“A Nyíregyházi Műhely egy leírt vidék alkotóinak építészeti útkeresése, egy helyhez és időhöz kötött kísérlet volt. A kísérlet sikerült, az alkotókat a szakma elismerte, házaik a városban ma is állnak, a megyeszékhely jellegzetes épületei. Ha a jó gazda gondosságával a mindenkori szabványoknak megfelelően megújítják őket, unokáink is látni fogják.”

Esszé 2011/téli lapszámunkból a nyíregyházi építészet múltjáról

Az iskolához Magiszter kell és tanítványok. Az iskola kisugárzás, téren és időn átívelőhatás. A műhely az iskola gyakorlóterepe. Azt ott folyó munkának megkülönböztető jegyei lehetnek, de ha nincsenek követői, csak egy jelenség, egy statikus állapot marad, amelyet vizsgálgatni, elemezni lehet. Az építészet esetében ez megvalósult házakat, manifesztálódott törekvéseket, stílusjegyeket jelent, amelyek ott és akkor születtek és a távoli szemlélő számára egyfajta tanulsággá állnak össze. A múlt század hetvenes éveiben Bán Ferenc nevével fémjelezhető ez a műhely Nyíregyházán, és a közös mester, Plesz Antal személyiségével összekapcsolódó másik tanítvány, jelen emlékező sorok írójának munkásságával.

Mindketten a Megyei Tervező Vállalatnál dolgoztak, együtt végezték el 1972–74-ben az Építőművész Szövetség Mesteriskoláját. Közös mentoruk Plesz Antal markáns egyéniség volt, a lényegre törő, sallangmentes építészet művelője, aki a Miskolci Juno Szálló tervezéséért kapott Ybl Miklós-díjat. Nyíregyházára Soltész Béla, a Tervező Vállalat akkori vezetője hívta, hogy a szárnyait bontogató két fiatalnak Magisztere legyen, tanácsaival egyengesse a pályájukat a szűkkeblű és provinciális környezetben, a kivitelező „nagyhatalmak” elleni harcokban.

A hatvanas-hetvenes évek a szocialista hiánygazdálkodás legkorlátozóbb időszakát jelentették az építés számára, amikor a technológia diktatúrája mellett az egyes funkciókhoz költségnormák is tartoztak. Az építészet a mindenkori társadalom reprezentánsa és rabja is egyben. Azt épít, amire a megrendelőnek szüksége van, és annyiért, amennyit rendelkezésére bocsát. Ebben a kettős szorításban kell olyan építészetet létrehozni, amely a kényszerek között a jövő számára is maradandó lehet.

Ekkor a szociális lakásépítés volt a főcsapás iránya, az ipar számára munkaerő kellett a nagyvárosokban, és alapfokú közintézmények a kiszolgálásukra. Létrehozták az MGN-t, a műszaki gazdasági költségnormákat. Meg volt adva a házgyári panelos, blokkos, alagútzsalus lakás egy m2-ének az ára, ebből jött ki a beszorzások után a beruházás bruttó összege, amit a Nemzeti Bank ellenőrzött. Ezek az árak nagyon ki voltak kalkulálva: csak a legolcsóbb vakolat, a kőzúzalékos falpanel, a betonlépcsőre ragasztott PVC burkolat, a MOFÉM csaptelep, az Alföldi Porcelángyár WC-csészéje, a kavicsolt lemezfedésű tető, az egycsöves, lemezradiátoros fűtés fért bele. Az 52 m2-es kétszobás lakás paneljai csak 50 km-es szállítási távolsággal voltak finanszírozhatók, a házgyárak körzetében. Eredménye ma is látható, ötven évig együtt éltünk velük. Most a szegregáció réme fenyegeti ezeket a telepeket, és a panelprogram csak tüneti kezelése.

