Kritika 2011/téli lapszámunkból
Dr. Sipos László, Titkot rejtő műemlékek: Műemlékvédelmi és művészettörténeti tanulmányok, Örökségünk Könyvkiadó, Nyíregyháza, 2011, 188 oldal

A könyv Sipos László 1999-től 2011-ig írt műemlékvédelmi és művészettörténeti tanulmányait gyűjti egybe. Ismert jogász, képzett művészettörténész írásait olvashatjuk újra e kötetben. A szövegek ugyanúgy kettős (többszörös) szerepet töltenek be, mint szerző, aki egyszerre köztiszteletben álló helyettes főügyész és (ahogy szerényen meghatározza önmagát) műemlékvédő. Szaktudományos eszköztárát kompromisszumok nélkül, következetesen használó tudós, ugyanakkor közéleti ember, aki történelmi emlékeinket nem holt múzeumi tárgyként, hanem közöttünk élő, mindennapjaink részét képező értékeknek tekinti. Hogy mennyire összefonódik a kulturális emlékezet ápolása és a napi kultúraszervező, értékmentő tevékenység, arra elegendő egyetlen példa, a kisszekeresi református templom helyreállítását ismertető tanulmánya, amelynek nemzetközi visszhangja (UNI Cultural Heritage) nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország ezen régiójának műemlékei nagyobb figyelemben, alkalmanként célzott támogatásokban részesüljenek.

A kötet első része tanulmányokat közöl. Ezek közül talán azok a legérdekesebbek (de mindenképpen a legkülönlegesebbek), amelyek a jog és a kultúra találkozásának metszéspontján születtek. Sipos Lászlót őszinte segítő szándék vezérli, amikor eredeti szakmájának tapasztalatait mozgósítva járul hozzá a kulturális szervezetek, intézmények gördülékenyebb, hatékonyabb működéséhez. (A civil szféra és a műemlékvédelem ügyészi szemmel, A civil szféra és az épített környezet védelme.) A civil társadalom erősítése, a „hétköznapi” műemlékvédelem, a kulturális örökség óvása olyan célok, amelyek minden írás hátterében felsejlenek, de határozottabb hangot is kapnak a kötet harmadik részét képező interjúgyűjteményben. (Tanácsok alakuló falu- és városveédő egyesületeknek, alapítványoknak, avagy mire figyeljünk a bejegyeztetés kapcsán.)

A tanulmányokhoz visszatérve, az első fejezet következő részében a műemlékvédelem napi gyakorlatával kapcsolatos írásokat olvashatunk. Olyan munkák, amelyek a helyi értékek megismertetésén, a művészettörténeti elemzésen túl bepillantást engednek a gyakorlati műemlékvédelembe, az állagmegóvás, az eredetit tiszteletben tartó rekonstrukció több szakmát érintő titkaiba. A kisszekeresi református templom helyreállítása címen megfogalmazott kutatási beszámoló például gondosan megrajzolt, mégis tömör történeti kontextusban tárgyalja a falu különleges műemlékét. Kimondatlanul is érződik a tanulmány legfőbb tanulsága: tárgyaink sorsa saját mentális, intellektuális, morális állapotunkat is hűen tükrözi, de ez az állapot (épített környezetünket és önmagunka illetően is) változtatható, javítható. Elszánás kell hozzá, de a lelkesedésen túl mindig ott kell hogy legyen a türelmes szakértelem. Kisszekeres példája ezt az igazságot szinte jelképesen erősíti. A templom sorsa a közösség sorsa is. A gótikus kezdetektől a népi barokkon át a múltat tisztelő jelenig. Mint minden íráshoz, ehhez is tartozik fotó, s ha a címke nem lenne foglalt, a kisszekeresi templomot ugyanúgy, mint többi társát joggal nevezhetnénk mezítlábas katedrálisnak. A képekre pillantva megelevenedik a történelem, egyszerű népek küzdelmes sorsát mesélik a falak. Takaros, tiszta, méltósággal teli épületek sorakoznak a könyvben, mely fizikai megjelenésében, tipográfiájában, gondosan megválogatott képanyagában is a szerző keze munkáját dícséri. Sipos László gyakorlott fotós, jónéhány kiállítással a háta mögött. Ebben a könyvben mégsem a meghökkentő látványelemek, nem az artisztikus megoldások viszik a főszerepet, hanem a tárgyhoz igazodó egyszerűség, a meghitten szerény beállítások, a tárgyakat beszéltető ténytisztelet. Mintha fényképezőgépe is írásainak tárgyilagos hangvételéhez, értéktudatosító küldetéséhez igazodna.

