdésében szerepel is.
Az utolsó néhány szöveg megbontja az addig kialakult narratívát, a novellaciklus regényesítési lehetőségét. Szándékos elidegenítésről volna szó, nehogy az olvasó bármibe is beleélje magát? Miért ez a visszavonás? Az érzelmek kimutatása elől való menekülés?
Nem egy elvetélt – vagy a háttérből felrémlő – családregényt írtam, hanem különálló novellákat, amelyeket az olvasó utólag összefüggésbe hozhat egymással. Van köztük motivikus kapcsolat, persze – de ettől az egész kötet szerintem nem válik egyetlen történetté. Ugyanakkor tisztelem minden befogadó olvasatát. Az érzelmeimet, azt hiszem, becsülettel ki szoktam mutatni, azt is mondhatnám, hogy ez a szakmám, és a kötet utolsó néhány írásából sem hiányoznak. Sokféle hangulata van az embernek, a gúny vagy a kétségbeesés is, meg a lemondó legyintés is tele van érzelemmel. Pillanatnyi beállítódás kérdése, vajon az olvasó rá tud-e hangolódni egy írásra. Persze egy kötet vége hangsúlyos. Úgy látom, nem könnyű lezárni valamit, ami az életben még nyitva van.
Karádi Zsolt: 
Bódi Katalin: 
Onder Csaba: 
A 2010-ben elhunyt művész, Botond: A Vacsora/Das Abendmahl című műcsoportja utoljára május 26-án látható. A kiállítás zárónapján – reflektálván arra, hogy maga a művész számos inspirációt merített a könyvekből, az irodalomból – arra kértek négy írót és költőt, Bartis Attilát, Borbély Szilárdot, Csobánka Zsuzsát és Győrffy Ákost, hogy merítsenek ők inspirációt a kiállított alkotásokból és az így született szövegeket olvassák fel a tárlat terében.
Hegedüs Géza A magyar irodalom arcképcsarnoka c. könyvében így ír Kosztolányi Dezsőről: „Ő a lélek kalandjainak költője és prózai krónikása. Részvétet érez minden emberi szenvedés iránt, látja és ábrázolja a polgári élet sivárságát, undorodik minden erőszaktól, gyönyörködik és gyönyörködtet a szépségben, játszik a nyelv végtelen lehetőségeivel, lelkére ereszti a külvilág benyomásait, és megfogalmazza a benyomásokat.” A pályázatra beküldött prózai írások Kosztolányi fent megfogalmazott szellemében készüljenek. 
Térey János, a kötet szerzője, Csobánka Zsuzsa költő, író és magyartanár, illetve Vári György, újságíró és irodalomtörténész beszélgetnek a Könyvfesztiválra megjelent esszékötetről 17.00-tól
A Deák Ferenc Akadémia Közhasznú Egyesület történelmi előadás sorozata 2012. május 17-én csütörtökön 17.00-kor kezdődik. A magyar történelem meghatározó alakjai című sorozat C.Tóth Norbert előadásával indul Luxemburgi Zsigmondról (1387-1437)
A Romkert Kiállítóterem fotópályázata az „Öntudatlan Örökkévalóság” programsorozat keretében amatőr fotósoknak. A képeket zsűri díjazza, de kiosztásra kerül egy közönség díj is. A beérkezett pályaművekre a Romkert Kiállítóterem és Kávéház facebook oldalán lehet szavazni. A szavazásra időtartama: 2012. május 10- június 10. 
Az ELTE-BTK Trauma és Gender Kutatócsoportja által meghirdetett konferencia célkitűzése, hogy felhívja a figyelmet az interdiszciplináris irodalom- és kultúratudományi nézőpont fontosságára, mely a trauma- és genderkutatás eddigi eredményeit mozgósítva képes felismerni a társadalmi nemi szerepek vizsgálatának jelentőségét a traumatikus tapasztalatok értelmezésében, illetve, hogy ez a megközelítési mód egyes szépirodalmi művek kapcsán elkerülhetetlen elemzési szempont.
Nyíregyháza lesz a vers fővárosa 2012. október 9. és 14-e között. A Móricz Zsigmond Színház ad otthont a 14. Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztiválnak – jelentette be Lutter Imre fesztiváligazgató, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke és Tasnádi Csaba, a színház igazgatója. Társulatok, egyéni előadók, zenekarok és filmesek június 15-ig nevezhetnek a rangos seregszemle versenyprogramjába.
A debreceni Csokonai Színház Horváth Árpád Stúdiószínházában az eredetileg tervezett május 4-e helyett technikai okok miatt május 19-én kerül sor a Jászai című darab ősbemutatójára. A darabot Jászai Mari naplóiból és Borbély Szilárd "A nagy Jászai" című drámájából Galambos Péter és Kovács-Cohner Róbert rendezte.
Friss lapszámunk Útirányul A régi Nyíregyházát tűzi ki: Kujbusné Mecsei Éva Múltbéli kapcsolatok c. tanulmányában Nyíregyháza 1753 és 1848 közötti kapcsolatairól ír, Galambos Sándor pedig a dualizmus kori Nyíregyházáról közöl tanulmányt. A Fogadó rovatunk a mai Nyíregyháza köztereivel foglalkozik: előbb Onder Csaba kérdezi Simon László talajvédelmi kutatót a Kossuth téri fákról, majd Gucsa Magdolna írását olvashatják az Életfáról. Gyaloggalopp rovatunkban Kulcsár Attila értekezik Nyíregyháza múltjáról és jelenétől a városfejlesztés tükrében, de Forspont rovatunk -- melynek alcíme ezúttal Iskolapéldák -- első tanulmánya is a városhoz kötődik még: Kedves Júlia Nemzetiség és nyelvhasználat a nyíregyházi evangélikus népiskolában (1876-1910) címmel közöl tanulmányt - valamint még sok minden mást. Immár letölthető pdf-formátumban is!