MEGHÍVÓ
A nyíregyházi Élő Újság szeretettel meghívja Önt és családját
„Kultúra címkék nélkül egy ’agymosott’ világban”
címmel szervezett rendezvényére
2011. december 13-án, kedden 17.30 órától
a John’s Pub-ba (Nyíregyháza, Dózsa György u. 7.)
Vendégünk:
Kukorelly Endre
József Attila díjas és babérkoszorús író, költő

Az Élő Újság – egy korábbi, másfél évtizedes folyamat folytatásaként, – 2011-es hatodik megjelenése rendkívüli alkalom egy nyílt, őszinte beszélgetésre a kultúra, az irodalom, a művészet mai kérdéseiről úgy, ahogy egy alkotó ember látja.

Kukorelly Endre Budapesten született középosztálybeli családban. 1975-től az ELTE történelem-könyvtár szakán tanult. Már egyetemi évei alatt publikált verseket és prózai írásokat, s az egyetem Jelenlét című irodalmi folyóiratának szerkesztője is volt. 1982-ben lediplomázott, a Rainer Maria Társaság egyik alapító tagja lett, dolgozott az Új Könyvek, a Négy Évszak című folyóiratok munkatársaként. Első kötete, A valóság édessége 1984-ben jelent meg, egy évvel később elnyerte a Bölöni György-díjat, a legjobb első kötetért járó elismerést.
Művészete a nyolcvanas évek költői megújulásának jegyében fogant, szövegeit a neoavantgárd és a posztmodern gesztusai, irónia és játékosság jellemzik, ugyanakkor erősen kötődik az irodalmi tradíciókhoz is. Szövegeiben a beszélt, a mindennapi nyelv hibáit, pongyolaságát, töredezettségét használja, gyakran a legelemibb nyelvhelyességi, grammatika szabályokat is áthágva, művei a világ zavarosságából merítenek formát.

Munkásságáért több rangos kitüntetést is elnyert, 1992-ben Vilenica-, 1993-ban József Attila-, 1994-ben Weöres Sándor-, 1999-ben Alföld-, 2004-ben Márai Sándor- és Palládium-díjat kapott, 2003-ban babérkoszúval tüntették ki, 2006-ban pedig “több évtizedes, kimagasló irodalmi tevékenysége, szerkesztői munkássága elismeréseként” a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át.

További információk a folyóirat honlapján