A középületek esetében is hasonló volt a normatívák közé való szorítás. Irodaházak, munkásszállók, művelődési házak, bölcsődék, óvodák, iskolák épültek így – férőhelyre és rendeltetési egységre vetítve a bekerülhetőségi költségeiket. Ekkor már csak a lakásokra voltak kötelezően előírt típustervek. Szárnyalhatott a tervezők fantáziája, de a béklyók maradtak: az egy m2 iskola UNIVÁZ-ból – a javasolt szerkezetei rendszerből – készülhetett, adott költségért. Nem is mondom az árat, mert ugyanolyan nevetségesnek hangzana, mint az akkori mozijegy ára, a páholyban: 4 forint 50 fillér. Csinálhattad másból is, de minden más többe került, és az egész világ ellened állt össze, a beruházó, a lebonyolító, a műszaki ellenőr, a kivitelező, a gyártó, a bank, mert csak a begyakoroltat, a típusosat szerették. Arra voltak beállva, azt tudták. Ha az építész valamilyen más, gondolatilag időtálló, vagy csak praktikusan az időjárásnak is megfelelőt akart alkotni, és mondjuk tégla, vagy kőburkolattal tervezte a házát, itt Szabolcsban, az első összevetésnél máris lehúzták, mondván, hogy nincsen rá pénz. Mert a normatívák sohasem számoltak például azzal az áldatlan közmű állapottal e vidéken, hogy az új házhoz a másik utcából kell odavinni gázt, vizet, szennyvizet, vagy ha véletlenül ott van a teleknél, fel kell bővíteni a keresztmetszetét, mert nem bírja el a többletigényt. Pintér Béla azóta elbontott Krúdy Mozija a maga tégla burkolatával ritka kivételnek számított, de hát a tervező nem is nyíregyházi volt.

Ha a ház plasztikusabb tömegével próbálkozott az építész egyedi lenni, akkor visszadobozolták a rizalitjait, hogy sok a lehűlő felület. Ha valamilyen lamellával próbált díszítést, árnyékolást, tagolást teremteni, a homlokzaton, lecserélték sárga gléda függönyre a riloga-léc nevű deszka karnison. Ehhez a beruházások technikus ellenőrei és a bankok közgazdászai is értettek. A kivitelezők építésvezetői pedig az elvesztegetett időt, kihagyott technológiai fázisokkal – három réteg helyett kettővel –, olcsóbb anyagok beépítésével, és harmadosztályú minőséggel kompenzálták – amire aztán X és Y elvtárs az ünnepi vacsorán fátylat boríttatott.

Mi az, amihez a sok Olcsóbbító János nem ért? Hát a szerkezet, a statika. Nincs fenyegetőbb, mint amikor a ház leszakad – azért börtön jár. Bezzeg az alapozással soha nem mert spórolni senki. Jó mélyre belementek, jó szélesen, megvasalva, hogy erős legyen. A funkcióhoz kapcsolódó szerkezetben van a forma – mondta már Sullivan is. Azt nem lehet lespórolni, azt kevesen tudják ellenőrizni, mert még az ellenőrző is a börtönre gondol, meg a saját felelősségre, ha kihagyat néhány mázsa vasat. Ez az az ingoványos terület, ahová az építészt – a süllyedés, repedés kilátásai miatt –, nem követik, ahol egy jó statikus társaságában megcsinálhatja a különöst, a szakmai figyelmet kihívót, és több hasonló megoldással iskolát teremthet. Kinek jutna eszébe, hogy az Eiffel torony statikáját leellenőrizze, hogy kellett-e annyi szegecs, vagy rácsrúd? Az építészettörténet legjobb alkotásai a kezdetektől szerkezetformák: az egyiptomi hüposztil csarnok, a görög peripterosz, az angol katedrálisok gótikus hálóboltozata, Nervi Palazzo Dello Sportcsarnoka előre gyártott vb elemekből, vagy Frei Paul Otto Müncheni Olimpiai Stadionjának kábelszerkezete. Egy-egy új stílus, egy új építőanyag szerkezetté formált lehetőségeinek bemutatásával kér helyet az építészet világkiállításán. A kőszerkezetek után az acél és vasbeton először szikár mérnöki konstrukciókban jelentkezett, mígnem hagyta magát becsomagolni falakkal, burkolatokkal, és feldíszíteni. Legutóbb a Bauhaus hívta fel a figyelmet a ház techtonikájára. A szerkezet és forma deklarált egysége sokszor utal a konstrukcióra. De Le Corbusier kiáltványának 5 pontja közül a lábra állítás, a szerkezettől elválasztott térhatárolás, látni engedi a teherhordó elemeket.

