2008 őszén a Nyíregyházán működő kisközösségi rádió, a Mustár FM stúdiójának kétszer is meghívott vendége volt János István. Másodjára Balassi Bálintról rögzítettünk egy beszélgetést, melyben a szűk tematikától eltérve az egész korszak magyar és európai költészetéről és Balassi istenes verseiről is szó esett.

2008 őszén a Nyíregyházán működő kisközösségi rádió, a Mustár FM stúdiójának kétszer is meghívott vendége volt János István. Egy beszélgetés-sorozatot terveztünk a magyar erotikus líráról, kezdve egészen Janus Pannonius költészetétől. A sorozat második darabjában Balassi Bálintról rögzítettünk egy beszélgetést, melyben, János Istvánra oly jellemző módon, a szűk tematikától eltérve az egész korszak magyar és európai költészetéről és Balassi istenes verseiről is szó esett. Ennek a beszélgetésnek a rövidített, szerkesztett változata olvasható az alábbiakban. A tervezett harmadik beszélgetéssel, melyben Zrínyiről és a barokk irodalomról mesélhetett volna, örökre adósa maradtam.

Kulin Borbála: Néhány hónappal ezelőtt kezdtünk el beszélgetni a magyar erotikus líra kezdeteiről, Janus Pannoniusról. Most azzal a szándékkal jöttünk el újra a stúdióba, hogy folytassuk ezt a szálat és Balassi Bálint kapcsán ismét szót ejtsünk a magyar irodalom erotikus vonulatáról. Elsőként talán azt érdemes megemlíteni itt, hogy Balassi szerelmi költészete nagyon sokáig nem volt ismert, hiszen „pajzán” versei csak a 19. században kerültek elő. Mi volt ennek az oka?

János István: Valójában ez nem így van. Szerelmes versei valóban nem jelentek meg nyomtatásban, csak istenes énekei. Ezeket Rimai adta ki nem sokkal halála után, s Balassi neve alatt jelzett szerelmes versek valóban nem forogtak közkézen. Viszont a közköltészetben roppant módon elterjedtek, annak ellenére, hogy tudták volna, hogy Balassival van dolguk. Ez a költészet termékenyítette meg az egész 17. századi szerelmi lírát, tehát bizonyos tekintetben feloldódott a nagy magyarországi kéziratos költészetben. A másik igazság az, hogy valóban nem kapott publicitást Balassi szerelmi költészete. Ennek több oka van. Egyik ok egy vallási-ideológiai ok. A 17. században a nyomdák többsége egyházi tulajdonban volt, nagyobb részük protestáns nyomda, mely ezt a fajta szerelmi költészetet üldözte. Kitiltotta lényegében a világi szerelmi tematikát a nyomtatott irodalom köréből. Rimay, amikor Balassit méltatja, elsősorban mint az istenes versek szerzőjét méltatja, esetleg megjegyzi egy odavetett mondatban, hogy írt egynémely fajtalan éneket is, amelyeket viszont nem tárgyal. Nagyon jól látja, hogy Balassit úgy lehet az irodalmi kánonba beemelni, ha az uralkodó protestáns ideológia mentén emeli be és értékeli őt. Ily módon aztán valóban az istenes költő Balassit sikerült is kanonizálni, Balassi zsoltárversei mind a mai napig szerepelnek a református énekeskönyvben.

K.B.: Említetted ezt a szót, hogy „fajtalan”. Ez a szó azokban az időkben is ilyen negatív kicsengésű szó volt?

J.I.: Azokban is, hiszen mindenfajta szerelmi tematikát fajtalanságnak bélyegeztek, ami egyenlő a bujálkodással és más hasonló élvezetre orientált tevékenységgel. Ilyen megítélés alá esett a szerelmi tematika. Arra való, hogy felszítsa az emberek érzékeit és hát ugye az ördög intéseinek engedelmeskedik ezáltal az ember. Az ördögi kísértés nyilatkozik meg ezekben az énekekben, s aki ilyet művel, az egyik legnagyobb bűnt, a paráznaság bűnét követi el, már a vers elolvasásával vagy eléneklésével is – mert ezeket a verseket énekelték –, és a megírása pedig már szándékos bűnelkövetés…

K.B.: Hogyan történhetett mégis, hogy II. Pius pápa pápává választása előtt Aeneas Piccolomini néven mégis meglehetősen ügyesen művelte ezt a műfajt?

