Emci száz métert tett meg és már szomjazik. Nem fordul vissza, magyarázkodni kellene.

(A Móricz Omázs című felolvasó esten elhangzott írás – előzetes lapunk hamarosan megjelenő őszi számából.)

Emci száz métert tett meg és már szomjazik. Nem fordul vissza, magyarázkodni kellene.
Balra napraforgó, „forgó”, ahogy itt mondják. Őzekkel. Ők is szomjaznak, bekapják a zöld, nedvdús napraforgófejet. Lövik őket érte. Most nincs vadász, pedig jobbra, a nyárfaiskolában, vaddisznók verik a port, ahogy a kiszáradt dagonyában vizet kutatnak. A por megáll a levegőben. A dudvák lisztes oldalukat mutatva fonnyadnak, a nyárcsemeték elhajlanak a karótól.
Emci (az Emesét és az Enikőt is így becézik errefelé, ő Tóth Emese Enikő) ruhája merő verejték: kárba veszett víz. „Szerencse, hogy ez a gönc van rajtam!” Pedig Emcin nem gönc van, hanem márkás (igaz, kilósból származó) teniszing és rövidnadrág.
Valamikor csóriszállásiaknak csúfoltak az ittenieket, a maguk is tengődő tákosiak, gulácsiak, mert Újszállás csak egy cselédsor volt. Aztán az áldott ’70-es árvíz hozta az állami újjáépítést, a takaros portákat. De a csóringerség bélyegét nem mosta el az ár. Ez lenyomja az újszállási lányok ázsióját. De Emci most megfogta az Isten lábát! Vagyis Fidler Sanyit. De még mennyire, hogy megfogta!
Emci hajnaltól talpon van, ragad a hónalja, a térdhajlata, megvágta az ujját, elállt a nyaka mákdarálás közben. Mindez a drága rokonságért, akik, bár a nagy esemény csak délután lesz, már szállingóznak, hogy bebagófüstözzék a házat és sikamlós megjegyzéseket tegyenek. „Na, ebből Tóth Emese nem kér!” Fölkapta a fejét, kiosztotta őket. Nevettek: „Né, már! Igazi asszony lesz!” (A Beregben a nők viszonya a férjhez a „lerendezés”. Ahogy reggel lerendezik a jószágot, úgy a férjnek is enni, inni adnak. És utasítják, mit végezzen el. Ha okoskodik, szigorúan rendezik le, meg is verik, ha kell.) Emci fogta a talicskát. és egy kis nyugalomért elindult tűzifát szedni. (Divatba jött errefelé is a grillezés, csakhogy képtelenek megtanulni a faszén fortélyát, rőzsetűzben viszont elszenesedik a hús, ezért a grillezés azt jelenti, hogy a talajlazító tárcsát a hússal a lángok fölé helyezik. Az a nagy attrakció, ha az olaj meggyullad.) „Szökik a menyecske!” – kiabálták Emci után.
„El kellett volna fogadnom Sanyi segítségét!” – morog a talicskát tolván Emci.
Sanyi tízkor érkezett. Virággal köszöntötte leendő anyósát, leendő sógornőjét, vagyis Katit, és Emcit, leendő jegyesét. Jövendőbeli apósának pálinkát hozott. Felbontották, és a férjjelölt meg az apósjelölt pálinkázással, libatepertő rágással múlatták az időt. De délben csak elkísérte Emcit a kert végébe. Lépért mentek a mézes süteményhez. Emci maszk és füstölő nélkül emelte föl a kaptár tetejét, mert a méhek olyanok, mint a kutyák, van szelíd méhraj, és van vad. Szabó papóé meg Berti kereszté nagyon veszett, azoktól retteg Emci, és a méhek ezt megérzik, rendre molesztálják, de az itthoniak nem bántják. Emci előre hajolva vizsgálja, mennyire vannak tele a keretek. Sanyi hátul matatni kezd. „Csak nem rájött!” – hökken meg a lány. Pedig volt már része bizarr aktusban. Mikor újfajta pornófilm érkezik a kölcsönzőbe, a lányok rögtön megérzik. Akartak Emci fejére fekete harisnyát húzni, hátrakötni a kezét, kisdobos szoknyát adni rá. Emci nem egy ellenálló típus, de a mostanihoz nincs ándungja. „Csak megfogdos…” – gondolja, s ekkor lerántja Sanyi a bugyit. Emcinek ragad a hónapja, a térdhajlata, és most ragadni fog belül is.
Sanyi felajánlotta, hogy elkíséri, de a lány tudta, annak az az ára, hogy még egy kis ragadósságot magába kell engednie. Egyedül indult hát, csak egy korcs szegődött nyomába.
