Ayhan Gökhan verseit 2011/Nyár számunk Úti füzetek rovatából ajánljuk olvasóink figyelmébe.

Első félreértés

Nem akarok kiköltözni Délre,
– én nem tudtam a kiköltözésről, –
terv szerint nem szokásom a létezés,
nem alkalmazom a szabályt, mert
önműködő vagyok, – a Délre költözés
kockázatos, megértem, ha nem vagyok
elég világos, kedves uram, – Délen rosszak
a konyhák, a gyomrom nem bírja a hideg ételt,
az időjárást ne emlegesse, annál rosszabb,
a szél, én nem tudok élni egy örökké fújó szélben,
ilyen mutatványokat nem enged a természetem,
nem kedvelem a szakácsokat, a kezükkel turkálnak
az ételben,  paradicsom, répa a vastag ujjaik között,
nem a finnyásság, az idegenség zavar engem, érti,
az idegen kezűség, a túlzott többes szám, idegen ételek,
idegen alapanyagok, idegen arc a konyhában, ki nem
állhatom az ilyet, a zöld övezet az én igazi hazám,
a lakásom az otthonos ételszagban, az otthontól
számítva van kimérve a valóság helye.

Második félreértés

Annyi energia szabaduljon fel belőlem,
amennyi elég egy műalkotáshoz. Manapság,
kedves uram, nincs remekmű, nincs Schiller és
Bergman. A harmónia először a zenéből veszett ki.
Fél évig tanultam komolyzenét, a hegedűmmel
aludtam, simogattam, mint egy nőt, az volt az én
örökbecsű játékszerem, simogattam és szerettem,
de miután megismertem Mozartot, megismertem és
többé nem nyúltam a hegedűmhöz. Odaadtam
egy fiúnak, aki hálából megcsókolta a kezem. Furcsa
érzés volt. Az ember ne akarjon semmit birtokolni.

Harmadik félreértés

Ön szerint ki hordja vissza a bűnöket?
Ki képes rá? Menjen az asztalhoz, tegyen
fel zenét. Schubert, az való ide, szerintem
kevés alkalom adódhat az életben, amihez
Schubert ne illene. Szeretném, kérem, beszéljen
németül, a leghosszabb német szavakat, lassan,
érthetően, anélkül, hogy figyelne rájuk, terítse szét
a figyelmét, Németországban élni át a telet,
kedves uram, azt szerettem volna, egy  téli utazást,
megtalálnom a magam varázshegyét itt nem sikerült,
meglehet nincs, sehol sincs, kivétel Németország,
mit gondol, van e olyan, ami Németországon kívül
nem létezik, létezhet e az, aminek határa van?

Negyedik félreértés

Thomas Bernhard emlékére

Ki az, aki Bécsben jól érezné magát?
Megmondom, egy náci, annak való,
összecseng: bécsi, náci, amikor kinézek
az ablakon a Stephansdom előtti tér felől
állandó zajt, füttyszót hallok, a konyhaablakig
felhallom az éljenzést, Európa legszerencsétlenebb
egyben legaljasabb városának konyhaablakánál
szorongok, Istenem, mi lesz még, az már demokrácia,
ha mérföldekkel arrébb lebontják a falat és mindezt
közvetíti a tévé, de hány fal vár lebontásra, hány és hány
élő közvetítést kell végignéznünk a teljes szabadulásig,
ez a kiabálás elviselhetetlen, a bécsi levegő fullasztó,
és a  kávéház levegője szintén az, kellett elnevezniük
egy híres íróról, aki ülne benne és ugyanezt    gondolná,
beszélne egy fullasztó levegőjű városról, beszéltetné
a szereplőket egy városban játszódó regényben,
nincs kitekintés a szabadság levegőjébe, nem
nyílik mindenféle ablak, Bécs vakablakán keresztül
bámulom a teret, ilyen térre néző ablakom van 2010-ben.

Ötödik félreértés

Dosztojevszkij

Az egész világ egy hátrányos világ,
ebből adódóan az ember szomorú,
a nagy keresésben, kedves uram,
vegyük észre a meglévő okot,
ne térjünk el a kiindulóponttól,
nem jó semmilyen filozófia,
láttam a Szibériából visszatértek arcát,
barátom, többé nem merek belenézni
egy olyan arcba, többé nem létezik
a nekem tetsző arc, sokáig hittem,
ismerem az embert, belátom,
ez újabb tévedés, tovább növelem
vele a hátrányt, felelős vagyok érte,
felelős vagyok a szomorúságért.

A Vörös Postakocsi 2011/Nyár