Simon László talajvédelmi kutatót Onder Csaba kérdezi Nyíregyháza zöldterületeiről, a belváros rendezéséről, a technikai fejlődés paradoxonairól lapunk 2011/tavaszi számában.

Onder Csaba: Tájgazdálkodással és vidékfejlesztéssel foglalkozó tanszéket vezetsz a Nyíregyházi Főiskolán, elismert talajvédelmi szakember vagy, egyetemi tanár, az MTA doktora és harcos civil városvédő. Hogyan érzed magad Nyíregyházán?

Simon László: Én nem itt születtem, hanem innen négyszáz kilométerre Érsekújvárott, Szlovákiában. Szülővárosomat (amely szintén egy hangulatos mezőváros volt egykor, de a háború alatt háromszor szőnyegbombázták) a 60-as, 70-es években tették véglegesen tönkre, amikor a panelházakat csaknem a főtérig építették. Örüljünk neki, hogy Nyíregyházán ez nem történt meg. Az a közel huszonöt év, amióta itt élek családommal Nyíregyházán, lokálpatriótává tett, szeretem ezt a város. Mindez talán feljogosít némi kritikára. Szülővárosom tönkretétele tett túlérzékennyé városfejlesztési ügyekben, és ezért vagyok elkeseredve, amióta az „össze-vissza” építést és bontást látom ebben a városban is. Először a fejekben kellene rendet rakni, és utána a rengeteg pénzt elkölteni városfejlesztési célokra. Szélesebb konszenzusra lenne szükséges várospolitikai ügyekben, jobban be kellett volna vonni a lakosságot a döntésekbe. Ez sajnos nagyon sok esetben elmaradt, hányan elmondták például korábban, hogy nem lesz jó a Korzó üzletház két hatalmas tömbje, mégis ebben a formában valósult meg az épület. „Majd megszokjuk”, mondta valaki az akkori városvezetők közül. Nem Prága belvárosát várom én Nyíregyházától, ám egy minimális átgondoltság azért nem ártana a belváros rendezése során. Stílusok ütköznek, például az új sétáló utcára nem saválló acélból készült ipari világítótesteket tettem volna, hanem öntöttvas kandelábereket, olyanokat, amilyenek a polgármesteri hivatal előtt vannak. Laikusként úgy látom, hogy a tőke által (is) diktált össze-vissza építkezés és bontás folyt, folyik a belvárosban, és az egyre kuszább városképet a beépítetlen foghíjak csak tovább rontják.

Onder Csaba: Mi a helyzet a fenntartható város- és vidékfejlesztés kérdésével Nyíregyházán?

Simon László: Azért nem reagál a többség az ezzel kapcsolatos felvetésekre, mert teljesen más közegben szocializálódtunk. Életünkben folyamatos „fejlődést” éltünk meg, melyet az olcsó fosszilis energiahordozók, olcsó és bőséges élelmiszerek (a sok és tiszta talaj, elegendő ivóvíz), motorizáció, egészségügyi ellátás, jóléti rendszerek, a kultúra, az olcsó építőanyagok és a hatvanöt éves béke generált – ezzel együtt egyre kényelmesebben, egyre jobban, de egyúttal lelkileg és fizikailag egyre kiszolgáltatottabban élünk. Olvastam valahol, hogy az elmúlt száz év fejlődését az olcsó kőolaj mellett az olcsó vasbeton feltalálásának és elterjedésének köszönhetjük. Így rendkívül nehéz belátni, hogy erre hosszú távon már nem lehet alapozni. Fenntarthatóságban gondolkodni tehát olyan, mint egy hirtelen vallási megvilágosodás. Az én életemben ez akkor következett be, amikor öt éve elkezdtem a Környezetgazdálkodás tárgyat tanítani a főiskolán. Így rendezni kényszerültem ez irányú szórványos és kusza ismereteimet az óráimra készülve, mivel az új BSc tanterv – nagyon helyesen – kötelezővé tette az agrármérnök szakos hallgatók számára ezt a tantárgyat. Nálam sem ment ez egyik napról a másikra, és sokan a mai napig nem értik, érthetik azt a szemléletet, hogy miért fáj nekünk az élő és épített környezet tudatos pusztítása sok esetben. Tudod, hányszor jutott eszembe a sorozatos fakivágások, betonkolosszusok építése kapcsán, hogy a mi döntéshozóink nem tanultak egyáltalán környezetgazdálkodást, környezetvédelmet húsz-harminc-negyven évvel ezelőtt? Én sem sokat, de tudatosan átképeztem magam az elmúlt tizenöt évben.