J.I.: Valószínűleg a 15. század pápasága sokkal liberálisabb volt, még a 16. századi is, mint a 17. századi magyar protestantizmus. Kálvin egyházi törvényei nagyon rányomták a bélyegüket az irodalom milyenségére. Mi az, amely kanonizálható morális szempontból? A katolikus egyház toleránsabb volt ezen tematikával szemben. Gondoljunk arra, hogy a kora középkor óta születnek himnuszok. Ezen himnuszok szövegében igen gyakran megjelenik az Énekek éneke képkincse, mely abszolút szerelmi tematika: a földi szerelem motívumkincsével ábrázolják az égi szerelmet. Roppant nehéz néha eldönteni, hogy a latin amor szónak melyik jelentését kell értenünk ezekben a szövegekben. Maga a himnusz poétikailag is szabadabb műfaj. A zsoltártradíciót követő protestáns énekköltészet abszolút modellként tekint a Bibliára. Attól eltérni nem nagyon lehet. A zsoltárvers erősen biblikus kötődésű vers. Tudjuk, hogy a protestantizmus az emberek hétköznapjait is mennyire igyekezett megszabályozni. Tehát egy nagyon szigorú morális gátat emelt. Kálvin megfosztja az embert a szabad akarattól, mivel a predestinációt állítja az emberi létezés középpontjába és lényegeként határozza meg, ily módon az embernek nincs választási lehetősége, kényszerül azt a pályát elfogadni, amelyet egy vélt vagy valós sors elrendel számára. Ennél liberálisabb a katolicizmus felfogása a kora középkorban és a pápaság idején is. De ha azt nézzük, hogy Balassi korában mi volt Itáliában – hát ott tobzódott a szerelmi líra. Természetesen Lengyelországban is. Erdélyben is voltak ennek hagyományai, tehát ott, ahol a szellemi élet intenzívebben kapcsolódott a nyugati áramlatokhoz. De azt sem szabad elfelejteni, hogy a 16. század Magyarországon a vérnek a százada is. Az ország megosztott, a török hódoltság alatt a kultúra jelentősen nem tudott fejlődni. Mátyás uralkodása alatt a művészeteknek volt egy centrális iránya, Buda. Midőn létrejöttek volna a lehetőségei a különféle művészeti szerveződéseknek, megalakultak volna a nyomdák, egyetemek, akadémiák, Mátyás meghalt. Mátyás örökségét a Jagellók szétcincálják, az ország három részre szakadása pedig százötven évre megpecsételi az ország dinamikus fejlődésének a sorsát. Ily módon aztán, ha a Mohács utáni évtizedekre gondolunk, a protestantizmus gyors terjedésével és a művészi fórumok beszűkülésével jön létre az a helyzet, hogy Magyarországon a kanonizált irodalomban jó egy évszázadig a  szerelmi tematika csak nagyon-nagyon burkoltan jelenhet meg. De megjelenik, ravasz emberek mindig voltak, gondoljunk Bornemissza Péter Ördögi kísérteteire, amelyet aztán jobbról és balról egyaránt megvádoltak, mind a protestánsok, mind a katolikusok szörnyű ördögi incselkedésnek tekintették. Bornemissza nem szerelmi lírát művel, de a szerelmi vétkek, bujaságok számtalan esetét és leírását adja. Igaz, hogy hozzáteszi, hogy imádkozással lehet ezek ellen harcolni. De a novellisztikus, hosszú leírások az esetek kiszínezése már arra az irói vénára is utal, ami Bornemisszában mindig is mocorog, hogy előadjon olyan témát, ami eddig tilos volt. Az Ördögi kísértetek a 16. századnak ezt a tiltott műfaját is beemeli a kanonizált irodalomba, hiszen prédikációs kötethez csatolva jelenik meg, mint egy tanulságos erkölcsnemesítő prédikációgyűjteményt, úgy tálalja az olvasók elé Bornemissza Péter.

