Vers 2011/nyári számunkból

Az orrodban sűrű olajlevegő,
a szemedben villódzó utcák fénye
Az orrodban sűrű olajlevegő,
a szemedben villódzó utcák fénye,
beleveted magad öltönyösen a neonba
burkolt estébe. Könnyű lányok
nehéz illata kering − pálmaágból fonják
a bőrüket; elfogynak, mielőtt
éreznéd kesernyés utóízüket.
Ő már nincs veled, te se vagy magaddal.
Néha valamit a térképen keresel;
nincs már idő, de egyre több a hely,
rövidebb a nappal, és valahogy több az éjjel.
Hotelekben alszol, kábán gyorsvonaton,
keveset eszel, sokat iszol, elmerengsz
egy-egy mozdulaton. Másért szöksz
magad elől; persze jó volna újra látni,
nem vele lenni, csak remélni,
a vonatállomáson várni.
A kirakatok tükrében rossz magadra
nézni, feloldódsz, mint a jégkocka
mások szemében;
már elég jól tudod, pedig nehezen tanulsz,
hogy milyen aprónak lenni a nagyvilág zsebében.
A sugárút végén már alig látni,
mint gyengén lobogó, távoli fénycsóva,
a lépéseid majd felissza a reggel,
felszívódsz, mintha csak kiöntöttek volna.