A Nyíregyházi Műhelyt szerkezetessége tette ismertté, a kívül hordott tartóvázak. A Műhely emblematikus épülete a Váczi Mihály Művelődési Központ épülete, amit egyesek metabolista jelzőkkel illetnek, mert lábakon áll, mint Kenzó Tange új-Tokyó tervének lineáris hálózatterve, de Arany Jánossal szólva „gondolt a fene” – mondaná erre Bán Ferenc. Itt 1970-ben a Véső utca kis házai álltak, a Krúdy moziig, meg egy TÜZÉP telep. Itt jelölték meg a Művelődési Ház telkét, ebben a vigasztalan és szűk környezetben, és a tervező teret akart köré teremteni. Ha nincs hely horizontálisan, vertikális szükséges, a tér legyen alatta. Ez emeli el környezetétől, a jövőbe és valóságosan is, itt szabadtéri szoborkiállítás, park, rendezvénytér, parkoló lehet. Így is történt. De hogy markáns legyen, kevés alátámasztással, és légies megjelenéssel kellett megoldani. Így született a négy pilléren álló megoldás, a hídszerkezet. A pillonokon a földszint és az első emelete feletti födémet, a két szint magas acél rácsos tartó hordja, ami a homlokzati üvegfal előtt áll Ez tartja konzolos végén azt a szegélygerendát, ami a nagytér lefedés kisebb fesztávjait a színpadot és a balett termet hidalja át. A színháztermet és az előcsarnokot a pilonokra felfüggesztett rácsos tartók fedik le. Az épület belső merevségét két vasbeton csőgerenda biztosítja, amely egyúttal két folyosó, amely feltárja a rekeszes irodákat és a belső kiállító és előadó termeket. Ennél a háznál a tartószerkezet uralja a külső formát, mely belül is konzekvens. Leolvasható a statikai váza, a funkcionális rendszere, nagyterek-kisterek rendszere a szerkezet hieroglifája. Scholtz Béla volt a statikus tervező, aki a ház kívül viselt gerincét megméretezte, kiszámolta. Próbáltak sokan, a politikusok és kivitelezők közül keresztbe tenni a háznak, de túljutott minden tervtanácson – sokszor a mentor Plesz Antal tekintélyével –, és megépült. Ide jártak a fiatal építészek Pestről modern építészetet látni, az öregek csak fanyalogtak: „japán híd a nyírségi homokon”. Ez idő tájt épült Tillai Ernő Szekszárdi Művelődési háza, visszhangtalan körülfalazott épület, vagy Zoltay István Szolnoki Művelődési Háza. Aki a hasonló nagy fesztávú szerkezeteteket szakipari falakkal dobozolta körül, és egy lett a tucatból. Mikolás Tibor Kölcsey Művelődési Háza Debrecenben házgyári panelokkal eltakart vb vázas épület. Sok szakmai elismerés után mára lebontották.

A Megyei Továbbképző Központ sóstói fejlesztése volt a következő szerkezetes attrakció. A nagy előadó terem két faltartó között 15 méteres konzollal nyúlik az erdő fái közé, végére akasztva a szellőző gépház doboza, melynek légcsatornái ( kis idézet a párizsi Pompidou Központból ) szabadon kötnek fel az álmennyezetbe. Mindkét ház vakolt, vagy nyersbeton felületű, a lespórolósoknak nem adva játékteret, így csak a mészkőburkolat lett kőagyaglap , és az üvegfalak, magyaros szögacélból készültek.