Újszálláson nincs strand, a Tisza csak egy hurokkal érinti a határát. Emci, elhagyva a napraforgótáblát és befordulva az erdőhöz, ráláthat a kanyarra. A Tisza vize fáradt, sűrű. Pont ilyen volt, mikor tavaly nyáron, pont itt, Mudri Gyuri beadta az unalmast. Emci két hétig feküdt és sírt. (Annyira szedte össze magát, hogy elmenjen az elhajtásra.) Aztán annál nagyobb elánnal vetette bele magát a Lesz Vigasz Pub-beli diszkózásba. Próbababa lett. Ettől is besokallt. Már azt hitte, itt a világvége, mikor összejött Fidler Sanyival. Nehezen indult, mert Sanyi is olyan volt, hogy elment Emcivel, de ha más kínálkozott, akkor, persze azzal is. Aztán már mégis inkább csak Emcivel. És Emci megérezte, hogy Fidler Sanyi az ő nagy lehetősége. Okosan manőverezett, mindent, de nem mindig mindent engedve, megszerezte a fiút. És ő Fidler Sanyit már el nem engedi! Olyan nap nem fog fölvirradni! De nem ám!
Megfaroltatja a talicskát és dobálni kezdi a kiszáradt, könnyen törő és gyulladó gallyakat. Van nyíres közvetlen a töltés mellett is, de az egy nyárligeti ügyvédé, ott fegyveres vagyonőr vigyáz. Azt mondják, már volt, hogy lőtt. Senki nem tudja kire, de mondják, hogy volt. Jobb nem kísérletezni.
„Ennyi elég” – egyenesedik fel Emci. – Mit csinálsz?! – dörren mögötte a kérdés. – Emci felnéz. A bika nagy Csatár Bandi az.  Már negyven felé jár, de még nőtlen, nem lehet komolyan venni. – Mi közöd hozzá? – Lassabban a testtel, mert jegyzőkönyvet veszek föl! – Mi vagy te? Egy ilyen taszajt budiőrnek sem tesznek meg! – Akkor ez micsoda?! He?! – Emci elveszi a papírt. Önkormányzati igazolvány. Méregeti Bandit. Képtelen elfogadni, hogy ez a balfácán dirigálhat neki. Eszébe jut, hogy várnak rá. – Ne haragudj. Csak egy öllel kellene.  – Most a férfi méregeti.  – Te te vagy, vagy az ikertestvéred? – Ezt nagyon utálja Emci. Ha összekeverik Katival. Mert Kati csak egy kis senki. Arcra tényleg egyformák. Ki is használták. Ha le akart koptatni egy pasit, Katit küldte maga helyett. Kati gátlásos volt a diszkózáshoz, de a hentergést szerette. A pasik néha nem vették észre a cserét. Azért általában észrevették. Nem volt gond, elvégre megkapták, amit akartak. Ha megint Emcivel kerültek össze, megkérdezték: – „Te melyik vagy?” „Ez itt nem szórakozik, tényleg nem ismer meg.” – Emci vagyok. – A férfi felkapja a fejét. – Ma van a kézfogód! Mér nem hívtatok? – „Hogy képzeli!” Akartunk, de… a hivatalod miatt… – Mikor lesz az esküvő? – Nemsokára. A hosszú eljegyzések felbomlanak. – Méregetik egymást. – Figyelj, akkor, hát… – kezdi Bandi s előre lép –, van olyan Nyárligeten… (erőltetett könnyedséggel) olyan izé, hogy lánybúcsúztató csippendálosokkal. A lányok olyankor… (Emci hátrébb lép, a férfi követi) Te nem akarsz? Elvégre te sokszor a töltés alatt…
Emci érzi, pokolian komolyra fordul a dolog. Mögötte a meredek part, oda nem mehet. Kétoldalt sűrű bozót, oda sem. Előre? Esetleg elrohanhatna mellette. De a Tisza is meggondolandó mégis. Tud úszni. Ez a melák aligha. Csak a víz az már maga veszélyes. Az előrehatolás mellett dönt. – Lesz búcsúztató. Chippendale fiúkat nem hívunk. Jók a helyiek is. Gyere el – mondja, s kifordítva a gallyakat, haladna el mellette. Bandi keze elé vágódik. Emci állatot lát maga előtt. Bandi karja meglendül. Nem üti, tolja a lányt, de olyan erővel, hogy Emci repül.