A Laskodi református templomról írottak hasonló filozófiát valósítanak meg. A templom a falu fennmaradásának és folytonos változásának egyszerre szimbóluma. A legfontosabb üzenet mégis az, hogy a jelen tudatos erőfeszítése nélkül ez az állandóság, ez az időben előre haladó történés megtorpanhat. A jelenkori műemlék puszta fennmaradásával, meglétével a védelmező, önmagára figyelő emberi közösséget jelképezi. Mindezt persze az olvasó úgy tudja meg, hogy a tanulmányok pontos adatokkal, s ha kell, a műszaki, építészeti zsargon egyertelműségével teszik hozzáférhetővé (a könyv címére támaszkodva) a műemlékek rejtőző titkait.

A kötet tanulmányainak harmadik csoportja főleg románkori és gótikus falképek elemzését tartalmazza. (A feledés homályába merülve… Gótikus falképek a Nyírségben, Gondolatok a lónyai románkori és gótikus falképek ikonográfiájáról, Szent Ilona Nyíribronyban.) A magyar nyelvű szakirodalomban mindmáig hiányzik egy átfogó monográfia a korai faliképekről. A kötet írásai jelentősen hozzájárulhatnak egy későbbi, ilyen irányú szintézishez. Ha pusztán a témákra figyelünk, azokból is kirajzolódik egy korszak „képeskönyve”, melynek jelentősége jóval túlmutat a magyar művelődéstörténet keretein. Példa értékű ebből a szempontból a Szent Ilona Nyíribronyban című írás, amely az ókeresztény kor legendaképző történéseihez visszanyúlva érthetővé (és átélhetővé) teszi a klasszikus történetet, hogy annak ábrázolása aztán a magyar kulturális kontextusban könnyebben befogadható legyen. A tanulmány Szent Ilona legendáját, az egyetemes keresztény kereszt-kultusz és -szimbolika kialakulását úgy tekinti át, hogy közben saját, helyi művészettörténeti kincseinkhez kerültünk megint egy lépéssel közelebb.

A recenziók és tudósítások önálló fejezetben való szerepeltetése azt hangsúlyozza, hogy a kulturális örökség gondozása, feltárása megyénkben újabb és újabb publikus eredményeket produkáló, termékeny folyamat. Így olvashatunk bírálatot többek között a Középkori templomok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Vaja-monográfia, a Középkori templomok a Felső-Tisza-vidéken című kiadványokról, tudósításokat a megyei szakmai rendezvényekről.

A kötet utolsó szakaszában interjúk szerepelnek. Önkényes játék tűnhet, mégis érdemes az írások címeit egy szöveg mondataiként, egymás után összeolvasni. Egy alkotó lelkű ember, egy tevékeny civil, egy közösség iránt elkötelezett tudós, egy írásaival is tanító személyiség portréja rajzolódna ki ezekből a mondatokból. (Civil szervezetek a műemlékekért, Be kell gyógyítani a fájó sebeket, Tanácsok alakuló falu- és városvédő egyesületeknek, alapítványoknak, avagy mire figyeljünk a bejegyeztetés kapcsán, Kulturális örökségünket védik… ) Olvasóként csak azt kívánhatjuk, hogy ez a sor, ez az eredményekből szőtt portré újabb kötetekben folytatódjék.