A Műhely és Bán Ferenc két további alkotása Színészház és a Szakszervezetek Székháza. Itt is a szerkezet adja a formát, az egyéni tömeget és a konstruktív részleteket. Miközben a technológia szabályait követte, annak el sem képzelt lehetőségeit mutatta meg. A KIPSZER térrács volt a magyar könnyűszerkezetes építés sztárlefedése. A földön össze lehetett szerelni és így felemelni a helyére. Ezzel fedték Kertai László Hódos Imre csarnokát. De a rács alkalmas volt arra is, hogy mint alátámasztó zsaluzat pillérek mentén függőlegesen mozogjon, és a Lift-slab zsalusüllyesztéses technológiát támogassa. Bán Ferenc Színészházat 16 acélpillérrel tervezte, monolit födémeit felülről lefelé ezeken a térrácsokon zsaluzták be és építették meg. Az emeleti szintek 3/4 részén lakások készültek, negyedik negyedében, a tartóváz rácsai között a lépcsőház és a lift-torony. Ez a metszet-homlokzat adja a ház egyediségét, a sarokerkélyeken is látható vázszerkezet. A ház vakolt homlokzata most kapott új ruhát, de jellegzetességei miatt ma is figyelemre méltó alkotás: a megmutatott váz és a bedobozolt kettőssége.

A régi Szakszervezeti Székház ugyanez a gondolat és szerkezet. A rekeszes irodák az egyik tömegben fogják körül a vertikális magot. A másik kubus az eltérő termek háza. A zsaluemelés pillérjeit itt is megépíti a negyedik emeletig és ettől függeszti le a nagytér lefedés födémét. Ez egy ikertömeg, amelyik vázát hasonló szerkezetek adják. Az egyik semleges függönyfallal bedobozolt, a másik – a szerkezet vázát megmutatva – alulról tömör, felül steril traverz: látványos ellentétpár. Így a racionális alaprajzból semmi nem volt kifogásolható, a látszó szerkezet a méretezés misztikája takarta. És így épült meg. Mára megújult és régi értékei érvényesülnek. A Művelődési Ház szomszédságában olyan építészeti együttest képez, amelyhez az APEH székház építésze Páhy Árpád, már igazodni volt kénytelen, mert a Finta műhelyben ezt tanulta.

A Műhely akkori vállalati szereposztása szerint Kulcsár Attila lakóházakat tervezett, de a szerkezetes karakter ebben a műfajban is megjelenik és a műhely szellemiségét hordozza. A 1972-ben készült a Zrínyi Ilona utcai sávház. A SZÁÉV-et sikerült rávenni egy poligon üzemi előregyártásra, mert a foghíjba a házgyári szekciók nem voltak beilleszthetők. Így született ez az egyedi szekrényvázas lakóház, amelynek tartószerkezetét vasbeton szekrényelemek adják, a középső sávban valóságosan beépítve polcokkal, fogasokkal, és a külső homlokzatok oldalfolyosója és loggiái mentén hiányzó hátfallal lamellás sorolásként. Ezt a szerkezeti ritmust jó proporcionálja a kúszózsaluzatos technológiával épült lépcsőházi silók tömege. Ebben időben épültek az MGN normák szerint a Kossuth utcai alagútzsalus egyen-házak, ez sem került többe.