Onder Csaba: Miben rejlik ennek a szemléletbeli különbségnek a lényege?

Simon László: Nagyon örülök annak, hogy most már jó néhányan vagyunk ebben a városban is, akik nem az állandó bontásban, építésben, betonozásban, aszfaltozásban látják a fejlődést. Londonban, Pekingben hatalmas fásítási programok zajlanak: így készülnek a klímaváltozásra, illetve így akarják megállítani a sivatag terjeszkedését. Münchenben a legdrágábban a tetőkertes házak adhatók el, Mexikóban egy egész várost alakítottak át minden szempontból fenntarthatóvá (fásítás, parkosítás, bicikliutak, környezetbarát tömegközlekedés, autók teljes kitiltása a belvárosból, épített környezet megóvása, klímabarát épületek kialakítása stb.). Át kéne vennünk ezeket a pozitív külföldi példákat, de már hazaiak is akadnak. Azokban a városokban, ahol sok a zöld, hosszabb ideig élnek az emberek, és ez nem csupán feltételezés! Egy kifejlett fa – amiből emlékeim szerint minimum százat pusztítottak el a Nyíregyházán az elmúlt három-öt évben, vagy talán a dupláját – napi száz vagy ezer liter vizet párologtat el nyáron a nagy melegben. A fa és a zöld füves terület a legjobb légkondicionáló, hiszen a párolgás hőelvonással jár. Erre mit lát az ember: kosárlabda-pályányi területeket aszfaltoztatnak le a lakók a saját házuk előtt, díszkővel fedik le az előkerteket, hiszen így nincs vele gond, nem kell többet ott füvet nyírni. Persze nem sokkal környezetbarátabb az aszfaltnál a térkő burkolat sem, de az legalább valamennyi vizet elnyel. Aztán pedig megy a siránkozás az özönvízszerű esők után, hogy a hömpölygő víz mindent elönt. Nyilvánvaló, hogy egy fa sem állhat örökké a helyén, előbb-utóbb kivágásra kerül, és sárban sem szeretnénk gázolni, mint a középkorban, üzletekre is szükség van, parkolni is kell valahol, kerékpározni is szeretnénk a belvárosban, csak azt nem értem, hogy miért kell ezt mindig a zöldfelület rovására megoldani. A talaj a legjobb víztározó, olyan mint egy szivacs, nagyon sokáig képes a vizet tárolni – ha nincs lefedve. Magyarországon nyolcvan- százezer hektár földterület tűnt el az elmúlt húsz év alatt, mert lebetonozták, lekövezték, leaszfaltozták!

Onder Csaba: …tehát még több fa kellene?

