Január 21-én nyílt meg feLugossy László „7 milliárd emberi agy, nagyjából” című kiállítása a debreceni MODEM második emeletén. Szabó Attilát, a kiállítás kurátorát kérdezzük.

Onder Csaba: Néhány hónappal a Műcsarnok kiállítása után (Sírba visztek. A Bizottság a Műcsarnokba megy) ismét a figyelem középpontjába kerül a Vajda Lajos Stúdió, ezúttal egy egyéni kiállítás kapcsán. Hogyan fog hozzá a kurátor a felkérés után egy ilyen nagyszabású munkához?


Szabó Attila: Először is megtisztelve érzi magát, de ez még nem a munka része. Jelen felkérés után el kellett gondolkoznom azon, hogy én miként értékelem a Laca munkásságát. Ugyanis a kettőnk barátsága egyfajta elfogultságot is eredményez, ami korlátot képez egy ilyen munka során. Tehát rá kellett vennem magam arra, hogy „szűz szemmel” tekintsem át ezt az életművet.


Onder Csaba: Mennyire volt ez nehéz számodra? Magad is képzőművész vagy, közben oktató is a Nyíregyházi Főiskolán. A kurátori szerep értelmező, ítélkező attitűdjeiben mintha mindkét terület tapasztalata fellelhető volna.


Szabó Attila: Nem az első kurátori munkám volt ez, de a legnagyobb kihívást jelentő. Másképp lát egy hasonló feladathoz a művészettörténész, másképp a muzeológus és másképp az alkotótárs. Bizonyos szempontból szerencsés, hogy nem kötik a kezem különböző elvárások, amiket a tradíciók jelentenek, mivel sajátos szemlélettel állhatok hozzá a rendezéshez. Másrészt sokféle elvárásnak is meg kell felelni, ez is a kurátori tevékenység jellemzője. Először szembesültem a művész elképzeléseivel, majd a befogadó intézmény, a Modem elvárásaival, és a munka folyamán a gyűjtők (kik szép számmal kölcsönözték a tulajdonukban megtalálható műveket) szempontjaival. Mindezeket kellett a saját koncepciómmal összevetni és esetenként kompromisszumokat is kötni, hogy a tárlat a lehető legteljesebb lehessen.


Onder Csaba: A kiállítás „tematikus műcsoportokban” tekinti át feLugossy munkásságát. Milyen szempontok, koncepció mentén szelektáltál?


Szabó Attila: Egy rejtett narratíva mentén alakítottam ki a szekciókat, ehhez pedig Mikszáth Kálmán A hályogkovács című elbeszélését használtam „sorvezetőként”. Sok – szembetűnő és kevésbé szembetűnő – párhuzamot találtam a történet és Laca életpályája, művészete között.


Onder Csaba: Az autodidakta, ösztönös mesterként való klasszifikálás ugyan megtörténik az elrendezésben, de a koncepciód el is lép ettől. Mely mozzanatokban, alkotásokban látod érvényesnek a „hályogkovács metaforika” lebonthatóságát?


Szabó Attila: Az indulás, a megtett út és a kísérlet, vagyis mind a hályogkovács, mind a művész mesterség javának megmutatása illeszkedik egymásra. Laca sok talányt hordozó, különböző fejeket (vagy arcokat) ábrázoló képei keretezik ezt a szekciót, akik a kísérlet szemtanúi lesznek ez által. Az utolsó szekció igazán az, ahol a kiállítás leválik a segítségül hívott történetről, ugyanis attól eltérve, esetünkben a Boldog világvége – még az elnevezés kétértelműségét is felhasználva – optimista álláspontot tükröz. A művész továbbra is fáradhatatlanul alkot…


Onder Csaba: Élő, kortárs képzőművészről van szó, akihez barátság is fűz. Mekkora mozgástere van ebben az esetben a kurátornak arra, hogy érvényesítse saját értelmezését az elrendezésben?


Szabó Attila: A koncepció felépítése az én feladatom volt, de a traktusokba kerülő művek válogatása már az együtt gondolkodás része volt természetesen. Jelentős mennyiségű műből szelektáltunk. Ezek nagy része magán- és közgyűjteményekben nyugszik, de számos műtárgy található Lacánál Sárospatakon, vagy korábbi műtermében Szentendrén. Itt el kell mondanom, hogy több olyan remekmű nem került végül kiállításra, amit egyébként annak szándékával kértünk el, de sajnálatunkra a kiállítás egészébe mégsem volt beilleszthető.


Onder Csaba: A kiállítás az egész második emeletet kitölti, néhány olyan installációval, amely először ebben a térben lett létrehozva. Jól gondolom, ebben az esetben szükségszerű a közös munka az alkotóval?


Szabó Attila: A kiállítás felépítésének egészéhez szükséges inkább a közös munka. Ehhez kell kialakulnia egyféle bizalmi viszonynak, hogy a közös ötletekből végül olyan tárlat szülessen, ami egyszerre tükrözi a kurátor koncepcióját és a művész egyéniségét. A nagyobb helyigényű, sok elemből összeálló installációknak a bemutatásához szükség volt a Modem tágas kiállítóterére. Kisebb galériában nem működnének épp nagy hely- és technikai igényük miatt. Olyan installáció is látható most (Mély fészek), ami több éve készült ugyan, de bemutatva még nem volt. A Forró rezsó (Szemérmes asszonyok) például öt egyforma LCD monitort és közel tízméternyi jól világítható, egyenes falszakaszt és még néhány speciálisan elhelyezett tükördarabot is igényel. E mű kitalálása is a Lacáé, én mindössze technikai segítséget nyújtottam a videók elkészítésénél, illetve beillesztettem a kiállítás egységébe.


Onder Csaba: Nagyon sokan voltak a megnyitón. Szerinted minek tulajdonítható ez az érdeklődés?


Szabó Attila: Igen, nagy örömünkre sok érdeklődő érkezett. Barátok, művésztársak, civil- és szakmai közönség egyaránt. feLugossy László aktív művész, sokan ismerik, rajonganak nemcsak képeiért, installációiért vagy videó munkáiért, hanem szövegeit, zenei teljesítményét és performanszait is kedvelik. Ez nyilvánvaló, kíváncsiságot generál, szeretnék tudni, hogy hol tart ma Laca, milyen újabb munkái vannak. Illetve ezzel együtt jó újra látni korábbi műveket, esetleg jó ezeket együtt, új közegben, új kontextusban megfigyelni.