Étterem
Egyszerű ételek
Magyar miszó
Hasas Pasas
„Relex relex magyar”, biztatom magam a vajdasági költő soraival, s igazán kormányeltörésben érzem magam, ahogy lényem hajója téveleg széllel kétségében az nagy Debrecenben. Séta. A Csonka Templomig összeszedem magam. A túloldalra kívánkozom, a napsütötte sávba, késő délután van, de odaát még éri a nap a járdát. Átkelés. Jót tesz a napfény. Lassan megyek. A sietség az atléta halála. Véletlenül oldalra pillantok. Wasabi. Magyarországon? Debrecenben? A Piac utcában? Közelebb megyek. Valóban cégér, valóban étterem. Bepillantok az ablakon. Igazi japán futószalagos szusibár (running sushi and wok restaurant). Imádlak, Debrecen, keményre főtt csodaország! Mindent elfelejtek, amiért ebbe a városba jöttem. Az Egyetemi Könyvtárt, a Katalógust, a másutt hozzáférhetetlen Köteles Példányokat, a Kettes Villamost, a Nagyerdőt, a Levelest, a Kohász-t, a Régi vigadót, az Új vigadót, a Redőny-t, a Pálmát, mindent, mindent. Átlépem a küszöböt. Japán sziget. A Wasabi vendége vagyok.
A pincér üdvözöl, hellyel kínál, hoz egy adag miszólevest. Kerekded, tenyérbe simuló lakkozott ékszerdobozra hasonlít az edény, benne kockázott tofu, sötétzöld vakame-algadarabokkal, minimális szójaszósszal, mindez áttetsző, teahőmérsékletű mogyoróbarna lében. Később, otthon, japán szakácskönyvemet felnyitva fogom megtudni, hogy a miszó egy-két évig erjesztett zúzott szója, esetenként rizs, árpa, búza. Azt is később fogom megtudni, hogy az alaplé az bonito-tonhalpehely, és kombu-alga főzetéből készül. (Ez a dasi.) Az első csésze után rászoktam. A pincér kérdi, hozzon-e még, mondom hozzon.
Négy-öt órát töltök az étteremben (fix összeg, korlátlan fogyasztás, s közben az ártatlanul megkívánt és meggondolatlanul elfogyasztott sült kolbászt is ki kell pihenni), időnként megkérdik, kérek-e még miszót. Kérek. Gondolom, tudják, hogy ez új vendéggel így szokott lenni. Ismeretlen íz. Az édes, sós, keserű, savanyú után egy ötödik valami. Több, mint íz. Umami, ahogy később megtudom. Mindaz, ami nagyon jó, de nem tudok róla beszélni. Pedig dehogynem tudok! Eszem a borsóhüvelynyi sült halat, pálcikával sötét szójaszószba (Kikkoman) mártogatom, rózsaszínes pácolt-szeletelt retket szopogatok hozzá, és közben ifjúi éveimbe révedek vissza. Bölcsészhallgatóként, harmadfél évtizede, sokan választottuk Senga Toru japán kultúra kurzusát, kezdetben talán csak azért, mert mindenkinek ötöst adott. De a Gendzsi monogatari, a Párnakönyv, Macuó Basó, Hokuszai, Hirosige mindannyiunkat elvarázsolt. Mindez most újra éled, érdekes ez, Senga Toru nevére utoljára huszonöt éve gondoltam, most a rózsaszín retek, a lakkozott fekete evőpálcika, a futószalagon éppen elém gördülő nigiri szusi (nyers, vöröses tonhal rizságyon) a névvel együtt a késő őszi órákat is elémvarázsolja a toronyszobára emlékeztető kicsinyke teremben, ahová már csak csigalépcsőn lehetett felkapaszkodni. Látványos egyszerűség a szusi. Puha, gyúrt, formázott rizs, (a maki szusziról nekem mindig a bejgli jut eszembe, csak ez itt nem barnás-ropogós kőttes kalács, hanem nedvesen csillogó zöld kombulapba tekert rizs, vaszabikrémtől csípős, ecettől savanyú, tölteléktől színes-mozaikos közepű falatka). Hámozott főtt tojás nincs, pedig szemérmetlen kíváncsisággal kutatom, hiszen Nagisza Oshima Ai no corrida (Érzékek birodalma) című filmje óta (számomra) kultikus japán étel. Újabb, már sokadik miszó. Készőbb majd úgy emlékezem erre a forró levesre, mintha időt kortyoltam volna. A szántás, a vetés, az aratás, a szójadarálás, a dongafaragás, az abroncsozás, a hordóösszeállítás, az erjesztés, az emberi odaadás idejét ittam. Éreztem, de most már tudom: ha ételt adsz, időt adsz, saját életedből.