Simon László: Nagyon jó, hogy megint előjött a fák fontossága urbanisztikai és belvízvédelmi szempontból is. Hadd tegyem megint hozzá, hogy egy fa csak akkor tud sok vizet elpárologtatni, ha a körülötte lévő talaj is szabad. Van ugyanis egy olyan jelenség, amit kapillaritásnak hívnak, ennek az a lényege, hogy a talajban alulról felfelé is áramlik a víz a sok kis hajszálcsőben, ha a talaj felszínén meleg van és a felső réteg már száraz. Ezért hűti a szabad vagy füves talajfelület a fákkal egyetemben a levegőt a nagy nyári hőségek során. A fizika egyik főtétele, hogy a párolgás hőelvonással jár, ezért nem lenne szabad a fák körüli területet aszfalttal, betonnal, díszkővel szinte teljesen lefedni, mert ez a talaj párolgását és a növényzet vízfelvételét is gátolja. Ezért nagyon nagy melléfogás a zöldterületek szisztematikus betonozása, kővel fedése a belvárosban, az új kerékpárutakkal is több ezer négyzetmétert fedtek le, megzavarva a vízháztartást. A járdák kis bővítésével biciklis és gyalogos bőven elfért volna egymás mellett, és havat is csak egy helyen kellett volna takarítani, a sózásról nem is beszélve! Gondolkodtak-e azon, hogy miért olyan kicsik a tíz-tizenkét éve elültetett előnevelt fák még mindig a nagyáruházak parkolójában?! Hát részben a fenti jelenség miatt: nem jutnak egyenletesen nedvességhez, körülöttük mindenhol aszfalt, nyáron sugárzó meleg van. Tizenöt év alatt hány futballpályányi terület lett leaszfaltozva ebben a nem túl nagy népességű városban csak a mega- és hipermarketek miatt? És hány parkot, sportpályát hoztak létre ellensúlyozásul? Azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha kijelentem, hogy a városban jelentősen nőtt az elmúlt egy-másfél évtizedben a lefedett terület nagysága. A Kossuth téren egy uszodányi zöld terület tűnt el a templom elől!

Onder Csaba: Miben látod a megoldást?

Simon László: Teljes szemléletváltásra van szükség a jövő városfejlesztéseiben (városunkban is), ahol a lélegző, párologtató, vizet tároló szabad talajnak, asszimiláló, szén-dioxidot, méreganyagokat megkötő, lebontó zöldfelületeknek, fáknak, bokroknak óriási szerepe van és lesz a klímaváltozás következményeinek az enyhítésében. Sétáljunk végig a főtéren, ahol nyáron olyan verőfény van, hogy az ember nem tudja a szemét kinyitni (a hőségről már nem is beszélek), mert nincs már ott elég párologtató valódi zöldfelület – a dézsákba vagy betonkockákba ültetett növények, csobogók, szökőkutak ezt nem pótolhatják. Ez a város fokozatosan „megkopaszodik”, legjobb példa rá az „új korzó” a betonkonténerekbe ültetett küszködő fákkal, azok talán sosem fognak árnyékot nyújtani. Nem az a baj, ha kivágnak egy fát, hanem az, ha nem pótolják legalább kettővel, és ha elfelejtkeznek a gondozásukról, öntözésükről addig, amíg megerősödnek.

Polgármester úr kérte, hogy a lakosság tegyen javaslatot a zöldfelületek növelésére a városban. Hát én elkezdem, például a vasútállomással szemben az Arany János utcai kétszer két sáv közepén csak pár fa van, oda elférne szépen a Szarvas utcáig egy fasor! A másik javaslatom, hogy a reményeim szerint hamarosan esztétikussá átalakított főtéri szökőkút jobb és bal oldalán fel kellene szedni a díszkövet, és a síkból kissé kiemelve két szép, a medencével párhuzamos virágágyást kéne ott kialakítani. Ott nagy lombos fák is megtelepíthetőek lennének valódi földkapcsolattal, de betonkonténerekben nem. Sokkal szebb, barátságosabb lenne ott minden, mint a jelenlegi díszkő sivatag, és a szökőkút még vízzel is permetezné a növényzetet nyáron.