Másfelől azonban mégsem szabad azt hinnünk, hogy a szerelmi tematika nem létezik a magyarországi költészetben. Csak nem kap fórumot. Balassi előttről származó szerelmi költészetünk igen-igen szegényes, mindössze két töredékünk van. Az egyik a Soproni virágének 1500 tájáról, a másik a Körmöcbányai táncszó kicsit későbbről. Ez a virágének mindössze két sor és az az érdekessége, hogy teljesen véletlenül egy probatio calamiként, tehát tollpróbaként maradt fenn. A soproni jegyző egy számadáskönyvnek a borítóján próbálta ki a frissen megfaragott lúdtollát és ezt a két sort vetette oda: Virág tudod tűled el kell mennem és éretted kell gyászba ölteznem. Tulajdonképp ez a két sor tartalmazza a virágének minden műfaji ismérvét. A virág-szerelem analógia, a virág és a szeretett nő azonosítása az ókor óta létező poétikai hagyomány, melyet jól ismerünk a magyar költészetből is. A virág mint a legősibb szerelmi szimbólum minden nép költészetében és magas irodalmában is megtalálható. Namost Balassi előttről ez a  két magyar sor őrzi a virágének hagyományt, ami azt bizonyítja, hogy valóban létezett ez a hagyomány. Ha nem is maradtak szövegszerű emlékeink, fennmaradt viszont egy csomó tiltó rendelkezés, csomó egyházi tilalom, például egy középkori esztergomi ágendárius, szertartáskönyv, mely a papok számára készült. Abban a fejezetben, ahol a meggyónandó bűnök listája szerepel, többek között szerepel a következő kitétel is: Éneklettél-é virágéneket, melyben bujaságról s testi szerelemről volt emlékezet? Ez a tiltás radikálisabbá válik a 16. századi protestantizmusban. Például Huszár Gál, aki jeles prédiktora volt a századnak, szörnyen elítéli és ostorozza a virágéneket éneklő embereket. A virágének éneklése tehát egyértelműen bűnös cselekedetnek számít, viszont a tiltások gyakorisága azt bizonyítja, hogy ezt a bűnös cselekedetet az emberek széltében-hosszában művelték. A virágének éneklése része annak a költői hagyománynak, amelyről sajnos keveset tudunk, csak töredékeink vannak, a magyar népköltészettel pedig sajnos nagyon későn kezdtek el foglalkozni, a 19 században, akkor sem valami túlságosan komolyan. És mire Kodály és Bartók arra jutott, hogy az originális és autentikus népdalt és népdalszöveget összegyűjtse, addigra nagyon eltávolodtuk ettől a forrásvidéktől. Azt is látni kell, hogy a virágének fogalma a 16. században sokkal tágabb volt, mint ma, tehát nem kizárólag a szerelmi tematikát jelentette, hanem másféle énekek is voltak, az úgynevezett latrikánus versek. Ilyen lator éneket írt egynehányat Balassi Bálint is, a Bécsi Zsuzsannáról szerzett énekre ha gondolunk: az egy igen lator ének, amely arról szól, hogy mi történt azon jeles intézményben, ami hát ősidők óta létezik. Ide tartoznak aztán olyan versek, amelyek a népi költészetben is jelentős műfaji réteget képviselnek, az asszonycsúfoló versek, jelesül a vénasszonycsúfoló versek. Ilyen vénasszonycsúfoló vers maradt fenn szintén a 16. század elejéről. Ez egy olyan vers, amely azt bizonyítja, hogy ezek a lator énekek is igen népszerűek voltak. Például Madách Gáspár verse szintén a 16. századból, Balassa János éneke  solymocskájáról, ami hát, ugye, aki elolvassa ezt a verset, az rögtön arra gondol, hogy bizony valami nagy malacságról van szó. Asszonycsúfoló viszont több változatban is fennmaradt, számos variánst ismerünk, úgy tűnik, ezt nem tiltották annyira. Nagyjából arról szól ez a Körmöcbányai táncszónak nevezett, vénasszonycsúfolónak mondott vers, hogy „Hazajött a férjed, táncolj, Katóm, hej, virágom, virágom!” Itt a virágom kifejezés is megjelenik, de gúnyos értelemben. A műfajnak ezek a változatai jelentik a virágének kategóriát a 16. századi Magyarországon. Ha összevetjük ezeket a csekély számú töredékeket egy nagyobb gyűjteménnyel, mint például a középkori Carmina Buranaval, azt látjuk, hogy ennek a műfajnak egy nagyon széles európai hagyománya is van. Minden bizonnyal a magyar társadalomban, kultúrában, szóbeli kultúrában ezek a műfajok nagyon elterjedtek voltak. Látni kell azt is, hogy előkészítés nélkül nem jöhetett volna létre Balassi magas színvonalú és tökéletes szerelmi költészete. Balassi tehát nem az útkeresés, hanem a betetőzés. Az elképzelhetetlen, hogy mindenféle olasz és neolatin hatásra alakult volna ki egy nemzeti poézis Balassi tollán. Tehát mindenképpen lennie kellett, még ha a néphagyományról roppant keveset is tudunk. A nemesi közköltészetben kellett lennie egy ilyen műfaji előzménynek, amelynek Balassi a közvetlen örököse, s melyet ő szintetizált magas színvonalon.