Másnap. Pontyot vettem a nyíregyházi piacon. Sós vízben félórát főztem. Levét leszűrem, a halat máskorra félretettem. Miszót vásároltam. Két kanállal tettem a lébe, két személyre. Újhagyma zöldjét karikáztam. Fetasajtot kockáztam. Elkészültem. Magyar idő. Magyar miszó.
Hasas Pasas: 
Hasas Pasas: 
Hasas Pasas: 
Hasas Pasas: 
Hasas Pasas: 
A 2010-ben elhunyt művész, Botond: A Vacsora/Das Abendmahl című műcsoportja utoljára május 26-án látható. A kiállítás zárónapján – reflektálván arra, hogy maga a művész számos inspirációt merített a könyvekből, az irodalomból – arra kértek négy írót és költőt, Bartis Attilát, Borbély Szilárdot, Csobánka Zsuzsát és Győrffy Ákost, hogy merítsenek ők inspirációt a kiállított alkotásokból és az így született szövegeket olvassák fel a tárlat terében.
Hegedüs Géza A magyar irodalom arcképcsarnoka c. könyvében így ír Kosztolányi Dezsőről: „Ő a lélek kalandjainak költője és prózai krónikása. Részvétet érez minden emberi szenvedés iránt, látja és ábrázolja a polgári élet sivárságát, undorodik minden erőszaktól, gyönyörködik és gyönyörködtet a szépségben, játszik a nyelv végtelen lehetőségeivel, lelkére ereszti a külvilág benyomásait, és megfogalmazza a benyomásokat.” A pályázatra beküldött prózai írások Kosztolányi fent megfogalmazott szellemében készüljenek. 
Térey János, a kötet szerzője, Csobánka Zsuzsa költő, író és magyartanár, illetve Vári György, újságíró és irodalomtörténész beszélgetnek a Könyvfesztiválra megjelent esszékötetről 17.00-tól
A Deák Ferenc Akadémia Közhasznú Egyesület történelmi előadás sorozata 2012. május 17-én csütörtökön 17.00-kor kezdődik. A magyar történelem meghatározó alakjai című sorozat C.Tóth Norbert előadásával indul Luxemburgi Zsigmondról (1387-1437)
A Romkert Kiállítóterem fotópályázata az „Öntudatlan Örökkévalóság” programsorozat keretében amatőr fotósoknak. A képeket zsűri díjazza, de kiosztásra kerül egy közönség díj is. A beérkezett pályaművekre a Romkert Kiállítóterem és Kávéház facebook oldalán lehet szavazni. A szavazásra időtartama: 2012. május 10- június 10. 
Az ELTE-BTK Trauma és Gender Kutatócsoportja által meghirdetett konferencia célkitűzése, hogy felhívja a figyelmet az interdiszciplináris irodalom- és kultúratudományi nézőpont fontosságára, mely a trauma- és genderkutatás eddigi eredményeit mozgósítva képes felismerni a társadalmi nemi szerepek vizsgálatának jelentőségét a traumatikus tapasztalatok értelmezésében, illetve, hogy ez a megközelítési mód egyes szépirodalmi művek kapcsán elkerülhetetlen elemzési szempont.
Nyíregyháza lesz a vers fővárosa 2012. október 9. és 14-e között. A Móricz Zsigmond Színház ad otthont a 14. Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztiválnak – jelentette be Lutter Imre fesztiváligazgató, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke és Tasnádi Csaba, a színház igazgatója. Társulatok, egyéni előadók, zenekarok és filmesek június 15-ig nevezhetnek a rangos seregszemle versenyprogramjába.
A debreceni Csokonai Színház Horváth Árpád Stúdiószínházában az eredetileg tervezett május 4-e helyett technikai okok miatt május 19-én kerül sor a Jászai című darab ősbemutatójára. A darabot Jászai Mari naplóiból és Borbély Szilárd "A nagy Jászai" című drámájából Galambos Péter és Kovács-Cohner Róbert rendezte.
Friss lapszámunk Útirányul A régi Nyíregyházát tűzi ki: Kujbusné Mecsei Éva Múltbéli kapcsolatok c. tanulmányában Nyíregyháza 1753 és 1848 közötti kapcsolatairól ír, Galambos Sándor pedig a dualizmus kori Nyíregyházáról közöl tanulmányt. A Fogadó rovatunk a mai Nyíregyháza köztereivel foglalkozik: előbb Onder Csaba kérdezi Simon László talajvédelmi kutatót a Kossuth téri fákról, majd Gucsa Magdolna írását olvashatják az Életfáról. Gyaloggalopp rovatunkban Kulcsár Attila értekezik Nyíregyháza múltjáról és jelenétől a városfejlesztés tükrében, de Forspont rovatunk -- melynek alcíme ezúttal Iskolapéldák -- első tanulmánya is a városhoz kötődik még: Kedves Júlia Nemzetiség és nyelvhasználat a nyíregyházi evangélikus népiskolában (1876-1910) címmel közöl tanulmányt - valamint még sok minden mást. Immár letölthető pdf-formátumban is!