Egy pillanatra ájulhatott el, mert nem emlékszik becsapódásra, viszont a másik még nincs rajta. A sliccét gombolja. Már a szerszámát rángatja. Homloka verejtékezik, nyög, s mikor letérdel, hogy munkához lásson, akkor a lány szemébe néz.
– Vér – mondja Emci halkan. – Bandi ránt még párat, aztán kézfejével megtörli orrát. Ahogy szalonnázás után szokták. Véres csík marad a kezén. Nem érti. Felhúzza nadrágját és leül egy rönkre. Orrát vizsgálgatja. A vérzés nem csillapodik.
Emci a Tisza-part meredélyénél áll. Kezében husáng, de érzi, hogy nem lesz több támadás. – Nem szokott az orrom vérezni. – mondja a férfi. – Előfordul bárkivel – mondja Emci, és balra kerülve próbál elmenni mellette. Sikerül. – Valami elpattant bennem. Furcsa érzésem van. Nem fáj. Csak valahogy… Már fáj is. Szúr. – megfordul a lány felé, esdeklő a nézése. – Apám is így végezte. Felment a padlásra. Lejött. A leveses tányérra dőlve találtuk meg. Véres volt a leves. A szájából is ömlött. – Hozok segítséget – indulna Emci. – Félek – mondja a férfi szörcsögve. Emci látja, miért olyan furcsák a szavai: szájából is vér csöpög. Bandi feláll, megérinti véres ajkát, s mintha közönséget keresne a hihetetlen eseményhez, széttárja karját. Már csurom vér az arca. – Rohanok mentőkért. – Nem! – ezt csattanva mondja, aztán már puhábban: – Ne menj el… Félek. Veled megyek. – Rendben van. Én elől megyek, te utánam. – Kicsit még pihennem kell. – A vér már bugyborékol szája szélén. Emci ad neki egy papírzsebkendőt. Reménytelen kísérlet elállítani a vérzést. Bandi pihen. Eldől. „Apa szokott így eldőlni. Részegen ül az ágy szélén, anya rikácsol, apa hallgat, eldől.” – gondolja Emci. Bandi forgolódik, mintha kényelmes fekvést keresne. Aztán nem forgolódik. Emci körbejárja. A férfi követi szemével. Lecsukja szemét. Emci összeszed annyi bátorságot, hogy megérintse a nyakát. A pulzusa. elvész Emci feláll. Bandi, a vérhályogot fölszakítva, ránéz. Így dermed meg tekintete.
Emci félelmétől erősebb csodálkozása. A test halálában is melák. A kutya morog mögötte. Ez nem hiányzott. És még egy korcs. Nem tehet úgy, mintha semmiről sem tudna. Abból lehet a legnagyobb baj, mert utólag úgyis kiderítik, hogy találkozhattak. A kutyák meggyalázzák a testet, ha itt hagyja. Aztán elképzeli, ahogy a kikent, kifent, kíváncsi vendégsereglethez beállít egy kivérzett hatalmas hullával… A kézfogónak akkor lőttek! És Fidler Sanyinak is! Márpedig ő Fidler Sanyit nem hagyja! Jobban letaglózza ez a gondolat, mint Bandi halála. Vagy az előbbi karlegyintése. Pedig attól repült. A kutyák közelítenek.  Felhúzza Bandit a talicskára. Nehéz. Tolni is nehéz. Most érzi, milyen egyenetlen az út. A két kutya az erdőben maradt vértócsát szagolja. Két kilométer a falu. Nekiveselkedik. Húsz méterenként pihenőt tart. De mi lesz, ha megérkezik? A földön kilapított sündisznók. Manőverezni kell, nehogy Bandi keze hozzájuk érjen. Az már túlzás lenne. „Mégis itt kéne hagyni és hívni a mentőket.” De már az is tönkrevágja a kézfogót. Márpedig ő Fidler Sanyit el nem engedi! Olyan nincs!
Bandi lefordul a talicskáról. Nem igazította meg idejében. Így van ez, ha halogatunk, pluszban dolgozunk. Emci visszahúzza a bika nagy testet. Piheg. És akkor megpillantja a mérőállomást. Annak a lakatják szórakozásból lefűrészelték az alvégesiek. Oda Bandi hullája éppen befér. Egy gallyal rögzíti az ajtót a kutyák ellen. A talicskával meg a hátsó, a méhesnél lévő kapun megy be. Nem fogják észrevenni. A fészerben magára kapja anyus egyik otthonkáját, és felnyalábol pár korhadt lécet, jó lesz az tüzelni, nem nagy kaland. Apusnak elmondja, mi történt, s hogy intézze el! A jó ötlet szárnyakat ad Emcinek, kihagyja a húsz méterenkénti pihenőt. Nem is apusnak fogja elmondani! Mert kifigyelik, ha nincs ott a gyűrűhúzásnál, jártatni kezdik szájukat a vénasszonyok, hogy harag van az apa és a lánya között, ami persze igaz, mert Emci legszívesebben agyoncsapná ivós apját a sütőlapáttal, de az most nem számít. Berti keresztet fogja megkérni! Az, ha épp nincs rajta a skizofrénia, a legmegbízhatóbb a családban. El fogja rendezni a dolgot. Valahogy.