Szeretnénk végre egy új közparkot is a városban az Egyház és Síp utca között, csillapítandó ott az őrült forgalom hatásait. Nem hisszük el, hogy sok helyre azért nem ültethetők fák a városban, mert tönkretennék a közműveket, hiszen a közműalagutat már régen feltalálták, ami fölé fák ültethetők, csak ebben a városban sajnos még egy méter sincs ilyenből. Városfejlesztési javaslataink olvashatóak a Nyíregyházi Városvédő Egyesület megújult honlapján is (www.nyirvave.hu).

Onder Csaba: Sokat foglalkozol a megújuló energia kérdésével. Milyen hasznosítása lehetséges vajon Magyarországon, illetve Nyíregyházán?

Simon László: Hazánk biomassza-termelő potenciálja nagy, energiafüggőségünket a biomasszára (növényi produktumokra) alapozott megújuló energiaforrások kiaknázása (rövid vágásfordulójú energianövény-ültetvények létesítése a fatüzelésű erőművek ellátására, bioalkohol, biodízel vagy biogáz előállítása) mérsékelhetné. A Nyíregyházi Főiskola tangazdaságában és bemutató kertjében közel 3 hektáron termesztünk olyan energianövényeket, melyek igen gyorsan fejlődnek, és évente-kétévente betakaríthatóak. Kosárfonó fűzzel, fehér akáccal, olasznáddal és amerikai bársonymályvával vannak itt beállítva tudományos kísérleteink. Azt tanulmányozzuk, hogy a fenti energianövények hozamára milyen hatást gyakorolnak a tápanyagokat biztosító műtrágyák, talajjavító szerek és komposztok. Ha a kosárfonó fűz talajába pl. megfelelő mennyiségű szennyvíziszap komposztot juttatunk ki, nemcsak megszabadulhatunk a szennyvíztisztítás egyik melléktermékétől, hanem egyúttal a betakarítható és energiatermelésre alkalmas fahozam is nagyobb lesz. Szűkebb kutatási területem egyébként a „fitoremediáció”; szennyezett talajok „gyógyítása”, tisztítása növények segítségével. A nagy biomasszát képező lágy szárú és fás szárú növények segítségével jelentős mennyiségű mérgező fémet lehet eltávolítani a szennyezett talajokból. Így talán még érthetőbb, miért szeretem ennyire a növényeket, hiszen még a környezeti elemek tisztítására is alkalmasak!

A megújuló energiaforrások kapcsán én már akkor is boldog lennék, ha Nyíregyházán egy-két közintézmény felújítása során valakinek eszébe jutott volna napelemek, napkollektorok, hőszivattyúk, szélgenerátorok felszerelése. Ilyesmire lenne érdemes az EU-s pénzeket költeni, nem négysávos „kiskörút-sztrádák” össze-vissza való vezetésére a belvárosban, elpusztítva polgárházakat, áttörve olyan egykor hangulatos utcákat, mint a Bujtos, Bocskai és a Szent István utca. No meg felesleges épületek felhúzására, melyek környezetileg fenntarthatatlanok lesznek már röpke egy emberöltő után… Sajnos technokrata barátaink nem hiszik el, hogy ez nem fejlődés a városban, hanem valójában visszafejlődés.

Ezek a megoldások zsákutcák: a fosszilis üzemanyagok (kőolaj, szén) ilyen ütemű égetése környezeti katasztrófához vezet, amely hamarabb bekövetkezik, mint gondolnánk, jelei letagadhatatlanok. Ha ez így folytatódik, egyszerűen nem fogunk tudni semmit termelni az éghajlatváltozás miatt, mert az éjszakai és nappali hőmérséklet különbség elérheti a kelési időszakban akár a harminc-negyven fokot is: éjszaka kemény fagyok, nappal pedig kánikula lesz – akár egy sivatagban. Mi lehet akkor a reális megoldás? A megújuló, szén-dioxidot nem kibocsájtó energiaforrások használata mellett a takarékosság, önmérséklet, átgondolva például azt is, hogy miért kell a boltba az aszalt szilvát Chiléből hozni, és miért nem Szatmárból.