A Piros Ház három emelet magas árkádjait egy fordított teraszház alátámasztása adja. A 4, 3, 2 1 szobás lakások lépcsőznek fel mögötte kohósalak nagyblokkból, és gyámolításuk a kommunális vázszerkezet járatos szerkezeteiből készült a lépcsőházak kiforduló zárt tömegei között. Efféle eladható tereket nem fullig kihasználó lakóházak tömege ma már el sem készülhetne. Akkor pedig belefért a blokkos szerkezetekre előírt normatív költségekbe, azt a kis alátámasztást meg be lehetett tudni alapozási többletnek. Persze kellet ehhez némi összekacsintás, mégis csak városközpont épült itt és nem lakótelep, egy nagyméretű foghíj beépítése. A falak nem követték az utca szögelfordulásait, csak a vázszerkezet „húzódott szét” az irányváltások kényszerében. A harmadik hasonló korú Kulcsár-ház a Galéria Kereskedő Ház karakterét is a látszó szerkezetek adják. A burkolt mellvédek alatt és felett, az emeleti teresedés lefedésében és a sarki reklám-útjelző acél szerkezete, amelyen caduseus és a petaso a kígyó és a szárnyas bot Hermes nélkül is utal a kereskedelemre.

Aki egy kifejezési forma mellett elkötelezte magát, akkor is szívesen használja, ha lokális-avantgard jellege elmúlt. A Nyíregyházi Stadion lelátója ugyan eleve nagy fesztávú funkció, de a konzolok míves lehorgonyzása a külső homlokzaton és üléssorainak láttatása a kiszolgáló funkciók elkülönülő aláépítésével máshol nem alkalmazott megoldás. Kulcsár Attila azóta is a műhelyben kifejlesztett módon, a szerkezetek kibontásával mutat egyéni karaktert épületeivel, mint a nyíregyházi és a szolnoki ügyészség tömegformálásában. László Zoltán – Bán Ferenc tervező társa – Boda üzletházát is karakteres traverzek öltöztetik.

Bán legutóbb megépült művelődési háza Nyírbátorban ma is külső szerkezetével különös, a Nemzeti Színház terve is látványos árkádok baldachinja alatt nyugvó kavics-színháztér volt. Mint ahogy tokaji nyaralója isegy fém konstrukcióról lelógó óriás selyemhernyó „gubóival” hívja fel magára a figyelmet

Tatlin III. Internacionálé konstruktív emlékműve az orosz forradalom aktivitásának állít emléket, a termelési kultúrát akarva belevinni a művészetibe, benne a lendület és mozgás, ezzel a változást, a korábbi művészetek tagadását akarta deklarálni. A Nyíregyházi Műhely a hatvan-hetvenes, nyolcvanas években a középszer uralma alatt, a szerkezetek hangsúlyozásával csinált progresszív építészetet. Más volt ez, mint egy szerkezet referencia jellegű bemutatkozása, mint Bukminster Faller montreáli világkiállításra épített gömbkupolás csarnoka a csavaros kötésű rúdlánc térrácsként való alkalmazásával, vagy Frei Paul Otto München Stadionjának kábelszerkezetes átlátszó fedése.

De új idők járnak azóta. Peter Eisemann dekonstruktivista házaival mutat szamárfület a racionalitásnak, a folderekkel, az esetlegességet bevonva az építészet eszköztárába. A skin építészet, mint a grazi Kunsthaus marhagyomorra emlékeztető és ablakcsöcsökkel díszített műanyag bevonata, vagy a Pekingi Olimpia Úszócsarnokának, a Vizes Kocka szappanbuborék felülete, már egészen más eszközöket használ. A szerkezetek külső eltakarása a program és a bőr-homlokzat új lehetőségeivel való kommunikáció a cél.

A Nyíregyházi Műhely egy leírt vidék alkotóinak építészeti útkeresése, egy helyhez és időhöz kötött kísérlet volt. A kísérlet sikerült, az alkotókat a szakma elismerte, házaik a városban ma is állnak, a megyeszékhely jellegzetes épületei. Ha a jó gazda gondosságával a mindenkori szabványoknak megfelelően megújítják őket, unokáink is látni fogják.