K.B.: Balassival kapcsolatban azt is szokták emlegetni, hogy jelentősen merített az európai humanista hagyományból is.

J.I.: Természetesen, mivel tudós költészetről van szó, ily módon ő közvetlenül kapcsolódik az európai vérkeringésbe és mondhatjuk azt is, hogy az irodalmi divatokhoz. Nemcsak a neolatin hagyományt építi be a költészetébe, hanem többek között Petrarca hagyományát. A petrarkizmus ekkor válik divattá Itáliában és természetesen az anyanyelvi költészetet termékenyíti meg. A petrarkista hatás voltaképpen a platonizmus ideológiáját is magába ötvözi, tehát a petrarcai szerelmi költészetet és a platóni szerelemfelfogást is megtaláljuk Balassi költészetében. Például a Júlia-versekben, ahol a női szépség egy elérhetetlen isteni ideaként jelenik meg – ez nagyjából a platonizálás leegyszerűsítve, persze ennél jóval bonyolultabb. A korabeli újlatin költészet hatása is igen jelentős, például Johannes Secundus volt az egyik népszerű európai költő, akinek a költészete szintén hatott Balassira. Vagy Marullus poéta, akire Balassi hivatkozik is, midőn a versét fordítja füvön létében és jó lova mellett, illetve Angelianus költészete. Ők hárman azok az újlatin költők, akik formálják Balassi szerelmi lírájának a világát és poétikáját.

K.B.: Az átlagolvasó számára Balassi szerelmi költészete kimerül azokban a középiskolában megismert versekben, melyekben inkább udvarias költészetet művel. Ezek legkevésbé sem tűnnek erotikusnak…

