Ünnepek
Fotel
Antal Anikó
Mindig ebben üldögélt. Az apám. Hamvadó cigaretták lehulló parazsával, remegő kézzel, éjfekete lyukakat égetett a homokszínű fotel puha párnájába. Keserű füst keveredett fűszeres arcvizének illatával. Még mindig érzem. Látom. Amint a szürke hajnalban nekiszedelőzködvén törökösen főzött kávéval a kezében ül a fotelben és ébren álmodik. Anyámról. Lassan tíz éve már, hogy anyám elutazott a végtelenbe. Apám pedig szinte minden reggel a fotelban ülve várta a halált, hogy utazhasson anyám után. Ősz elején érte is eljött. Hófehér kórházi lepedők búcsúztatták. Ébren álmodott. S végül álmodva ébredt egy másik világban.
A konyhában még az asztalon hever fekete kézitáskája. Ennyi maradt utána a kórházban. Meg egy szürke járókeret. Félve nyitom fel a hűvös fémcsatot. Személyes dolgok. Gyűrött papír zsebkendők a térdemre hullanak. Tudom, hogy sírt. A kristálytiszta, reménytől csillogó infúziócseppek alatt törölgette láthatatlan könnyeit. Kezeim közt őzbarna tárca. Néhány lejárt lottószelvény. Évek óta ugyanazok a számok. Gyermekei és anyám születési dátumai. Füstös délutánokon a fotelban ülve töltötte ki a szerencsehozó szelvényeket. Soha nem nyert. De nem adta fel. A puha tárca elrejtett zugában két fénykép lapul. Portrék. Anyámról és rólam. Mindenhová vitte őket. A fekete-fehér portrékat. Vizsgálók és műtőasztalok, fehér vaságyak hűvös ölelésében mogyoróbarna pizsamájának gyűrött zsebében fogta láthatatlan kezünk. Szeretett. De igazából soha nem mondta el. Talán egyszer. Egy novemberi bársonyszárnyú sötét estén, amikor szőlőjéből hazajőve, saját készítésű mustjának édes mámorában a fotelben ülve mesélni kezdett. Anyámról. A pillanatról, amikor először meglátta őt. Fehér vászonnadrágban, vállra omló gesztenyebarna hajjal, kezében pirosló almákkal teli fűzfakosárral a piacon. Csak mesélt. Én hallgattam. Mélyen. Fürkészve figyeltem a hatvan éves ráncok mögött megbújó könnyes mosolyt. Meg-meg remegő fáradt kezét, amint cigarettájához nyúlva kapkodó sietséggel próbál megragadni egy-egy múltban már mélyen alvó pillanatot. Ahogy a legszebb perceket próbálja megosztani velem. Róluk. A szerelmükről. Egy fehér mentőautóban kezdődött. Anyám aznap este helyettesítő orvos volt. Ő pedig ápoló. Talán szülő nőhöz mentek azon az éjjel. És apám akkor, az autóban, végre megfoghatta a kezét. Aztán már nem engedte el. Mosolyog. Elnyomja a cigarettát. Remegő könyökével csontos térdére hajol, s néma tekintettel nézi a padlót. Talán sír is. Ott mélyen. Belül. Tudom, hiányzik neki. Kilenc éve már. A barna orvosnő. Aztán rám néz. Tekintetével meg-meg simogat. Csak annyit mond: Tiszta anyám vagyok. Hiszek neki. S a konyha sötétjében vele együtt hallgatok.
A fotel ott hever a mohazöld tároló mellett. Mindkét lába eltörött. A pamutcsomókat is sodorja tovább a hűvös, októberi szél. Felveszem a fenyőből faragott fogason szunnyadó lila kardigánt. Még az anyámé volt. Fehér kezeivel hónapokig kötötte. Ezüstös cérnával csillagokat varrt bele. Talán az álmait. Láthatatlan kezei bársonyos melegséggel ölelnek körül. Mint akkor, amikor még kislány voltam. Lemegyek, hogy felszedjem a fotel törött lábait. Egy férfi áll meg mellettem. Biciklijén nagy vászonzsák lebeg. Ruhája foltos, kopott. Csak a szeme csillog. Mint hamvadó cigaretták vége. Gyorsabb, mint én. Kapkodó mozdulattal teszi táskájába a fotel lábait, szálkásra tört karfáit és a szakadt, homokszínű párnát. Rám néz. Felegyenesedik. Tüzelőnek viszi. Mondja. Négy gyermeke van. A legkisebb most született. Kell nekik a meleg. Elhiszem neki. Viheti.
