Próza 2011/nyári lapszámunkból

Bizalom nem terem minden bokorban. A bizalmat le lehet verni, mint a földiepret, vakond által. A vakbizalom nyitja a vakbuzgóság, amikor vakon és buzgón próbáljuk elhitetni magunkkal, hogy képesek vagyunk megbízni, másodpercekre elsuhanó sötét gondolatainkat kiiktatva, gyermeki naivitás nélkül, egy férfiben. A bizalom nem esik messze a fájától, amilyen talajon sarjad a fa, olyan a termése. A bizalom nehéz dió annak, aki megtalálja.

Bizalom nem terem minden bokorban. A bizalmat le lehet verni, mint a földiepret, vakond által. A vakbizalom nyitja a vakbuzgóság, amikor vakon és buzgón próbáljuk elhitetni magunkkal, hogy képesek vagyunk megbízni, másodpercekre elsuhanó sötét gondolatainkat kiiktatva, gyermeki naivitás nélkül, egy férfiben. A bizalom nem esik messze a fájától, amilyen talajon sarjad a fa, olyan a termése. A bizalom nehéz dió annak, aki megtalálja. Bizalmatlanság is talál szemet, bár leginkább szemetet lel. Pajszerrel jöttem nem virággal, meg egy adag bizalmatlansággal. Hogy milyen volt bizalmam, nem tudom már, de azt tudom, hogy szőkék a mezők, amennyiben nem zöldek, pirosak, barnák, fehérek vagy sárgák. A bizalom nem játék, ne játssz a tűzzel, élet- és közveszélyes, igaz, nem 220 V. A bizalom színtelen, szagtalan gáz, talán nem is létezik, vagy ha mégis, akkor jobban érzem magam, mint egy oxigénkamrában. Minden bizalomba mártott bizalomidegen test súlya egyenlő a kiszorított bizalom súlyával.

Eljátszották a bizalmamat, ez utóbbira mondaná Zsolt, hogy csak annak lehet eljátszani a bizalmát, aki hagyja, ergo én tehetek róla, ha hagytam eljátszani. Ha a bizalom elveszik, nem lehet sem visszahozni, sem rekreálni, külső tényező által. Zsolt tehát nem adhatja vissza a bizalmamat, egyedül csak én rehabilitálhatom, igaz a tézis, mely szerint a legnehezebb, a legszebb, satöbbi pillanatokban, végső soron minden pillanatban, egyedül maradok a problémáimmal, az örömeimmel, ha testileg nem is, lélekben. Szóval, az élet alapvetően magányos tevékenység, az egy-én magányos küzdelme a nagy-világban, ami iránt bizalommal viseltet, vagy bizalmatlan marad.

A magyar tanárnőm azt mondta, ha hiszel istenben és van isten, az jó neked, ha hiszel istenben, pedig nincs isten, az is jó neked, de ha nem hiszel istenben és van, az csak rossz lehet. Adott helyzetben, ha bizalommal viseltetek Zsolt iránt, mert lehet bízni benne, az jó nekem, ha bizalommal viseltetek Zsolt iránt, pedig nem kéne, az is jó nekem, de ha nem viseltetek bizalommal Zsolt iránt, holott bizalommal kellene viseltetnem, az csak rossz lehet nekem.