J.I.: Balassit inkább mint trubadúrköltőt tanítják. A trubadúrköltészet jellegzetessége az előbb említett platonizálás. Az udvarló versek megkívánják ezt az eszményítést, ezt a nőideál alkotást. Júliára találva mit cselekszik a költő? Először is szép bókokkal árasztja el, megjelenik a szerelmi frazeológia teljessége: jóillatú piros rózsa – természetesen Júlia a szerelem tökéletes égi manifesztuma, és a végén mit cselekszik a költő? Térdet fejet néki hajték – és mit cselekszik Júlia,  mint egy ideális istennő: kin ő csak elmosolyodék. Ez a trubadúr szépségideál és udvarló költészet alapállása. A donna mindig elutasító magatartást tanúsít, az örök szépség után sóvárgó poéta tovább vágyakozhat a beteljesülésért. A másik fele ennek a költészetnek nem ezen trubadúr versezethez tartozik. Balassi ír számos olyan verset, amelyek már elszakadnak ettől  a hagyománytól. Előbb említettem a latrikánus verset. Balassinak is vannak lator versei, egy Bécsi Zsuzsannához, melyben egy szerelmi légyott históriáját meséli el, ír egy bizonyos Cortiggiánáról is. Hadd ne mondjam, ennek a névnek két jelentése van, az egyik kellemes udvarhölgyet jelent, a másik jelenti azt a hölgyet aki nem feltétlenül az égi szerelem tárgya. Illetve gondoljunk a Célia-versekre. A Célia-versekben jelenik meg az erotizáltság, mely voltaképpen úgy is értelmezhető, hogy teljesen új es modern szemléletű kísérlet arra nézve, hogy Balassi elszakadjon az európai hagyományoktól és megteremtse az önálló magyar szerelmi lírát. Elszakadjon az énekvers hagyományaitól is, hisz a Júlia-versekhez még odaírja, hogy minek a nótájára írja a verset, a Célia-verseknél a nótajelzések is lemaradoznak, itt a versszöveg válik önálló poétikai tényezővé. Ez a téma azt is jelenti, hogy a női szépség mint a költői ábrázolás tárgya, mint az esztétikumnak a tárgya jelenik meg, s nem csak a szerelmi sóvárgásé. Tehát ez a fajta líra már sokkal modernebbül hat ránk, mint a konvencionális eszközökkel megfogalmazott udvarló trubadúr költészet.

K.B.: A Júlia- és Célia-versek közt a tematikából fakad  a különbség, vagy inkább a fiatal és az idősebb költő életkori sajátosságaiból?

J.I.: Mindegyik igaz. Az életrajzban is keresendők igazságok. A Júlia-versek célirányos versek, Balassinak igen erős törekvése volt, Júlia kezét akarta elnyerni, és emellé csatlakozott egy erős szerelmi vágy is (nem csak érdekházasságról volt szó!). Olvassuk el az Ó nagy kerek kék ég című versét, amely a Júlia-ciklus záróverse. Abból megtudhatjuk, hogy „hideg lévén kívül, égvén pedig belül…”, tehát a szerelmi kín, ami a költőt hevíti, lényegíti át ezeket a konvencionális trubadúr verseket. Ez nem jelenti azt, hogy kevésbé erotizáltak ezek az Júlia-versek, csak ez egy rejtettebb erotika. Az a gesztus, amivel bevezeti ezt a szokványos Júlia- verset, korántsem szokványos bevezetés: itt a hagyományos eszközöket alkalmazza új jelentéskörben, nem toposzok, nem közhelyek ezek, mint a 16. századi európai költészetben vagy a petrarkista költészetben, ami jószerivel csak toposzokat halmoz egymásra, hanem egy nagyon inzenzíven megélt élményvilágot hordoz ez az európai-magyar topika. Ugyanakkor a Célia-versekben és más versekben is ezek a konvencionális toposzok átalakulnak és a költői teremetés, a kreáció, a teremtő fantázia kerül előtérbe. Ennek nyilván van életrajzi oka is, az, hogy Balassinak nem sikerülnek a házasságai: nem sikerült a Júlia-szerelem sem, de a Dobó Krisztina-házasság is zátonyra futott, tehát mindenképpen új metódust kellett keresnie az önkifejezésre.

K.B.: Ha egyszerre olvassuk Balassi istenes és szerelmi verseit, egy meglepően modern költő áll előttünk, aki számára a két tematika megfér egymás mellett. A saját korában mennyire tudták elfogadni ezt a kettősséget?