Hasas Pasas: 
A 2010-ben elhunyt művész, Botond: A Vacsora/Das Abendmahl című műcsoportja utoljára május 26-án látható. A kiállítás zárónapján – reflektálván arra, hogy maga a művész számos inspirációt merített a könyvekből, az irodalomból – arra kértek négy írót és költőt, Bartis Attilát, Borbély Szilárdot, Csobánka Zsuzsát és Győrffy Ákost, hogy merítsenek ők inspirációt a kiállított alkotásokból és az így született szövegeket olvassák fel a tárlat terében.
Hegedüs Géza A magyar irodalom arcképcsarnoka c. könyvében így ír Kosztolányi Dezsőről: „Ő a lélek kalandjainak költője és prózai krónikása. Részvétet érez minden emberi szenvedés iránt, látja és ábrázolja a polgári élet sivárságát, undorodik minden erőszaktól, gyönyörködik és gyönyörködtet a szépségben, játszik a nyelv végtelen lehetőségeivel, lelkére ereszti a külvilág benyomásait, és megfogalmazza a benyomásokat.” A pályázatra beküldött prózai írások Kosztolányi fent megfogalmazott szellemében készüljenek. 
Térey János, a kötet szerzője, Csobánka Zsuzsa költő, író és magyartanár, illetve Vári György, újságíró és irodalomtörténész beszélgetnek a Könyvfesztiválra megjelent esszékötetről 17.00-tól
A Deák Ferenc Akadémia Közhasznú Egyesület történelmi előadás sorozata 2012. május 17-én csütörtökön 17.00-kor kezdődik. A magyar történelem meghatározó alakjai című sorozat C.Tóth Norbert előadásával indul Luxemburgi Zsigmondról (1387-1437)
A Romkert Kiállítóterem fotópályázata az „Öntudatlan Örökkévalóság” programsorozat keretében amatőr fotósoknak. A képeket zsűri díjazza, de kiosztásra kerül egy közönség díj is. A beérkezett pályaművekre a Romkert Kiállítóterem és Kávéház facebook oldalán lehet szavazni. A szavazásra időtartama: 2012. május 10- június 10. 
Az ELTE-BTK Trauma és Gender Kutatócsoportja által meghirdetett konferencia célkitűzése, hogy felhívja a figyelmet az interdiszciplináris irodalom- és kultúratudományi nézőpont fontosságára, mely a trauma- és genderkutatás eddigi eredményeit mozgósítva képes felismerni a társadalmi nemi szerepek vizsgálatának jelentőségét a traumatikus tapasztalatok értelmezésében, illetve, hogy ez a megközelítési mód egyes szépirodalmi művek kapcsán elkerülhetetlen elemzési szempont.
Nyíregyháza lesz a vers fővárosa 2012. október 9. és 14-e között. A Móricz Zsigmond Színház ad otthont a 14. Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztiválnak – jelentette be Lutter Imre fesztiváligazgató, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke és Tasnádi Csaba, a színház igazgatója. Társulatok, egyéni előadók, zenekarok és filmesek június 15-ig nevezhetnek a rangos seregszemle versenyprogramjába.
A debreceni Csokonai Színház Horváth Árpád Stúdiószínházában az eredetileg tervezett május 4-e helyett technikai okok miatt május 19-én kerül sor a Jászai című darab ősbemutatójára. A darabot Jászai Mari naplóiból és Borbély Szilárd "A nagy Jászai" című drámájából Galambos Péter és Kovács-Cohner Róbert rendezte.
Friss lapszámunk Útirányul A régi Nyíregyházát tűzi ki: Kujbusné Mecsei Éva Múltbéli kapcsolatok c. tanulmányában Nyíregyháza 1753 és 1848 közötti kapcsolatairól ír, Galambos Sándor pedig a dualizmus kori Nyíregyházáról közöl tanulmányt. A Fogadó rovatunk a mai Nyíregyháza köztereivel foglalkozik: előbb Onder Csaba kérdezi Simon László talajvédelmi kutatót a Kossuth téri fákról, majd Gucsa Magdolna írását olvashatják az Életfáról. Gyaloggalopp rovatunkban Kulcsár Attila értekezik Nyíregyháza múltjáról és jelenétől a városfejlesztés tükrében, de Forspont rovatunk -- melynek alcíme ezúttal Iskolapéldák -- első tanulmánya is a városhoz kötődik még: Kedves Júlia Nemzetiség és nyelvhasználat a nyíregyházi evangélikus népiskolában (1876-1910) címmel közöl tanulmányt - valamint még sok minden mást. Immár letölthető pdf-formátumban is!
Érdekes írás ez. Hagy gondolkodni.
Ennek igazán örülök! Ezek szerint nem volt hiába…
Csodálatos!
Nagyon szépen köszönöm!