A kérdés ugyanakkor nem ennyire egyszerű, mert a nő bogoz, bonyolítja a szálakat, összehasonlít. Az összehasonlítás a legkárosabb, nem más, mint méricskélés, ami köztudottan racionális tevékenység. Amint PNL, egyenlő SJ mondaná, észérvekkel könnyen felkavarható a szerelem gyors sodrású, szilaj, csilingelő vízcseppekkel daloló, tiszta folyómedrének az ülepe. A zavaros vizet pedig még a ló sem issza meg, nemhogy az ember! A hordalékot nem veszi be a gyomor. A megzavarás egyszerű képlete ez, kiváló példa arra, miként köpi ki egy kényes gyomrú hölgy az életadó nedűt, laza mozdulattal. A hölgy természetesen nem szeretné kiköpni az életadó nedűt, hiszen a víz, egyenlő szerelem, az élet, a víz azonban ihatatlanná válik a benne örvénylő homok és a felszínén kígyózó hínár miatt. Hínárral és homokkal szennyezve a víz sötét képet mutat. A sötét folyadék kiköpését a benyelést megelőző, illetve meggátoló tapasztalatok indukálják, mert a feketéllő, nyálkás és undorító posvány, azaz a szerelemnek képzelt képlékeny, kocsonyás valami nem lehet tápláló nedű, a legjobb esetben betegséget okoz. Gyomorbántalmakat biztosan. A posvány pedig halál. Íme, az egyenes út a kiszáradáshoz, elhervadáshoz. És még sárga kövek sem burkolják. Szikes talajon nem lehet vörös cipellővel lépkedni. Semmi izgalom. Bátorságot kereső oroszlánok, szívet kereső bádogemberek, észt kereső madárijesztők, elveszett, unalmasnak tűnő otthonát, azaz nyugalmát vagy inkább megnyugvást kereső Dorothy. Zsolt csodálatos birodalmában.

A kételkedés filozófiája betört Zsolt csodálatos világába. Ugyan a nagy varázsló teljesíti minden kívánságomat, ha megölöm a gonosz Nyugati Boszorkányt vagy kiderül, hogy egy közönséges szélhámos? Ugyanis, ha Arkhimédészt említjük, nem kerülhetjük meg Descartres-t sem. Descartres általában megkerülhetetlen. Értekezek az ész helyes vezetésének a módszeréről. Kétségbevonhatatlan támpontot szeretnék találni arra vonatkozóan, hogy van-e Zsoltnak felesége és csak mondja, hogy elvált, mint Péter vagy tényleg elvált?

Az igaz, ami tisztán és világosan felfogható. A többi spekuláció. Kerülöm az előítéleteket, azaz kerülgetem az előítéleteimet, a problémát a lehető legtöbb részre bontom. A legegyszerűbb tárgytól haladok a legbonyolultabb felé. A legegyszerűbb „tárgynak” jelen esetben a kinyilatkoztatás tűnik, mely szerint nincs feleség, ebből indulok ki. Útközben az előítéleteim leküzdésétől eljutok majd a tapasztalataim alapján leszűrt kinyilatkoztatásig, ami a következőképpen fog hangzani: van felesége. Aztán ragozhatom a nexust. Analitikus módszer, evidenciák.

Evidencia többes számban. Az egyszerű természet közvetlen evidenciával belátható kell, hogy legyen. Feleség vagy van, vagy nincs, a legegyszerűbb eset az, ha nincs, de attól még lehet, hogy van, ha nem veszek róla tudomást. Vagy nincs?

Dedukció. A bizonyítás a legfontosabb. Szabályok felállítása következik, a játékszabályokat a kételkedés módszerének segítségével állítom elő. Első lépés, csapó kettő, az összes saját, eddig kialakult vélemény megdöntése. El kell felejteni Péter hazugságait. Péternek van felesége és egy ágyban alszik a feleségével, hiába állította hónapokon keresztül, hogy nincs, illetve további hónapokon keresztül, hogy külön lakosztályban élnek. Péter átvágott, mert át akart vágni, mert ha első körben elmondta volna az igazságot, nem álltam volna szóba vele. És igen, Péter átvágott, mert hagytam átvágni magam, de most mégis tiszta lappal akarok indulni, hiszen csak biztos alapokra lehet biztos tudást építeni. Leszögezem, hogy Péter nem Zsolt, vagyis ha Zsolt azt mondja elvált, elhiszem neki. Kételkedem az érzéki észlelésben, abban, hogy egyszer úgy hallottam, mintha volt feleségem helyett feleségemet említett volna, talán megszokásból, hiszen nemrég váltak el. És kételkedem az emlékezetem teljesítményében, abban, hogy emlékezetem jól idézi fel azokat a szavakat és kifejezéseket, melyeket Péter hasonló szituációban mondott. De kételkedem a legevidensebbnek tűnő dolgokban is, például abban, hogy ha Zsolt egy házban él a volt feleségével, akkor abból messzemenő következtetéseket lehet levonni.