Onder Csaba: Az új IVS (Integrált Városfejlesztési Stratégia) keretében számos fejlesztés indult el a belvárosban. Magam, amint lehet, kerékpárra ülök. Bővült a város kerékpárút hálózata, ami örömteli, de bosszantó ennek szervetlensége. Például a Kertvárosból Sóstóra kijutni ma sem életbiztosítás.

Simon László: Mint említettem, öncélú kerékpárút kialakítások is folynak a belvárosban, ez most már teljesen nyilvánvaló. Ráadásul olyan helyszíneken, olyan rövid szakaszokon (például az Országzászló téren a színházi jegyiroda előtt), ahol semmi értelme az egésznek, hacsak az nem, hogy jó sok pénzt keressen ismét a díszköves, és kiszedjenek arrafelé is jó pár bokrot, fát, lebetonozzák a lélegző, vizet elnyelő talajt. A fapótlásoknak természetesen ott is örülök. Őszintén szólva, én nem is tudom igazán elképzelni, hogy ezekre a belvárosi rövid kerékpárutakra valódi szükség lesz. Egyszerre vezeti rá a tervező a szűk belvárosra a még nagyobb gépkocsiforgalmat (jól ismert tény a „több út épül – nagyobb lesz a forgalom” elv), és a kerékpárosokat – hát nem abszurd? Bulgáriában járva a szállodai szobában kaptunk egy prospektust, amiben azzal büszkélkednek, hogy Szófiában a villamossíneket befüvesítették (ezt mutatta be Frei Tamás is nemrégiben Nizzáról szóló műsorában). Hallom a rádióban, hogy egy korábban élhetetlen kolumbiai nagyvárosban vasárnap reggel 8-tól 14 óráig minden kocsi ki van tiltva belvárosból – és milyen jól érzik magukat azóta a városban az emberek, amelyet ismét a sajátjuknak éreznek! Ők már tudnak valamit a jövő településfejlesztéseiről? Hol vagyunk mi ettől kis városunkban, hiszen éppen ellenkező irányba menetelünk!

Onder Csaba: Valami biztató dolog azért történik a városban?

Simon László: Vannak apró, biztató jelek, nem épül be (egyelőre legalábbis) a Széna tér, az emberekkel már nem lehet elhitetni olyasmit, hogy az eltűnő zöldfelület látványát egy új áruház tetején zöld gumiszőnyeggel lehet pótolni. Kíváncsian várom, mikor fognak új fákat ültetni erre a térre, várom a megígért faültetéseket máshol is a városban, ennek szerintem óriási PR-értéke lesz a jelenlegi városvezetés számára. Mintha az érkerti lakótelep kapcsán is józanodna a lakosság, már nem tartja mindenki értéknek az ötven új parkoló kialakítását (hiszen a lélegző, vizet elnyelő talajfelület lesz akkor ismét fedve), és a patak betonnal történő lefedését. Az meg szinte álomszerű számomra, hogy sokan a zöldfelület bővítését vagy az épületek hőszigetelését tartják ott igazi értéknek. A jelenlegi gazdasági rendszer sajátosságának megfelelően bizony még mindig túl olcsóak és bőségesek a nyersanyagok ahhoz, hogy napkollektorokat, hőszivattyúkat telepítsünk a városban, vagy elektromos autóval menjünk az ötszáz méterre lévő boltba bevásárolni. Még oly sok kincs van a föld mélyén és felszínén, hogy a kapitalizmus (talán utoljára?) feltápászkodik a válságból, és folytatódik – jóslatok szerint maximum 2070–2090-ig a jelenlegi hedonista, jövőfelélő életformánk. Hogy aztán mi lesz – jelenleg nem tudni, illúzióink azonban ne legyenek. Az evolúció kegyetlen, az erősebb és alkalmazkodóbb egyed fog túlélni…

A Vörös Postakocsi 2011/tavasz