Vers lapunk 2011/Tavasz számából.

 

Cidoni út – Az élvezetek előcsarnoka

 

A sziget keleti oldalán
Omer Feyzi kávézója felé tartottunk.
Az út mentén, melyet csak egy lépés választott el a folyótól,
súlyosan rakott alma s körtefák,
az avatatlan szem joggal ítélné egyszerű gyümölcsöskertnek e helyet,
több annál, park,
a buján egymást ölelő ágak,
melyek zavarba ejtően rejtik,
titkolják gyümölcsük természetét,
s a tenger felől érkező áramlat,
lelassulva a szorosok előtt,
a most, éppen virágzó birs fűszeres illatát hozza felénk.

Szemedben már nyoma sem volt az éjszaka fényének,
mely a csillagok alatt úgy villant föl,
mint a bestiális vadaké,
űzötten, kielégíthetetlenül,
mikor a hirtelen támadt forróság,
melynek okát, eredetét akkor nem értettük,
a teraszra űzött bennünket,
a kiterített nyugágyak között a bizonytalan mozgás,
míg, nem a véletlen, a kiszámíthatatlan,
de mindinkább a vágy egyre növekvő súlya
egy a fal tövében megbújó,
nyirkosan feszülő ágyra terelt,
mellyel még a lassú idő sem feledtette
a meztelen vállak, mellek és ölek remegését.

Arcom öledbe fúrtam,
könnyű szoknyádon átpárállott tested olivaillata,
olyan volt ebben az elfojtott,
az ablakon kihasadó folyosófényben,
mint a kertben nyíló ophrisok pillangótermő virágai.
Hangod nyugalma most elfedi
akkor lassú zihálásodat,
mely az elnyílt ajkakon keresztül felkarcolta
közted és köztem a levegőt,
nekicsapódva nyelvem zátonyának
mely az élvezetek előcsarnoka volt csupán,
lenn a mélyben a testetlen folyó.

 A Vörös Postakocsi 2011/tavasz