Kételkedem a házasság intézményében is, így erkölcsi ítéleteim is kétellyel illethetők. Számít, ha van felesége? Aztán, akaratom ellenére, a szerelemben is kételkedni kezdek. Nem jutok közelebb a megoldáshoz. Morális evidenciákra maga Descartres sem bukkant rá.

Végül is, az a lényeg, hogy vagyok, hiszen gondolkodom, és vagyok Zsolt számára is, mert gondol rám és nemcsak gondol, márpedig Zsolt szerint két nőhöz egyszerre nem lehet érzelmileg ragaszkodni, mert az megcsalás. Az a megcsalás. Az az igazi. Szóval vagyok, a szubjektumom fundamentum, erre az alapra lehet és kell építeni. A szubjektumomra.

Szubjektumom létének igazolása a kételkedés filozófiájának az első tétele. Szubjektumom szilárd és tuti. Szubjektumom léte lelkem és szellemem egységéből fakadó éntudat. Szív és ész tehát van, ebből lehet erőt és bátorságot meríteni a hazataláláshoz. A szívemet és az eszemet nem kell Zsolt csodálatos birodalmában keresni. A szívemet és az eszemet, ha akarnám, sem tudnám Zsoltnak adni. A testemet kereshetem nála, a testi világot más dolgok jellemzik, mint a gondolkodó én világát, jellemzői: a mozgás, az alak, a nagyság, a számosság, a hely és az idő. Itt van a kutya elásva, ezek azok a mennyiségek, amik racionálisan megragadhatók, vagyis számszerűsíthetők, azaz mérlegelhetők, miközben, a vonzás hatalma értelmében, mégsem egészen azok.

A testek, hiába van pályájuk, alakjuk, nagyságuk, számosságuk és hiába mozognak megfelelő időben megfelelő helyen, vonzzák egymást, sőt éppen azért vonzzák egymást, mert olyanok, amilyenek, és mert megfelelő időben, megfelelő helyen találkoznak, azaz lehetőség adódik két ellentétes pólus közötti mágneses erőtér kialakulására, más szóval: vonzódásra. A rex extansa és a rex cogitas dualizmusa ez, két egymástól elszeparált birodalom, két egymástól elszeparált birodalomban, adott esetben.

Bizonyosság tehát nem rejlik az emberi, csak az isteni természetben, mert bármely ellentétes pólus között kialakulhat mágneses erőtér megfelelő körülmények között, olyankor aztán, az ellentétes pólusok, „akaratuk ellenére” is, egymásra cuppannak. A bizonyosság velünk született eszme, idea innata, a bizonyosság Isten, vagyis hit kérdése. Zsolt csak egy szubsztancia, nem a legnagyobb fokú bizonyosság, Isten, azaz a hit pedig nem garantálhatja a rá vonatkozó ismeretek helyességét, maximum befolyásolhatja az érzékelésemet, egyenlő hitrendszeremet. A fejemet például szabad akaratomból a homokba dughatom. A hitrendszerem tehát befolyásolja az életem minőségét is. Ahol a part szakad. A legrosszabb mégis lehet a legjobb, az, ami kiszámítható, hogy Zsolt lelke és szelleme is dualizmusban él emberi természetével.

Következtetés, hagyjuk a filozófiát és szakítsuk le minden pillanatnak a virágát, mert a filozofálgatás az életmegrontója. Gondolkodom, tehát nem élek, csak vagyok. Majd kiderül, hogy messze van-e még Cansas, de ha messze, Zsolt csodálatos világában akkor is jó. Mondd utánam a tükör előtt: bízom magamban, bízom a megérzéseimben, bízom az életemben. Lets do it, Niki, ha beledöglesz is!

A Vörös Postakocsi 2011/nyár