J.I.: A saját korában még el tudták fogadni, de egy emberöltővel később már nem. Említettem a bevezetőben Rimay Jánost. Rimay már nagyon jól tudta, hogy az új század, a 17. század már nem fogja befogadni ennek a vérrel, szennyel fertőzött századnak a gyermekét, meg kell tisztítani a bűnöktől és a vétkektől. Ily módon lesz Balassi Bálintból istenes költő. A  Balassi-féle létforma annyiban egyedi egyébként Magyarországon, hogy főúr létére kitagadott és mintegy bitangnak minősített volt a saját hazájában, egyetlen ok miatt. Nagyon egyszerű, Balassi szegény volt, nem volt vagyona. Más főurak sokkal randább, bűnösebb életet éltek mégis társadalmilag jobban megbecsült embereknek számítottak. Balassi szédült csavargó volt, így tartotta a korabeli Magyarország, aki hol elhagyja Magyarországot, hol visszatér Magyarországra, tehát nem tudja megtalálni a maga társadalmi szerepét. Ennek az életútnak vannak tévelygései, vannak morális bűnök, melyeket Balassi rendre megvall istenes verseiben. Három ilyen nagy korszaka van az istenes verseinek, három nagy Isten felé fordulás van: egyszer mint fiatalember, egyszer mint házasulandó férfi és egyszer mint haldokló. Istenes költészetének nagyon mély élményvilága van. A bűnt elkövető ember időről időre érzi a megtisztulás szükségességét. Pápistáknál ez viszonylag egyszerűen zajlik: az ember elmegy a templomba és meggyónja a bűnét. A bűn súlyosságától függően a pap megadja neki a penitenciát majd a feloldozást. Balassi Luther-követő, tanítójától, Bornemissza Pétertől tanulta meg a lutheránus vallásnak az alapjait, amely tanítás szerint a bűnbocsánathoz szükséges egy úgynevezett pentitenciatartás. Ha végigolvassuk Balassi istenes verseit, láthatjuk, hogy itt penitenciatartásról van szó. Az első lépés a bűn felismerése, második a bűn megvallása és ezután következik be a megigazulás, vagyis a bűntől való feloldozás. Luther azt tanította, hogy az ember állandó párbeszédben állhat Istennel, nincs szükség közvetítőre, és Balassi is azt tanította, hogy a megigazuláshoz nem kell semmi egyéb, mint őszinte bűnbánat. Balassinál nem szerepel egyház, nem szerepel vallás, még azt sem árulja el magáról, hogy tulajdonképp milyen vallású. Lutheránus? Annak született. Katolikus? Később katolizál. Istenes versei alapján valóban a lutheránus tanítás kerül előtérbe és a bűnbánat ezen formáját gyakorolja, melynek során egy sajátos privát viszonyt alakít ki Istennel. Ebbe a viszonyba a retorikának olyan fordulatai, eszközei jelennek meg, mint a meggyőzés eszköze: meggyőzi a Mindenhatót arról, hogy a megbocsátás miért szükséges, mintegy megmagyarázza Istenének, hogy meg kell bocsátania ezeket a bűnöket, mert a megváltás ezért történt. Győzködi Istent. Ilyen szempontból az istenes versek tán párhuzamba állíthatók a Júlia-versekkel. Ugyanakkor hivatkozik minduntalan az isteni jóságra, hogy a megbocsátásnak be kell következnie az őszinte bűnbánat után. Az örök jóság az Isten részéről, az  esendőség az ember részéről. De ha az ember az esendőségét őszintén megvallja, akkor azonnal működésbe lép az isteni örök jóság. Ilymódon eljuthat az ember a megigazulás megnyugodott állapotába, a bűntől való megtisztulás állapotába. Balassi istenes versei lélektanilag motivált költemények, ha nagyon modern analógiát akarunk mondani, akkor összevethetők a kései József Attila-versek világával. Ez a sajátos, világból való kiszakítottság-érzés és a szorongó létélmény Balassi istenes verseinek élményvilágában megtalálható.