You Are Here: Home » A Bakon Leső » Könyv » Tóth Krisztina költészete a Magas labda című kötete tükrében

Tóth Krisztina költészete a Magas labda című kötete tükrében

Kritika Tóth Krisztina Magas labda című kötetéről 2011/nyári lapszámunkból.



Tóth Krisztina a kortárs magyar irodalom meghatározó alakja. A kedvelt és foglalkoztatott költőnő nyolc önálló kötete mellett számos díjjal büszkélkedhet, valamint antológiákban való folyamatos jelenléte, médiaszereplései, rendszeres felolvasásai egyértelműen rávilágítanak a mai magyar irodalomban betöltött fontos szerepére.

Első kötete, amelyet Radnóti Miklós emlékéremmel jutalmaztak, 1989-ben jelent meg Őszi kabátlobogás címmel. 1990-92-ben ösztöndíjasként közel két évet töltött Párizsban, ez idő alatt főleg kortárs francia költők műveinek fordításával foglalkozott. 1992-ben elnyerte a Soros Alapítvány egy évre szóló irodalmi ösztöndíját. 1995-ben látott napvilágot A beszélgetés fonala című kötete, majd 1996-ban az általa válogatott és szerkesztett Látogatás című kortárs francia költészeti antológia. 1996-ban Graves-díjat és Déry Tibor jutalmat, valamint – műfordításaiért – Zoltán Attila-díjat kapott, 2000-ben pedig József Attila-díjat. 1997-es Az árnyékember című kötetét követően 2001-ben Porhó címmel a Magvető Könyvkiadó jelentette meg új és válogatott verseit, amelyet ugyanebben az évben Vas István-díjjal ismertek el. 2002-ben a Palládium irodalmi díjjal jutalmazták, és megszületett válogatott kötetének második kiadása. 2003-ban a Csimota könyvkiadó gondozásában jelent meg kisgyereknek szóló verseskötete Londoni mackók címmel. 2004-ben a Magvető Könyvkiadó adta ki Síró ponyva című kötetét, amellyel az Édes anyanyelvünk pályázat első helyezettje lett vers kategóriában. Szintén 2004-ben jelent meg az EBP Media Kft gondozásában Csortos Szabó Sándor fotóssal készített közös kötete, a Fény viszony. 2005-ben a Síró ponyva a Szépírók Társaságának Díját kapta. 2006-ban jelent meg Vonalkód címmel novelláskötete. 2007-ben Márai-díjjal, 2009-ben Babérkoszorúval jutalmazták. 2009-ben két kötete jelent meg Magas labda és Hazaviszlek, jó? címmel, idén pedig a Pixel című könyve.

Tóth Krisztina írásainak magával ragadó ereje abban gyökerezik, hogy valami megmagyarázhatatlan eredetű bánattal itatja át privát élményeinek meséjét. A magánszférából a különleges időkezelés és gondolatvezetés által vezeti át olvasóját a már egyértelműen nem megfogalmazható távlatokig.

A Magas labda című kötete egyszerre vállalja feladatának a gazdag magyar nyelvhagyomány újragondolását és a mindennapi kiélezett élethelyzetek hol tragikus, hol drámai voltának kiemelését. A harmincöt vers minden sora mesél valamiről, ami személyesen érintette meg az írónőt és mindez saját élettapasztalatává, az egész körülötte lévő világra reflektáló költészetének alapjává vált. Nem rendeződnek szabályos ciklusokba, csak felszínes kapcsolódások figyelhetők meg egyes versek között.