Mikor idáig ér mégis meg kell állnia. „Jaj Fidler Sanyi, Fidler Sanyi, mit meg nem tesz érted az emberlánya!” Derekát ropogtatja. A fizikai kimerültséggel visszatér a szomjúság is. Bandi kimúlása ezt kiverte a fejéből. De mindjárt itt a töltés, s mögötte a portájuk.. Indul tovább.
Van ám egy ember, aki nem rajong Fidler Sanyiért. Kati. Mert, hogy „A gávai svábok a fogukhoz verik a garast, majd meglátod. Emci!”. De ő ezt savanyú a szőlőnek tartja, mert Katinak a hempergőtársakon kívül még senkije nem volt. Ráadásul ez egy hazugság, mert Fidler Sanyi igenis nagyvonalú. Ha elmennek a Lesz Vigaszba Tornádó koktélt rendel Emcinek.  Szoboszlón meg fitnesz-jegyet vett a fürdőbelépő mellé. Ha meg a házasság után derül ki, hogy fukar? Annál jobb! A sajátját óvja csak az ember! És lesz mit óvni. Fidler Sanyiéknak negyvenólas sertéshízladájuk van, fix felvásárlási partnerrel: a mérki füstölővel. Mert ezek a svábok rettentően összetartanak, de nem baj, most ez is csak jól jön. És az öreg Fidler kijelentette: öt koca és az összes fialás már most Sanyié. Azokkal, külön kasszán, azt kezd, amit akar. És még azt is kijelentette, hogy a hizlaldát Sanyi örökli, mert Sanyi öccse, Peti, a nyárligeti házat kapja, ha már ott eszi a fene a motocross műhelyben. És ráadásul még ott van Fidler Sanyi fizetése, amit az önkormányzattól húz, mint sofőr. De Emcinek sem kell szégyenkeznie, papó háza kinéz neki, Berti keresztnek meg vendéglője van Ugornyán a strandon. Az megmondta: bolti áron, hatósági papírozgatás nélkül bármennyi húst megvesz tőlük a szezonban. „Fidler Sanyi, Fidler Sanyi, a Jóisten jókedvében intézte úgy, hogy te azon az estén meghívj engem arra az első Tornádó koktélra! Most kézfogó. Szeptember, ahogy lemegy a szilva meg az alma, esküvő. Addigra ez az átkozott száraz évszaknak is vége.” – gondolja Emci, és megint kihagy két pihenőt. Persze, gond azért lesz az esküvővel. Mert a normális helyeken úgy csinálják, hogy a kézfogó meg a lagzi is felesben megy. De Újszálláson még az a módi járja, hogy a kézfogót állja a lányos oldal, a lagzit meg a fiús. Amiből következik, hogy, mivel a lány szülei nem akarnak lemaradni a flancban, a kézfogó legalább akkora banzáj, mint a lagzi. És van még egy gond: Fidler Sanyi hozott húsz kopasztott tyúkot. Persze jót akart. De minek! Anélkül is tízszer annyi főznek ilyenkor, mint elég. De most, hogy azt elfogadták, nekik is viszonozni kell a lagzin. A végén még az is akkora költség lesz Emciéknek, mint a kézfogó! Nagyot koppan Bandi feje, mert Emci megint megáll. Fúj egy utolsót. Már tényleg egy kőhajításra van a töltés. „Fidler Sanyi az enyém leszel! Nincs apelláta!” – suttogja és megigazítja a hullát. Moccanás. Nem, szerencsére nem az egyik korcs jött utána, hanem egy őz. Alig pár lépésre van. Az őz kitátja száját és falánk határozottsággal bekap egy napraforgófejet. Mosolyogva rágja. „Biz’ Isten, mosolyog.” És a fullasztó port lebegtető forróságban egymásra mosolyog az őz és Emci.
Mert mindketten tudják: a száraz évszak egyszer úgyis véget ér.

(Az esten elhangzott írás először az Élet és Irodalom c. lapban jelent meg – A szerk.)