Rezeda Kázmér szerkesztőségünk egy tagja, aki vállalta, hogy előszót ír aktuális számunkhoz. Alább a 2011/Nyár: Kultúrház – Nyelvében él című számunk szerkesztői előszavát olvashatják.

Amikor a gyermeked beszélni tanul, nagyon figyelj, életed legizgalmasabb évei lehetnek ezek, talán önmagadról is ekkor tudhatsz meg a legtöbbet. Az őt körülvevő legfontosabb emberek és tárgyak kerülnek először a birtokába, s persze a nyelv ritmusa, ahogy mondókázol s énekelsz neki, ezzel együtt pedig megtaníthatod a félelem elűzését is, a dallamban lapuló szimfónia elfeledteti az ismeretlen dolgok fenyegető erejét. A világ egyre kisebb lesz, ahogy az azt leíró szavakkal kicsinyed a birtokába veszi. Ám azután lelassul s végül megáll ez a zsugorodás, amikor a tér és az idő megértése következik, vagy a még azoknál is elvontabb fogalmaké, amelyek az érzelmeknek köszönhetően a zsigerekben vannak, de kifejezésük csakis metaforákkal lehetséges. Itt már magára kell hagynod őt, persze csak látszólagosan, hiszen könyvekkel, filmekkel, színdarabokkal, zenékkel s persze beszélgetésekkel tovább segítheted. Oswald Spengler A nyugat alkonyában az európai kultúrát faustinak nevezi, amely folyamatosan a világ természettudományos-racionális megfejtésére törekszik Isten trónfosztásával párhuzamosan. Mintha a nyelvben is éppen ez a titokfejtés működne, a metaforák feltárása, az üres metaforák leleplezése feletti szomorúság vagy éppen egy pontosan megrajzolt metaforában az identitás rögzítése. Az vagy, amit hallgatsz. Az vagy, amit mondasz. Az vagy, amit olvasol. Az vagy, amit írsz. A nyelved: Ikarosz szárnyai.