A kötet nyitóverse, a Hangok folyója keretet alkot a záródarabbal, az Esős nyárral. Folyóként hömpölygő, áramló, örvénylő mondatfűzés jellemzi mindkét művet, ami a lírai én türelmetlen keresését, kutatását jelzi. A képek, a tárgyak, amelyeket a hangok folyója sodor, „kísért egy mondat, egy szavak nélküli tompa sajgás, / jár a testben a mondat körbe és nem akar mást, / nem akar szűnni, maradni, múlni, se megszületni, / egy hangok nélküli mondat, nem mondja – hallja senki, / kongat a mondat és félrever éjjel a szív harangja” (Esős nyár). A kötet szinte minden alkotásában megjelenik a hiány, az idegenség léttapasztalata, ezért az utolsó versben újra visszatérve a kezdő szólamra leginkább a teljesség és az igazság utáni szüntelen kutatásként értelmezhetőek a keretversek. Ismerve, hogy a költőnő tudatos kötetszerkesztő, talán e tágabb jelentéskörű interpretáció jobban megállja a helyét. A folyó toposza olyan jelkép, amely a korábbi kötetek Tóth Krisztinára jellemző motívumait egységbe fogja és tágítja is, illetve a Magas labda sok más versében is helyet kap.

A művek egy jellemző csoportját hommage-verseknek hívhatjuk. A címek, az ajánlások vagy pusztán a formaválasztás is jelzi, hogy a költőnő alkotásai sok olyan intertextuális elemet tartalmaz, amellyel egyrészt tiszteleg a neves elődök előtt, másrészt saját lírai énjét formálja meg úgy, hogy közben újraértelmezi a megidézett alkotókat és műveiket, és tolmácsként közvetíti a huszonegyedik század emberének. A Lator Lászlót köszöntő Évszakok zsoltára nagyon szépen imitálja a mester expresszív, szeszélyes képalkotását, szóösszetételekből és váratlan szószerkezetekből építkező ornamentikáját („Lassított visszanézett forgó bicikliküllő-íriszével / erdőkön gördülő földeken túli kék jel”).A Hála-változat című szonett jó példa az esztétikai, iróniát sem nélkülöző feldolgozásra. A versben tíz költő neve merül fel, méghozzá úgy, hogy többüké átalakul tulajdonnévből egyszerű köznévvé: „Arany színekben”, „Nemes Nagy dolgot”, „Füst csapna fel”. „Weöres sziporkatánc”, „Kormos Vas bongna”. A versbe idézett József Attila és Petri ráadásul egy klasszikus József Attila-szerkezetben foglal helyet: „J.A. szájából érdes volt az élet, / Petri szájából szép volt a pimasz.” Petri egykori pimaszságát is alátámaszthatná a híres Shakespeare-szonett átirata (Az vagy nekem mi seggnek a tenyér…), amit Tóth Krisztina továbbír, tehát a travesztia travesztiáját olvashatjuk. Orbán Ottó is megidéződik a Program című vers nyomán. A Delta című mű oly módon prezentálja az egyik legmegrendítőbb Kosztolányi-verset (Ha negyvenéves…), hogy az átirat itt nem a formát rendezi át, hanem a költemény tartalmát, így az allúzió nem a játék eszköze. Ezzel szemben akad példa arra is, amikor a rímjáték, a műforma motiválja a variálást, mint a Futrinka utca, ami József AttilaSzületésnapomra című versét idézi formájában.

A Letölthető csengőhangok tíz darab négysorosa minden bizonnyal népszerű lesz, hiszen könnyen idézhető, megjegyezhető: „Kiraktalak a szívemben a képernyőre, / és az összes ikonom eltűnt tőle. / Nézlek egymagam – közben vívódom. / Légy a jelszavam! Légy a PIN-kódom!” Ebben a verssorozatban remek ötlet a de lett és a delete ríme, vagy ablende és a végtelenbe szóalakok vizuális összecsengése. Ezen rövid versszakok legnagyobb erénye, amivel magukhoz vonzzák az olvasót, hogy összhangba hozzák az idő kezdete óta meglévő toposzokat és „nagy kérdéseket” a huszonegyedik század nyelviségével és tömörségével, ezáltal továbbörökítve ezeket új formában. Ennek a kettősségnek a tökéletes összeolvadása teremti meg a Letölthető csengőhangok egyszerű, már-már „hétköznapi”, de magával ragadó hangulatát, mely újra és újra a négysorosok elolvasására ösztönzi az érdeklődőt. Másfajta játékosság szólal meg a Hasonlatokban, ahol egy mindennapi használati tárgy, egy szappan szájába adja a költőnő a saját filozofáló, bölcselkedő szavait az életről, más emberekről: „Ez is csak ember, / hiába fürösztöd / önmagadban, / te meg magányos / maradsz, de tiszta: / szól a szappan.”

A narratív versek adják a kötet egyik nagy halmazát. Az Idegen test szinte verses novella, mely epikus mag köré építkezik, hasonlóan a Delta, a Vaktérkép, a Kutya és A Szerető álma című művekhez. Az Idegen testben egyetlen gyönyörű szó köré íródik a gyermekkori történet. Olyan szó ez, mint a tündérmesék varázsigéi: jelentése a hangzásában van: „Küllőgyöngy, vetette oda megvetően. / Szép szó volt: ragyogott, mint a macskaszem.” A versbeli beszélő gyermekkorára emlékezik. A Kutya című versben az emlékkép a tönkrement kapcsolat analízisévé tágul, ahol a szétroncsolt, de még élő állatot kerülgeti a kocsisor, és a költemény a helyzetből áradó kínos tehetetlenséget ülteti át erre a kapcsolatra: „Egész héten ott volt a kutya köztünk. / Arra gondoltunk, jobb volna mégis otthon. / Mintha mi volnánk, akik az útra löktük, / és szavakkal kéne kerülgetni folyton.” A tercinákból felépülő Vaktérképben a fiát szólítja meg egyfajta filozófiai igazságot keresve. A Kelet-európai triptichon a kötet egyik legerősebb szövege: „Nevünket mondja a hangosbemondó / és mi felpattanunk. Nevünket / rosszul írják és rosszul ejtik, / de mi készségesen mosolygunk. / A szállodából elhozzuk a szappant, / az állomásra túl korán megyünk. / Nehéz bőrönddel, bő nadrágban / mindenütt ténfereg egy honfitársunk. / Velünk mennek a vonatok rossz irányba, / és ha fizetünk, szétgurul az apró.” Ez már nem is nemzetkarakterológia, hanem egyenesen régiójellemzés. A költőnő megkísérel megfogalmazni egyfajta regionális, mondhatni kelet-európai életérzést. A rímtelenség és a sallangmentesen szikár sorok a költőiségnek egészen más fokát teremtik meg. Kántás Balázs ír így a kötettel kapcsolatban: A létbizonytalanság, az állandó szorongás, a mindenütt való vélt vagy valós idegenség érzése bizonyosan jellemzi a kelet-európai embereket, de ezen belül a kelet-európai nőre halmozottan igaz lehet. Habár Tóth Krisztina abból a szempontból nem tipikus költőnő, hogy lírai énje mindig félreérthetetlenül hangsúlyozná önnön női mivoltát, a Magas labda című kötetben is megtaláljuk azokat a verseket, amelyek nem csupán általában az ember, a költő, de a nő, az anya, a szerető tapasztalatait fogalmazzák meg lírai reflexiók és önreflexiók formájában. (Le tudjuk csapni a Holdat?)

Jelentős versek sorakoznak Tóth Krisztina kötetében, melyek ciklizálás nélkül is erős és egységes struktúrát alkotnak. A forma könnyedsége és dallamossága magával ragad, folyóként áramlik a sorokkal az olvasó. A könyv, amely egy új kor nyelvén szólítja meg olvasóját, nagyon sokszínű versvilágot képes egésszé olvasztani. Ez a változatosság, ez a sokszínűség nemcsak korunk hétköznapjainak tükre, hanem egy olyan „erő” is, mely megragadja az érdeklődőt, ami által mindenkit képes megszólítani és a kötet világába csábítani. Amint az olvasó végigér a kötet versein, végül saját magával és emlékeivel találja magát szemben. Ez az a találkozás, ami a Magas labda kötetet napjaink jelentős alkotásai közé emeli, ez az a találkozás, amire mindenkinek szüksége van.

Tóth Krisztina, Magas labda, Budapest, Magvető, 2009, 64 oldal

A Vörös Postakocsi 2011/nyár

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

HTML tags are not allowed.

Copyright © 2007-2014. Minden jogot fenntartanak a szerkesztők és a szerzők.

Scroll to top